Dühítő korlátozások, magatehetetlen betegek és fájdalmasan egysíkú hétköznapok spiráljába kerültünk az elmúlt hetekben, amit ki jobban, ki rosszabbul tud megélni. Nekem kifejezetten szükségem volt egy olyan anyagra, amiben manifesztálódik a felgyülemlett harag és düh, ezt talátam meg a Saughter Messiah bemutatkozó anyagában.
Ugyan idei, de azért nem egy friss anyagra bukkantam rá a Cursed To The Pyre képében, amit ráadásul egy 2008 óta létező zenekar tett le az asztalra. 2010 környékén még a csapat puszta léte is megkérdőjelezhetővé vált, amikor egyedül Rod „Iron Bitch Desecrator” gitáros tartotta magasra a projekt zászlaját. Ezek után maga mellé csalogatta Lord Sabathant (Heinous, Godsend, Horacle, Slanesh, Dying Corpse, Enthroned, Morbid Death) és Thomas „Exhumator” gitárost (Spermafrost, Destrukt, Cerro Blasfemo). Legfrissebb igazolásuk pedig John Berry, aki különösebb ördögi művésznév nélkül is állandó tagja a Burial Groundnak és a Nocturnalnak. Demók és EP-k sora áll ugyan mögöttük, de ahhoz, hogy felkapjuk rájuk a fejünk, feltétlenül szükség volt erre a gyűlöletbombára, amit a világra szabadítottak.
A különböző háttérből érkező zenészek más-más hatást hoztak az összképbe, mely ennek következtében mégsem lett teljes kuszaság, hanem egy rendkívül érett black/death/thrash keverék. Sőt, minden vonalnak a legjavát, legmarkánsabb velejáróit gyúrták bele ebbe a kíméletlen és gonosz daráldába. A Slayerre emlékeztető erődemonstráció old school death metal témaáradattal bővül, ami nem fél lelassulni sem kellő súlyosság mellett. Ráadásul a borító is emlékeztet Araya zenekarának combosabb pillanataira…
A legtöbb téma kellően játékos, de messze nem technikás, ehhez társul Sabathan inkább agresszív, mintsem misztikus károgása. Egyértelműen ajánlható a lemez tehát a régi sulis death/thrash fanoknak, de a belső sötétséget keresők sem fognak csalódni. Az intenzív nyitás után a Mutilated By Depths esetében a nemrég újfent parádés lemezzel visszatért Necrophobic is megjelent előttem, köszönhetően a monumentálisabb témáknak és dalszerkezetnek. Nem maradhat ki az összehasonlítgatásból az első lemezeit jegyző Bathory hatása sem, de felhozhatom példának az érthetetlen okokból kevésbé ismert Sadistik Exekution lemezeit is, ahol hasonlóan jól sikerült elkapni az arányokat.
Nem tudok szó nélkül elmenni amellett sem, hogy a Cursed To The Pyre hosszú. De tényleg, intenzitása és ereje mellett igencsak sok időt vesz igénybe, majd háromnegyed órát. Ebben az esetben pedig igen nagy erénynek számít, hogy nem válik különösebben unalmassá, mint a lemezek nagy százaléka ilyen tematikával ellátva. Ugyanakkor a rengeteg felmerülő zenekarnév azok nagysága ellenére sem tud feltétlenül csak pozitív üzenetet hordozni a hallgató számára: a 80-as évek mocskába visszautazhatunk, de semmi újjal nem fogunk találkozni egész idő alatt. Ettől függetlenül bűn lenne nem kihasználni azt a bűnös élvezetet, amit ez a nagyon jó kis hangulattal, nosztalgia hullámmal megfűszerezett izmos metal lemez nyújthat nekünk. Az minden esetre bizonyos, hogy ha minden lakásból ez a lemez ordítana, gyorsan feloldanák a kijárási tilalmat és a karanténokat…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.