
Bandcamp szörfölgetés közben leltem rá a számomra korábban ismeretlen Ungodly Rest zenekarra, ami ismét bebizonyította számomra, hogy igenis számítanak a külsőségek az albumok tekintetében. A mexikói csapat például azonnal valami kísértetes, okkultista horrorfilm hangulatát idézte fel bennem (mint például a klasszikus Fulci és Dario Argento alkotások). Csak pár centi görgetés kellett hozzá, hogy áramoljon felém az információ is: itt bizony lassulni sem félő death metallal van dolgunk, melynek kedvenc témakörei pont a horror, bár inkább a mentális megtébolyodás és elveszettség irányából. A működését trióban elképzelő horda egyébként még egészen friss, összesen négy éves, ami idő alatt eddig egy rövid bemutatkozó demóval gazdagították a metal világát. Meglehetősen nyomatékos okom van feltételezni, hogy Peste Nocturne énekes, Cinerem Mortis és Resonantiae Putridum gitárosok álnevet használhatnak, ha csak nem nekik volt a legmenőbb anyukájuk, mert akkor már az oviban is összeveszhettek a srácok a koponyás jel miatt. A dobok mögé egy vendéget, Johnny Chávezt ültették, aki ennyi erővel hivatalosan is lehetett volna tag, ha csak azt nem sérelmetze, hogy valaki kisatírozza a szemét a promós képekről.

A formaiságokat túllépve kukkantsunk rá a lemezre magára. Adott tehát a death/doom vonal abból a fajtából, amikor az old school death inkább mérvadó, mint a lassú témák. A cammogás, menetelés sokkal inkább kiegészítés, mint komoly vetélytárs a gyors dalok mellett. Az albumon összesen 10 dalt találunk például alig 34 percben, így bőven elmondható, hogy nem a monumentális, negyed órás szerzemények állnak a dobogó felső fokán a csapat teljesítményét illetően. Ugyan a bevezető mellett található még három rövid instrumentális tétel is, akkor sem lépi túl egyetlen dal sem a hat perces határt. A legközelebb ehhez egyébként a nyitó False Belief áll, amelyben egész jól kiteríti a csapat minden kártyáját azzal tekintetben, hogy mit is várhatunk a ránk leselkedő szellemektől és belső démonoktól. A lassú hullámással, sablonos témával induló tétel pozitívuma számomra maga az ének, ami kellően félelmetesre, távolról érkezőre sikerült. Aztán szépen nagyobb sebességre kapcsolunk és kirajzolódnak a zenekar saját elképzelései is. Nocturne például nemcsak a komótosabb részekben mormog felénk meglehetősen lenéző módon, de a pörgés során is inkább egy kiosztást kapunk tőle, mintha nem végeztünk volna el valami fontos dolgot…
Sokkal jobban bejött ennél az Aztec Offering, ahol végig nagyobb lángon égette a tüzet a csapat. A különféle mormogások, gonosz kacajok kellően megalapozták a kezdetektől várt horrorisztikus hangulatot, amit aztán a Voices From The Depths tudott a csúcsra járatni. Az útálatot, megvetést sugárzó vokál itt működött a legjobban. Ezek után kicsit leülünk szotyizgatni a már emlegetett instrumentális tételek alatt, amiket a Premonitions című dal közöl meg egy alkalommal. Sajnos a Delirium Of Death lesz az, ami ismét működésbe lendiíti az albumot, de már eléggé a vége efelé. A kimért tempó mellett szépen adagolja fenyegetettség erejét.
Én elégedett vagyok a Delsions Of An Indoctrinated Voiddal, mint debütáló lemezzel még akkor is, ha sok retró anyaggal futok össze. Kellemesen morcos hallgatni való, érdemes tenni vele egy próbát.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
