Egy régi közmondás szerint a gyertya másnak szolgál, miközben önmagát emészti. Ha pedig nagy lánggal ég, gyorsan el is fogy. Ezeket a bölcsességeket nemcsak a hétköznapi életben tudjuk értelmezni, de a zenében is találunk rá számtalan példát. Heti rendszerességgel megjelenő sorozatunkban olyan zenekarok albumait mutatjuk be nektek, melyek egyetlen lemezzel váltak kedvenccé, kultikussá, majd el is tűntek a világ szeme elől. Stílustól, szerzőtől függetlenül kutattuk fel az underground elveszett egylemezes bandáit, akiknek visszatérésére nem sok esélyt látunk… „Egylemezesek” sorozatunkat vasárnaponként hozzuk el nektek!
A 90-es évek közepe rendkívül sokszínű, mozgalmas időszak volt a metal zene világában, hiszen nagyon sokan keresték a helyüket az egyre szélesedő palettán. Nosztalgiahullámban úszott a heavy és a thrash metal, stabilan gyártotta kiadványait az egyre szélesedő death metal (kaptunk gótikával, doommal, folk elemekkel átitatott remekműveket), megalakultak a néhány év múlva felfutó nu metal bandák és gyakorlatilag ez volt a melodikus death metal aranykorának mértani középpontja. De hol tartott ekkor a botrányaival és egyéniségeivel hatalmasat robbantó black metal? A második hullám bizony elkezdett kisimulni és már nem csapkodta olyan nagy erővel a fjordok partjait. A norvég vonalon gombamód szaporodtak az egyre hasonszőrűbb anyagok a minőséget azért megtartó nagyok mellett, de az úgynevezett ortodox, nyers, keményvonalas lemezekbe elkezdett beszivárogni a dallamosabb, kísérletezőbb vonal. A Darkthrone Panzerfaustja még lengette a csatamező közepén a fekete zászlót, de a harcba belefáradt vikingek inkább az erdőségek mélyére, a hegyek súlyos csöndjébe, vagy fantáziavilágokba temetkezve próbáltak megbírkozni rengeteg vér okozta PTSD-vel. Olyan zenekarokra kapta fel a nép a fejét, mint az Ulver, a Summoning vagy az In The Woods…, de egyre nagyobb figyelmet kaptak a különféle nemzetiségek hordái is (például a görög színtér). A finom, kimért átalakulásba egyetlen csapat tudott páros lábbal belállni, ami nem más, mint az egyetlen, Written In Waters című nagylemezét 1995-ben kiadó Ved Buens Ende.
Az askimi gyökerekkel rendelkező formáció eredetileg Manes névvel indult még 1993-ban, demóik pedig a már említett nyers fekete gyűlölethullám bizonytalan próbálkozásaiként maradhatnak meg számunkra. Miután megtudták, hogy Trondheimben is létezik egy, náluk gyorsan ismertebbé váló Manes zenekar, gyorsan nevet változtattak. A Ved Buens Ende néven megjelent demójukra gyökeres változásokon ment át a zenekar, de azonnali sikert ez sem hozott, csupán hatalmas megosztottságot azok tekintetében, akikhez eljutott az anyag. Szerencsére akadtak merész kiadók akkoriban is, úgyhogy hamarosan elkezdhettek dolgozni bemutatkozó lemezükön. Nemcsak izgalmas, de kaotikus is lehetett a 94-es esztendő a zenekarnak, hiszen a Manesből végül Vicotnik gitáros/énekes maradt meg alaptagnak (Dødheimsgard, Doedsmaghird, Endwarfment, Strid, Naer Mataron, Dold Vorde Ens Navm stb.), mellé pedig két olyan lelkes fiatal keveredett, akik bizony erősen érezték a változás szelét. Az egyik ilyen tag, Skoll ekkoriban már túl volt a kultikus (szintén egylemezes) Fimbulwinter hagyományőrző Servants Of Sorcery lemezén és az említett Ulver oszlopos tagjaként kereste a lehetőségeket basszusgitárosként, itt a mikrofonhoz közelebb engedték. Sokat mondhat a zenéhez való hozzáállásáról, hogy jelenleg is az Arcturus megbízható bőgőse. Talán nála is fontosabb igazolás volt Carl-Michael Eide, aki igazi multiinstrumentalista lévén afféle koordinátorként működött közre, valamint jellegzetes tiszta vokálját adta az anyaghoz. Ő sem egy elveszett alkat, hiszen első zenei kinyilatkoztatása rögtön megegyezik a Satyriconéval (1992-es demó), de ezen felül számtalan formációban kereste a helyét dobosként (itt is akad Ulver kapcsolat). A későbbiekben saját, 1993-ban indult Aura Noir projektjében találta meg örökös helyét, de komoly kötődés fűzi a kevésbé ismert Infernö nevű thrash metal zenekarhoz is.
A trió tehát viszonylag fiatal kora mellett bőven megismerte már a hagyományos norvég fekete fém mibenlétét, nyitott volt a kísérletezésre és nem nagyon foglalkozott a műfaji keretekkel. Amit a Written In Waters nyújtott, még ezen is jócskán túltett néhány lapáttal, úgyhogy annak rendje és módja szerint meg is bukott a lemez, a csapat pedig feloszlott. Aztán idővel elkezdtek kitörni a szűkös keretek közül olyan bandák (főleg az ezredforduló után), akik egyértelműen rájuk hivatkoztak, mint fő ihletforrás. Lassan megkapták a méltó helyüket a zenetörténetben, sőt, napjainkra elmondhatjuk hogy gyakorlatilag egy az egyben lefektették a ma már jóval többször elhangzó avant-garde, progresszív, poszt és disszonáns jelzőkben büszkén lubickoló black metal zenék alapjait. Követőik között a Deathspell Omega, Thantifaxath, Ad Nauseam, Imperial Triumphant, Blut Aus Nord a legismertebb, de több helyen ide sorolják a teljes modern izlandi színteret.
Persze mindennek van eredete, ami alól a Ved Buens Ende sem mentes. Az általuk játszott black metal (ha annak tekinthetjük a szó szoros értelmében) erősen inspirálódott egy olyan közegből, ami ekkoriban némileg feledésbe merült: a 70-es évekből. Itt kimondottan a korszak art rock, pszichedelikus rock, progresszív rock egyéniségeire gondolok, akik gond nélkül építettek be a zenéjükbe bármit, ami megtetszett nekik. Ezek közül is kiemelkedik a King Crimson, főleg annak Red című lemeze, amelyre több nyilatkozatban is hivatkoztak. Ezen felül olyan bandákat is megemlítenek, melyek a 80-as évek post-punk, alternatív rockját jelölik meg fontos tényezőként, mint a Talking Heads és a The Cure, ugyanakkor a korai math rock, valamint az egyre technikásabb Voivod is ott szerepelt a rendszeres hallgatnivalóik között.
A bőséges, 57 perces anyag már külsőségeiben szakít a szokványos black metal klisékkel, de ezen felül komoly üzenetet is küld nekünk. Lise Myhre elvont figurái nyivlánvalóvá teszik a szürrealizmus jelenlétét, hiszen megidézi Dali és Edvard Munch szellemiségét. Ez a szürrealizmus rátelepszik az egész anyagra, mivel annak dalszövegei nem konkrét eseményeket írnak le, hanem látomásokat, emlékfoszlányokat és belső vívódásokat, miközben elmossák a vékonyka vonalat a valóság és az álmok között. Egy fő témakör, vezzérfonal azért kirajzolódik: ez pedig a múlandóság, a létezés megfoghatatlansága és a gondolkodó ember ebből adódó frusztrációja. Gondoljunk csak a lemez címére, ami a vízbe való írás metafórájával közvetíti nekünk ezeket a bizonytalan, kényelmetlen érzéseket. Egy alapmű esetében persze nem választható el a külsőség, a szöveg, vagy akár maga a zene sem. A hangszerek megszólalása már önmagában disszonáns hatást kelt: a rideg, nyakatekert gitárok mellett jól kivehető, mélyen pattogó basszus, a jazz irányába kalandozó dob tökéletesen megágyaz az elmebajt éppúgy reprezentáló vokáloknak. Carl tiszta, kántáló, sokszor szándékosan kissé hamis hangja gyakran okoz hidegrázós pillanatokat, Vicotnik károgása pedig egyszerűen úgy mar bele az összképbe, mint a művészek által használt rézlemezbe a sav.
A Written In Waters tehát egy komplex, okos, de magamutogatástól mentes cucc, amit érdemes egészben kezelni, főleg, hogy a dalok szerkezete is igencsak szerteágazó, nem feltétlenül könnyen követhető. Azért szaladjunk át rajtuk pár szóval: a nyitó I Sang For The Swans jazz alapokon nyugvó, disszononáns hangokból álló instrumentális szakasszal indul, ami szép lassan átmegy egy feszült lüktetésbe, ehhez pedig már társul az említett tiszta ének. Ahogy ismét elkezdünk darabokra hullani, megérkezik a károgás. A korai demóról átmentett You, That May Wither a természet általános entrópiáját emberi közelségbe hozza, ide-oda billegő, zaklatott témái erősen skizofrén hangulatot kölcsönöznek, a második felében érkező, tipikusabb black metal zúzás pedig szinte már felemelőnek hat azzal, hogy ismerős terepre viszi a hallgatót. Az It’s Magic esetében Skoll domináns basszusfutama uralkodik, a dal úgy dülöngél, mint egy sötét kikötőben magányosan bolyongó seggrészeg matróz, a több sávban érkező ének pedig tovább ránt minket az őrület mélységeibe. Nagy kedvencem a lemezről a bő 8 perces Den Saakaldte, ami doomos elmebajjal kezdődik, viszont az utolsó harmadára egész jól felpörög. Rendkívül szárazzá, pusztítóvá válik a vokállal együtt. Hasonló felépítésben működik a traumák cipeléséről szóló Carrier Of Wounds, kézzel foghatóbb, súlyosabb riffekkel, amit a Coiled In Wings már-már dallamos kezdése próbál egyensúlyba hozni, egy rövid időre, mert a végére ismét eljutunk az elvetemült, régi vágású fekete fémig. Ezt a feszültséget oldja fel az Autumn Leaves, a lemez legtisztább, leginkább neofolkos ékköve. Itt Lill Kathrine Stensrud énekesnő jéghideg, angyali háttérvokáljai alkotnak kísérteties duettet Carl mormorásával.
A lemez utolsó óriása a Remembrance Of Things Past, ami közvetlen irodalmi utalás Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című művére. A dal tökletesen leképezi a töredezett emlékeket a folytonosságába betörő jazz betéteknek, hirtelen váltásoknak köszönhetően. Néhány beteg zongora és fúvós hang is tiszteletét teszi, hogy teljes legyen a pszichózis. Ezek után az alig két perces To Swarm Deserted Away már kiruccanásnak tűnik a direkt hamis zongorával és a halotti torra emlékeztető nyikorgó harmonikájával. Hallgatás közben olyan érzése lehet az embernek, mint aki egyhelyben áll és közben lassan szertefoszlik körülötte a világ.
Azt hiszem az évtizedek alatt elég sok zenei értékelés született erről a lemezről és elnézve a többség egy kicsit túl is misztifikálja a kiadvány jelentőségét, szerepét. Tény az elsőségük bizonyos dolgokban és eltagadhatatlan a hatásuk, de érződik a végeredményen, hogy a pályájuk elején alkotó zenészek munkája, akik akarva-akaratlanul megelőzték a korukat. Akadnak benne döcögős részek és ott, ahol tényleges korabeli black metalt hallhatunk, laposabbnak is érződik a korong. Ha azt nézzük, hogy alig egy év alatt hozták össze a semmiből, leginkább elszomorít, hogy nem bíztak a saját útjukban, munkájukban és nem készítettek folytatást, mert érettebben bármire képesek lettek volna. A remény azonban még most is él, 2019 óta elvileg újra aktív státusznak örvendenek, bár ez eddig csak néhány koncertben mutatkozott meg.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
