Hosszú szünet után 2025. november 21-én jelenik meg a svéd When Nothing Remains új albuma, az Echoes of Eternal Night. Felpakoltuk, meghallgattuk, és elmorzsoltunk pár könnycseppet.
Talán elmondhatom, hogy barátkozásom a doom metallal – és úgy alapvetően a szomorú zenék világával – nem ma kezdődött. Zenei fejlődésem során egészen hamar a My Dying Bride, Swallow The Sun és a Draconian „szentháromság” jelentette útvesztőben találtam magam. A When Nothing Remains neve sem volt ismeretlen számomra amikor megkaptam a promójukat, hiszen (svédek lévén) például a Draconian zenekarhoz is ezer szállal kötődnek. Elvárásaim így bőven volt feléjük az új anyag kapcsán, amik annak meghallgatása után úgy gondolom nem maradtak kielégületlenek.
A When Nothing Remains a svédországi Gothenburg környékén alakult 2010-ben. Az alapítók között olyan figurákat találunk, mint Jan Sallander vagy Peter Laustsen, akik már akkor sem voltak ismeretlenek, amikor életre hívták ezt a projektet. Hangzásuk az erősen gótikus, melankolikus hangulatukkal szorosan illeszkedik az északi death-doom metal vonalaiba. Zenéjük súlyos riffekkel, billentyűkkel, tiszta és hörgős énekkel tarkított. Szövegeik érzelmektől fűtöttek, földbe döngölően fájdalmasak – olykor a byroni spleent megszégyenítőek. Igaz, nem tartoznak az olyan nagy svéd zenekarok soraiba, mint a Dark Tranquillity, Opeth vagy az At The Gates, de szerepük ebben a műfajban nem elhanyagolható.
Debüt albumuk 2012-ben látott napvilágot As All Torn Asunder címmel, melyet a következő évben a Thy Dark Serenity, majd 2016-ban az In Memoriam követett – és itt el is halt a történet. Pont ezért is örömteli az Echoes of Eternal Night érkezése, hiszen az elmúlt 9 évben nem volt túl aktív a társaság. Új kiadójuk a The Circle Music viszont most nagy erőkkel megtolta az érkező anyagot. Az Echoes of Eternal Night tulajdonképpen folytatása az előző albumnak – koncepció lemez után koncepció diszkográfia? Az album folytatja annak a lánynak a történetét, aki az előző lemezen egy tó partján búcsúzott szüleitől. Egy kietlen tájakon átívelő utazással követhetjük a nyomon a lány útját a megvilágosodáshoz, hovatartozáshoz – az emberi lélek örök útkeresésének metaforája ez. A lemez központi témája az elmúlás és annak spirituális dimenziója: a halál itt nem a vég, hanem az ébredés, az emberi fejlődés és felemelkedés pillanata.
Az album dalaiba egyenként belemászni úgy érzem, hogy ez esetben nem lenne érdemes. Esetünkben szerencsésebb a nagy egészet nézni: találunk itt maratoni hosszúságú elmúlás-balladákat, gyönyörű női és férfi tiszta éneket, visszafogott átvezetőket és narrációkat. Az egész lemezt olyan volt hallgatni, mint egy jó regényt olvasni. Hívogat és hívogat a következő lapra, a következő tételhez. A zenekar a rá jellemző súlyos riffekkel és a doom metal esztétikájával teremti meg az „örök éjszaka” érzetét. A szövegvilág egyszerre közvetít kétségbeesést és reményt. A srácok ezen az albumon megmutatták, hogy képesek a sötétséget nem pusztán hangulatfestésre használni, hanem érzelmi tapasztalatként közvetíteni: a dalok nemcsak lehúznak, de egyben meg is tisztítanak. Ez pedig összességében egy katarzist eredményez a hallgató számára. Egy világot, ahol a szépség és a fájdalom határa elmosódik.
A lemez borítója egyébként külön figyelmet érdemel: valahol mindig megdobban a pici szívem, amikor egy doom zenekar albumborítóján nem egy 622. gótikus kastélyt vagy sokadik erdőt látok. A borítón a már említett lányt láthatjuk, ahogy a sötétségbe sétál, tükrözve így az anyag zenei és szövegi koncepcióját.
Összességében az Echoes of Eternal Night olyan kimérten adagolja a melankóliát, amit csak a When Nothing Remainstől sokkal nagyobb zenekaroktól szoktam meg. Merem azt mondani, hogy ez a lemez mindenképpen szintlépés a zenekar számára. Jobban mondva: ez nem csak egy lemez, hanem egy felhívás egy keringőre. Egy keringőre az élet árnyékos oldalával. Nálam nagyon betalált, mindenképpen ott lesz az idei TOP albumok között.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
