Who Saves The Hero?
*Love | Hate | Demons*
A pop punk időről időre felbukkan a zenei radaromon. A dél-walesi Newportból származó Who Saves The Hero? trió (gyakran csak WSTH-ként emlegetik őket) például a Polymath PR ajánlásával érkezett. Elsőre egy átlagosnál kicsivel erősebb, de különösebben nem kiemelkedő dallamos punk anyagnak tűnt. Egyértelműen felidézték a műfaj kilencvenes és korai kétezres évekbeli aranykorának nosztalgiáját. Simple Plan, SUM 41, Blink-182…
Aztán valamit mégis megmozgatott, mert mégis azt éreztem, hogy újra és újra elő kell vennem és jólesik hallgatni. Talán ennek az egyik – lehet, hogy a fő – oka az volt, hogy ez egy tematikus lemez. Meg persze ott volt az a sok kellemesen fülbe ragadó dallam és a klasszikus együtt éneklős refrének.
A 13 tételes album három tematikus blokkra oszlik: **Love** (Szerelem), **Hate** (Gyűlölet) és **Demons** (Démonok). Ezeket rövid narrációkkal vezetik fel, ami valóban hasznos és a helyén is van. A tíz dal pedig – Josh Frederick énekes, gitáros és fő dalszerző szerint – a lemez mélyen személyes, a mentális egészség, a függőségek és az önmegváltás kérdéseit boncolgatja.
A Love blokk első dala, az Enemies rögtön akkora pop-punk sláger, hogy ha a műfaj első virágzásakor ott vannak vele, szinte kizárt, hogy ne lett volna belőle hatalmas MTV-s siker. Minden megvan benne a pörgős tempótól a sing-along verzén át a ragadós refrénig. Tipikusan az, ami a tinivígjátékok soundtrackjére kívánkozott volna anno.
A Lonely simán jól állna a Simple Plan-nek is. A Mammas Song (Whitout You) is emlékezetes. A következő témakör (a középső) a gyűlölet egy árnyalattal sötétebb, egy kicsivel morcosabb. Hallatszik is a Life’s A Show kopogósabb dobjain, zúzósabb riffelésén, meg a verze szövegköpködősebb megközelítésén is.
Mondjuk itt pont fura a Make Your Mind Up, amit a Skindred-es Benji Webbe közreműködésével vettek fel. Ennek ellenére a lemez egyik csúcspontja. Lendületes dal, amiben a refrén ismét zseni. A harmadik harmad (Demons) rögtön a lemez – számomra legalábbbis – legnagyobb slágerével indul. A Bulletproof-ban minden megvan, ami egy poppunk daltól elvárható. Dallamok, ragadós és egyben ütős refrén, lendület.
De igazság szerint a lemezt záró Obvious/Pushing Me Over The Edge is kiemelkedő. Előbbi az emlékezetes gitárdallamra ráültetett „oó-ó„-zós refrén, utóbbi a hol pattogósabb, hol dallamosabb énektémák a verzében. Változó ütem. Kiválóan alkalmas arra, hogy egy koncerten felpörgesse a hangulatot.
Ez egyébként a teljes lemezre igaz. Erős debütálás. Ha élőben is tudják hozni ezt az energiát és tartani tudják a maguk diktálta iramot biztosan hallunk még róluk. Ha megcsípnének egy turnét, sokakat maguk mellé állíthatnának.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.