Meglehetősen hányattatott sorsú zenekarként indult Stockholmban 1988-ban az epikus doom metalt játszó Sorcerer, melynek alapító tagjai sem igazán helyezték előtérbe a bandát. Johnny Hagel basszer a Tiamat kedvéért vált meg tőlük, Tommy Karlsson dobos felszívódott az éterben, akárcsak Peter Furuid gitáros, akit gyakorlatilag az indulás után Mats Liedholm váltott. Anders Enberg szerencsére nem pocsékolta el tehetségét, bár igazán átütő sikerek nem vártak az énekesre (Dreams Fall, Speaking To Stones, Lions’s Share, Section A). Nem nagy újdonság egy sikertelen indulás, a Sorcerer esetében azonban nagyon sok kiéhezett zenerajongó maradt a semmit markolászva, mivel a rövid élettartam alatt a banda rögzített két, majdnem albumnyi hosszúságú demót, amiben olyan esszenciális epikus doom metalt hozott össze a társulat, amire mellettük ebben az időben a Candlemass és a szintén induló Solitude Aeturnus volt képes. Nem is véletlen hát, hogy még John Perez bandája is elismerően csettintett a kiadványokra és segítették annak újbóli kiadását. A kult státuszba kerülő, folytatás reménysugarával sem rendelkező demókat sokan ölelték keblükre, a rajtuk szereplő dalokból pedig két nagyobb volumenű válogatás is napvilágot látott, amik szintén felértek volna egy hivatalos albummal.
(Far Beyond, 1989)
A doom körökben meglehetősen kulturáltnak és mértéktartónak nevezhető öt perc után már a kemény mag kapja meg a magáét a Ship Of Doom segítségével. Nagyon hangulatos, finom megoldásokkal operáló szerzemény, de ahogy annak idején a hírek között is írtam, sajnos különösebb csúcsponttal nem rendelkezik és van néhány igazán érezhető hatásvadász eleme. A kissé középszerű dal majd tíz perces és mikor először hallottam, már elkezdtem elkönyvelni a lemezt egy újabb mellényúlásnak, ami a „becsületből meghallgatom” kategóriát erősíti majd. Szerencsére azonban nem ez történt, sőt, még a Ship Of Doom is működni kezdett valamennyire. A dolgokat az Abandoned By The Gods húzós, valódi epikus doom slágere billenti helyre igazán, ami az idei Below lemezre is igazán felférhetett volna, de hangulatában megidézi valamelyest az Atlantean Kodex remek pillanatait is. Véglegesen a kórusokkal, rengeteg emelkedett pillanattal rendelkező The Devil’s Incubus tudott meggyőzni ötletes megoldásaival és egy olyan gitárszólóval, amiből hasonló minőséget manapság keveset kapunk doom metal lemezen. Nagyon csúcs formában érzik magukat, úgyhogy a szokásos „lemez legjobb dala” díjamat természetesen ez a szerzemény kapja.
A kiadvány közepére tett rövid akusztikus Nattvaka szerencsére nem tudja megakasztani a lemezt, persze egy alapvetően lassú kiadvány esetében ez természetes. Ettől függetlenül nem szeretem az ilyen középtájon megjelenő semmiségeket, mert gyakran juttatja eszébe az ötlettelenséget és képes megijeszteni a folytatást illetően. Szerencsére erről most nincs szó és az izmos Crimson Cross képében kapunk egy újabb elveszett, a banda által megtalált Candlemass slágert. A produkció azért még egészen távoli vége felé jönnek a jól megérdemelt megatonnás málházások. Ebből az első a The Crowning Of The Fire King, Erős darab a címadó, ugyanakkor nem könnyű falat, kell hozzá az edzettség, de ugyanez igaz az Unbearable Sorrowra is, ami hosszúságban a Ship Of Doom testvére lehet. Ez után két bónuszként feltüntetett dalt kapunk, az egyik a Disciplines Of The Dark, a másik a Bringer Of Mistery. A két hat perc feletti tétel bónusz mivoltát nem egészen értem, ugyanis a kiadvány minden verzióján szerepelnek, ráadásul szerves részét képzik a végeredménynek, mivel mindkettő remek szerzemény. Ugyanúgy ontják a zenekar sajátos melankóliáját, a súlyos riffek fölé ugyanúgy tornyosulnak a technikás, hangzatos, neoklasszikus ízű gitárszólók.
Hossza miatt nem egyszerű a The Crowling Of The Fire King, de aki szereti a stílust, annak cseppet sem fog nehezére esni a lemez végig hallgatása, akár újra és újra. A merész játékidő kezelésen túl talán a hangzásba tudnék belekötni kissé, mert nem mindig éreztem elég keménynek, sötétnek, amitől több remek téma is veszített lehengerlő mivoltából, de ez már csak ízlés kérdése. Aki idén nem tudott betelni a szintén svéd Below lemezével és hasonló élményekre vágyik, az mindenképp tegyen egy próbát a Sorcererrel. Az ehhez szükséges első lépést megtehetitek egy kattintással.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.