Az új lemezek között keresgélve akadtam rá a Brutus új korongjára és azonnal tudtam, hogy nem mindennapi zenével futottam össze. Aztán csak azt vettem észre, hogy nem tudom abbahagyni a hallgatását. Ebben persze jókora szerepe volt Stefanie Mannaerts énekesnőnek is, akinek a hangja remekül illik ehhez a zenéhez. Kedvenc dal a "Liar".

Elment egynek, legalább nem a hallgathatatlan kategória.

Ez a sikongatás már bőven átbillent a komikus oldalra, remélem nem lyukadt ki a dobhártyám a végére!

Egy minden tekintetben erős lemez, és még az ének is bejött fura módon.

Tomas Lindberg "énekét" azonnal fel lehet ismerni annak, aki hallotta már korábban. Nekem az At the Gates eléggé bejött annak idején, bár mondjuk inkább úgy, hogy a Slaughter of the Soul albumuk. Abban nem idegesített az előadásmódja, most viszont eléggé zavart. Zeneileg pedig nem lett volna rossz lemez.

Hahaha, mekkora nagy mókamesterek ezek a srácok! Ja mégsem.

Belőlem mindenféle weeb hajlam hiányzik, szóval egyáltalán nem tudott ez meghatni semmilyen szinten. A japán nyelvet sem szeretem hallgatni, és a zene is nagyon langyi volt. Kap egy ötöst, mert nem zavart, de nem is érdekelt.

Ez tetszett a legjobban a kör melodeath lemezei közül. Nekem még az Amaranthe neve is beugrott időnként a hallgatása közben.

Nem sok egyediség szorult beléjük sem, de amíg szólt addig elvoltam vele.

Amennyire meg tudom ítélni ez saját stílusában tényleg egy 9-10 pontos lemez lehet. Egyébként igen, valahogy így kell magyar nyelven dalszövegeket írni, elismerésem. A pont azért ennyi, mert én mindig tetszési indexet adok a lemezeknek, és maga a zenei stílus nem nekem szól, több kollégához hasonlóan.

Nem rosszak ezek a post-rock/metal dalok, bár zeneileg nem emelkednek ki a nagy tömegből szerintem. Azonban a kilencvenes évek női frontos alter bandáit idéző énektémák, meg a csaj hangja magasabb szintre emeli és nekem legalábbis kedvet csinál, hogy még nekifussak néhányszor.

Nem kenyerem ez a fajta fagyos black, viszont érzem benne az értéket, meg a hitet. A sablonossága ellenére is erős debüt.

Ezt már a közepénél untam. Megvan ennek a helye meg a közönsége, akik tudják értékelni, de kb. úgy vagyok ezzel, mint King kolléga, az Aebsence lemezzel. Nem nekem szól. Én a banda helyében némi változatosságot, több dallamot belecsempésznék, amivel az egyes tételek el tudnának különülni.

Ha eltekintek attól, hogy ez alapvetően iparosmunka, és figyelembe veszem, hogy itt vannak dalok, akkor ennyi.

Nem nekem zenélnek, és annak ellenére, hogy Tompa mekkora név (lásd At The Gates, Nightrage, etc.) itt nekem a vokál se adja.

No, nem én vagyok a grindcore célközönsége, az már biztos, ennek ellenére nekem ez egy egyben lévőnek tűnő anyag, amibe sikerült jó ötleteket is keverni. Ennek ellenére nekem unalomba fulladt a végére.

Kicsit paneles, jobb pillanatokkal. Egyszer hallgatós.

Azt írhatnám, amit a Nightrage-re, de nem akarom magam ismételni. A szintik, meg a kütyük sem tesznek hozzá annyit, hogy újra meg akarjam hallgatni.

Értem mit akarnak, egy-egy megoldás, mint a nyugis rész a Nauseating Oblivion-ban még jól is esik, de ez is olyan tucat és nem emelkedik ki a melodeath bandák alkotásai közül.

Elfogult vagyok. De az biztos, hogy az idei év egyik legjobban várt és egyben legjobban is sikerült hazai lemeze. A csapat kultikus, és márkanév a szakmában.

Nálam mindenképpen a kör meglepetése..

A zenekarnév és a lemezcím szimplán ciki, a zene meg néhol csak simán megmosolyogtató.

Ez nagyon szürkére sikeredett, pedig számítottam rá, hogy tetszeni fog.. másrészt Tompa szerintem rendesen eldohányozta, elitta a hanszálait az elmúlt 30 évben, mert ez a vokál nagyon nudli tőle..

Legközelebb valami japán goregrind-ot ajánljatok, azt jobban beveszi a gyomrom! A Live in Blood-ban 1.53-nál belépő gitárszóló valószínűleg a legbénább, amit valaha hallottam.

Elég szűkös zenei készletből dolgozik a Nightrage a kezdetek óta, a dallamvilág is már nagyon-nagyon ismerős a korábbi lemezekről, de úgy néz ki működik a dolog a mai napig.

Bántani nem szeretném sem a csapatot, sem a zenét - nagyon nem hozzám szólnak. (Megfüleltem viszont az Unusual-t is. Hát, azt talán nem véletlenül kezelik kultikus lemezként, sokkal élvezhetőbb, kreatívabb, mint a 'Sűrű'. )

Nagyokat ásítozós cucc néhol és elég tompán is szól, de kifejezetten jó dallamokat hallani. Még számomra is fura, de ez a női ének itt működik.

Kifejezetten vártam ezt a lemezt. Vámpíros hazai black??? Ez elég volt az érdeklődéshez. A zenét oda is tették, még ha sablonoktól sem mentes, nálam a dalszövegen csúszik el a dolog, mert itt értem... Egyszerű, mint a "Lementem a boltba tejér, nem volt más, csak kenyér...".

Már megint ez az ének közben csukló és vijjogó hang...hjajjj. Mint amikor a Kék osztrigában meghúzzák Béla bá nehezen megnövesztett és befont haját...A zene tökös, de innentől kezdve csak a bőrszerkós, szegecsekkel kirakott, bajszos álrendőrök villannak fel előttem.

Néhány szarrá hallgatott King Diamond és Judas Priest lemez után facsarták ki magukból különösebb személyiség nélkül, de jó dalokat írtak és a hangzás dögös, feszes.

Könnyen felejthető death metal szerűség, aminek jót tesz ez a hc-s vokál.

Bszott nyers és zsigeri, az első dal végére már beképzeltem, hogy hentesjelmezben ugrok a tomboló tömeg közepébe két méter magasból...A baj csak az, hogy rövidsége ellenére is lefárasztott már ez az aprítás már a lemez fele környékén. Akadnak egyedi ötletek, tételenként még be is jött, de egyben valahogy masszának tűnt.

Van az a pénz, amiért ezt összerakták a szakik. Hiteltelen minden ízében, ami nálam alapvető feltétel. Kapnak egy hármast, mert hangszereket is használnak.

Jó minőségű tucatmelodeath, amin az elektronika dob egy kicsit itt-ott, máshol meg tinidiszkót varázsol.

Jó minőségű tucatmelodeath. Ha nincs jobb dolgod és nem akarsz figyelni a zenére, akkor jó lehet.

Szerintem itt valami huncutság van és direkt szedtétek össze ezt a sok (kisípolt rész) lemezt, hogy ne legyen vetélytársa az Aebsence lemezének. Érdekes szövegek, nagyszerűen tekergő zene. Nem kenyerem jó ideje a prog, csak elvétve, viszont ez most eltelített erre az évre és jól esett.

Szép lemez ez, szépek a melódiák is, sőt az ének is nagyon szép, mégsem hat meg igazán. Könnyen meglehet, hogy azért mert nem ezt keresem egy lemezben. Rádobok egy 7-est, aztán hallgassa az, akinek többet mond a korong.

Ízes, fagyhalállal fenyegető kis fekete muzsika ez. 666-szór hallhattunk ehhez hasonló megközelítésben előadott stílusgyakorlatot, illetve témavilágot, de számomra ez egy időtálló stílus. Ahányszor elém tesznek egy tállal, mindig jóízűen fogyasztom el.

Picit blackened speed metal, ahogy az a nagykönyvben megvan írva. Tökös gitártémák, tekerések, csordavokálok, dinamikus dobolás és zsír szólók. És persze a vokalistának a torkába egy sípot dugtak le...sajnos ez is jellemző erre a stílusra. Rengeteg jó dolog van ebben a korongban, de számomra a visítás hazavágja az élvezeti értékét.

Hát igen, a vokálnál már virtuálisan kezet is nyújtottam a lemeznek, mert itt véget fog érni rövid kapcsolatunk. Zeneileg mégsem érdemes nagyon lehúzni, mert ott vannak ízesebb futamok és szólók. Csak a csiwawa vokál ne lenne...

Maga a zene semmi extra, de van benne dög. A vokált viszont egyáltalán nem éreztem. Kicsit olyan érzete volt a dolognak, mintha RuPaul dragqueen versenyének a 120 kilós, hermafrodita győztese lökné a szöveget. Bizarr.

Őrült, szórakoztató grindcore, ami nem felejt el brutális és lehengerlő lenni. Komolyan venni nem lehet, már csak a téma miatt sem, de számomra ül a koncepció. is. Acélbetétes bohóccipőben fognak minket tökön rúgni.

Juj...amikor kesztyűben elnyomta azt a szólót a csaj, akkor tört ki belőlem a fékezhetetlen röhögés. A távol-keleti, többek között a japán bandákra jellemző az, hogy végletekben gondolkodnak. Ritkán fogják az arany középutat választani. Itt is a végletet látjuk, csak azt, ami borzalmasan távol áll tőlem. Csillámpor, pónik és eszméletlenül műanyag érzet járja át az egészet. A Babymetallal ellentétben nekik legalább van pár természetesebbnek tűnő mozdulatuk, plusz velük ellentétben hangszereken is játszanak, ezért jár a plusz pont.

Sablon melodeath, amibe néha belefingik egy metalcore kórus és a Miami Vice néhány háttérzenéje. Már csak a kopogós lakkcipők és a hajlakk hiányzik.

Újabb nap, újabb elvan magának melodeath. Itt is inkább melo a zene, sem mint death. A "kemény vagyok" vokál nem elég a boldogsághoz.

Ha nem lennék ilyen unga-bunga előember, akkor könnyen meglehet, hogy a 10-es is repülne rá. Igényes, progresszív, grunge hangulatot árasztó korong. Többször újrahallgatós.

Jó lemez, tetszett! Stílusában egy profi és magával ragadó produkció. Itt már azért kell némi nyitottság a nem olyan kemény zenék irányába. Az énekesnő hangja gyönyörű!

A zene az teljesen rendben van, egész kreatív és fenntartja a figyelmet. Amin esetleg javítani lehetne az a vokál. Egy Abbath-os szikárabb károgó vokál lehet még jobb lenne. Mindenképpen meglepő és figyelemre méltó zene! Első lemezhez képest is egész érett produkció, így bizalmat szavazok neki.

Hat pont az pont jó neki, nem nagyon bírom mostanában ezt az ősi hangzásvilágú zenét. Az énekes sikongatásaitól már-már a rosszullét kerülgetett.

A Parasite Inc. után ezt a lemezt élveztem a legjobban, így a sorrendiség miatt variálni voltam kénytelen. Nem én vagyok a stílus szakértője, de ez egy kiváló lemez lett.

Valahol a Parasite Inc. és a Nightrage között helyezkedik el. Nekem tetszett.

Hát nem tudom, de én kinöttem már ebből, bár én a megkopott emlékeim szerint egy komoly banda komolyabb zenéjét hallgattam akkor ebben a stílusban. Brutal Truth. Ez szerintem inkább paródia volt, mint grindcore…

A klip szar, az animék meg nem érdekelnek, de csak a zenére fókuszálva az teljesen rendben van. A babymetalhoz meg csak annyi köze van, hogy azok is japánok. :D

Végre valami nekem való zene, már úgy kellett, mint egy falat kenyér. Nagyon kis veretes és profi melodeath, ahogy én szeretem! Csókoltatom érte az ajánlót, mert a bandát ezidáig nem ismertem!

Kicsit nehezen adta magát, de jó ez.

Érdemei elismerése mellett nem tetszett.

Nem tudom...nem jól válogattam az egymás után meghallgatandó lemezeket most...brutálisan monoton, a lemez meg mintha egy örökkévalóságig tartana. Van benne néhány jó zenei ötlet, rész bizonyos dalokban, de úgy isten igazából egyetlen teljes dalt sem tudnék mondani, ami végig tetszett volna. Az énekesnő/dobos hangja nem rossz, de sehol sincs például az előző körös Avatarium énekesnőjéhez képest. "Post-hardcore"...ez sem lesz az én műfajom.

Maradjunk a semleges középútnál, mert a zenei rész nagy része nem rossz, a dalszövegeket meg többnyire nem értettem - szerintem mindkettőnknek jobb is így. A végére eléggé egysíkúvá és monotonná vált.

Az biztos, hogy kész felüdülés volt az Aebsence után hallgatni, meg én általában imádni szoktam az ilyesmiket. De ebben annyi felesleges sipítozás, sikongatás volt, hogy még nekem is felállt a szőr a hátamon olykor. Zeneileg lendületes, remek hangszeres játék hallható a lemezen, de túl vannak tolva a sikolyok. Ettől függetlenül számomra még így is sokkalta élvezhetőbb volt, mint az Aebsence.

A heavy/power metal stílusban ez egy bitang erős lemez. Én elsődlegesen egyértelműen Judas Priest és Primal Fear hatásokat mondanék, kevésbé King Diamond-ot. A zene nagyon jó, Samuel Nyman énekes hangja remek, az olyan dalok pedig, mint a nyitó négyes, hibátlanok - de a lemez második felében is vannak remek dalok. Az első két lemezüket nem ismerem, a 2018-as Purgatorio szintén nagyon bejött annak idején. Ezzel sincs ez másképp.

Nekem ez tetszett a legkevésbé a death anyagok közül a mostani körben. Nem igazán tetszik az énekes hangja, nem annyira jók a dalok sem, mindazok ellenére, hogy kik is alkotják a bandát.

Ez valami grindcore viccbanda akar lenni? Ahhoz nem elég jók. Egy Nanowar of Steel ennél ezerszer ötletesebb, kreatívabb szövegeket és zenét ír.

Hát, ahhoz képest, hogy mindössze félórás, a végére nekem ez is unalomba fulladt. Az utolsó, Loudness feldolgozás egész jó volt, illetve a 6 saját dalból egyértelműen az első, klipes Live in Blood viszi a prímet. A csajok viszont meglepően jó zenészek és remekül bánnak a hangszereikkel - meg ahogy nézem, majdnem mindegyikük már lassan 40 éves, aztán letagadhatnának vagy 10-et minimum.

Számomra előny és pozitívum, hogy nem egy tipikus, sablon melodeath anyag ez, hanem megfűszerezték az elektronikus effektekkel, hatásokkal. A vége felé kicsit elfárad, de mindenképpen egy jó lemez. A Follow the Blind kimért, darabos sodrása külön tetszik, az album egyik legjobb dala.

Kb. ugyanannyira tetszett, mint a Parasite Inc, az talán egy picit jobban. Most valahogy nem zavart a hc-s vokál.

Elismerem, hogy a maga stílusában ez egy jó album, meg hallom, hogy profi. De brutálisan nem az én műfajom, nem nekem szól, így számomra ez borzasztóan unalmas volt 2-3 szám után már.

Ezen a HP-n pont utolsónak jutottam el ehhez az albumhoz, viszont ez lett a meglepetés. Több, mint korrekt, nagyon jó dalokkal teli lemez. Sok stílusból áll össze, nekem érdekes, hogy pont azt a post-HC-t érzem a legkevésbé benne, amit kritikákban, leírásokban a legtöbbször emlegetnek, aztán az is lehet, hogy ez nálam csak abból ered, hogyha van olyan, amit a legkevésbé hallgatok, az pont a post és HC. Ennek ellenére kerülnek be kedvenceim közé, mert nagy tere van annak, amit előadnak. Szuper ajánlat!!!

Teljesen korrekt, figyelmememt végig fenntartó album, engem meggyőzött. Hülye nevük van, még jó, hogy nem DE.NE.VEÉR-ként találták ki....

Zene tízes, visítás sok. Arra volt jó nekem, hogy előkotortam a korai Exciter és Kreatorokat és lélekben nosztalgiáztam.

El lehet hallgatni, és egy percét sem érzem rossznak, csak az a bajom vele, hogy az összes dalánál azt keresem, mire is hasonlít tulajdonképpen, és, hogy leállítsam majd betegyem a lejátszóba azt, amire épp jutottam.

Ennél sokkal-sokkal jobbak vannak a stílusában. Nekem csalódás.

Zene 9-10, amiből pont 4-5 pontot vagyok kénytelen elvenni, mert túlzásba viszik a hülyéskedést, baromkodást, ami a zene, a stílus rovására megy. Személyes: arra kíváncsi lennék, hogy amikor koncertprogramot raknak össze - mondjuk egy 30 perces, 20-25 dalos tervezett programmal - hogyan memorizálják az egyes szerzeményeket... :) :) :)

Maradjunk annyiban, hogy "cubi" borzalmas.

A borító okés, de ezt a diszkós elektro dm-et ki nem állhatom. Stúdiótechnika és kütyüszagot áraszt minden másodperce.

Melodeth svéd módra, csak itt az egymásra hajigált témák nem állnak össze dalokká.

Még több hallgatás kell, mert nem mindegyik dala tetszik maradéktalanul.

Némi hasonlóság van az Aebsence lemezhez azonban ez jobban tetszik.

Érdekes hogy ennél a lemeznél nem került elő a ”klisé” szó pedig ha valamire ráillik akkor ez a lemez az! Ez a lemez a klisé szó zenei megfelelője.

Egyébként sem de a Manimal után meg pláne nem ütötte meg még azt a minimal mércét sem. Borzasztó!

Nem minimal ez a manimal. :) Érzem hogy az együttes tagjai beleadtak mindent amit csak lehetett és ez számomra maximal.

Amihez az At The Gates tagoknak közük van az rossz nem lehet.

Már csak egy csörgősipka hiányzik a fejükre. :) Komolytalan…

Fura de ugyanakkor izgalmas volt.

Modern melodikus death metál a jobbik fajtából.

Tényleg kiforrott hangzásvilágú és szövegvilágú lemez. Magyar viszonylatban! Nemzetközi szinten nézve azonban ez számomra ennyi.

Nem nekem zenélnek.

Nem rossz zeneileg, de minden másban igen (zenekarnév, lemezcím, számcímek és azok tartalma).

Túltolták! Az ének elviselhetetlen. Na ez iparosmunka legalábbis a zene tekintetében.

Többször meghallgatva azt kell, hogy mondjam, hogy ez egy korrekt iparosmunkánál jóval több.

Nem tudok vele mit kezdeni. Több a szám, mint a lemez hossza percben, ami elég vicces.

A modern megszólalása fogott meg. Nem egy átlagos melo-death anyag. A Scar Simmetry ugrott be időnként, ami az egyik nagy kedvencem.

Nekem nem emelkedett ki a magyar zenekarok átlagosnak mondható tengeréből. A progresszivitást is csak igen szűkre szabottnak mondanám.

Én imádom a szövegeket, viszont a hangzást sokszor nem. Én a mai napig kedvelem a mesék a kriptából jellegű alkotások zsigeri egyszerűségét, szóval az itt is bejön. Viszont a hangzás sokszor eszembe juttatta az Immortal Blizzard Beast albumának fura dobozhangzását, amit nem szeretek.

Az idokolatlan szóvégi oktávváltások idegrángást okoznak, amúgy elmegy.

Számomra a kör legjobb lemeze.

Nekem az ének nagyon fura volt, a zenét meg untam.

Ebben a körben kifejezetten üdítő volt ez, de dobgépes grindcore, ne már...

Japánban sok ilyesmi van, régebben sok animét fogyasztottam, kb ilyen zenéje volt azoknak. De magamtól hallgatni ezt biztos nem raknám be.

Ennél a lemeznél kezdtem megbánni, hogy belevágtam ebbe a hp-ba, pedig a hangok előre szóltak, hogy ne...

Kicsit jobban tetszett, mint a Parasite, de nem futunk össze többet. Hallgatható, steril és unalmas.

Az első dal közben azt gondoltam, ok, értem srácok, de ezt én nagyon nem élem. Aztán rájöttem, hogy a szövegek nagyon rendben vannak. Aztán rájöttem hogy a GRUNGE-FOLK is a thing. Nem sokszor lesz ilyen hangulatom, de ilyet még nem hallottam és nagyon tetszik.

Már a borító is figyelmeztet, hogy unalmas anyag. Ezekkel a post dolgokkal meg vigyázni kell, mert a legtöbbször csak szemfényvesztés.

Az együttest alkotó tagok eddigi munkáihoz képest valóban szürke.

Soha nem lenne rá időm magamtól ilyesmit hallgatni. Időpocsékolás!

A mezőny egyik legjobb death lemeze.

A mezőny másik legjobb death lemeze. Ez hagyományosabb.

Semleges maradok, mert nem az én világom és nekem nem ütött be.

Felállás (legalábbis a kezdeti felállás) tekintetében lehetnének ők a belga The White Stripes, csak épp post-rock, post-HC zenével. A leányzó inkább amiatt érdekes, hogy a dobolás mellett énekel, mint az egyedi, kimagasló énekhangja, dallamvilága miatt. Zeneileg pedig beugranak olyan csapatok kései lemezei, mint a The Gathering, Anathema. Egyszer elmegy, de számomra nem nyújtott semmi emlékezeteset, maradandót.

Első lemeznek valóban megteszi, a szövegek milyenségét nem tudom teljesen megállapítani, mert kb. azok felét értem csak, utánaolvasni pedig lusta voltam. :D Teljesen korrekt stílusgyakorlat.

Ez a lemez nálam is a vokálon vérzik el. Tudom, hogy a stílus egyik védjegye és arra is emlékszem, hogy Hetfield is csinált hasonlókat a Metallica korai időszakában, és Araya sikolyairól sem felejtkeztem még el, de ők szerencsére jóval ritkábban bocsátottak ki magukból efféle magas hangokat!

Az indítás erősebb volt, mint a folytatás. A Burn in Hell dalcím már a Judas Priest esetében is bejött, bár a Jugulator albumon nem az volt a kezdő nóta, míg a svédek egyből ezzel indítanak. A JP mellett vannak itt még germános hatások is (nekem a Blind Guardian és az Edguy neve többször is beugrott), de nyilván a skandináv mivoltukat le sem tudnák tagadni. Korrekt stílusgyakorlat az Armageddon, de kiemelkedőnek nem nevezném. Érdekes módon az ilyen éneklés esetében semmi gondom nincs a magas hangokkal, sikolyokkal...

Zeneileg sem túl érdekfeszítő számomra, Tompa pedig szerintem régebben sem volt a legÉlesebb (he-he!) kés a fiókban a death metal vokalisták között. Gyakorlatilag miatta nem tudtam sosem igazán megszeretni az At the Gates-t, pedig őket a zene szempontjából jóval izgalmasabbnak tartom, mint a The Lurking Fear-t.

Elnézést kérek a grindcore rajongóktól, de ez a műfaj mindig is nagyon távol állt tőlem, tehát esélyem sincs az objektív értékelésre, fogalmam sincs, hogy stílusán belül ez a korong milyen minőséget képvisel. Szubjektíven nézve pedig egy csöppet sem tetszik.

Én speciel alapvetően csípem a japán kultúrát, Takeshi Kitano szinte összes filmje megvan DVD-n, van egy díszdobozos Studio Ghibli rajzfilm (anime) gyűjteményem, sőt 1-2 mangám, vagy épp japán tematikájú képregényem is. De a Fate Gear kb. annyira jön be, mint a Babymetal. Akad benne egyébként pár érdekes zenei megoldás, de a hangzás és úgy általában véve a komplett produkció számomra túl műanyag. Az angol és japán nyelv váltogatása a dalokon belül pedig kifejezetten zavar. A klipes nótán legalább jót derültem, mert ha azt a szólót kesztyűben is így játssza el a leányzó, akkor ő a világ legjobb gitárosa! Legközelebb, nehezítésként javasolnám a kétujjas kesztyű használatát, az is elég dizájnos lenne! :D

Ez egy teljesen korrekt, élvezhető, elektrotuningolt MDM. Itt zeneileg is több cyberpunk stílusjegyet lehet megfigyelni, mint az egyesek (vagy saját maguk?) által cyberpunk zenekarként aposztrofált japcsi csajsziknál (Fate Gear).

Ez sem egy túl egyedi MDM, de rosszat se tudok rá mondani. Én a helyükben többször élnék az olyan megoldásokkal, amik zeneileg megidézik görögségüket. Itt abban a röpke, gitározgatós instru tételben kaphattunk ízelítőt ebből. De ha mondjuk egy-egy vokális dalukba is beépítenének egy-egy ilyen etapot, talán színesebbé tudnák varázsolni a muzsikájukat. Lehet, hogy régebben csináltak ilyet, nem tudom, hisz ez az első lemez, amit hallottam tőlük...

Kb. annyira számítanak ők hungarikumnak a hazai underground rock/metal színtéren, mint Kátai Tamás. Csak épp Tamás kicsit gyakrabban ad ki lemezeket... Azért biztató, hogy az Aebsence is mintha fölgyorsult volna az utóbbi időben, hisz míg az Unusual és a kettes ... is dead között 10 év telt el, addig az ... is dead és a 3, illetve a 3 és a Sűrű között már csak öt-öt! Nem mondom, hogy mindenfajta előzmény nélküli a csapat zenéje, mert ott volt/van ugye a Gépfolklór és a Barbaro, de ők inkább "csak" rockos keménységű muzsikát játszottak, az Aebsence esetében pedig bőven vannak súlyos, metalos témák is. Bízom benne, hogy úgy alakul a zenekar által kezdeményezett előzetes igényfelmérés, hogy ki fogják adni a Sűrűt fizikális hanghordozón is. Sőt, titokban abban reménykedem, hogy az eddig csak digitálisan elérhető ... is dead és a 3 is kaphat fizikai formátumot! Szeretném a komplett Aebsence diszkográfiát a gyűjteményemben tudni! :)

Eddig nem ismertem, köszönöm az ajánlónak! Ugyan tegnap első hallgatásra még csak 8,5 pontot adtam rá, de azóta eléggé beütött nálam, ma már harmadjára indítottam el a lemezt, és úgy érzem a jövőben is sokszor elő fog még kerülni.

A hazai black projekteket mindig örömmel fogadom. A szövegek tényleg nem sikerültek túl erősre, de összességében számomra a zene élvezeti értékéből ez olyan sokat nem vont le. Maga a zene fasza, valóban sablonos, de most ez sem zavart különösebben. Sokszor meghallgattam, mióta ráakadtam (ami azért jelent valamit), szóval ennél kevesebbet nem tudok rá adni. :D

Első lemezhez képest okés! Stílushoz képest tucat, témák klisék: vámpírok, vér, Erdély… 1000 x lerágott csont!

Bevallom én a bandát a hírekhez (folyamatosan) kapott klipjeiből ismertem meg. Az énekes hangja alapján simán lehetnének egy laza King Diamond tribute is, de jóval több van bennük. Ez a lemez igen csak tüzes és feszes lett. Remek lánccsörgető power/heavy metal.

Mondhatni a név köteles. Az Aebsence továbbra is azt hozza, ami tőlük elvárható. Agyas, jól kidolgozott modern progos témát, amik mellé most egy jó adagnyi komorabb grunge hullám – vonal is beérkezett. Én kicsit keveslem a folkosabb énekdallamokat, igaz ezt a hiányomat bőven kimerítették az Ábrándoknak gyilkosa dalukban, ami egy igazi modern folk-grunge ballada.