Ezek a kötelező unalmas belassulások, művészkedések nem segítettek az amúgy is elnyújtott dalok és feleslegesen hosszú lemez élvezetében.

Pakoljunk egymás mellé véletlenszerűen mássalhangzókat, majd mondjuk a rajongóknak, hogy Khaa-nooom-nak ejtsék. Természetesen a trúság jegyében az U betűt V-nek írva, és garantáltan nem lesz foglalt a zenekarnév. Na, de nem ekézem őket tovább, mert a zene (ami a lényeg) az nem volt rossz. Időnként kellemesen gonosz hangulat áradt belőle, főleg a lassabb részeknél.

A legtöbbször az volt az érzésem, hogy egy intro-t hallgatok éppen, és bármelyik pillanatban berobbanhat az igazi zene egy jóképű black/death metal nóta formájában. Ez a lemez sokkal inkább volt érdekes, mint jó. (Az utolsó dal 08:46-tól viszont nagyon tetszett.)

Ismét minőségi, fülbemászó muzsika a svéd mesterektől.

Imádtam a kiszámíthatatlanságát. Lekötött az elejétől a végéig, és még kellemes zenei csemege is volt.

A Shrouded Divine bemutatkozó lemezüket még én ajánlottam 2008-ban, amire akkor szintén 9 pontot adtam. Utána viszont nem követtem túlzottam a munkásságukat, de most jól esett újra találkozni velük.

Nekem nem tűnt rosszabbnak, mint a többi grindcore album, amiket itt hallottam eddig. Más kérdés, hogy ki nem állhatom a stílust; ezekkel az idegbeteg 0,5-1-2 perces számokkal vallatni lehetne. Egyébként jól szólt, és voltak azért jó pillanatok is benne.

Mocsok sötét, nyomasztó hangulatú zene, ahogy annak lennie kell!

Szinte hihetetlen, hogy már 1998 óta szabadítja a világra a banda a jobbnál-jobb black/viking/folk metal lemezeket. Külön köszönet nekik a vendégénekesnők miatt, akik nagyon sokat tettek hozzá az album élvezeti értékéhez. (Az egyik lány Lea, aki Erik 20 éves lánya.)

Különösen egy izlandi bandától vártam volna egy szép, a zene hangulatát kifejező borítót, nem egy ilyen semmitmondó banda fotót. Majd ha érdekel a fizimiskájuk, akkor utánanézek. (Nem érdekel.) A zenéről azt tudom mondani, hogy az első szám volt a legjobb, az nagyon hangulatosra sikeredett, utána viszont számomra unalmassá vált az album.

Görög black metal bandák dolgaira emlékeztetett a zene, ami nálam nem hátrány. Persze van a bandában egy görög tag, a gitáros, szóval meg is van a válaszunk. Még nem egy Rotting Christ, de még lehet!

Ettől még Naga DS albumainak is több létjogosultsága van itt, mint ennek. Ez egy tetszési index részemről, vagyis egy nem tetszési.

Kicsit hullámzónak éreztem dalok szerint is, meg hát elég hosszúak voltak a szerzemények, hogy dalokon belül is legyenek ügyesebb és középszerűbb pillanatok. Az énekes károgása valahogy nem feküdt a hallójárataimba. Kivételesen a szellősebb részek tetszettek jobban és a hangjegyekkel rendesen megtolt részek pedig kevéssé.

Magabiztosan használják a rájuk bízott zenei paletta eszközeit és hangszereiket. Jó, de nem kiemelkedően jó érzékkel teszik a dolgukat. Kellemes, az avatott fülek számára megnyugtatólag ható dalcsokor.

Nincs elhanyagolva a basszus, valódi hangszerként van kezelve, jó pont! Ízléssel nyúltak a keleti hangzáshoz, sikerült ügyesen vegyíteni a metállal. Időnként egy kis tempóváltással fent tudták tartani a hosszú dalokban is az érdeklődést. Néha kicsit repetitív egy-egy téma, mivel viszont ezek finomak és a helyükön vannak, így nem gond.

Megint vikingek és annyira epikus, magasztos, szirupos a pátosz és a Vallhallába való emelkedés olyan erőltetett (számomra), hogy szarvasszőrrel kevert zúzmót hányok.

Túljátszott igen. Nem úgy komplex ahogy mondjuk egy Dodecahedron és akkor a hangulati elemek a nyomasztó témák teljes hiányáról ne is beszéljünk.

Minden esismerésem mellett ez ennyi. A dobost mindenhol szeretem, ahol játszik és amit játszik, de ettől még a többi, ami itt körülveszi az nem annyira az én világom.

Annyi csodálatosan tehetséges csapat van a kiadónál, hogy nem értem, hogy erre a töltelékre hogyan nyúltak rá.

Nem szoktam szeretni a háborús témákat feldolgozó lemezeket, de ez itt valahogy működik. A modernebb hullámokat meglovagoló alapvetően fekete ihletésű dalok, ahol a dobos játéka az én fülemnek kifejezetten tetszetős, de a gitárok is pont úgy csilingelnek ki a masszából, ahogy én azt szeretem. A két énekes szépen építi egymást.

Ezek a viking tábortűz mellett előadott eposzok sose nyűgöztek le. Ha nagyon le akarom egyszerűsíteni, akkor ez heavy metal egy kis vikingszőrrel és ércesebb énekkel. Zéró izgalmat tartogat ez a magamfajta lelketlen jószágoknak.

Meglepően erős dolgozat ez valóban. Az első tétel intronak kissé hosszú, ugyanakkor eléggé elüt a többi nótától. Nagyon jól átgondolt építkezés megy itt végig, jók a harmóniák, szépen illeszkednek az elemek. A vízben lehet ott náluk valami, mert most is annyira új ez hogy izgalmas legyen és úgy hagyományos, hogy kapaszkodni is legyen mibe. Vagyis hatásoktól nem mentes, de mégis fiatalos lenrülettel és alkotni akarással van megtöltve. Az meg, hogy lényegében ezek még gyerekek külön öröm, mint ahogy az anyanyelv használata is. Köszönet az ajánlónak, mert ez bizony nekem is kimaradt az előző évből!

Lehet velem van a baj, de ez eléggé elment mellettem. Tisztességes meló, de különösebben kiemelkedőt nem éreztem, hallottam. Lehet azzal van a baj, hogy nem keni el az arcomat rendesen. Nem finomkodik, csak dallamosabb a kelleténél. Olyan, mint a kikönnyített beton tartószerkezet, hogy van tartása, meg masszív, de a méretes lyukakon azért átfér egy kisebb ovodás csoport is.

Kedves, csak kicsit kusza, mint a Matolcsy tekintete.

Ha valaki még nem tudná, ez az überszuperfasza Isole karcosabb, népiesebb irányba terelt verziója, a zenészek pedig a 90-es évek eleje óta nyomják (kezdetben Forlorn néven). Az ott is nagyot alakító 3 énekes(!) itt sem vetkőzi le önmagát, ha epikus doomról van szó, csak több fekete fémmel karöltve. Csőprofi svéd metal, ami még mindig azt mutatja, hogy ez az élvonal. Viszont személyes ízlésem révén csak a bemutatkozásukra tudnám felvillantani a 10 pontot, a By Honour akkora kedvenc.

Nálam lement párszor korábban, jó kis death/grind dara csak valahogy nem akart összeállni egy egésszé...

Nekem ez mindig egy feleslegesen túlpörgetett Moonsorrow volt, most is ugyanazt hozzák.

Az ilyen típusú zenéket órákig tudom hallgatni! Érdekes és izgalmas stílusegyveleg, remekbe szabott black/sudge/post metal!

Nagyon finom, sallangmentes, zsigeri death metal. Egyértelmű kedvenc dal a Venom Spawn lett, amely eszembe juttatta a Firespawn (micsoda véletlen!) nevű banda Lucifer has Spoken című dalát! Kellemes hallgatni való!

Jófajta kis blackened death/doom hangorgia a helvét harcosoktól! Egyedi megközelítése ez a zenének az underground-on belül, és a dalok témája is izgalmas.

Gyönyörűséges, svéd viking/black metal! Dallamos, zúzós, autentikus, vérprofi alkotás!

Remek, komplex, néhol kissé túlmatekozott prog/black metal az amcsi bandától! Jól szórakoztam a hallgatása közben, de komplexitása miatt kevés momentum maradt meg belőle, épp ezért kell több időt rászánni!

Minden egyes pillanata egy csoda. Ilyen egy tökéletes, intelligens METAL lemez. Csúcsteljesítmény!

Amcsi death/grind aprítás. A maga stílusában ez egy igazán jóra sikeredett kiadvány! Rövid, arcba mászó, brutális. Én jól szórakoztam a hallgatása közben! Az utolsó tétel egy igazi eposz a mészárszékről!

Nagyon elkapott a hangulata! Szépen folyik, áramlik, elsodor! Szeretem ezt a fajta black metal-t, jó kis album lett a történet negyedik fejezete!

Szerintem ez egy nagyon korrekt viking/black/folk hanggyűjtemény a svéd bandától! Ragaszkodnak a műfaj által megkövetelt tradíciókhoz, és kevés innovatív momentum lelhető fel a zenéjükben, de maga az album nagyon jó szórakozást ígér annak, aki komálja a stílust!

Mindig igyekszem esélyt adni a ds stílusú albumoknak, de egyszerűen nem egymásnak vagyunk kitalálva.

Húú, de finom cucc! Az ilyen stílusú zenék egy nagyon szűk rétegnek készülnek, mert nem sok olyan ember van, aki képes a zenéből fakadó intellektualitással azonosulni! Először "csak" kilenc pontot akartam adni, de a borító miatt kap még egy felet! :)

Jófajta black metal! Tetszik, hogy az igazi nagy durranást a végére hagyták, mert a lemez - legalábbis számomra - legjobb tétele a "Vae Victis" személyében ölt testet!

Az nagyon hallatszik, hogy eredetileg a basszusgitár a fő hangszere a projekt atyjának. Nem rosszak a témák, sőt, néhol igen karcos, kemény hangvételű zenélés hallható az albumon! Szerintem oda lehetne varázsolni egy jó énekest a jövőben!

Elmegy egynek, de ez is túl hosszú és fárasztó egy idő után - főleg a károgás, ami nem kicsit baromira egysíkú és monoton.

Korrekt death metal anyag, nagyon jó hangzással és a panelekből tényleg elég jól építkezve.

Elmegy egynek, nekem is a gyors részek jöttek be igazán. Amikor nagyon belassulnak, túlságosan doom-os, azok már kevésbé.

Mestermunka a stíluson belül, mindkét veterán bandától.

Igen, ez is profi, minőségi, meg minden, de még "csak" a hetedik számnál járok és már egy örökkévalóságnak tűnik a hallgatása. Mocsok mód fárasztó, ahogy Naga is írta. Majdnem 69 perc...brutálisan megerőltető ezt egyben végighallgatni.

Egyes részeknél talán ez is hosszúnak tűnhet, de eddig abszolút kiemelkedik a többi lemezhez képest. Jó dallamok, nagyon jó hangszeres és zenei játék hallható a lemezen. Nem ismerem a banda korábbi lemezeit, de mindenképp bele fogok majd hallgatni párba.

Pozitívumai közé a hangzása és a rövidsége sorolható, illetve talán a borító, ami nem a szokásos belezős, belsőszerves fajta. Ezeken túl nem nagyon tudok mást hozzá tenni, ez a "zene" számomra élvezhetetlen, az utolsó szám az meg maga az őskáosz.

Teljesen jó, megfelelően dallamos, melodikus black metal lemez jó hangzással, jó énekváltásokkal, énekes részekkel, akik valóban jól kiegészítik egymást. A zenei résszel pedig szintén nincs probléma. Itt-ott beleolvasgattam a szövegekbe a Metallumon - itt is a háború aspektusai kerülnek elő, csak teljesen másképp.

Mestermunka a stíluson belül, mindkét veterán bandától.

Hasonló, mint a többi ds, még ha itt-ott vannak is benne jobb részek - de hát hol van ez kérem szépen egy Elden Ring zenéjétől. Még a lentebb linkelt Elder Scrolls OST sincs olyan jó.

Vitathatatlan a minőség és a profizmus, de ahogy haladtunk előre, számomra úgy vált egyre fárasztóbbá.

Egyáltalán nem rossz melodikus black metal lemez, de nekem itt-ott egy picit hosszú volt, pedig csak 42 és fél perces.

Az órarendek Krétába történő felviteléhez kifejezetten jó háttérzene volt ez az instrumentális album. Viszont csak úgy, önmagában hallgatni nem igen tenném be, mert az ilyen instrumentális jellegű zenék számomra mindig inkább háttérzeneként funkcionálnak.

Szubjektív 10 pont, objektív 8. Kap egy masszív 9-est (x), mert ha ma megkérdeznének arról, hogy ajánljak egy ismeretlen death metál bandát, ahol a hangzás, a dalok, a teljes album, nálam hozta azt, amit szeretek, akkor ezt mondanám. Imádom a death melletti doomos kiállásokat, még akkor is, ha ezerszer hallottam eddig...... (Nem, mégis inkább csak nyolcast kap... :) )

Van egy érdekes témaválasztás, a koncepció olyan, mint egy jó könyvnél, csak itt a zenéhez társítok képeket, környezetet. Abszolút passzoló és jól sikerült borító, az album hangzása is teljesen rendben van. Még az is nyerő, hogy ehhez a death, doom, black metálból hozzák a paneleket. A kis színesítő töltelék elemek is jók. Igazából minden ott van ami jobb ponthoz kellene, egy hiányzik, emlékezetesebb, jobb témák, azért amit én itt hallok, az nagyon "alap". De az biztos, hogy meghallgatom az első albumukat is, és majd ezt is még, ennyi azért ma a zenei dömpingben szerintem nem kevés.

Ők megbízhatóan szállítják a jó albumokat.

Ez nekem borzasztó volt...Tekertek mindenfele, én meg azt éreztem, tegyek be helyette egy D kategóriás viking/pagan/folk/sörivó finn-északi bandát, aki játszik, amit tud, de legalább nem maradok szomjas...

Azok az albumok is 10 pontosak nekem, amik nem feltétlen csak a zene miatt azok. Ez egy ilyen album lesz: előre tudom, hogy 3,4,5 és talán 10 év múlva is előjönnek majd az emlékek, amikor 2025-ben hallgattam, hogy ott, épp, mik értek, mit csináltam... Azt pedig, hogy azok közé kerül, amiket visszatérően hallgatok majd, az biztos.

Ezt szerintem így kell. Legalábbis nekem egy "laza" grind az pont ez. Még kedvenc dalom is van - a 12-es - meg olyan is, amit szerintem lehagyhattak volna a teljesebb körű élvezésem (el)várása miatt - ami a 16-os, miért kell a progresszív magamutogatás oltárán, az egész végére betenni egy komplett plus, grind, Ep. B. oldalát, egyetlen dalba???

A JÓ . NAGY. GONOSZ. BLACK metál. De sajnos nem nekem. Nagyon nem tetszett. (Megjegyzés: ezzel még teszek kísérletet, jön az őszibb idő, ilyenkor szoktam olyat, hogy lefekvéskor, nyitott ablaknál, amikor már jó hűvös van, fülessel hallgatom a töksötétben, nyugodtan, egyfajta meditációként. És akkor lehet, változik a pont és a szöveg. De nem garantálom, hogy a hp végéig ez meglesz... :) )

Bár a stílust szeretem, de ez most nem tudott megfogni. Jó részek vannak benne, csak olyan "összességében semmilyen" lett.

Sajna továbbra sem megy nekem.

Szokott olyan lenni, hogy meghallgatok egy albumot, és utána érdekel, hogy a zenekar korábban még mit hozott ki. Na ez itt nálam nem jött be. Itt nem az albumukat akarom megvenni, meg utánajárni, hogy kik is ők, meg nem kommentet írni erre, hogy milyen. Ez úgy fasza, ahogy van. Ha megdöglök, erre temessetek el, addig had hallgassam....Nincs csont, aminélküli tízes ez nálam bakker...

Röviden csak annyit, hogy nem igazán fogott meg semmi az album hallgatásaikor...

Sajnos én ilyen "dob"-buzi vagyok. Itt engem az egész album - a hangzása, az összkép - elvitt arra, hogy csak arra tudtam figyelni, mit játszik a dobos épp. A dalokra nem maradt figyelmem. De ez, így összességében, nekem akkor se volt élvezhető, ha nagyon jókat is hoztak - pl. Heaven: Vezúv -. Azért a pontom ne vegye kedvét a társaságnak, mert az utolsó dal utolsó majd három perce nekem arról szólt, hogy ne gyalázzam le 5 ponttal őket.... :)

Érdekes jelenség ez a banda. Alapvetően egyáltalán nem azt a fajta black metalt nyomják, amit szeretek, viszont ez nagyon működik. Koncerten láttam őket kétszer, ott óriásit mentek.

Borítóra nem vonok le, de itt szívesen megtenném. Amúgy meg nem mozgatott meg egyáltalán. Nem mondom rossznak, de nem lesz visszatérő.

Ha nem ismerném a Rotting Christot, azt mondanám, elég jó cucc. De így csak egy jobbfajta tribute lemez.

Kafa post-metal cucc, néhol arcátlan Deafheaven koppintásokkal. Tök kreatív néhol, de valahogy ez nem az én ízlésem. Maradok a sima blackgaze-nél.

Masszív black/death Bangladeshből, egyáltalán nem valami plasztik szar, mint sok ázsiai termék! Van benne zúzda, technikás megoldások, helyénvaló szólók és a hangzása is tök jó. Na, ez meglepett!

Ez kajak olyan mint a Bölzer - csak sajnos nem olyan jó. Maga a koncepció brilliáns, 10/10 ötlet, de a megvalósítás nekem kicsit gyenge. Nekem nem elég kemény, agresszív a végeredmény, és valahogy a bronzkori, történelem előtti hangulat sem annyira jött át.

Rettenetesen érdektelen és unalmas. Tudom, nagy név a viking metal berkeken belül meg minden, de ez annyira felejthető és annyira idegesítő a kornyikálás... Vannak benne viszont király riffek, de a mixben annyira hátra lettek tolva, hogy az kiakaszt.

Nekem ez nagyon eröltetett, "túl van játszva", és az albumnak nincs jó folyama. Tálentum akad ezekben a srácokban nem is kevés, de nekem ez a lemez nagyon nem jött be.

Összességében kellemes zene, de nem nekem szól. Tudom értékelni ha a prog metal így igényesen, nem túltoltan képviselteti a benne rejlő potenciálját. Azonban ez az "érzelmes" jelleg nekem nem annyira kenyerem. De elismerem, van itt rutin és tehetség.

Minden tekintetben kielégítő grind cucc: súlyos, nem egyhangú, nincs túlgondolva benne semmi. Jó edzős-futós album.

Nekem ebben semmi új nem volt. A "Occam's Fucking Razor" Blut Aus Nord-ra emlékeztető részei jók voltak, de amúgy a BAN mindenben jobb.

Rettenetesen sok a filler és így túl hosszú is az album. Az erős kezdés ellenére a végére nem lettem meggyőzve. A kevesebb néha több... A viking/black részek viszont nagyon jók.

Nagyon kellemes meglepetés volt ez az album. Tök jó, részben old-school, részben modern hangzású dungeon synth anyag. Tőlem kiérdemelt egy bónusz pontot, hogy a Conan fantasy univerzum a fő inspirációja. (Emiatt hangulatilag sokat is jelent a dobok jelenléte a zenében.)

Egyszerűen fel vagyok háborodva, hogy csusszant át ez a lemez a radaromon tavaly... Ez egy zseni jó post-metal album! Sötét atmoszféra, jó riffek, kiváló hangzás: minden pipa. Nem csodálom, hogy lecsapott rájuk a Century Media Records. Az énekes vokál teljesítménye külön elismerést érdemel, mert rohadt jól hörög, károg és énekel is. Nem mellesleg érződik rendesen, hogy van azért kapcsolat az izlandi black metal színtérrel is. Egyébként elképesztő, hogy hol tart napjainkban Izland a nemzetközi metal színtéren: termelik a jobbnál jobb zenekarokat! Köszönöm az ajánlónak, egy új kedvencet kaptam tőle.

Ez a lemez indulhatna a Rotting Christ-hasonmások versenyén ha lenne ilyen. Nem rossz-nem rossz, de azért a bármelyik Rotting Christ album jobb ennél és nem nekem nem tetszik a hangzása. Ez főleg a gyorsabb részekre igaz, ahol túlságosan összemosódnak a hangszerek (főleg a hülye dobhangzás miatt). El-elhallgatom ezt alkalmanként, de mivel amúgy a Rotting Christ nagy kedvencem, erre szerintem ritkán fog sor kerülni.

Nem igazán vagyok járatos az instrumentális post-rock / math rock világában, így nekem nagyon nehéz is ezt értékelnem. Egynek elment, de általánosságban az én ízlésemhez "túl modern" stílusú.

Zeneileg ártalmatlan, énekileg kiakasztó. A károgásnál a minden hosszan kitartott sornál az a lehajlítás egy idő után rém unalmas és egysíkú.

Közel semmit nem mozdít meg bennem, amikor mégis, akkor idegesít.

Na, ebben megvan az őserő. Nem is gondolnám, hogy ki kéne itt részletezni a dolgokat. Szimplán bólogatok rá. Hasonlít a Lunar Aurorára meg a Fen egy-két dolgára. És tényleg, a Bölzer is beugrik róla.

Hatalmas hangja van az ipsének, de sajnos olyan dallamokat talál ki, mint egy óvodás, miközben a kisdömperét tolja.

Kegyetlen fárasztó. BlackZone jól érzi a dodecahedronos hasonlatot, ahogy máskor is sokmindent jól érez.

Az Afterglow prog dolgai helyett most inkább melodikusabb irányba mentek el, de ez is müködik. Joggal modhatnátok, hogy hé Naga, te fasz, mióta szereted a melodic deathet? Hát azóta, amióta ez a zenekar megtalálta az egyensúlyt a melódiák, és a húzós szögelés között. Erre a legjobb példa talán az eddigi kedvencem a lemezről, az As Long as the Twilight Stays dal. Elfolydogálnak a dallamok, amik annyira engem sosem hatnának meg, ha nem lenne az a hurrikán erejű refrén. A kettő ellentéte zseniális, és így a dallamokat is igénylem. A két dudás egy csárdában itt három. Ugyanis a főnök Tobias Netzell (dallamos ének, gyomros hörgés, gitár, gitárszintetizátor), Björn Pettersson (üvöltés, gitár), Tim Nedergård (dallamos vokál, szólógitár) tizenkilenc éve képez egy tökéletes szerzői magot. Cornelius Althammer dobos csatlakozása meglepett, de nagyon örültem neki. Az Ahabban csigalassú funeral doomot dobol, és bár játszik a death metalos Dead Eyed Sleeperben is, élete legnehezebb feladatát szerintem most kapta. Nem érzek semmi fennakadást. Ilyen egy igazán univerzális dobos. Három műfajt kipipálhat. Az In Mourning tényleg halhatatlan. A legfőbb erősségük, hogy minden metal alműfajból merítenek. Nagy meglepetés számomra a As Long as the Twilight Stays, aminek a refrénje vérbő hajazós heavy metal, meg a Staghorn black metalos részei. Akár az Enslaved is írhatta volna azt a dalt.

Nagy örömmel ugrottam neki. A Profoung Lore az egyik kedvenc kiadóm. Hát nem emiatt a lemez miatt. Ugyanazt érzem, mint BlackZone.

Egy bajom van vele, de az nagyon kardinális: Basszuson jóformán egy hang az egész lemez. Hangnemváltás-függő vagyok. Ez így nagyon unalmas.

Erről az a vicc jut eszembe, hogy a koncertet adó heavy metal banda zenészeinek mi jár a fejében: Énekes: "Anyám, mekkorát énekeltem, istenkirály vagyok!" Gitáros: "Szétszólóztam az agyamat, én vagyok a csúcs!" Dobos: "Azt a nőt viszem ma haza!" Basszeros: "A-A-A-A-A-A-A-A-C-C-C-C-C-C-C-C-D-D-D-D-D-D-D-D." Sajnos más nem jut róla eszembe.

Hát én csak nyomokban találok benne Morrowindre utaló zenei témákat. De lehet, hogy csak azért, mert az az a játékzene, ami az abszolút csúcs számomra. Az nagyzenekarral felvett mű, ez annál jóval szerényebb. Ettől függetlenül remek cucc ez. Én a dobokon variáltam volna még egy kicsit.

Az első dalban pár rész a Devin Townsend Deadheadjének az erős koppintása. A többi meg annyira nem hatott meg. Gyenge kifejezés az, hogy a borító maxigáz...

A Panzerfaustnál említettem, hogy hangnemváltás függő vagyok, itt ezt megkapom rendesen. A női ének izgalmas, a zenei alap sodró és vannak meglepő váltások is. Csak azért nem tíz, mert néha már hallottam, hogy mi jön, de nem az jött. :-D Pedig nagyon azt akartam, amit már előre hallottam.

Nálam a totál instrumentális zene sosem működött, hacsak nem dungeon synth vagy dark ambient. Így tehát induljon 8 pontról. A post rock mezőny meg iszonyúan felhígult, tű a szénakazalban az, ami jó. Sajnos ennél itt nagyon nem hallom, hogy mit is akarnak. Nem áll össze egybe, darabokra hullik. A stílusok váltogatása nem lenne baj, de nincsenek kötéspontok... A világ is azért marad egyben, mert az alapvető kölcsönhatásokat bozonok közvetítik a részecskék között. Ebből a zenéből a bozonok hiányoznak.

Gyöngyszem a javából, köszi az ajánlást! A dalok tökre visszaadják az érzést, ami az album címében is előjön, tempósabb részek utáni megnyugvás nagyon jó hatást keltenek a dinamikában.

Bejön ez a mezopotámiai doom hangulat :D Itt-ott ha belekerültek volna lágyabb részek, az nagyot dobott volna a dinamikán szerintem.

Tökély az összhang az összes hangszer és az ének között. Meghallgatnék tőlük egy instrumentális dalt. Nincs nekik véletlen?

Hangulatban és hangszerelésben is kemény, hogy mennyire meg tudnak újulni dalról dalra. Más zenekaroknál 1-1 Månegarm dal feelingje kitenne egy egész albumnyi anyagot.

Emlékeztet kicsit az Elder Scrolls: Morrowing játék betétdalaira. Ha az a játék a kelta dark erdőkben játszódott volna, simán lehetne ez az album a játék soundtrackje :D

Az egyik legjobb gitárintro, amit itt a Hangpróba albumok között hallottam, az a Chariots of Death dal elején van.

Érdekes a koncepció, amit alapvetően jól is sikerült kivitelezni, élvezhető lett a végeredmény.

Öröm hallgatni, hogy az Ereb Altor lemezről lemezre képes tartani a színvonalat a viking metal műfajában.

Finoman fogalmazva sem az én stílusom a grind stílus, de még ezt figyelembe véve is felejthető lett a végeredmény.

Mindig jó érzés viszont látni régi kedves ismerősöket. Ha nem is tökéletes, a Månegarm új albuma hozta a tőlük elvárható szintet, izgalmas témákkal, riffekkel, mely frissítette a receptet. Noha valóban sok benne a töltelék, az album hangulata magával ragadja az embert a jeges skandináv történelembe.

Egyedi hangulatú, jól összerakott lemez, melyet élvezet hallgatni. Kifejezetten tetszettek benne a gitárszólók.

Véletlenül akadtam a korongra, mely első hallgatásra nagyot ütött, mely remekül elegyítette a black metal sötét világát a könnyedebb témákkal. Második hallgatásra viszont már nem ütött akkorát, bár ez lehet betudható annak, hogy nem volt ismeretlen, van benne pár laposabb rész. Ettől függetlenül egy remekül összedobott korongot kaptunk.

Egyedül a borító, az, ami maradandó emlék volt, ami egy zenei album esetén bizony nem túl pozitív dicséret. Nem kifejezetten hallgathatatlan, de belesüpped a jellegtelenségbe.

Ha már "thought-provoking lyrics"-szel promózzák a BC leírásban, értékeltem volna a dalszövegek meglétét, de hát így erről nem tudok nyilatkozni (pedig nálam sokszor amúgy számít a pontozásban). Zeneileg amúgy tényleg rendben van az anyag, ismerős panelekből építkezik, de jól van összehegesztve, nem érzem, hogy bármit túltoltak, vagy éppen elmismásoltak volna. Egyedi ízről azért nem beszélhetünk, de death rajongóknak remek élményt nyújthat. A Venom Spawn belassulása kifejezetten a tetszett, ahogy a borító is zseniális. Elő fog még kerülni.

Inkább volt érdekes, mint izgalmas, ami felerészt a zenei megközelítésből, felerészt az album tematikájából fakadt. A primitív őserő ténylegesen sugárzik a zenéből, ilyen szempontból hitelesek a svájciak. Sok helyen bólogatásra késztetett a "Vadászat", de nem hiszem, hogy visszatérő vendég lenne.

Nem is értem, hogy ment el mellettem ez a banda az évek során. Valami rémlik, mintha anno a Gastrike-ot hallgattam volna, de maradandó nyomot nem hagyott. Itt viszont egy igazán szívből jövő, hagyománytisztelő, energikus és kompromisszummentes vikingkedéssel szembesültem, ami úgy érzem igenis nyomot fog hagyni. A Hälsingemörker-t tudnám folyamatos loop-ban hallgatni, annyira szuper. Az Ättestupan hidegrázós (a Google Translate segített a dalszöveg kapcsán), ez ugye azt a szirtet jelenti, ahonnan a már társadalom számára nem hasznos öregeket a mélybe vetették/öngyilkosok lettek a pogány időkben. Aki látta a Midsommart, biztosan beleégett az a bizonyos jelenet... De elkanyarodtam, szóval az album végig szuper, de a Träldom-tól kezdve meg még inkább folyamatos a felívelés. Erős anyag!

A fura borító és az első track (bár a maga nemében az is kurva jó) kezdeti lágy, atmoszferikus hömpölygése ne tévesszen meg senkit, a címadó számtól kezdve olyan szinten pörög be a lemez, hogy öröm hallgatni. Pofátlanul fiatal srácok elképesztően profi anyaga ez, ami tavaly év végén a semmiből jött és taglózott le. Atmo-, prog- és post elemek mesteri ötvözete a lemez, olyan magabiztossággal és céltudatos építkezéssel előadva, amit huszonéve a pályán lévő zenekarok megirigyelhetnének. Ha az idei év progresszív meglepetése az új In Mourning korong, akkor a tavalyié számomra egyértleműen a Múr (persze ne feledkezzünk meg a Leprous lemezéről se, de hát ott nem is várt mást az ember). Betonbiztosan berágták magukat az izlandiak a tavalyi top10-embe.

Ahogy a leírásban olvashatjuk, egy bronzkori vadászat részesei lehetünk. A vadászatra könnyebb asszociálni a zenéből, a bronzkort „belőni” már nem ilyen egyszerű. Valahonnan nagyon ismerős volt a zene, mire kiderült, hogy a főkolompos a Dakhmában is ténykedik (Itt a Hangpróbán is találkozhattunk velük már). A zenészek a lemez tematikájának prezentálásához a doom és a death metált hívták segítségül, azoknak is inkább ösztönös, elemi, zsigeri formájában. Remek anyag, a gyors részek egészen frenetikusak. Bölzer rajongóknak erősen ajánlott.