Véleményem szerint a bolgár Hajduk az utóbbi évek egyik feltörekvő csillaga, legalább is a nyers black metal stíluson belül mindenképp. 2019-ben, egy éven belül, három rendkívül masszív kislemezzel rukkolt elő a projekt atyja, Белгун (avagy Belgun). A kislemezeket követő egyéb kiadványokat – válogatás / split – egy váratlan 6 éves csend követte, amit a Хвърковата чета (lefordítva: “A repülő osztag”) debütáló nagylemez érkezte tört meg. De mit sikerült kifőzni eme 6 év alatt?
A Hajduk sok más stílusában rokon zenekartól eltérően történelmi témákkal foglalkozik, és a Хвърковата чета is egy bolgár történelmi hős, Georgi Benkovszki, eposzát jeleníti meg hat tételben (ő volt az 1876-os bolgár felkelés egyik vezére az Ottomán Birodalommal szemben). A témaválasztás ugyan bátor, de szerintem az albumnak sikerült a kontextus által megteremtett hangulatnak megfelelni. Maga a nyers black metal műfaja önmagában képes megtestesíten a harcias, forradalmi energiát a rendkívül éles gitárhangzásával és az olykor egészen punkos ritmikájával. Ezt külön megerősíti, hogy a Hajduk a műfajon belül is egy kifejezetten dallamos, megragadó dallamvilágból merít, ami egyfajta “narratív” folyamot kölcsönöz az albumnak: az album előrehaladtával a felkelés története önmagában a zenéből is érezhető! Telve energiával és forradalmi lázzal, így a leggyorsabb és legélesebb riffek az album elején vonulnak fel (Кърваво писмо és Непобедима), majd’ az album közepére a lemez hangulata egyre komorabbá válik. A hangulat változásában külön kiemelendő, hogy megjelenik a melankólia is (ez például a Дим до бога cimű dalban jól hallható), ami a Drudkh albumainak stílusához teszi hasonlatossá a hallottakat.
Minden kétséget kizáróan az album abszolút tetőpontja az ötödik tétel, a Три бюлбюла című dal. A szóban forgó szám különlegessége, hogy az album korábbi dalaitól eltérően, az ugatós-károgós vokálok mellett népies női ének is hallható. A kissé lassuló tempó mellett ez a népzenei elem egy különlegesen emelkedett, már-már eposzi hangulatot kölcsönöz a zenének – ami önmagában a műfaji keretek figyelembevételével egy komoly teljesítmény! Talán a Batushka liturgikus hangulatához tudnám leginkább hasonlítani a Три бюлбюла atmoszféráját, de ez mégsem egy stilisztikai másolásnak hat, a hangzás abszolút egyedi! Az emelkedett légkört a gyász, a hősi halál hangulata váltja fel az album utolsó tételében, ami szintén a Drudkh stílusát idézi fel: lassú, dob nélküli riffáradatokban zárul az album, amit éteri szintetizátor dallamok és keserű károgás kísér (kissé érezhető a Burzum hatása is). A bágyadt melankóliát egy utolsó roham, némi agresszív riffelés zárja, gyakorlatilag keretezve az album szerkezetét.
Véleményem szerint a Hajduk első nagylemeze a nyers black metal műfaj egyik kiemelkedő lemeze. Egy izgalmas zenei utazás, amire ugyan jó pár évet kellett várni, de én őszintén gondolom: megérte!
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.
