Nagy bajban lenne az az inkontinenciában szenvedő személy, akinek a homlokához pisztolyt szorítanak és az élete egyetlen kérdésen múlna: milyen műfajhoz sorolná az amerikai Krallice zenekart? Ettől (és a nyári melegtől) én is alaposan meg tudnék izzadni. Ezért írtam ezt az avant-garde, progresszív marhaságot a borító alá, mivel a zenekar nyomokban ezt az irányvonalat képviseli. Mondhatni nagyobb százalékban…ugyanakkor saját kinyilatkoztatásuk az, hogy zenéjük csak úgy „jön”, áramlik kifelé műfajtól függetlenül, bár egyértelmű, hogy az extrémebb réteget célozzák meg. A folyam kifejezés nemcsak a zenéjükre mondható jelző, de teljes pályafutásukat ennek szentelik alá, hiszen a 2007-ben alakult és azóta szinte változatlan felállásban (2008-ig még volt pár váltás) eddig nyolc teljes értékű nagylemez született. Jellemzően tehát majd minden második évben érkezik egy Krallice mű, bár most erre három évet kellett várni (közben jött ki válogatás, EP, koncert felvétel stb…). A munkamánia tehát megvan a srácoknál, de láttunk már ennél cifrábbat is, hiszen van, aki otthon a számítógép segítségével lassan hetente küld egy-egy „nagylemezt” világhódító, legtöbbször internetterhelő körútjára. De maradjunk csak a járt úton, illetve kevésbé járt vonalon, hiszen mint írtam, itt bizony nincsenek határok a zenét illetően.
Alapvetően nem tudott még hozzám igazán közel kerülni a csapat annak ellenére, hogy próbálkoztam pár alkotásukkal, azonban ez a fajta matekos black/death kísérletezés sosem volt igazán az érdeklődésem központjában. Most azonban már a nyitánnyal sikerült a maguk pártjára állítaniuk. Kimaxolt őrülettel kezdődik a Feed On The Blood Of Rats, gondolnánk elsőre, pedig az öt perces dal folyamatosan lépked a teljes megsemmisülés felé. Zabolátlan, kalandos és rideg, technikailag pedig rendkívül szórakoztató, mégsem felejt el dalként működni. Sokszor hiányolom ezt a hozzáállást a hasonló módon gondolkodó zenekaroknál.
Az alig 40 perc fölé emelkedő játékidő sok hasonló pillanatot tartogat számunkra, ráadásul elég korrekt dalhosszúságokkal (4-5 perc), ami az előző néhány Krallice anyagra sajnos nem volt jellemző: a gyakran 10 perc környékén mozgó opuszok inkább voltak fárasztóak, mint érdekesek. Felépítésben és hangulatban pedig egyértelműen visszakanyarodtak a gyökereikhez, hiszen legtöbb rajongójukat talán az első két anyaguknak köszönhetik.
A „matekosabb” nyitó hármas után ráadásul elindulnak egy jóval ismeretlenebb vonalon: furcsa űrbéli misztikum kap szárnyra az Aspherance című tételben, amit könnyen tudok párosítani a borítón lévő, idegen bolygó kavargó felhőrendszerére emlékeztető képpel. Ez viszi tovább a The Myth és a nagyszerűen sikerült címadó is, ahol szépen visszakanyarodunk a nyakatekert őrülethez egy kicsit szárazabb, death metalosabb formulában. A záró tételek hallgatásakor jöttem rá, hogy bizony a The Form, The Formed és az All And Nothing is kapcsolatban áll egymással, így igazán három részre tagolható a lemez a 9 tétel segítségével. Először a matek, majd az űr, végül pedig a progresszív futamok és lágy instrumentális részek válnak dominánssá, még akkor is, ha nyomokban végig megférnek egymás mellett. Ennek megfelelően három kedvencet is találtam magamnak, melyek közül nem tudnék választani: a nyitó dal, az Aspherance mellett a The Formed győzött meg nagyon, míg az utolsó percekre sajnos elfogyott a szufla…
A nagylemez nélküli szünet jót tett a csapatnak és bár nem tartozom a közvetlen rajongótáborukhoz, mindenképp elismerést érdemelnek, hogy még mindig toppon vannak kreatívitás terén. Ha eddig kedvelted őket, akkor most sem fogsz csalódni, ha pedig új vizekre evezel a zenekarral, akkor kitűnő alap az ismerkedéshez a Mass Cathexis.
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.