Az epikus doom metal az egyik legnépszerűtlenebb a metal műfajok között, a világon alig 60-70 banda foglalkozik vele. Sokan nem értik a népszerűtlenséget, mondván, hogy a Black Sabbath is milyen ismert volt…Pedig van rá magyarázat: kevés az IGÉNYES zenekar és ezt másképp nem lehet eladni. A Candlemass messze a legnagyobb Sabbath követő, mindezt 1984-ben kezdték, amikor a thrash metal zenekarok a sebességük fokozásával mulatták az időt. Sokáig nem is fogadta el a metal világ ezeket a lassú, de kemény, hihetetlen epikus dalokat. De az újabb és újabb klasszikusoknak köszönhetően mára kultikus bandává váltak. A 90-es évek hanyatlása után fantasztikus másodvirágzásba kezdtek, aminek koronája Edlingék előző két lemeze. Azonban bejelentették a banda feloszlását a tárgyalt album megjelenése előtt. Az ok pedig a következő: úgy érezték, ezen lemezek után minőség esésbe kezdenének. Bele is fáradtak a sok-sok évbe. Érződik is a búcsúlemezen ez a fáradtság a kevésbé ötletes dalszerkezeteken, a súlyos hangzáson. Az album felének (szokás szerint kedvező, kb. 50 perces játékidő) célja a Sabbath előtti feltétlen tisztelgés, szellős énektémákkal, a másiknak pedig a földbe döngölés a legsötétebb riffekkel, ezt a két fő célt gyakran keverik a számokban, ez ad némi változatosságot. A banda ezen a téren az egyetlen, amely képes minden számban Iommi súlyosságát idézni.
Az album a Prophet c. meneteléssel kezdődik, az első percekben meggyőz, hogy doom klasszikus, az album egyik legjobb dala. Egyetlen hátránya az volt, hogy megtudtam, a dobok erőtlensége most is megmaradt. Robert Lowe hangja sokszínű, mint mindig, ő a banda azon tagja, aki minél öregebb, annál feelingesebb (néha egy kis hörgést is megenged magának). Lars Johannson szólója is úgy illeszkedik, ahogy azt a zene megköveteli.
A következő szerzemény a The Sound of Dying Demons, ami igencsak hangulatos lett, fütyülhető refrénnel és tömény Sabbath hangulattal.
Az igenycsak hosszú című Dancing in the Temple (Of the Mad Queen Bee) az első, ami szálka lehet a rajongók szemében, ugyanis nagyrészt a nemrég megjelent Edling projekt, a Krux egyik dalára emlékeztet rémisztően. Ezt leszámítva átlagosabb szám lett egy kellemes gitárszólóval megfűszerezve, hasonló gyorsabb tempójú dalok általában az albumaik elején szerepelnek.
A Waterwitch a szokásos depresszióforrás lehetett volna az albumon a 7 perces hosszúságával, de valahogy túl egyszerűre, kevésbé változatosra sikerült.Ettől függetlenül a helyét a Sabbath klasszikusok környékén kell keresnünk.
A The Lights of Thebe igazi epikus doom, számomra a klasszikus 80-as éveket idézte, tökéletes felvezetés a következő, címadó tételhez.
A Psalms for the Dead a lemez egyik legszellősebb epikus dala, ahol a 70-es évekbe is visszarepülhetünk a Hammond kíséretnek köszönhetően…
Gyengepont a The Killing Of The Sun, ugyanis bántóan emlékeztet Ozzyékra… Kellemes tétel ez az Ep-n szereplő dal, de amikor először hallottam, kevesebbet vártam ettől a lemeztől. Az énekhang azonban még ezt is eladja a hallgatónak. Félve füleltem tovább ez után és ekkor ért a meglepetés, az utosló két tétel ugyanis azt a ritka hatást érte el nálam, amikor beállítom az ismétlést…
A Siren Song hozza a súlyos kripta hangulatot amit elvártam, egy klasszikus Hammond szólóval felturbózva! Acélbeültetése van annak, akit nem ingerel veszett bólogatásra. A befejezés is tisztességes, az album második leghosszabb dala a Black As Time. Érdekessége a hosszú szöveges felvezetés, amely engem egy régi régi Jethro Tull klasszikusra emlékeztetett. Aztán belevágunk a sűrűjébe, egy kemény középtempó után megkapjuk azt a riffet, amit Iommi is szívesen ellopna! Ismét garantált a fejmozgás…
Az igenycsak hosszú című Dancing in the Temple (Of the Mad Queen Bee) az első, ami szálka lehet a rajongók szemében, ugyanis nagyrészt a nemrég megjelent Edling projekt, a Krux egyik dalára emlékeztet rémisztően. Ezt leszámítva átlagosabb szám lett egy kellemes gitárszólóval megfűszerezve, hasonló gyorsabb tempójú dalok általában az albumaik elején szerepelnek.
A Waterwitch a szokásos depresszióforrás lehetett volna az albumon a 7 perces hosszúságával, de valahogy túl egyszerűre, kevésbé változatosra sikerült.Ettől függetlenül a helyét a Sabbath klasszikusok környékén kell keresnünk.
A The Lights of Thebe igazi epikus doom, számomra a klasszikus 80-as éveket idézte, tökéletes felvezetés a következő, címadó tételhez.
A Psalms for the Dead a lemez egyik legszellősebb epikus dala, ahol a 70-es évekbe is visszarepülhetünk a Hammond kíséretnek köszönhetően…
Gyengepont a The Killing Of The Sun, ugyanis bántóan emlékeztet Ozzyékra… Kellemes tétel ez az Ep-n szereplő dal, de amikor először hallottam, kevesebbet vártam ettől a lemeztől. Az énekhang azonban még ezt is eladja a hallgatónak. Félve füleltem tovább ez után és ekkor ért a meglepetés, az utosló két tétel ugyanis azt a ritka hatást érte el nálam, amikor beállítom az ismétlést…
A Siren Song hozza a súlyos kripta hangulatot amit elvártam, egy klasszikus Hammond szólóval felturbózva! Acélbeültetése van annak, akit nem ingerel veszett bólogatásra. A befejezés is tisztességes, az album második leghosszabb dala a Black As Time. Érdekessége a hosszú szöveges felvezetés, amely engem egy régi régi Jethro Tull klasszikusra emlékeztetett. Aztán belevágunk a sűrűjébe, egy kemény középtempó után megkapjuk azt a riffet, amit Iommi is szívesen ellopna! Ismét garantált a fejmozgás…
Az albumnak sikerült kicsit életképesebb borítót összehoznia, mint a Death Magic Doom vagy a King Of The Grey Islands esetében. A zenét illetően felismerhették, hogy már nagyon sok témát elfüstöltek és ebbe tovább folytatva belefásulna a stílus és ők is. Néhol önismétlés szagú, laposabb pillanatokat rejt az album, de mindezek ellenére profi és méltó befejezése egy stílusteremtő bandának, azt hiszem sokan tennék le szívesen így a lantot… A doom zászlóshajója búcsúzik ezzel a lemezzel és már csak a projektekben, testvérbandákban zenélgetnek (Krux, Solitude Aeturnus stb.). Ígéretük szerint jól megturnéztatják még magukat, talán hozzánk is újra eljutnak. A turnén változik azonban a felállás, Lowe helyett egy másik zseni, Mats Levén (Krux, Therion, Malmsteen) énekel majd, aki korábban a King Of The Grey Islands album demója készült.
Candlemass - Psalms for the Dead
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.