Több mint egy évtizede létezik már lengyelföldön az Oktor nevű formáció, több zenekarban megfordult, tapasztalt zenészekkel, de pár válogatáson és egy EP-n kívül eddig még nem tettek le semmit az asztalra. Most azonban a Solitude támogatásával elérkezettnek látták az időt, hogy megmutassák, mivel ütik agyon az időt a közeli temető melletti, tojástartóval kibélelt, garázsból próbateremmé avanzsált kis világukban. Legalábbis így tudom elképzelni az Oktor legénységét, vastagon meghintve a mindennapok gondjaival és finom szemcsés penészrétegével, aminek minden spóráját próbálják átültetni zenéjükbe. A választott stílus a funeral/death doom érdekes keveréke, hol pokoli lassú tempókkal, hol heavy/doomos zakatolással, kevéske tiszta, de annál szebb énekkel. A zenéhez nagyon jól választották meg az egyszerű, de annál jobban passzoló borítót, ahol a fejét fogó ember koponyájából előtörő tüskék egy emésztő, kaparászó fájdalmat mutatnak be nekünk, valami morbid szépséggel és elégedettséggel társulva, amit egy nehéz, de jól végzett munka után érezhetünk. Az Another Dimension Of Pain összesen nyolc dalban vezet végig minket az Oktor porlepte hétköznapjain, amiből több egyszerű, alig fél perces, Chopin ihletettségű zongorajáték, melyek címeit összerakva a lemez címét kapjuk meg. A tényleges dalok változatos hosszúságokkal rendelkeznek, van itt alig négy perces szösszenet de akad 17 perces kínszenvedés is, amit kevésbé tudtak tartalommal kitölteni a rövidebb dalokhoz képest. A zenekar mozgatórugója egyébként egy testvérpár, akik nevének kiejtése csak a magamfajta suta magyaroknak nehézkes, így maradok a legegyszerűbbnél, hívjuk őket Rajkow testvéreknek. Ők felelnek a hörgésekért, ordításokért, ami elég jól megy nekik, még Skepticism tribute lemezen is előfordultak morgásaik, a tiszta énekért pedig Piotr Kucharek került melléjük egy rég elfeledett és eltűnt death/doom bandából, az Eternal Tearből.
Tehát debütálásról van szó, bő 54 percben, az egyik legkönnyebben unalomba fullasztható stílusban, amihez ugyan pár ismerősöm szerint minimális tudás kell, véleményem szerint pedig a részletek és a hangulat legaprólékosabb, legbelsőségesebb kidolgozása és működtetése. Ez az Oktornak részben sikerül csak, a zongorás betétek ugyan elsőre jól hangzottak, de másodjára csak megtörték az amúgy sem nagy lávafolyamot, amivel próbáltak legyűrni, de így könnyű volt állni a rohamokat. A leghosszabb, 17 perces Mental Paralysis maga a megtestesült időhúzás, egyedül a nyitány és a lemez második fele tud létjogosultságot adni a produkciónak. Az is sokat mondó, hogy a záró, alig négy perces, zongorás, éneklős Undone és a másodikként felcsendüló Conscious Somatoform Paradise voltak azok, amiknek tapinthatóvá dagadt az újrahallgatási értéke, azon kívül csak a stílus kedvelőinek tudom javasolni az Oktor megismerését időtöltés gyanánt.
Tehát nem egy death/doom doktor ez az Oktor,
talán újabb évtized múlva eljön nekik egy jobb kor.
Ha a lemezen érdekesebb zene szólna,
az írásom is tovább tartott volna…
