Spirit Adrift
Divided By Darkness

    Az arizónai Nate Garrett gondolt egy nagyot 2015-ben és a felfelé ívelő pályafutását megkezdő death metal csapatból, a Gatecreeperből külön utakra indult, ráadásul igencsak messzire. Az általa létrehozott és egymaga vezérelt Spirit Adrift doom metalja ugyanis gyorsan belopta magát a rajongók szívébe nyíltan Black Sabbath inspirálta zenéjével, belsőséges szövegeivel és nagyon jó érzékkel adagolt progresszívebb felfogásával. A projekt egyszerre hagyománytisztelő és előremutató a maga nemében, amihez talán csak a Pallbearer törekvéseit lehetne hasonlítani. Nate rövid időn belül kitermelte magából a Chained To Oblivion lemezt 2016-ban, ami rengeteg pozitív visszajelzést kapott, de szerintem sem hangzásában, sem felépítésében nem volt még egy hibátlan teljesítmény. Nem sokkal rá, konkrétan egy év múlva jött a Curse Of Conception, ami erősebb hangzással, átgondoltabb dalszerkezetekkel, de továbbra is Ozzyt idéző vokáljával könnyen utat talált a műfaj szerelmeseihez. Sikere révén Nate elcsábította a Gatecreeper néhány tagját is, akik kivették a részüket az új anyag felvételéből, még inkább emelve a minőségen. A hivatalosan május 10-én megjelenő Divided By Darkness mögött így már komplett zenekar áll, akik ugyan az élő fellépéseken változnak egyéb elfoglaltságaik miatt, de a stúdióban nagyon biztos alapokat nyújtottak a további fejlődéshez. A lemez felvételeinél természetesen Nate volt a főszereplő az éneket és gitárt nézve, Marcus Bryant dobolt, a billentyűkért testvére, Preston Bryant volt a felelős, a kórusoknál pedig Kayla Dixon segédkezett be az énekbe.
 

 

    A magabiztosabb háttér jobb és vastagabb hangzást hozott magával, amit a nyitó We Will Not Die esetében már meg is tapasztalhatunk. Az öt perces dal nagy lendülettel kezdi meg az anyagot, gyorsabb tempója miatt azonban nem igazán tud többet nyújtani egy korrekt heavy/power metal szerzeménynél. Ugyan kevésbé foglalkozik a mitológiával, hangulatában mégis leginkább olyan zenekarokat idézett meg, mint a Cromlech, Atlantean Kodex és természetesen a Solstice. Zeneileg nagyon érett és változatos, remek témákkal van megtámogatva, ugyanakkor nem sikerült neki fülbe mászó refrént összekovácsolni. Lendületesen kezdődik a hasonló hosszúságú címadó, a Divided By Darkness is, de elég gyorsan rátér a Sabbathra emlékeztető lüktetésre és egy egészen jó doom metal nóta kerekedik belőle. Mély gitárjai révén könnyedén végig lehet bólogatni és még egy könnyedebb akusztikus részre is futja a játékidején belül. A biztonságos keretek közt mozgó dalok után a Born Into Fire az, amire először felkaptam a fejemet, mert okosan építkező, erőteljes, slágeres szerzeményt kapunk a képében, ami grandiózusságában a Candlemass felé kacsintgat. Farrrkas kolléga jegyezte meg a projekt korábbi hangpróbás szereplésénél, hogy jót tenne a sötétebb, misztikusabb hangulat a Spririt Adriftet illetően, amivel teljes mértékben egyet tudok érteni. Sajnos most is inkább a melankólia és pesszimizmus lengi körbe a végeredményt, mint a kriptabűz, de ennek a dalnak a második felében ismét megmutatkozik a tragikusabb hangvétel. Ráadásul ezt folytatja az Angel & Abyss, ahol a finom, epikus doomra emlékeztető ének és akusztika találkozik a súlyos riffekkel. A dal a végére ugyan valódi heavy metal örömünneppé gyorsul, de ez nem vesz el semmit az értékéből, főleg, hogy kedvenc Sabbath dalom klónjára ismertem benne (Megalomania). Progresszívebb köntösbe öltözteti a régi receptet az élvezetes Tortured By Time, amit a kiadvány legrövidebb dala, a klipes Hear Her követ ismét közelebb a klasszikus heavy/doom iskolához. A Living Light az összképbe ugyan beleillik, mégis kilóg egy kicsit a dalok sorozatából, mivel leginkább egy modern rock/metal szerzeménynek nevezném ismét gyorsabb tempója és simogatóra sikerült énektémái miatt. Az albumot a The Way Of Return zárja második leghosszabb tételként, ami leginkább egy brutális erőfitogtatásnak tűnik. Általában nem rajongok az instrumentális dalokért, viszont itt a csapat bemutatta, hogy mennyi potenciál, lehetőség van számukra a Spirit Adrift keretein belül. Ének nélkül tettek le az asztalra egy epikus, kísérletezésektől sem mentes fenséges tételt, aminek igényességéből kiindulva messze nincs még vége projekt történetének.
 

    Egy kicsit túlzónak tartom a nemzetközi sajtó méltatását a bandával kapcsolatban, például a 2017-es anyagot beválasztották az év legjelentősebb lemezei közé, de tény és való, hogy egyre több van ebben az egyszemélyesként indult projektben. Ennek újjabb lépcsőfoka a Divided By Darkness, de még biztosan nem a csúcsa, amire feltételezhetően már nem kell sokat várnunk. Egyelőre csak a klipes dalt tudom nektek megmutatni az új lemezről, de dobok ide egy kis csemegét is, hátha valakinek kimaradt eddig.