Címke: Cromlech

Cromlech – Visszatérés fényes páncéban

A kanadai Cromlech zenekart (ami hivatalosan 2011 óta létezik), biztosan nem vádolhatjuk meg azzal, hogy aláfeküdtek volna a tömegtermelés elvárásainak. Ugyan apróbb kiadványokkal „ütötték a vasat” az elmúlt években is, ténylegesen csak 2013-ban mutatták meg képességeiket első és máig egyetlen nagylemezükön (Ave Mortis). Pedig bőven akad potenciál a csapatban; epikus heavy/doom metaljukat a régi Solstice, Scald páros inspirációja által hozták létre és elég sok rajongóra leltek. A késlekedésnek nagy eséllyel az is okozója lehetett, hogy a zenészek többsége Into Oblivion névvel egy másik, extrémebb projekten is dolozott az évek alatt. Ideje volt tehát már a folytatásnak, amiről már el is kezdtek csepegni a hírek. Új nagylemezük Ascent Of Kings címmel érkezik majd március elején és úgy néz ki, ezúttal sem bízzák a véletlenre a dolgokat. A bőven órás játékidő fölé nyúló kiadványon monumentális meséket fogunk hallani a sötét fantasy és a mitológia egyvelegéből. Az első közzétett dalukat Born With Sword In Hand címmel már meg is hallgathatjátok.

Cromlech - Born With Sword In Hand

Atlantean Kodex – The Course Of Empire (2019)

    A hősi eposzok, a fantasy nem feltétlenül, de az emelkedett hangulat és monumentalitás szerintem mindig is a klasszikus heavy metal része volt, legyen szó a műfaj kezdetét jelentő angol bandákról, vagy jelenünk töménytelenül áramló és borzalmasan unalmas, sokszor jellegtelen epikus, power metal hordáitól. Tehát maga a pátosz nem egy vaktában született gondolat, hogy […]

Tovább »

Spirit Adrift – Divided By Darkness – 2019

    Az arizónai Nate Garrett gondolt egy nagyot 2015-ben és a felfelé ívelő pályafutását megkezdő death metal csapatból, a Gatecreeperből külön utakra indult, ráadásul igencsak messzire. Az általa létrehozott és egymaga vezérelt Spirit Adrift doom metalja ugyanis gyorsan belopta magát a rajongók szívébe nyíltan Black Sabbath inspirálta zenéjével, belsőséges szövegeivel és nagyon jó érzékkel […]

Tovább »

Smoulder – Times Of Obscene Evil And Wild Daring – 2019

      Sarah Ann és Adam Blake közös szenvedélye, a doom metal hozta össze valamikor 2010 környékén a formációt, de hivatalosan csak 2013-ban indítottak projektet Smoulder néven. A kanadai duó hosszú próbálgatás, dalírás után, kissé kibővülve tavaly kiadott egy The Sword Woman névre keresztelt demót, aminek hatására felforrósodott körülöttük a levegő. Az egyébként szintén […]

Tovább »

The Battle Of Britton – A Requiem of War​ (Part One​) ​Blood – 2018

    Nincs szüksége hosszú polcra Paul Britton énekes-gitárosnak, hogy saját lemezeit tárolni tudja, mivel hosszadalmas pályafutása mindennek nevezhető, csak termékenynek nem. Ugyanakkor ő is ott ült azon a hajón, amivel befutottak a világ első heavy metal zenekarai és kivette a részét a 80-as évek első feléből. Tehetségét a lemezzel sosem jelentkező NWOBHM zenekarban, a […]

Tovább »

Battleroar – Codex Epicus – 2018

    Nagylelkűen felajánlottam a szerkesztőség részére a digitális formában érkezett új Battleroar lemez felülbírálásának lehetőségét, ám a death és black metal jelzők hiánya újfent elriasztotta a többséget ettől a kiadványtól, így maradt a jó öreg „csináld magad” mozgalom részemről. Persze az extrém zenékre éhes társakon ezt nem kérhetem számon, mivel a promó mellé biggyesztett […]

Tovább »

Sons Of Crom – napokon belül itt a lemez

 Már korábban hírt adtam róla, hogy az epikus heavy metalban utazó Sons Of Crom hamarosan új lemezzel jelentkezik, de némi múltidézésen kívül nem szolgálhattam mással. A Cromlech, Atlantean Kodex, Crom, valamint Bathory vonalon mozgó zenekar most azonban több ízelítőt is nyilvánossá tett, úgyhogy cselekedjünk elvárásuk szerint, kóstolgassunk és várjuk a The Black Tower további dalait. 

Sons Of Crom - Summoning the Starborn | 2017

SONS OF CROM - Black Wings Up High (Official 2017)

Cromlech – a csatának nincs vége

 A kanadai Cromlech zenekar még 2013-ban mutatkozott be egy nagyon erős lemezzel, amit Ave Mortis néven találhatunk meg. A zenekar egy olyan epikus heavy/doom metal keveréket alkotott meg, melyhez hasonlót egyedül a Solstice és a Scald lemezein találhattunk meg annak idelyén. A banda most egy friss EP-vel folytatja ezt a hagyományt, amit meghallgathattok bandcamp oldalukon. 

<a href=”http://cromlechdoom.bandcamp.com/album/iron-guard”>Iron Guard by Cromlech</a>

Crimson Dawn – Chronicles Of An Undead Hunter – 2017

    Immár négy évvel ezelőtt volt szerencsém írni egy cikket az olasz Crimson Dawn bemutatkozásáról, amit azóta is előszeretettel hallgatok. A nem túl kiemelkedő, de rendkívül intelligens és finom megoldásokkal prezentált epikus doom metalt játszó bandák sorait gyarapító zenekar második lemezét ezért is vártam nagy türelmetlenséggel, még a zenekartól is próbáltam szerezni egy kis […]

Tovább »

Lunar Shadow – Far From Light – 2017

          Fiatal koromban áhítattal fedeztem fel magamnak a fémzenét, szépen, időrendi sorrendben haladva. Jött a blues rock, a hard rock és a progresszív vonal, melynek klasszikusaira úgy néztem fel, mint egy gyermek teking kérges kezű, szigorú szemű, sokat tapasztalt nagyapjára. Aztán jött a serdülés, az államon frissen megjelent pihék ugyanúgy rezegtek […]

Tovább »
12