Bohóckodhatnék, hogy vonok le valamennyit, mert nem minden dal 10 pontos, de az összkép miatt simán megéri a maximumot nálam. Régen nem kedveltem Tamás zenéjét, de a Naiv óta nagyon rákattantam. Nincs két egyforma dal a lemezen, de mindegyik nagyon jó a maga nemében. A sok vendég miatt az ének is rendkívül változatos, és mindenki nagyon odatette magát. Ahogy látom a külföldiek is két pofára zabálják a lemezt; nem is csodálkozom rajta.
Nehéz elhinni, hogy valaki önszántából ilyet hallgasson, pláne egy metal rajongó; de mivel itt van nekünk a 2 jómadár a HP-n, csak el kell higgyem. :(
Kellemes, gótikus hangulattal fűszerezett muzsika, ami még kellően változatos is, így aztán sokadik hallgatásnál sem fullad unalomba.
A zene is rém gyenge volt, de a hangzás miatt egyenesen kellemetlen volt hallgatni. A görög bandáktól pedig nem ezt a minőséget szoktam meg.
Ez az ének nélküli jazzes massza nálam csak háttérzenének ment el maximum.
A '90-es években is utáltam az ilyen zenéket, ma is utálom.
Hát, hallva ezt a korongot, nem is baj, hogy nem hallunk többé a varjakról.
A hörgős, döngölős részek nem is voltak rosszak; kár, hogy nem volt belőlük sokkal több.
A zene nem volt rossz, és szépen is szólt a lemez, de az ének rohadt idegesítőre sikeredett.
A tavalyi év egyik hazai kedvence. Az Alföld után - ami nekem annyira nem jött be - ez kifejezetten jól esett. Nagával ellentétben engem pont az újabb kori TC lemezek ragadtak el, de értem, hogy őt meg miért nem. ;-)
Nem szoktam ambientet hallgatni, így nem tudom megítélni a minőségét. Amit tudok, hogy nem zavart. Sőt, tökéletes volt háttérzenének a munkához.
Tetszik, közben meg van bennem egy ellenérzés, ami valószínűleg annak köszönhető, hogy rengeteg az áthallás a nyolcvanas, kilencvenes évek zenéivel.
Na, ez már olyan, aminél van rá esély, hogy újra előveszem. A változatosság, kellő dallamossággal és hangulattal párosul. az áthallások mellett persze nehéz elmenni, de annyira nem zavaró, hogy ezt felhánytorgassam.
Ha szórakozni akarok sem ezt teszem be. A sablonossága ellenére lehetne jó, de nekem hiányzanak belőle az egyéni megoldások úgy dalszerzésileg, mint a hangzást tekintve.
Különleges ahogy fúvósok használatával keltik a "zavart", ugyanakkor érdekes is. Mélyre tudna rántani, ha hagynám.
Jófajta crossover, amiben a punk rock mellett HC/metal témák is jócskán vannak. Nem előzmény nélküli, de ha szereted a kilencvenes évek hasonló bandáit, akkor javasolt elmélyedni benne.
A hangulat, a dallamok minden hallgatásnál magukkal ragadnak.
A változatosság az erénye és egyben a negatívuma is, mert pont ettől nem lett egységes. Az tuti, hogy többet nem kerül elő és ennek nem a német nyelv az oka.
Én már régóta hallgatom és elég erősnek érzem a megvalósítást is. A modernsége engem nem taszít, sőt! A változatossága "gyönyörködtet", a mögötte lévő koncepció fontos.
Talán a személyes ismeretség egy nagyon picit a szubjektivitást erősíti.
Annyira nem változatos, hogy felkapjam rá a fejem. Egy-két dal még oké ebből a súlyos zenéből, hosszabban viszont nekem már hiányoznak a megjegyezhető és emlékezetes részletek.
Szégyen vagy sem, a Thy Catafalque munkásságához eddig nem volt szerencsém. Tudtam, hogy létezik, de valahogy nem érdekelt. Örülök, hogy meghallgattam a lemezt, mert most már értem, hogy mi a zenei projekt körüli felhajtás és miért sikeres külföldön is.
Amit csináltak nem rossz, érteni vélem a koncepciót, de ez így összességében édeskevés. Videók alá elmenne aláfestő zenének, de abból nem szokás lemezt kiadni. Kicsit olyan, mintha egy rakat lemez intróit összeválogatták volna és kiadták volna egy lemezre. Hol van itt a metál?
Jó kis retro hangulatú zene, minőségével nincs kifogás, érdekes volt a stílusok keverése.
Vannak benne érdekes ötletek, de a hangzásvilága kissé művinek hat. Érződik a próbálkozás, de nem ért célt.
Lelketlen, a dalok egy kaptafára mennek, metált pedig akkor látott legutóbb, amikor elment egy villanypózna mellett.
Tetszett ez a jazz-metalos koncepció, de a végére kicsit egysíkúvá vált. Kíváncsi lettem volna, mit tudtak volna kihozni a koncepcióból, ha vannak benne vokálok, de ebben a formában magasabbra nem tudom értékelni.
Nem rossz, de nem is kiemelkedő.
Remek black metal lemez, ami képes újat mutatni, viszont egy kicsit hosszú lett.
Jó kis black metal pár érdekes motívummal. Nem újítja meg a stílust, de én elvoltam vele.
Valószínűleg nem én vagyok a lemez célközönsége, nem mondanám bántóan rossznak, de nem is emlékezetes, szürkén belesimul a tájba.
Jó kis old school death fémes fűszerezéssel.
Teljes mértékben osztom Naga véleményét, még ha ennél kevesebbet nem is tudok adni rá. Igényes, PROFI, de nem hiszem el, hogy nem halljátok a számomra bántó önismétlést konkrét dallamok terén...Ez számomra az előre mutató, egyedi, avant-garde jelzőket megkérdőjelezi a TC-vel kapcsolatban. Én a Metáig azért kitartottam, néhány szerzeményt megkedveltem itt is, de amíg erről a lemezről bármelyik dalt lehagyhattuk, felcserélhettük volna, addig a Tűnő időn, Róka Hasán egy albumon átívelő komplexitást éreztem, amiből egy másodpercet sem lehetett elvesztegetni. A siker ennek ellenére megérdemelt és minimum példaértékű. Kiegészítés: tudom, hogy ez a pont a HP-n nem mutat túl jól, de én Thy Catafalque lemezt csak Thy Catafalque lemezhez mérek. Így van ez most is.
Bárcsak történne benne valami. Akkor lenne mit értékelni az egyetlen, néhány perc alatt unalmassá váló hangolaton túl.
Kevés időm van zenét hallgatni, az ilyen műanyag hulladékért pedig haragszom.
Rövidebb, feszesebb lemezként tökéletes lenne. Egyébként teljesen működőképes és néhol még szórakoztatott is.
Hjaj, de hiányzik az előző kör.
Nekem nagyon tetszik az új album, az ünnepek alatt meg is néztem jó pár youtube-on fellelhető koncertvideót! Mondjuk nálam még mindig a Rengeteg című lemez az über alles kiadvány Tamáséktól, de az új szerzeményk között is vannak meglepően frankó dalok és megoldások!
Hááát.... Ez számomra értékelhetetlen. Elnézést kérek, de tényleg semmit sem találok benne az ég világon! Eltelt az idő, amíg hallgattam, és ezeket a perceket már sohasem kapom vissza!
Többször is meghallgattam, de teljesen elment mellettem. A zene még rendben is lenne, a fickó hangja viszont valamiért idegesít. Nem nekem szól ez a lemez.
Szerintem ez egy nagyon pöpec progresszív metal album a görög duótól. Többször végighallgattam, és nagyon tetszettek a dalok! Szeretem a prog zenéknek az ilyen, és ehhez hasonló megnyilvánulásait. Engem képes az effajta zene magával ragadni, közben kicsit filózhatok, és teljesen kikapcsolok. Belőlem teljesen pozitív érzelmeket váltott ki, és ez nálam fontos szempont a zenékkel kapcsolatban. Igyekszem majd cd formájában is beszerezni!
Könnyed, hallgatható, kellemes dallamokkal telepakolt svéd heavy/power szerzemények. A 16 tételt kissé túlzottnak találom, a végére már nagyon untam. Az énekesnő szemrevaló, és a hangja is rendben van, de az egész album görcsösen ragaszkodik a stílus alapkövetelményeihez, semmi kiemelkedőt sem fedeztem fel a dalokban. A lemez hallgatása közben többször eszembe jutott az Amaranthe nevű, szintén svéd zenekar első albuma, mellyel rengeteg párhuzamot véltem felfedezni, bár azt is igen ritkán hallgatom. Nem nekem találták ki ezt a stílust. Nem akarom lehúzni, a semleges tartományban maradok.
Itt aztán van minden, mint a vegyesboltban! Az egész lemez egy stíluskavalkád, rengeteg hangszer megszólaltatásával életre hívott, instrumentális hangjegyorgia. A jazz elemek néhol már képesek az ember agyára menni, én nem is igazán értem ezt a zenei irányzatot, nem tudom magamévá tenni. Egy jófajta, színes ének és vokál adhatna hozzá egy kis pluszt, bár az is igaz, hogy ezek hiányában lehetőség nyílik a hangszeresek teljesítményének magasabb szintű befogadására.
Laza, belesz@rós, nihilista sludge mocsadék, noise-os, punkos beütéssel. Kétszer is végighallgattam egymás után, egészen jól szórakoztam közben.
Kellemesen elcsordogált, sajnos többszöri hallgatásra sem kapott el teljesen! Valószínűleg nagyok voltak az elvárásaim. Biztosan fogom még hallgatni, és talán jobban elmerülök majd a zsenijében, de jelenleg ez nálam "csak" egy nyolcas!
Ennél vannak ezerszer jobb black metal szerzemények szerte a világban. Próbál egyedi lenni, de nem igazán tesz hozzá a stílushoz semmi különöset. Minden esetre jó volt hallgatni, érdekes kiadvány.
Kétszer végighallgattam, de már elsőre is megállapítottam, hogy nem én vagyok a célközönség! A durvulósabb részeknél tetszik, ahogy a basszusgitár bömböl, de ennél érdekesebb dolog nem jutott el hozzám. További sok sikert a zenekarnak, a rajongóiknak biztosan elnyerte a tetszését az album!
Ez a beszéd! Tökös dán kölykök nagyon finom, old school elemekből táplálkozó, modern köntösbe öltöztetett death metal-ja! Szeretem ezt a fajta muzsikát, óriási felüdülés volt a Keys to Oneiria féle prüntyögés után meghallgatni! Köszönöm az ajánlónak!
Kátai ahhoz tért vissza ezzel a lemezzel, amihez a legjobban ért, a Thy Catafalque-esszencia megteremtéséhez. Olyannyira, hogy felsejlik a magasságos Rengeteg, és szinte minden más TC album is. Ez az album egy tökéletes TC-kivonat is lehetne… És Kátai elképesztően tág zenei világát tekintve, ez önmagában is egy bravúr, és ráadásul még meglepetéseket is tartalmaz. Az isteni szikra olyannyira fényesen ragyog Kátai alkotó agyában, hogy a mai napig, annyi év után is képes a legkiválóbb, fogós és szívbe-lélekbe markoló dalokkal előrukkolni. Hihetetlen!
Újrahallgattam az Illusory Realms lemezt, hogy meggyőződjek, nem pontoztam-e túl egy évvel ezelőtt, ugyanis ezt a lemezt hallgatva felmerült a gyanú… De nem! Ugyanakkor, hangulat kérdése is a dolog. Emlékszem, az mennyire jókor kapott el, ez most talán nem. De nem is találom benne azokat a csodaszép dolgokat, amelyek az előzőn annyira megfogtak. Ezt csak fanoknak ajánlom!
Wow! Ez olyan könnyed, hogy a föld fölött száll a széllel. Fülbemászó, bőr alá kúszó gótikus rock, punk és metal dalok. Az album dinamikája tökéletes, minden dal épp jókor jön, jó ütemben és ahol beindul a lendület, ott az ember vére is felpezseg. Változatos anyag!
Nem is lenne rossz ez a melankolikus fátyol, ha nem erre a mű hangzásra hullna rá. Valahogy nem illenek össze. A dobost mintha egy másik lemezről ollózták volna ide. Így semmilyen érzést nem vált ki belőlem, pedig látnék benne fantáziát.
Scrx nagyon eltalálta a "limonádé sci-fi anime" hasonlattal az itt hallottakat. Képzeljetek el egy Charlie's Angels mintára készült műanyagsorozat műanyagintróját (legyen mondjuk Space Girls a nevük). Na, ez olyan. Ha már Space Girls, akkor említsem meg a letűnt korok egyik traumáját, a Spice Girlst is, akik ha metalt játszottak volna, ilyesmi lehetett volna.
Bár nem tudok abszolút mindent befogadni és egyszerre talán sok is a lemez, mégis rendelkezik azzal a hangulattöblettel, ami mellett az ember már nem megy el szó nélkül. Hangszínek, sejtelmes dallamok, baljós pengetések építik fel a dalokat. Lehet, hogy a szaxofon néha sok, de szerves része a zenének és nem telepszik rá a zenére idegesítő módon. Itt nem csak hangszerbemutató zajlik, van hangulat és rá lehet hangolódni.
Egyáltalán nem rossz ez a füstös, zajos, punkos stoner rock muzsika. Nem az én zeném, de szerintem a műfajon belül igazán hitelesen tolják. A dalokat nem mondanám változatosnak, de ha a hangulat kell, az megvan.
A Crippled Black Phoenix féreglyukat váj ebbe a semmiről-sem-lehet-már-megmondani-hogy-igazi-vagy-hamis világ oldalába, és átvezet egy pszichedelikus, ám kézzelfogható ódon valóságba, ahol minden annyira valódi és eredeti, hogy ebből a virtuális valóságból hallgatva legalább ezerévesnek érződik. Sárga fátyol fedte emlékek rohannak meg és végig valami bódító varázslat hatása alatt vagyok. A nagyszerű dalok egy élethű álommá duzzadnak, ami milliószor elevenebb a deep fake létezésünknél.
Nem tudták összehozni, hogy az acsarkodós black metal és a dallamos részek erősítsék, kiegészítsék egymást, inkább idétlennek, helyenként sziruposnak, vagy épp hisztizősnek tűnik az egész produktum, pedig nagyon igyekeznek, hogy mindenfélét belepakoljanak a zenébe. Hiába, na, ha az ember favágó, nehezen fog ráállni a keze a hímzésre…
Van kortalan zene, meg van, ami egy kimondott generációhoz szól. Azt hiszem, a célközönségnél vagy 30 évvel idősebb vagyok. Nem baj az, csak legfeljebb nekem, akinek meg kellett hallgatni. Teljesen más beállítottságú zenehallgatónak készült, mint amilyen én vagyok. Nincsenek közös pontok.
Nagyon gyűrik a fiúk ezeket a tonnás riffeket. Sludge-ba mártott death metalos lánctalpak masíroznak itt, meglepően jó ötletekkel. Az HC-s színezetből éppen annyi látszik ki az úthenger alól, amennyi változatossá teszi az albumot, egy cseppel sem több. Remek anyag: vaskos, tökös rifftenger, és egy pillanatra sem apad ki a dalszerzők kútja.
Az elmúlt napokban ez az egyik lemez, amit elég sokszor meghallgattam az új Unto Others és a Cemetery Skyline bemutatkozó anyagai mellett. Kátai Tamás továbbra is egy zseni, aki most már színpadra is viszi ezt a rendkívül egyedi, összetett zenei projektet - igaz, én sajnos még nem láttam élőben őket, úgyhogy itt lenne most már az ideje, remélhetőleg idén összejön. A vendégzenészek egytől-egyig profik, Dudás Gábornak nagyon szép hangja van, csakúgy, mint a gyönyörű Horváth Martinának és Dudás Ivettnek - mondjuk utóbbi "fő" száma, a Ködkirály kevésbé tetszik a dalok közül. De az első négy dal az kb. hibátlan, a Lydiához duett nagyon szép, illetve a Vakond pedig különleges. Az utolsó, címadó dal is brutál jó, és a bónusz, Omega feldolgozás (Babylon) is remek lett. Várom, hogy láthassam élőben és megtapasztalhassam a varázslatot.
Az Auraleak le/kifárasztott/leszívott, ez meg el is altatott. Esküszöm, rendesen elálmosodtam e két lemez hallgatása közben, ásítozom már, mint a fene. Többet nem nagyon tudok erről mondani, mert sok minden nem történik benne (csakúgy, mint az előző lemezen); ahogy azt a többiek is írták már. "Csodálkozom" Nagán, hogy nem alszik el vagy jön rá a fáradtság, álmosság, amikor ezeket hallgatja. :) Illetve, ha már ilyen jellegű zene, akkor az legyen olyan, mint mondjuk a Heroes játékok zenéje - olyanokból is volt már beajánlva, azok sokkal jobban bejönnek.
Nagyon sokat pörgött a lemez az elmúlt két hónapban az új Tribulation és a Cemetery Skyline debütjével együtt. Ahogy írtam a listámon is, ezt a három lemezt lehet együtt is kezelni, mert eléggé hasonló lett a stílusuk és mindhárom bitang erős. Nekem sokkal jobban tetszik ez az album, mint a banda előző két anyaga. A Hoops dal pedig már jó pár száz meghallgatásnál jár az elmúlt két hónapban - számomra az egyik legjobb a korongon. Július 5-én a Rockmaratonon a King Diamond előtt kötelező lesz megnézni őket is élőben - nagyon várom már azt a napot!
Nem rossz anyag a kétszemélyes görög bandától, de ez az 50 perces játékidő hosszabb a kelleténél - 35-40 perc között is bőven elég lett volna hallgatni.
Jelen esetben is le tudom írni azt, hogy mindenből sok a több mint egy órás játékidő, ebből a lemezből is. A 16 szám ellenére viszont meglepően kevés töltelékdal volt rajta számomra. A lemez első 5 száma nagyon jó, utána számomra további két abszolút sláger volt: a Disciples of the Stars és a Take My Hand bónusz szám - ezt a két dalt rengetegszer meghallgattam az elmúlt egy évben. Az Amaranthe párhuzam elengedhetetlen és kétségen kívüli. Igaz, a banda ezelőtti lemezeit nem hallottam, azokra is kíváncsi vagyok, főleg az elsőre, amit még egy másik énekesnővel készítettek. Ez egy erős album a saját stílusában, legyen az akármennyire is mainstream.
Kb. ugyanazt tudom elmondani, mint az előző körben a Lazer/Wulfhoz, annyi kiegészítéssel, hogy itt az instrumentális maszturbálást időnként megspékelik eléggé káoszba forduló dolgokkal, ami nekem további negatívum.
Annyira nem noise, ahogy az egyik fő stílusként azt tüntetik fel, ennek ellenére azt sem mondanám, hogy én szeretem az ilyet. Nem véletlenül nem hallgatom, hallgattam eddig a Metal Archives-on a hasonló bandáknál feltüntetett előadókat sem. Ettől függetlenül nem idegesített, leginkább csak untatott és abszolút izgalommentes volt számomra.
Rendkívül kellemes, szórakoztató pszichedelikus rockot hallhattam az album hallgatása közben, aminél a hosszát ugyancsak fel tudom hozni negatívumként - mert azért a több mint egy óra azért ebből is sok - mint mindenből.
Nekem ez jobban bejött, mint a Neckbreakker. Bár nekem semmi bajom nincs a német nyelvvel sem, semmilyen zenében. Az átlagnál valamivel érdekesebb album, de annyira nem, hogy meghallgassam akárcsak ennek az eredeti, első kiadványát, vagy a banda többi lemezét. Több helyen vannak jó dallamok, mint például a hetes, Gewissheit számban, vagy az utolsóban. Az meg egy érdekes dolog, hogy tavaly november végén kiadták ezt a reissue-t, aztán nemrég meg feloszlottak.
Azt hittem sosem lesz vége. Engem borzasztóan untatott, semmi izgalom, érdekesség nincs benne. Nem az én stílusom ez, de az a baj, hogy az új(abb) vonalas magyar bandák többsége ilyesmi. Na ezért hallgatok én inkább mást, ha magyarról van szó: az új Pokolgép ettől például sokkal jobb lett.
Vannak benne egész jó részek is, illetve az mindenképp pozitívum, hogy piszok fiatalok a dán srácok. Ezen túlmenően viszont számomra már kb. a felétől baromi monoton, egyhangú és unalmas lett a lemez, annak ellenére, hogy van kraft a srácokban. Az énekesnek olykor ez a kifejezetten agresszív, irritáló ordibálása/hörgése egy idő után már idegesített. Ja igen, sehol sincs ez a Gorefesthez képest.
Mindennapi életem részévé és 7. érzékemmé vált a TC.
Kevésbé mozgalmas, így kevésbé köt le, a kazi tuti gyűrött volt.
Lehetett volna még vagy hét nóta... egyedül a Flatline ami számomra erős és eredeti.
Szokták mondani mifelénk, hogy "megöl a teknika", és itt pont azt érzem, hogy a zenéből vesz el a modernizált megközelítés.
Nem hallgattam végig, nem is fogom. Abszolút rádiónak, nagyközönségnek íródott rock hangszerekkel előadott pop lemez. Benne van, hogy néha egy-egy dal lecsúszik, olyan is előfordult már, hogy egy beragadt nálam, mint a Ghost - It`s a Sin, összességében nincs rá szükségem, maradok semleges.
Az tetszik, hogy az ének helyét kvázi a szaxofon tölti be, mert én szeretem ezt a hangszert a metalban. Maga a zene számomra rettenetesen hullámzó, egyszer érdekes és ötletes, máskor pedig tök unalmas, sajna utóbbiból van több.
Ehhez sem értek, nem hallgatok ilyet magamtól. Ebbe a körbe túl sok ilyesmi album került be és ezekhez nagyon nem tudok hozzászagolni.... Egy komoly hifin biztosan dobná a falakat széjjel.
Nagyszerűen indult a We Forgotten Who We Are 11 percével, aztán a női ének már nem jött be a You Put The Devil In Me-ben, utána elég vegyesnek érzem és hosszúnak is. Nem értek hozzá, de nem is utálom.
Korrekt black, Dem Alb entronnen, so nah dem Traum dal ráadásul még érdekes is, nascence véleményén vagyok én is, mert mikor közlebbről megnézed a cd füzetét, oda Klampfar van írva.
Szintén, nem vagyunk ugyanazon az úton.
Nagyon nehezen rágtam át rajta magam, kevés az elsőre beszippantó emlékezetes riff, az előzetes nóta nem ezt vetítette előre. Az pedig, hogy oldshcool, nettó átb@sz@s, ez ízig vérig mai produktum.
Szívesen adnék neki több pontot, de nem szeretem, mondjuk úgy nem rezgek egyutt vele és a régiekkel sem.
Lent a fórumfalon már írtam részletesebben a témában. Lényeg: én nagyon élvezem sokszor, hogy nem történik semmi és mindeközben elveszhetek egy olyan hangulatban amit ez a lemez ad. Sokakkal ellentétben nálam a hangulat az első a zenében és ha az 9 pontos, akkor nálam a lemez 9 pontos. Kazetta útban ide :)
Hmm. Még nem tudom, hogy visszatérő lesz-e, de üditő elegye a metálnak és a gót nosztalgiának.
Lehetne szerintem ez igazán jó is, de itt is a dalokon csúszott el nálam a dolog, a nagy részét untam.
Csajos pop metál. A műfajjal nincs gondom, amennyiben a minőség kiegyenlíti a kötelező giccset (lásd Battle Beast, Brothers of metal), de sajnos ez nekem itt nem történik meg. Csak unalmas sablonokat és műanyag mázt hallok
Ha nem hp-n lenne, az első dal felén nem jutok túl.
A hangzása nagyon tetszik, de a dalok unalmasak.
A keys után ez a kedvencem a mostani hp-n. Hangulatos cucc nagyon.
Szóval engem a német nyelvvel vallatni lehet, szívből utálom a rammsteint illetve bármi hasonlót. Itt mégsem ez a bajom: ha lehet alkotni teljesen hangulatmentes 'black metalt', akkor az itt sikerült.
Nem hiszem, hogy jól tudok nyilatkozni, mert a műfaj nagyon nem az enyém, de talán nem túl érdekesek a dalok? Mittudomén, a rajongóknak biztos bejön, nekem ez totál semleges.
Az oldschool besorolás egyáltalán nem állja meg a helyét és 2 dal után már fárasztott. Minden egyszerre és kurva hangosan szól és nem túl érdekesek a dalok.
Nehéz helyzetbe kerülök minden egyes alkalommal, amikor egy TC lemez bekerül ide. Ennek az oka az, hogy egyrészt nagyon tisztelem a Tamást azért a kitartásért, aminek az eredménye az undergound elit klubjának számító Season of Mist szerződés lett sok évvel ezelőtt. Emellett képes volt színpadra vinni is a zenéjét. Másrészt a Rengeteg albumnál számomra már megjelentek az első riasztó jelek. A Tűnő idő tárlat és a Róka hasa rádió két misztikus, igazi underground homályba vesző, rejtélyes lemez volt, amit viszont azóta csinál, számomra lejtmenet. Lemezről-lemezre egyre kevésbé tetszik, amit hallok.
Annyira nem hat, mint az Illusory Realm és a Dreamspell Athenaeum, de még mindig álomhozó.
Na, ezt tényleg nehéz értékelni, mert a Spandau Ballet elegáns sznobságától kezdve a neopunk cuccok, és a metal jegyeit is lehívja időnként. Egészséges eklektika, amiben van összetartó erő.
Olyan, mint egy beszedált Borgne. Nem mondom, hogy az utolsó hangjáig izgalmas, de eléggé egyedi. Ami idegesített az az, hogy szinte egy hangon mennek a dalok. De ez nagyon idegesített.
Nem tudom, mikor adtam utoljára 1 pontot, de itt és most megdőlt a világrekord a plasztikus giccszene mérőskáláján. 0,5-öt akartam, de rámszólt a rendszer, hogy ne. Régebben lehetett, nem?
Dögunalom. Léteznek izgalmas instrumentális zenék, de ez nem az.
Rettenetes ötlethiánnyal küzdő zenekar ez. Az első dalnál még bólogattam. Aztán a negyediknél ránéztem, hogy az első megy-e még, és hogy lehet ebben a műfajban ilyen hosszú dalt csinálni. Szóval nagyon nehezen hallgatok olyan lemezt, ami egyetlen árva receptből építkezik.
Kifinomult és mély harmóniajáték a régisulis módszerekkel és a 21-ik század hangtechnikai megoldásainak a kulturált használata találkozik itt. Kihallatszik a mechanikus zengető és fullextrás szintetizátor is egyidejűleg. Nekem amúgy pont bejött a női ének is. Egészen egyedi hang, senkiéhez nem hasonlít. Szokás a post rockot köpködni, főleg a vaskalapos metal színtér felől, de lehet, hogy csak azért, mert a kritikusokhoz ritkán jut el az ilyen szintű zene. Atyaég!!! Hogy szól ez a dob! A lábcin felső tányérja a szorítóval feszesre van állítva, és ettől nem gagyi suhogó hangot hallat, hanem gyönyörűen ciripel. Köszi az ajánlónak! Ezért érdemes kivárni az év lemeze címmel. Ez számomra abszolút a legjobb tavalyról. Még várok februárig a kései beérkezők miatt, bár szinte kizárt, hogy írt volna valaki olyan zenét, ami jobban passzolna az én ízlésemhez ennél.
Ahogy Scrx mondta.
Nascence múlt heti monológja ide is teljesen érvényes. Ahogy pár kivételtől eltekintve mindig érvényes. Összeszorított segglyuk, bent ragadó fing. Mert Uramisten, mi lesz, ha nem lesz olyan, mint a... Ha nem ír róla a... Ha nem hívnak meg a... elé. Szóval... uncsi.
Nem az én zeném, de kurvára össze van rakva és ötletes is. Azért a Gorefest ennél még sokkalta jobb.
Értem én, mi a baja sokaknak, és még részelegesen osztom is a véleményüket. Nekem egyedül az Alföld albumnál kezdett elfogyni a lelkesedésem. Igaz már a korábbi albumoknál is kezdett alábbhagyni a grandiózusság, viszont a pókhálóból és esőcseppekből szőtt hangulat még mindig uralta a zene nagyját. Az Alföld nagyon szikár, számomra semmitmondó lett (TC mércével mérve). A XII. pedig most a korábbi albumokon csak meg-meg bújó (nyomokban nem annyira zavaró) hősmetál giccseségnek engedett utattörni. Erre pedig maximálisan ráerősítettek az új énekesek, akiknek a hangszíne nagyon remek koncertekre, viszont így albumon hallgatva elvett a misztikusságból, maga alá temette a TC-re jellemző, gyermeki lélekből fakadó, világra rácsodálkozó szellemet. Ettől persze még vannak kifejezetten erős dalok, amiket nagyon sokszor lepörgettem, viszont az albumnak kb. a felét a giccsbe hajló szerzemények tették ki. Kátai Tamás még pont a Sajó Dáviddal készült interjújában utalt erre, hog mindig fél, hogy egyszer ez megtörténik...Ez most el is jött, a végeredmény amúgy kifejezetten jó (ha nem TC lenne, akkor 8-9 pontot adnék rá), a magyar metál zenei elit a fél karját odadná, ha ilyen minőségi anyagot tudna letenni az asztalra. Viszont ez már populárisabb, közérthetőbb, új generációkhoz szóló anyag lett, ami persze nem baj. Nem a boomereket, az ős TC-seket kell untalan kiszolgálni, az idő megy előre..., nekem meg ott lesz az első 10 album, ha valami különlegesebbre vágyok.
Ha a kazamatában úgy alszol el, hogy a szád nyitvamarad, akkor ne csodálkozz, hogy a fogtömésedbe pókok fészkelik be magukat. Ehhez félig növénynek kell lenni, hogy a megfelelő idő és intenzitás skálán élvezze valaki.
Egy őszinte egyben fapados, de annál jobban szerethető dark-gót rock/metál album a 90-es évek hangulatával.
Scrx-nek igazat kell, hogy adjak. Ez valóban AI által interpolált műanyag egyvelegnek tűnik. A srác orrsövényferdüléses vokálja, és a zavaróan laposra kevert hangzás is csak ront az összképen.
Igazból a feleségem gyanakvó fejét kellett volna ide copy-paste-elnem véleményként, ...és ekkor még csak az első szám felénél jártam (elfelejtettem mondani neki, hogy HP-zok, nem kell aggódnia az eltitkolt zenei fétiseim miatt). Minden 60 feletti menopauzán átesett nőnek kötelező darab. Tulajdonképpen még meg is tudom érteni a rajongást ebben az esetben. Viszont 60 alatt glitter esőben táncikálni erre a legjobb esetben is izléstelennek minősül. Ha valakinek meg a hormonjai annyire ingadoznak, hogy ettől van katarzisa, akkor sürgősen keressen fel egy endokrinologust. Milyen szerencse, hogy ezt az oldalt Fémforgácsnak és nem pedig Glitterforgácsnak hívják.
Hipnózis, hallucináció, délibáb, csak fel kell rá feküdni és lebegni vele együtt. A Five the Hierophant mindig megtalálja azt a kis keskeny mezsgyét, ami valóság és éberálom között húzódik, tudod, hogy alszol, de a szellemed valahol máshol lebeg, majd amikor meglátod magad kívülröl, akkor megrettensz. A bemutatkozó Over Phlegethon albumuk a modern avantgarde metálzene egyik ékköve. A második, Through Aureate Void pedig tovább tágította a tudalatti teret. Most pedig megkaptuk a harmadikat, ami viszont sok újdonságot nem hoz az előzőekhez képest. Ennek ellenére is nagyon élvezem a hatalmas masszaként hömpölyög vaskos, jazz elemekkel mesterien fúzionált hangulatot. A vokált én is hiányolom, főleg, hogy az előző albumok nem voltak instrumentálisak. Ennek a zenénénél érzek valami hasonlót, amit Naga és Mike említett a Dungeon Synth kapcsán: az agyi funkciók készenléti állapotban kerülnek, közben az absztrakt éned kipiheni magát.
Jó fajta laza-fasza zene. A punkos hatás talán a legerősebb, viszont punk létére nem annyira szemtelen, inkább az a dühös fajta.
A stoner zenék lazasága nagyon jól áll neki, ebben az amerikaikat nehéz lekörözni.
Pacsi az ajánlónak, mert ez tényleg olyan anyag, amit érdemes volt kihalászni az underground mocsarából. A postrock és postmetál műfajokban nagyon nehéz igazán jót alkotni, hiszen pókhálóból kell a hangulatot szőni, és hagyni azt együtt lebegni a hallgató minden lélegzetvételével. Nemcsak a postelemek, hanem meglehetősen sok pszichedelia (tagadhatatlanul Gilmour mester vállán egyensúlyozva) teszi még átélhetőbbé a zenét. A női és férfi vokál is jó arányokban váltakozik. Itt mindent a mértékletesség, egyfajta bölcsesség leng körül. Minden egyes tétel mesterpéldája annak, hogy egy dalnak hogyan kell kinyílnia, óvatos dinamikával kiteljesednie, mindezt úgy, hogy egy percre sem uralja le a hallgatót, nem kényszeríti térdre, csak hagyja önmagát egésszé válni. Az újkori Anathemanak valahova ide kellett volna kifutnia, de helyette a CBP sikerült ezt megugrania.
Így jársz, ha a Temu-ról rendeled meg az új Kampfar albumot.
Förtelmesen műanyag. A gyagyi ének és jazzes buziskodás nem elegyedik jól a nyomokban Meshuggaht tartalmazó riffekkel. A new-metálos vonulatnak leálodozzott, vagy legyen kemény a zene, vagy pedig legyenek igazi harmóniák. Söptei úr maradt volna inkább a Kajgun által kijelölt vonalon, abban van egyediség.
Remekbeszabott death metál a Gorefest által kijelölt ösvényen. Egyéjszakás kalandnak elmegy...
Róka hasát én is hallottam anno, bár akkor még az egyértelműbb, egyszerűbb dolgokat kerestem a zenében. Tán sikerült kicsit fejlődni, de akkor és most sem fog meg a zenéjük. Az viszont büszkeséggel tölt el, hogy ilyen nagy nemzetközi siker övezi, illetve kb egy társulat van mögötte karmesterrel, semmint egy klasszikus értelemben vett zenekar. Mezolit koncert is abszolút egy színdarab volt és ez az album is ezt tükrözi. Nekem túlságosan egyeveleg, nincs annyira kohézió és a zúzások túl lágyak. Kreatív, változatos, szórakoztató, de még egyszer nem mennék el a színházba megnézni ezt a darabot.
Remek háttérzene. Sok minden nem történik, de nem is kell, hogy történjen. Szokásos, kicsit reményvesztett és baljós hangulatát egy fagyos, havas környezetben játszódó rpg/kalandjátékhoz tudom elképzelni.
Elég slágergót, de nem annyira hótt. Pont elég volt ebben a mennyiségben, nincsenek túlnyújtva a számok. Jók az arányok, bár a vokál picit egysíkúan dominál számomra. (Tudom, a stílusra jellemző). A kreativitás és kísérletezés meg hatalmasat dob az egészen. Alapból nem hallgatok ilyen zenét, de lehet előveszem valamikor.
Sajnos elinflálom a jelentését, mert sokat használom, de mintha az egész albumot AI írta volna. Egymásra csúszó, amúgy közepes minőségű sávok nagyrészt kásává alakulnak. Túltolták a rétegeket, de előbb jobban ki kell dolgozni az alapot és aztán szép lassan építeni rá. Túl sok effekt van kb mindenen. Nehezebb számomra meghallgatni, mint a svéd csajpopmetált, mert az legalább jobban egyben van és nem vállalták túl magukat. Van benne értékelhető megoldás, de számomra keveset javít az összhatáson.
Aqua x Eskimo Callboy, aucs. Vallatás pozitív. Valami limonádé scifi animéhez tudom elképzelni, bár a korai Nintendo-s szintetizátor nosztalgikus. Néhol vannak parádés gitárszólók, meg is lepett. A lemez felénél már gyanítom, hogy Stockholm-szindrómám van (öhöhö).
Úúú, ezt biztos lepontozza majd a Sheol nagy duzzogva:DDD Pedig elég fasza, bár kicsit sok a jam-jelleg. Űrúszás a javából, van elég pszichedélia is. Beugrott róla ez a mű, bár közel sem olyan komplex az Apeiron: Neptunian Maximalism - Éons
Az ajánlásom, nem írok róla semmit és megkapja a jelenlegi átlagot:)
Minden esetre érdemes belenézni koncertfelvételekbe a YT-on.
A második albumukkal ismertem meg a bandát. Akkor nagyon megfogott a darkos postfolkrock, amit tovább erősített a sok kollaboráció és a 10 fő feletti, kvázi közösség, ahol cserélődnek időnként a zenészek, új perspektívákat adva. Számomra elfáradt ez a vonal, de lehet csak annyi történt, hogy nem hat újszerűnek. Az album végére kapunk egy kivonatot a zenekar eddigi művészetéről. Abszolút felsejlik a Pink Floyd és hozzájuk hasonlóan alaposan kitöltik a teret és azt játsszák, ami jólesik. Több, a Song For The Unloved-hoz hasonló tételt elviseltem volna.
A német nyelv jól áll a károgós black-nek. Az is egész menő, hogy a pályafutást egy debut album teljes újra dolgozással zárnak le. Számomra olyan ez az album, mint egy szomorkás horrorkabaré, színpadi mű. Értékelem a történetmesélésből fakadó változatosságot, de számomra unalmas lemez volt.
Alakul ez szépen lassan. Fekete Zajon láttam őket '23-ban, hozzák azt a miliőt. Nem ártana még a számok tematikáin és a hangzáson javítani. Az volt az érzésem, hogy ez egy félkész album, amit még legalább fél évet kellett volna csiszolni. Így összecsapottnak érzem, olyan magyaros. Vannak baromi jó témák és szintiszólamok, de jó része nem illik oda, akár minőségben, akár hangulatban. Ének néhol túl erőltetett, de Andrásnak egész jó torka van. Összességében kellemes volt, jól szórakoztam.
Fasza volt, bár szerintem kevésbé OS, főleg a megszólalás terén, amivel egyébként nincs probléma. Dörög rendesen, főleg a basszus igazán türhő. Tetszett az enyhe HC / -core crossover ebben a mennyiségben. Olyan előzenekaros. Nincs nagy megfejtés, csak hangulat.
Azért érdekesek vagytok. 🙂 Majd minden hónapban kifejti valaki, hogy a dungeon synthnek semmi keresnivalója itt (meg még ennek és annak), de a nyilvánvaló szabályszegéseket jóformán senki nem veszi észre. A múltkor is volt egy újravett régebbi lemez, és most is van. Ugyanis a CBP is az.
2. Csak friss nagylemezt (LP), illetve kislemezt (EP) ajánlj, tehát nem lehet Live, Remastered, Reissue stb.
Félreértés ne essék, már említettem, hogy az egész életem a szabályokhoz való kritikus hozzáálláson alapul, így nekem ezek továbbra sem halálos bűnök, és ha az ajánlás pillanatában már észreveszem, szerintem akkor sem teszem szóvá. Csak azért írtam ezt ide, mert az egyes pont viszont így szól:
1. Az oldal profiljába illeszkedő és a szellemiségének megfelelő albumot ajánlj, azaz legfőképpen underground metalt, illetve az ehhez kapcsolódó „rokon” műfajokat (death/thrash/black, industrial, -core, drone, ambient, stb.)!
Bár nem szerepel ott a dungeon synth, de tekinthető az ambient egyik ágának, de főleg a black metal ágának. Emellett a drone is ott van, márpedig az olyan ds dolgok, amiket a Burzum csinált a drone-ba is beférnek. De akár nevesíthetjük a dungeon synthet is konkrétan.
Néha olvasgassátok a HP szabályzatot! 🫠
🧙♂️
Meg egy nagyon fontos ok még, hogy a dungeon synth maradhatjon itt: valaminek mindig muszáj utolsónak lenni. Feleségem brilliáns mondata.
De most nem is az lett az utolsó
Szerintem ezt próbáld meg elengedni Naga. Bármennyit is érvelsz vagy próbálsz a meglátásod mellett, mindig lesz legalább egy, aki nem úgy fogja gondolni. Miért érzed azt fontosnak, hogy a saját érvelésedről meggyőzzed őket?
Én javasolnék egy olyat, hogy teszel egy 180 fokos fordulatot.
Annak ellenére, hogy lesznek, akik szerint nem fér bele az oldal profiljába DS a hangpróbán, ezt a véleményt elfogadod.
Örülsz neki, hogy van, aki pont fordítva látja, mint Te. Örülsz annak, ha vannak többen, akik nem szeretik és nem értékelik azt, amit Te értékelsz. Egyfajta nyugodt magabiztossággal „hátradőlsz”, érvelsz a DS lemezek értéke, és HP-na való szereplése mellett akkor is, ha lesznek, akik visítva menekülnek ezek elől. Függetlenül attól, hogy abból akár egy kukkot is megértenének.
Én pl. nem szeretem a DS-t stílust. Jót nem tudnék írni róla. Szerintem a HP-n van helye. Aki szerint nincs, hát azt is egy véleménynek tartom, ettől nem fogom sem kevésbé, sem jobban kedvelni.
Aki szereti, az kezdjen vele azt, amit akar, aki nem, az ugyanígy. Én roppantul örülni szoktam annak, ha vannak olyanok, akik teljesen máshogy állnak egy kérdéshez, egy stílushoz, egy lemezhez, mint pl. én. Egyenesen imádom azt, amikor egy nekem favorit bandát vagy lemezt – vagy bármit – mások ócsárolnak, lehúznak, fikáznak. Mint amit feljebb írtam: ilyenkor „hátradőlök” és örülök annak, hogy mások nem értékelik azt, nem hallják azt, amit én igen.
A szabályok meg pont amiatt vannak, hogy azokon átlépjünk, ha tehetjük. Én imádom, ha ezen sokan felszisszennek, de én gyermeki módon örülni tudok mindannak, amikor valakit nem ezek betartása ösztönöz, hanem annak átlépése. 🙂 🙂 🙂
Kopi, ezt egy kicsit félreértetted! 😋
Dehogy akartam én érvelni semmi mellett. Pusztán az ellentétet jeleztem, hogy egy olyan dolog ellen szólalnak fel az arcok, amit a szabály megenged, miközben egy ajánlásnál nem veszik észre, hogy szabályt sért. 🤡
Lehet, hogy félreértettem.
Nálam két dolog nyerő a HP szabályzatban:
1. Az, hogy „underground”-ként van megfogalmazva az „illeszkedés” és a „szellemiség” az ajánlások vonatkozásában, márpedig annál undergroundabb nincs, amikor egy ajánlás a „szőrszálhasogatott” szabályokkal éppen totál szembemegy 🙂 és
2. Mindenki a saját „értékrendszere” szerint pontozhat – és ebbe én a kommenteket is beleértem, ami számomra azt jelenti, hogy minden egyes komment elsősorban az írójára vonatkozóan hoz jellemzést és nem az adott album „tartalmára”, értékére.
Én szívem szerint a HP-n bármit megengednék…
„…minden egyes komment elsősorban az írójára vonatkozóan hoz jellemzést és nem az adott album „tartalmára”, értékére…” <= ezen mondatodat kéne egy nagy képzeletbeli kőtáblára kitenni a HP mátrix fölé. Zoli! Meg lehet ezt oldani? Mármint, hogy legyen ez a HP mottója?
Szívem szerint én is megengednék bármit, csakhogy a Fémforgács elsősorban a sötét zenék otthona. Ezért kell egy határt meghúzni. Nekem például nagy fétisem Robbie Williams, mégsem tolnám ide be.
Ha valakinek a Crippled Black Poenix albuma bejött, akkor szeretném felhívni rá a figyelmet, hogy van egy másdik része is (és bizony az is nagyon jó):
https://crippledblackphoenixsom.bandcamp.com/album/horrific-honorifics-number-two-2
Aurora: csak félve kérdezem, te hol hallottál black metált a CBP lemezen ??? 🙂
Félelmed abszolút jogos. Black metalt sehol, a lemezt még pár hete hallgattam meg, és az emlékeimben fellelhető sötét hangulat okán belekavarodtam a stílusokba. Sovány kifogás, tisztában vagyok vele.
szóval szerintem a Metalitenak és Key to Oneirának ugyanannyira joga van itt lenni. Egyik pop metál, másik szintizene, de egyik projekt kedvelőjének sincs értelme megsértődnie, hisz mind tudjuk, hogy az oldal olvasóinak nagy része nem az ezekért a stílusokért rajongók többségéből kerül ki.
Ezzel teljesen egyetértek. Semmi gond nincs azzal, hogy egy-egy a műfajok peremvidékéről idetévedt album előkerül, magamtól amúgy sem hallgatnám, így legalább néhanapján találkozok ilyenkekkel is (mégha sokszor nem is szeretem…kitudja, egyszer lehet, hogy majd egy nekem tetsző DS vagy pop-metál is előkerül)
Én mindig csak afelett állok értetlenül, hogy más pontozásán és véleményén miért kell megsértődni. Ha valaki beajánl valamit, akkor a legkeményebb kritikára is fel kell készülni.
Ezt a cikket most olvastam el itt a ‘forgácson: https://femforgacs.hu/night-flight-orchestra-februarban-a-durerben-landol-az-ejszakai-diszkojarat/
Képzeljétek szerepel benne a Metalite is!
Ezt írta Paff kolléga róla, és még egy videót is mellékelt: „Az egész Európát felölelő turné február 13-án érkezik a Dürer Kertbe, ahol Björnék előtt egy másik a svéd zenekar, a Metalite is bemutatkozik, és hozza Expedition One című tavalyi lemezét. A 2015-ben alakult együttes elektronikus, néha trance-be hajló ízekkel, és Erica Ohlsson fantasztikus énekhangjával összegombolt metal zenét játszik, amit a Blazing Skies című daluk is jól mutat.”
Na most akkor a Fémforgácson, vagy a Glitterforgácson vagyunk, sznob bohócok?
Mi az a trance?
https://hu.wikipedia.org/wiki/Trance
Attól, hogy meglátsz a szobádban egy legyet röpködni, az még nem fogja azt jelenteni, hogy egy trágyadombon élsz.
nascence: számomra ez volt a hónap kommentje. Köszönjük, Emese!
Amúgy mit akar a Sheol?
Az én értelmezésem szerint (amit senki ne vegyen készpénznek) reagált a Metalite-ról írt fanyar véleményemre (abból ídézett). Majd valószínüleg úgy gondolta, hogy a Metalite jelenléte az oldalon (és ezzel együtt a fanyalgók segglyuknélküliségének kiléte) igazolható azzal, hogy valaki mégis írt a bandáról egy bejegyzést, mintha az tilos lenne a Fémforgácson (ami nonszensz, csak nem kellene meglepődni majd meg is sértődni a többiek véleményén ismerve az oldal underground jellegét)….Én pedig erre reagáltam a legyes metafórával.
Nascence jól értelmezi és a legyes cucc is helytálló. Azért, mert szerepel egy pop metal lemez az oldalon, ez nem lesz egy pop-metal weboldal. Azért mert szerepel dungeon synth az oldalon, ez nem lesz egy dungeon synth-tel foglalkozó weboldal
Most látom, hogy meg lettem jelölve…mifene 😀
Hey Roli! Azt mondjuk nem mondanám, hogy szerettem volna a Spice Girlst, de a Mel B és Mel C nagyon állatira baromira tudott énekelni.
Mondjuk itt az Eltonon kívül mindegyik hamis, de poénnak elmegy ez az előadás.
Az lehet (de mondjuk, nem érdekel), viszont nem kell bemutatnom neked az egész mainstream popkultúrát, annak összes zenei jellemzőivel, érted te, mire gondolok. Ha az „if you wanna be my lover” és társai felcsendülnek véletlenül valami bevásárlóközpontban, még mindig éles fájdalmak nyilallnak belém, és menekülhetnékem támad. Én a csapból is folyó ear-worm slágerek egész jelenségétől viszolygok. A Metalite megközelítése pedig ugyanilyen kommersz („we are the new generation”… hát persze, hogyne…) függetlenül attól, hogy képesek-e slágereket írni, vagy sem. 😛
Mel C, Mel B… ezek kosárméretek? 😀
Eredetileg sima pop/rap dalokról szól az örökérvényű Sickratman szám, de itt is tökéletesen megállja a helyét, a lényeg ugyanaz:
Nekem a Belgával meg a Sickratmannel örök problémám, hogy annyira nem vicces, mint amennyire rossz értelemben véve sznob és erőltetett. Náluk a fölényesség nem vicces színjáték, hanem komolyan gondolt, süt róluk a proli-libsi butagőg. Ezzel ellentétben áll a Tudósok, akiken látszik és hallatszik, hogy abszolúte hidegen hagyja őket, hogy mit gondolnak róluk. A Belga társulat meg kurva jófej akar lenni. A Buzievagyon mondjuk jót röhögtem, de az is csak szájbarágósan egyszerű, mint a hősmetal sárkányölő kántái egy másik színtéren.
Nagyon érdekes, mert nekem viszont a metállal kapcsolatban folyamatosan az az érzésem (ahogy itt is néhány embernél), hogy van ez a gőgös, arrogáns, sznob lenézés más műfajokkal szemben, ebben a threadben például a poppal és a rappel kapcsolatban és mellé társul a büszke önigazolás, hogy lám mi (én) mennyire magasabb szinteken mozgunk, mint a proli nyomorultak, holott ez is csak egy műfaj a sok közül, ugyanúgy tele buta, korlátolt emberrel, és buta, ostoba zenével és szövegekkel is nagyon sok esetben, amik semmivel, egy grammal sem értékesebbek, mint bármi egyéb.
A Belga legalább tud szellemes lenni és van öniróniája, ami a metálból dramatikus természeténél fogva gyárilag hiányzik a legtöbb esetben.
Szóval van egy exkluzív Britney Spears gyűjteményed, az derék!
Olyan érzésem van, hogy csak belekötsz más gondolataiba és próbálod hitelteleníteni. Ezzel alapvetően nem lenne probléma, mert véleményütköztetés fontos és jó, de milyen más hozzáadott értéket tudsz hozni a közösség érdekében?:)
Ezeken vitázni alapvetően felesleges szerintem, zsák-folt, kereslet-kínálat. Mindig lesz igény a könnyed dolgokra, ugyanúgy mint a fizetős pinára. Oppárdon a hasonlatért, ha esetleg valakinek a lelkébe gázoltam volna. Remélem túléli a sajátéval nem rezonáló gondolatokat.
A többi hozzászólás milyen hozzáadott értéket közöl más stílusok szapulásán kívül?
Steini papa, néhány cáfolat arra, hogy a metal főként drámázásra meg befeszülésre alkalmas.
Kimondottan élvezettel olvasom itt az eszmecseréket:) Egyetlen apró észrevétel: Steinberger, ha már ilyen gyakran kifejted a véleményed, beállíthatnál magadnak egy profilképet, mert ettől a halszájú figurától a falnak megyek. Azon meg már ne rágjon be senki, hogy egy leginkább extrém zenékre szakosodott oldalon, különc pontozókkal megtoldott hangpróbán lehúznak egy poplemezt (még ha gitárral is adják elő), sőt, még nemtetszésüket is kifejezik a számukra kerülendő stílusa miatt. Ha valaki cipőt akar venni, ne a pékségben bizonygassa, hogy neki 44-es a lábmérete.
Bakarasznyi Mumusnak is tudom ezt a profilképes dolgot ajánlani, bár még nem láttam itt. A névválasztás minden esetre feldobta az estémet:)
Ez a Sickratman nekem teljesen új volt, nekem bejött, mondjuk a rap nem az én világom. Kollégista koromban pár haverom által hallottam elég sok hazai underground rap előadót, de igazából csak egy anyag maradt meg, amit időnként meghallgatok…
Steini, nagyon nem ismersz. Először is én nem tartom magam rockernek, metalosnak sem, sőt, semminek sem. Szóval ha rám értetted, hogy fellengzősen hirdetem, hogy a metalos értelmesebb minden másnál, akkor ajánlom figyelmedbe az örök listámat a kedvenc lemezeimet illetően:
https://www.nagaarum.com/regi/kedvencek.php
Lehet, hogy sok a metal, de van ott nagyon sok más is. 🤖
scrx: szerintem valamit félreértettél. Sheol azt próbálta jó szándékkal jelezni, hogy a saját ajánlásra lehet akármennyi pontot adni, hiszen azért ajánlottad, mert tetszik és véleményezni is érdemes, hiszen biztos van róla mondanivalód, hogy miért tetszik 🙂
Így döntöttem, nekem megfelel ez a pont. Amúgy sem az a lényeg, hanem ajánlunk, hallgatunk és tapasztalunk.
Hey mz/x…akarom mondani scrx! Azért mert te ajánlasz valamit, nem kell rá átlagot adni és nem írni kommentet. Ezt csak olyankor „illik” tenni mikor pl. Naga a saját lemezét kénytelen értékelni. Mi a fenét csinálsz?
Te miért vagy mindig olyan, mint egy sértődött kisgyerek?:)
Sértődött kisgyerek?
Várjál, az még csak most jön.
Örülnék, ha legközelebb kihagynál a kommentjeidből, és nem személyeskednél, ezt ugyanis tiltja a szabályzat 7. pontja. (Five the Hierophant)
Köszi!
Biztos az én fülemmel van baj. Én a zenehallgató vagyok, akinek készülnek az albumok. Gőzöm sincs róla, hogy milyen sávok csúsznak egymásra, meg mi a bánat van túleffektezve a Valon Vinter-nél. Ha patika a hangzás, akkor az gáz. Ha kásásan szól, akkor szutyok amatőr, olcsó költségvetésű szemét. Először a borítóknál jött elő ez az AI féle találgatás, most meg már a zenénél is. Valaki magyarázza már meg, hogy miből tudja megállapítani, hogy valamit a mesterséges intelligencia állít elő? Ha így haladunk, lassan minden megjelenő albumot kétkedve kell fogadjak, mert tutira AI által kreált kiadvány? Ha túl jó, akkor azért AI, ha túl rossz, akkor azért AI, ha csak szimplán nem tetszik, akkor azért AI? Csupán csak érdeklődök!
Zenénél nem tudom, hogy milyen az AI, csak gyanítom. De borítónál a gyanúsan túl jó, amilyent fényképezni nem lehet, festeni meg pláne arról ordít, hogy AI. Bár egyszer megcsináltam egy tesztet, ahol 10 képből kellett kiválasztani, hogy hány AI van közte. Bejelöltem az öt leggyanúsabbat. Aztán nagy arccal, hogy én biztosan eltaláltam néztem a leleplezést, és… hát… mind az volt.
Ha egy valódi zenekar adja ki a zenét, akkor az biztosan nem AI.
A múltkor találtam ezt, és ez szerintem AI, mert semmi infót nem tudtam találni arról, hogy kik is lennének ezek, meg a hangzása is fura, gépies.
Nincs baj senkinek sem a fülével. Leírom a benyomásaimat, nem szükséges senkinek sem ezt magára alkalmaznia. Már írtam korábban, hogy sajnos túl technikai „szemmel” nézem a dolgokat. Néha beszippant az illúzió, de ahhoz a technikai oldalnak is klappolnia kell. Átok ez inkább, mint áldás. De ugyanígy vagyok a filmekkel is.
AI-t azért emlegetem, mert ott a „master” elég szar szokott lenni, bár most kerestem nektek egy számot, ez az első találat. Sokat fejlődik ez is napról napra.
És egy bónusz a csatornáról.
Köszönöm a válaszaitokat! 🙂
Kifejtem jobban, mert koránt sem fedtem le a kérdéseidet.
Nem vagyok profi hangmérnök, csak laikus hallgató. Jóideje foglalkozom sokféle stílussal és valamennyit alkotással is. Vannak zenész ismerőseim (meg feka szomszédom is:D) és van egy inaktív banda amiben basszerozok. Koncerteken sokfelé megfordultam már (bizony!!!!4). Amióta az alkotás is központba került, azóta figyelek jobban arra, hogyan is alakul ki egy kész nóta, de egyébként is gyerekkorom óta mindent meg akarok érteni és átlátni a működést. Itt egy videó, amiben taglalja az arc, hogy mi a különbség és a buktató AI master-nél. Ajánlom a tagot, mert jókat mond, illetve vakteszttel pontozzák ugyanazt a hangmintát, ami megfuttat hivatásos szakembereken és AI-n keresztül:
Egyébként a sávok összecsúszásán azt értem, hogy van mondjuk a szintetizátor és a gitár sáv. Ha azonos frekvencia tartományban szólalnak meg, mondjuk az egyik 400-600Hz között, a másik pedig 500-700Hz intervallumban, akkor 500 és 600 Hz között „egymáson” szólnak. Ezen lehet segíteni sokféleképpen, de nehéz már jót kihozni belőle. Végtelen mennyiségű időt lehet beleölni ennek a tanulásába és a jó szakember konkrétan tényleg holtáig tanul. Illetve a házi master azért sem jó ötlet, mert sosem fogod úgy hallani a te művedet, mint egy kívülálló.
Kortalanon hoztam egy példát, azt most ide is bedobom egymás alá. Totál más a kettő hangulata, igaz itt nem csak a masterben különbözik, hanem újra felvették.
De ez is egy jó példa arra, hogy ha a kiadó beleszól (csak spekulálok), akkor túl steril lehet a végeredmény:
Esküszöm, manapság már mindent lesterileznek, ami nem úgy szól, mintha egy vödörbe hugyozna a zenekar.
Szerintem az elso verzio zsenialis. Rengeteget rohogtem rajta es abszolut hozza egy 70-es Sabbath koncert hangzasat, sot meg ra is tesznek egy lapattal. Ennek ez a lenyege, sztondulas es kilet ezerrel.
Ezt én megértem, de ettől még a második verzió sem lesz túl steril. Meg tényleg kár idekeverni a kiadót, mint patás ördögöt. Az elsőnek is volt kiadója, mégis úgy szól, ahogy.
Neked ez, nekem az. Tokre rendben van igy, vagy szerinted gaz, hogy ami szamomra nem vodorbe hugyozas az steril?
Szerintem a vödörbe hugyozás és a sterilitás között van néhány árnyalat, de maradjunk akkor ennyiben.
Én megfordítanám. Sokszor egyre inkább vödörbe hugyozásnak titulálnak egy teljesen természetes, organikus megszólalást. Én már a 90-es években is jobban szerettem a live albumokat, mint a stúdiófelvételeket, mert ott igazi élő zenét hallhattam.
„Én már a 90-es években is jobban szerettem a live albumokat, mint a stúdiófelvételeket, mert ott igazi élő zenét hallhattam.”
szerinted.
Úgy látom, több mindenkit foglalkoztat a téma! Köszönöm a sok reakciót! Megértem, és természetes, hogy aki ért a hangszerekhez, aktívan zenél, és van stúdiós tapasztalata, teljesen másféle szempontok szerint hallgatja az adott albumot. Én ezentúl is igyekszem majd ettől elvonatkoztatni, és az érzelmeimre bízom, hogy valami tetszik-e, vagy nem! Jó látni, hogy ilyen sokoldalú emberek látogatják ezt az oldalt! 🙂
Nascence! Biztos a vega étrend teszi, de ezek szerint én növény vagyok. 💋
Fene azt a kritikus, sznob fajtádat! 🕷️🧸🦷👻
Ez teljesen a véletlen közjátéka, nem is gondoltam erre ilyen kontextusban. De most hogy mondod, lehet a vegaság következménye, hogy a zöldborsó indái körbenőhették az agyadat, akárcsak egy ódon kazamatát az borostyán. A közeljövőben csatlakozhatsz az entek tanácsához, ahol majd a többi lassú időskálájú lénnyel együtt élvezhetitek a funeral doom és dungen synth leglassabb tételeit. Sznobnak sznob vagyok, de csak 95%-ban ignoráns a műfaj iránt, néha azért akadnak ebben is olyanok, amik érdemesek a meghallgatásra, ezért nem is vagyok ellenére, hogy a HP szerves része egy-egy dungen synth album.
Már csatlakoztam, burárumm! 🌳
Nascence teljesen jót mondott ezzel a növényes hasonlattal. Pont azon gondolkoztam vasárnap, miközben ment a fülesben a Keys to Oneira, hogy hogyan lehetne jól leírni azt az agyi nihil állapotot, ahogy ülök és nézek ki a fejemből, miközben ez szól és élvezem, hogy zöldség vagyok. És rájöttem, hogy tényleg zöldséggé válik hallgatás közben az erre fogékony hallgató és nálam a három gyerek mellett mindig történik valami, szóval én sokszor NAGYON élvezem, hogy nem történik semmi.
Pontosan tudom, hogy miről beszélsz. Nálunk csak egy gyerek van, de amikor felmenekülök az emeleti sufniszobámba a fatokokat lakkozni, álomszerű élmény ezeket kazettáról hallgatni. Néha, miközben csöppen a lakk a nadrágomra, azon veszem észre magam, hogy a nyálam is csöppen, ahogy bámulok ki az ablakon a Bakony dombjaira, hegyeire. Odakünn a hidegben minden deres, bent meg a fejem fölött a lambériás dőtött mennyezet melege. Pont a dolgozószobámon megy át a kémény…
Majd amikor lemegyek az udvarra a tüzifát pakolni, vagy a lombot összegereblyézni, kertet ásni, újra átélem az egészet.
Ha meg teljesen átmegyek elvetemültbe, és például a család nincs otthon, felveszem a terepszínű göncömet, a szaros bakancsomat, és kimegyek az erdőbe a vaddisznók közé. A bajszomra, szakállamra ráfagyva a dér, csak taposom a lehullott avart, és ugrálok át a sziklákon a fájós térdemmel. A sapka a szemöldökömig lehúzva, kerülgetem a csipkebogyók szúrós ágait. Előttem birkákkal haladt el a dombokon a juhász, az ő bogyóik is a hóban. Vadnyulak rebbennek szét hárman háromfelé. A faluba visszatérve a fuvaros Jocinak intek messziről. Jól esik egy meleg tea, este meg a Lali bácsi pálinkája.
Ez a dungeon synth. 🧙♂️
Hú Naga, forgathatnák a black metal bandák nálatok a videóikat! \m/
A táj és a kis falu hangulata adott hozzá. 🌨️
És hát a black metal és a dungeon synth egy és ugyanaz, csak sokan nem tudják még…
Nem hinném, hogy nekem kell a szabályokra emlékeztetni bárkit is, mert azokkal szemben én is eléggé kritikus tudok lenni, illetve a be nem tartásuktól sem jövök időnként zavarba, ezért csak zárójelesen jegyzem meg, hogy a Nebelkrähe anyag egy újrakiadás. És a szabályzat szerint remastered, reissue nem szerepelhet. Mindegy, engem nem zavar, mert az eredetit nem hallottam, de nem is ez miatt akartam nevezett csapatot szóbahozni, hanem azért, amit Scrx írt. A német nyelv szerintem is nagyon illik a károgáshoz, sőt, a létező legjobb nyelv erre a célra, és amikor német blacket hallgatok, mindig ez a videó jut eszembe:
Ja, van tovább is:
Nem teljesen értem. Probléma amit írtam?
Neeeem, pont, hogy egyetértek veled azzal kapcsolatban, hogy a német nyelv nagyon passzol a black metalba.
Üdv! A szabály természetesen él és szépen elsiklottunk felette. Az ajánló esetében simán el tudom képzelni, hogy mondjuk beleakadt bandcampen és az ottani 2024-es dátumot vette alapul. Módosítani már felesleges, de erre továbbra is igyekszünk figyelni!
Unglaublich, akkor jó:D
Német rap is mókás.
Szerintem teljesen jó, hogy ez az album szerepel a Hangpróbán. Bár nem vetettem össze az eredetivel, de még a borítót is újrafestették.
Német rap durva lehet. Megírni is, mivel ott időnként kilométeres szavak vannak. Ugyebár azért nehezebb magyarul rappelni, mint angolul, mert a mi szavaink hosszabbak. Nahát akkor a németek. 😮
Nem egy Busta vagy Beastie Boys, de nálam működik. 🙂
A lemezt én ajánlottam, és beleestem abba a hibába, hogy nem néztem utána a zenekar korábban kiadott lemezeinek. Elnézést kérek a kellemetlenségért, vállalom a felelősséget, nem akartam galibát okozni.
Aurora, ha eddig nem ismerted a Thy Catafalque-t, akkor ajánlom figyelmedbe ezt a lemezt tőlük:
A mai lemezek sem rosszak, de abszolút nem nekem szólnak. A linkelt anyag egy időtlen klasszikus, és teljesen más, mint a maiak.
Micsoda mázlista vagy Aurora! Neked lesz egy hatalmas adag újdonságod! Én már rongyosra hallgattam a kedvenceimet. Igen, a Róka Hasa a legzseniálisabb, de az összes többi lemezt érdemes meghallgatni legalább egyszer. Ha nem is jött be mind, olyan nincs, hogy legalább pár dal ne ragadjon be a fülembe! Egy Geometria például igazi slágergyár (a maga közegében, persze). Ott a Meta lemezen a Sirály vagy a Malmok járnak! Számomra maguk a dalok megunhatatlanok. A keményebb fekete fémre támaszkodó Tűnő idő tárlat meg egy hangulatbomba. A Bolygó bolyongó és az Ősanya szól ivadékaihoz című dalok mellett ott van rajt pl. a Zápor, ami minden alkalommal libabőr.
A Thy Catafalque lemez nekem sima 10 pont, azt hallgattam tavaly a legtöbbet. Hiába slágeres, mégis bele kellett rakni vagy 5-6 hallgatást, hogy teljesen magával ragadjon (pl. a Mindenevő meg a Lydia se tetszett eleinte). Koncerten is faszák voltak a dalok. (Arról nem is beszélve, hogy a Rengeteg mekkora élmény volt élőben! Szerintem mostanra kvázi teljes értékű, rendes zenekarrá állt össze az élő formáció, kíváncsi vagyok a következő anyagon lesz-e már élő dob – eléggé adná magát.)
Én nem szoktam 5-6 hallgatást adni semminek. Mégpedig azért, mert csak azért, mert valami ismert, vagy híres ne kapjon előnyt azokhoz képest, amik nem. Első hallgatásra pontozok. Olyan viszont előfordul, hogy elsőre nem tetszik valami, aztán két nap elteltével visszaüt, visszahív. A Valborg Barbarian lemezével volt így. Kapott egy nyolc pontot, és vállrándítás. Aztán jött az a bizonyos két nap, és állatira hallani akartam újra. Az év lemeze lett számomra akkor.
https://valborg.bandcamp.com/album/barbarian
Sajnos azóta nagyon leromlott a teljesítményük. A Romantik volt az utolsó, amit szerettem. Nagyon.
A korábbi Unto Others anyagokat erősebbnek érzem, bár ezen is vannak jó részek. A Ramónsz feldolgozás nagyon jól áll nekik. (Úgy ismertem meg őket, hogy valami koncerten átszereléskor rámentem Shazammal a háttérben szóló zenére, és ők voltak azok.)
Sziasztok!
Én is Boldog Új Évet kívánnék mindenkinek. Januárban egy német black metal banda, a Nebelkrähe Entfremdet c. lemezét ajánlom, mely tavaly november végén jelent meg. Nem ez a lemez fogja a műfajt újra definiálni, de vannak rajta kifejezetten érdekes zenei témák, én személy szerint élveztem és kíváncsi vagyok a többiek véleményére.
Érdekes ajánlat, én még nem hallottam róluk. Úgy látom viszont, hogy ez a banda búcsúlemeze is egyben.
Helló! Kicsit megcsúszva, ahogy ez manapság sajnos megy, de mindenkinek boldog, zenékben gazdag új esztendőt kívánok! A retró kör egész jól sikerült, megismertem pár kellemes anyagot, úgyhogy biztosan lesz még ilyen. Párhuzamos HP-nek, gyakori megrendezésnek sok értelmét ezzel szemben nem látom, hiszen mindig épp, hogy össze szoktak jönni a lemezek egy sima pontozás során is, az ekkora érdeklődés sajnos kárász életű:) De ha végigtoltok 15-en legalább 3 kört, akkor utána járok a dolognak… 🙂 Lehetőségeimhez mérten igyekszem vendégekkel is előrukkolni, de ez nem mindig jön össze (akadt, aki az utolsó pillanatban visszamondta, vagy elvállalta, aztán nem pontozott, kiszámíthatatlan…). Jöjjenek most az újdonságok! Azokból is akad bőven! Jó szórakozást és zenekhallgatást 2025-ben is!
Ha párhuzamos listát nem is, de azt megcsinálhatnánk, hogy ennek a 13-nak a végén lenne mondjuk +3 retro ajánlás. Amikor az Ópiumbarlangnál voltam, akkor terveztünk ilyet, csak az a HP sosem készült el. Természetesen arra a háromra külön sorsolás lenne. Tudom, ezt le kellene PHPzni. Zoli?
Ne legyen több lemez, mert a tököm így is kivolt, hogy ennyit kellett végig hallgatni, értékelni, ráadásul egyharmadát már a nevek/stílusok alapján nem is akartam letolni. Ne legyen már ez is munka 🙂
Szerintem egészséges mennyiség lenne, hogy mindig decemberben lenne egy ilyen úgymond ünnepi kör, régi lemezekkel, tetszőleges lemez mennyiséggel.
mike666: Én is így gondolom.
Szerintem is egész sok volt ennyi lemez, bár a hónap is elég húzós és sűrű volt. Nem mintha mostanában írnék, de egészen biztos, hogy a cikkektől veszi el az amúgy sem sok kreatív energiámat:D
BÚÉK mindnyájatoknak!