Nem kiemelkedő lemez, de egyértelműen kellemes hallgatnivaló. Külön köszönet nekik, hogy gondoltak rám, és belecsempésztek egy kis női éneket is! <3
Az év DS albuma Tóth Gabi ajánlásával! (A szakállas verzióé.) Reggeli közben hallgattam meg, és nagyon igyekeztem kihallani, hogy mitől annyira jó ez, de ehelyett majdnem visszaaludtam az asztalnál.
Még ha a zene jó lett volna, az ócska hangzás miatt akkor sem tudtam volna élvezni, de az sem volt jó.
Nagyon hallgattatja magát a lemez. Apró tizedekből jött össze az 1 pont levonása, pl. túl hosszú, de amúgy nagyon tetszett amit hallottam.
Elég átlagos thrash albumnak tűnik. Az rendben van, hogy Ronnie bátyánk már az idők hajnala óta kiabál a mikrofonba, de hogy 20 év után érdemes volt-e visszatérniük, arra nem én fogok tudni válaszolni.
Rengeteg irritáló zaj rontotta tovább az amúgy is semmitmondó zenét. Én gyermekkoromban gyűjtöttem a bélyegeket, de sosem ettem meg egyet sem; lehet ez volt a baj.
Nagyon különleges Black/Doom Metal/Ambient keverék muzsika. Megfogott a hangulata, gyönyörű a borító, és igen, még egy kis női éneket is kaptunk. :P
Pazuzuékhoz hasonlóan idegesítő, csak másképp.
Mostanában el vannak kényeztetve a gótikus zenék rajongói, hiszen remek albumok láttak napvilágot a következő bandáktól: Unto Others, Cemetery Skyline stb. A Tribulation is ezen nevek sorát gazdagítja új albumával. Tetszik, hogy nem csak a stílusra jellemző öblös éneket hallunk, hanem ráspolyos, durvát is. Kedvenc dal a Saturn Coming Down.
Korrekt bemutatkozó nagylemez. A változatos hörgés talán a legnagyobb erőssége. Hazai pályán kifejezetten sikeresek lehetnek, a nemzetközi színtér már keményebb dió.
Az énekesnek elég furcsa orgánuma van, annyira nem bejövős. A zenére többnyire elégedetten bólogattam, bár több keménységnek jobban örültem volna.
Ez a pince mélyén található próbateremből kiszüremlő hörgés nekem meg sosem volt a kedvencem. A zene is úgy zakatolt el mellettem, hogy egyszer csak azt vettem észre, hogy már csend van, és jólesett.
Unalmas, langyos lötyögés; ha nem lett volna az időnként felcsendülő női ének, még ennyit sem adtam volna.
Kellemes és kellően változatos. Háttérnek hallgatva sem zavaró.
Kiváló nyugtató háttérzene. A műfaj rajongói biztosan keblükre ölelik.
Nem a kedvenc stílusom, ráadásul túl hosszúak a tételek.
Nekem nem emelkedett ki a tömegből. Vannak jó pillanatok, de nem rezonált velem.
Átlagos thrash, amin azért hallatszik a tapasztalat, ha értitek mire gondolok.
Kemény, de nagyon. Olyan hangulati utazás a mélybe, a zene, a zajok és a vokál egyvelegével, ami előtt le a kalappal. Nekem ez roppant nehéz, mert köztudottan refrén és dallampárti vagyok, de ezt nem tudom kevesebbre értékelni.
Nem volt sok extra benne.
Voltak jó pillanatok, először például a Revile of Light-nál kezdett működni a dolog, de összességében ez annyira tömény, hogy nehezen tudtam egyszer is végighallgatni. Zeneileg sok finomság van benne, a háttérben a fúvós(?) témák sokat adnak hozzá, de az acsargás meg nálam elvesz belőle.
Elég hangulatos, hogy kellemes emlékekekt hagyjon. Alapvetően tetszik ez a fajta gótos doom/death jellegű cucc.
Pont annyi emlékezetes dallam került bele, amitől tetszik. Meg van benne egy kis szubjektivitás is.
Az első egy-két hallgatásnál nem tudtam, hogy ebből mi lesz. A csapat kult státuszát és az ug sikereit és elismertsége ellenére eddig elmentünk egymás mellett. Most a harmadik próbálkozásra úgy érzem elkaptam a fonalat és érteni vélem, miért szeretik annyian, ahogy azokat is, akik kritikát fogalmaznak meg. Ez az album viszont tetszik. Hogy hosszútávú kapcsolat lesz-e belőle még kérdés, de azt hiszem visszanyúlok a korábbi anyagokhoz is.
DM a jobbak közül.
Elsőre nem tetszett. Aztán, ahogy mondani szokás bekúszott a bőröm alá és nem ereszt. Az Anathema utolsó időszakát viszi tovább egyértelmű utalásokkal. A hangulat is teljesen oké. A záró The Space Between Us tétel nekem kilóg a sorból, de minden esetre érdekes lezárás.
Élettelen. A Selbst hasonlat nagyon jó, hogy ott sikerült lendülettel, valódi tartalommal megtölteni a hangok adta kereteket, de itt nem történik lényegében semmi. Laikus számára lehet nüanszokról van szó, a végeredményben mégis lényeges az eltérés. Ennek a bandának az első lemezét még szerettem, aztán elművészkedték, elfinomkodták, vagy én nem is tudom, de nem működikaz egészen biztos.
Az előzővel is meggyűlt a bajom rendesen, de az zeneileg is, meg számomra hangulatilag is erősebb volt. Ez visszalépés. Indokolatlanul hosszúak a szerzemények is, főleg hogy nem is annyira sikerült megtölteni őket kellő tartalommal. Túltolták összességében. A hangzás ide szerintem passzol, az a helyén van.
Minden pillanatát elismerem, de nekem Jón szereplése a Hamferð alatt sokkal jobban bejön. Nyilván egészen más a köré festett zenei közeg és éppen ennek megfelelően mások a gesztusai az énekével. Ez itt olyan lágy melódiák sokasága, amit odaát emelkedettséggel sikerült megoldani. Slágeresebb ez annál, mint amit én kedvelek.
Közel értékelhetetlen számomra, sajnálom.
Mindig ünnep, ha megjelenik tőlük valami. A maxot most megelőlegeztem, mert van pár tétel, ami zajosabbra sikeredett, mint ami még az élvezhetőség határán belül van. Ugyanakkor akkora zsenik a többi részt hallgatva, annyira zsigeri, ösztönös és a modern hangok ellenére ősi, hogy nem lehet nem megelőlegezni. Jah és az elektronika használata a fémzenéket tekintve itt a legokosabban felhasznált szerintem.
Volt ami jobban irritált ebben a körben.
Nem hatások és előzmények nélküli hallja ezt itt mindenki, de ettől még annyira leszar ez a lemez minden kedves érzelmet, barátságos gondolatot, hogy nem tudom nem a keblemre ölelni minden egyes pillanatát. Felmossák veled a kénköves pokol padlóját, aztán a maradványaiddal kitörlik. Remek!
Bőven inkább ez, mint mondjuk a Sólstafir. Határorozz férfi hang, kellemes, számomra is értelmezhető dallamok és hangulat jellemzi az anyagot. Ez is inkább ilyen hosszú kilómétereket autópályán letolós zene, vagy főzés közben háttérben lemegy párszor, mint sem belemélyedős muzsika. Stílusában és szerintem még azon túl is egy kifejezetten erős lemez, ami azért a műfaji kereteket szépen betartja.
Kívánom a dalonc srácnak, hogy találjon kreatívabb zenészeket maga mellé, mert megérdemelné. Ritka itthon az ilyen hang. A zene az nagyon átlagos, vagyis inkább nagyon az elmúlt 15-20 év nemzetközi kliséiből építkezik és éppen ezért rettentő unalomba fullad a dolog és ezt a torok sem menti meg. Olyan magyaros lett az egész. Még nem kínos, de már majdnem. Két dolog miatt kerekítem fel: lehet a stílussal van a bajom és túl szigorúan ítélem meg amit hallok, illetve hazai mivoltuk miatt bíztatásból.
Amióta léteznek értetlenül szemlélem a népszerűségüket, ami persze relatív, hiszen továbbra is az undergound berkein belül lehet csak erről beszélni. Simán elmegy mellettem úgy ahogy van az egész. Az ének továbbra is tábortűz mellé való, de onnan kár volt elhozni. Bájos, de nem élvezhető.
Incantation és Immolation volt itt mások emlegetve és szerintem joggal. Utóbbit én jobban kedvelem valamiért, bár mostanra megfáradtak ők is szerintem. Ez a lemez is a kifáradtabb Immolation korszakra emlékeztet, így ez egy stílusgyakorlat, de a jobbak közül való.
Szpeter reakciójára felülve: szerintem minden zene, de megkockáztatom, hogy szinte minden művészet akkor ér igazán valamit, ha megnyomorítottságból táplálkozik. Valamiért az szokott tisztességes mélységet adni.
Ez egy nagyon jó hangulatú lemez. Finom dolgok bújnak meg benne, csak nagyon rá kell hangolódni. A hosszával azonban akadtak gondjaim, bőven lehetett volna gyomlálni az üresjáratokból, amiket a rövidebb, kevésbé kibontakozó tételekben éreztem.
A banda felemelkedett a föld porából és körbefonta a lelkemet, ahogy édesanya a féltett gyermekét. Csillogó szemmel néztünk egymásra, tudván, hogy igazán jó barátok leszünk. Az Endless Wound valóban jobb volt, de nem a dalok, sokkal inkább a hangzás miatt. Itt túltolták a mocskot. Ha tisztább lenne egy lehelletnyivel, menne a 10 pont.
A bemutatkozó anyagukat is nagyon szerettem, ez meg rátett egy lapáttal. Nagyon okosan felépített, minőségi metal lemez.
Nem ismerem a banda múltját, valahogy elkerültek eddig, de mivel szeretem ezt a fajta speed/thrash áramlatot, múltidézős hangulat esetén biztosan rájuk keresek.
Andalgós az idő, úgyhogy jó volt háttérzenének. Sok dologra nem kaptam fel a fejem, de különösebb problémát sem érzek, ami miatt azonnal kukáznám.
Az egyik kedvenc idegsokkolóm manapság. Nagyon nehéz, nagyon durva, de saját stílusában közel hibátlan. Kicsit hosszúnak éreztem, főleg az 5-6 perces tételeket. Több grindes rövid tétel segített volna a dolgon.
Nekem nincs gondom a vokállal, csak annak idején olyan erővel ütött be nekem a Fjara, hogy azóta is remegve várom annak a tisztaságát és slágerességét minden egyes lemezükön. Ugyan az már nem jön, de ettől függetlenül is egy remek albumot tettek le az asztalra.
Engem nagyon elkapott a hangulata. Sikerült mindig olyan körülményt választanom az album meghallgatásához, amelyhez tökéletesen illet ez a fajta zenei kinyilatkoztatás, és kellemesen érzem magam a banda műveit hallgatva. Erős anyag!
Dögunalom. A vége volt a legjobb. Kétség kívül van hangulata. Olyan érzésem volt, mintha bedrogozott szellemek próbálnának eltalálni egy-egy hangot a pókhálóval sűrűn borított zongorán. Soha többet!
Brutális, kátránygőzös, hamisítatlan black/death támadás! Tömény, kénköves, okkult esszencia, totális őskáosz!
Nagyon penge, progos melo/death cuccot rakott össze a dán banda. Előző anyagaik állítólag többet merítenek a power metal elemekből, de itt szerencsére túlsúlyban vannak a death metal-os finomságok, sűrűn ízesítve progresszivitással. Nem csupán az ének miatt, de többször felötlött bennem mind az Arcturus, mind pedig a Borknagar zsenialitása a lemez hallgatása közben, ám szó sincs bármiféle lenyúlásról, vagy koppintásról. Ez egy remek album!
Nem estem tőle hasra. Sőt! Na mindegy. Maradjunk annyiban, hogy nem fogom sűrűn hallgatni! Az viszont szemet szúrt, hogy a basszer réges-régen tagja volt az általam igencsak nagyra becsült Disincarnate nevű bandának, James Murphy egykori death metal projektjének. Egy esetleges visszatérő lemezért elég sok mindenemet odaadnám!
Én egyben toltam le. Félelmetes. Boncolgatja az ember lelkivilágát, felrobbantja a túlterhelt idegsejteket, szétfúrja az agyvelőt. A maga nemében egyedülálló alkotás. Egy dohos pincében berendezett alternatív színházi performance aláfestő zenéjeként is tökéletes hatást keltene. Aki zaklatott rémálmokra vágyódik, hallgassa végig egyedül, sötétben, fejhallgatóval - a gyógyhatás garantált!
Kétség kívül vannak jó pillanatai ennek a black metal szerkezeteken alapuló, doom-os, szintetizátorral és néhol női énekkel megtámogatott albumnak, de a végeredmény elég középszerű. Sajnos semmilyen késztetést nem érzek arra, hogy újra meghallgassam!
Ez az amcsi banda által készített album telis-tele van death/grind sanzonokkal, köztük jó néhány slágergyanús opusszal! Alig várom, hogy a kereskedelmi rádiók főműsoridőben sugározzák valamelyiket! Underground mocsok, rozsdás fémmassza! Tömör gyönyör!
Engem elszórakoztatott. A gótikus/dark stílusú lemezek hallgatása közben az ének miatt sokszor van olyan érzésem, mintha Falco (R.I.P.) énekelne rock dalokat. Egyébként a zene teljesen minőségi, nem hiába kétszeres svéd Grammy-díjas a banda - noha tisztában vagyunk vele, hogy a skandinávoknál teljesen másképpen viszonyul mindenki a rock/metal zenéhez.
Egy meglepően jóra sikeredett magyar melo/death debütálás! Remek album! Sokszor tapasztalom, hogy egyes bandák nem igazán figyelnek oda a lemez korrekt lezárására, és utolsó dalnak egy tingli-tangli hangfüzért biggyesztenek oda. Nos, jelen esetben - szerény, szubjektív véleményem szerint - az albumot záró 'They Bleed Black' című tétel az egyik legjobb a 11 közül! Ez azért fontos, mert egyből megvan a kényszer arra, hogy újra hallgassuk a lemezt! Gratulálok, srácok! További sok sikert!
Rengeteg stílusból táplálkozó, mégis a zenekarra oly régóta jellemző jegyeket felvonultató album. A tagok nagyon jól bánnak a hangokkal, ötletes módon építik be a folk elemeket, hatásosan színesítik az egyes tételeket. Az eleje nagyon elkapott, de néhol úgy éreztem, enyhül a szorítás. Végül is a kötelék megmaradt, sokszor fogunk még találkozni!
Egész korrekt török death metal! Van egyediségük, egyszer halványan Morbid Angel utánérzésem volt, de hamar elmúlt. Igazából jó volt hallgatni!
Én egy picit befogadhatóbb lemezre számítottam. Semmi bajom a stílussal, sőt! Szinte kézzel fogható a progresszivitás, és a szabadon szárnyaló művészi szabadság, de engem nem tudott felkapni azokkal a szárnyakkal. Még adok neki esélyt!
Érezhető volt, hogy a Schammasch nem lesz holmi skatulyák rabszolgája, és azt fogják csinálni, amihez kedvük van. Ekkora változásra azonban nem számítottam, és nagyon füleltem, hogy megértsem, merre haladnak. Az avantgárd itt a post-, gótikus, progresszív és black metal hatalmasra duzzadt játszóterét jelenti, ahol a leheletfinom, fülbemászó dallamok és a sodró, zordabb színezetű témák valóban egymást erősítik. Visszafogottságában (értsd: nem mászik az ember arcába) szerteágazó és megnyílását követően (zenei) világokat bejáró lemez; szebbnél szebb megoldásokat kínál, és emelkedett, kifinomult varázzsal csalogat.
Szerintem ez a jobbak közül való, már amennyire én meg tudom ítélni. Az igaz, hogy nem kapkodja a fejét az ember az ötletek hallatán, viszont van egy éteri jellege, szépen csordogál – mondhatni simogató, andalító. Az utolsó dal a többihez képest jobban kidomborodik. Továbbra sem tudok háttérzenét egyenrangúan értékelni olyan zenékkel, amelyeknek minden pillanatára figyelni kell, de igyekszem!
Az első szerzeményt nagyon untam, a második tétel berobbánására azonban felfigyeltem, de hamar szürkeségbe fulladt az is. Érthetetlen, miért gondolkodnak ilyen hosszú dalokban, ha nem képesek tartalommal megtölteni. Nem tudom, a sok támogató mibe kapaszkodik ezen a lemezen; főleg, hogy százával futottunk már ilyenekbe és ehhez hasonló black metal darálásokba.
Kövezzetek meg, de az én fülemnek nagyon sok énekdallam Warrel Dane-esnek hat. Elsőre vissza-visszatért az a gondolatom, hogy egy fénykorában lévő Warrel Dane mit hozott volna ki ezekből a dallamokból – de persze felesleges ilyesmin agyalnom. Amúgy nagyon tetszik az anyag. Annyira zenei és befogadható, hogy a(z undergroundhoz képest) mainstreambe is be lehetne vele törni, miközben annyira szép, őszinte és skatulyamentes, hogy a sekélyesség veszélye sem fenyegeti. Remélem, megtartják ezt az egyensúlyt. Kiváló!
A thrashnek ez a nagyon old-school és pőre ágazata nem igazán vág az ízlésembe. Rossznak sem tartom, de az amatőrség érzését keltő énektémák, illetve a belőlem semmit ki nem váltó semleges dalok csupán múló szösszenetek. Tardyék sem tettek hozzá semmi érdemlegeset. A korong második felét erősebbnek éreztem, de egyébként sem hozzám szól a korong.
Embert próbáló erőfeszítésként is meg lehet élni az albumot, ha nem a megfelelő pillanatban szól. Létezik viszont az a tudatállapot (és nem kell hozzá mesterséges „rásegítés”), ami megengedi, hogy az itt hallott hanghalmazból értékelhető zenei élmény alakuljon ki. Sőt, ezzel a vízióval és koncepcióval határozottan rendelkező album képes az élvezhetőség fogalmát újradefiniálni. A lemez iránti megmagyarázhatatlan torz vonzalmam kialakulásán értetlenkedem… ami jó jel. Dolgozik a benne rejlő megfoghatatlan, és hiába szúr, mar, döf minden másodpercben, mégis magába szippant.
Szerencsére, rég volt már, hogy ekkora csömörülést okozott volna egy magát black metalnak mondó formáció. Ez azokból a hálószobalemezekből való, amelyeknek a konyháig sem lenne szabad kiszivárogniuk, nemhogy az internetre. Ahogy a Bandcamp oldalukat nézem, mások örömmel merülnek el ebben a semmitmondó (és idegesítő) anyagban. Lelkük rajta.
Nem e világi forgószél a Knoll nevű zenei atrocitás. Kezdem azzal, hogy a lemezen a legjobb dal (szerintem) a Portrait. Ebben a tételben teret kap a mélységesen nyomasztó hangulat és jó zenei ötletek ezt meg is tudják támasztani. Többször érzem azt a lemez során, hogy le kéne állni a gyorsasággal és egyensúlyba hozni a korongot, hogy épp az a kénköves ménkű, amiről mindenki beszél, az ember ereibe folyhasson. A szélsőség és a spiritusz megvan, a vokálról Charlie Fell is eszembe jutott, szóval tökéletesen csinálja a fickó, a hangzás is iszonyúan passzol a zenéhez… viszont több karakteres, fogós világvégetémát kellene beépíteni az amúgy nagyon erős lábakon álló alapzatba.
Csak kapkodom a fejem a Tribulation új albuma hallgatásakor. Micsoda változások! Mennyi tiszta ének, mennyi fogós dallam! És a durva–tiszta vokál kettősség nagyon jól áll a zenekarnak! Én mindig is szerettem a bandát, és a jóég tudja, hány kilométert gyalogoltam már sötét estéken a Tribulation aktuális lemezét hallgatva, de biztos nagyon sokat. Kijelentem, hogy a november a legtökéletesebb időszak a Tribulation zenéjéhez. Korábban is rendre utat találtak hozzám a dalaik, de ez most szerelem első látásra. Olyan slágereket írtak erre a lemezre, hogy alig hittem a fülemnek. A Saturn Coming Down loopban szólhatna egész nap. Óriási! És akkor ott a gyönyörű Hungry Waters, a fülbemászó Drink the Love of God nevű rock’n’roll nóta, az Ulverre emlékeztető Murder in Red, és szép sorban az összes többi. A november estékről most már végképp a svéd mesterek jutnak majd eszembe. Mit nem adnék egy Tribulation/Secrets of the Moon koncertért. Egyiket sem láttam még élőben.
Valamilyen okból kifolyólag, azok a lemezek, amelyeken Forczek Ádám vokálozik, hamar utat találnak hozzám. A legutóbbi Damnation albumot be is szereztem CD-n (a Fátum bitang erős death metal csemege!), a profi Needlesst pedig gondolom, nem kell bemutatnom. A Nefalem szintén minőségi anyaggal mutatkozik be, és még ha nem is érzem minden ízében kiemelkedőnek, számos villanás teszi színessé az A Realm Beyondot: a The Ashen Spirit és a Thy Profane Alchemies szólói, gitártémái, a Legend és a záró tétel fogós riffei/harmóniái, vagy például a Seer bőgőfutamai. Ádám tehetséges és változatos vokálmunkája pedig önmagában is rengeteget dob az anyagon.
Csak úgy kapásból nem lehet egy új Sólstafir lemezt meghallgatni. Az általam már élőben is sokszor látott izlandi unikumokra testtel-lélekkel fel kell készülni. Minden bennem kavargó gondolatot félre kellett tennem, le kellett állítanom az időt, hogy teljes átadással illessem meg őket. Vannak kedvenc Sólstafir lemezeim (pl. az Ótta lemeznél hangulatosabbat, szívbe markolóbbat nem tudok elképzelni), de a nívó olyan magasan van náluk, hogy gyakorlatilag el tud varázsolni minden lemezük. Az új azonban az előző kettőnél is erősebb. A sodró Hin helga kvöl ezen belül is csoda! Az album egységében nagyon hatásos tud lenni. Egyszerűen létezik egy hangulattípus, amelynek megteremtésére ők a legalkalmasabbak, ezt nem lehet mással pótolni. Az Ótta nálam azért „csak” 10-es, mert nem lehet több pontot adni, ám a Hin Helga Kvöl egy hibátlan 10 pontos teljesítmény.
A többiek már megnevezték az Engulfedra hatást gyakorló nagy death metal legendát, és ezzel vitatkozni nem lehet. (Az utolsó dal címe sem hinném, hogy véletlen.) Szívemhez közel álló műfaj, és ráadásul nagyon jól érzik a lényegét, remekül használják a stílusra jellemző eszközöket, harmóniákat. Egy másodpercét sem untam, nem volt az anyagnak fáradtság-érzete, tehát ezek szerint valamit jól csinálnak.
Emlékszem, mekkora élmény volt 2001 környékén élőben látni az Anathemát a Szigeten, majd beszélgetni velük a sátor mögött. Viszont 2003-tól kezdve az Anathema albumokat fokozatosan elengedtem magam mellett… Olyannyira, hogy 2010-től már arra sem emlékszem, hogy meghallgattam-e a lemezeket. Ja, hogy ez nem Anathema? Mindegy, mert ez a korong is abban erősít meg, hogy semmi keresnivalóm itt. Furcsa, mert papírforma szerint tetszenie kellene, ahogy az In the Woods, a Katatonia továbbra is nagyon tetszik, meg a Riverside is, stb. De valahogy engem már nem kapnak el Cavanaugh dalai, nem rezonálnak bennem. Ez a lemez is egyszerűen semmitmondó, és kész. Szépnek tűnik, de igazából az élményérzet teljesen hiányzik belőle.
Eddig csak névről ismertem a bandát - érdekes zenét játszanak, ami többnyire elcsordogált a háttérben és többségében kellemes hallgatnivaló volt. Túlságosan mondjuk nem izgalmas, de nem volt rossz - olyan tipikus 6-7 pont közötti.
Az eddigi négy lemezből még ez volt a legértékelhetőbb, de egyetértek Dimmurtallal, hogy unalomba fulladt, túl hosszú. 25-maximum 30 percben bőven elég lett volna hallgatni az albumot; a 10 és fél és a 12 és fél perces számok teljesen feleslegesen hosszúak.
Kesze-kusza, se eleje, se vége dalokkal tarkított "lemez", összefolyik az egész, indokolatlanul hosszú számok, céltalan darálás az egész.
Hasonlóan erős a bemutatkozó lemezükhöz. Változatos, rendkívül profi és még a talán picit több lágy(abb) dalrészlettel együtt sem válik unalmassá vagy nyálassá.
Tetszetős, régisulis thrash/speed metal lemez, mely nekem eszembe juttatta a Piledrivert is a Metal Archives-on felsorolt bandák mellett - nem is értem, hogy az említett banda miért nincs ott a "Similar Artists"-nál.
Találó a pszichedelikus jelző, mert ezt valami féle tudatmódosító szer hatása nélkül élvezni nem lehet. Halkan simán el tudnám képzelni aláfestőzeneként akár a Fehér éjszakák (ami egyébként nekem nagyon tetszett, egyből beszippantott a hangulata), akár a Caligula film jelenetsoraihoz.
Ugyan kellett neki jó néhány hallgatás, de szerintem egyáltalán nem olyan rossz vagy gáz, mint ahogy azt a (le)pontozások mutatják. A hatos vagy hetes szám például kifejezetten kellemes hallgatnivaló. Az, hogy erre is rá lehet sütni az unalomba fulladó, monoton, stb. jelzőket - lehet, de nekem valahogy most ez nem vált azzá. A károgást is meg lehet szokni egy idő után - engem az sem zavart vagy idegesített - voltak ide ettől már százszor borzalmasabb lemezek beajánlva.
A Portrait számig bírtam elviselni ezt a vérhányós vokálnak nevezett valamit. Borzasztó, tönkrevágta a zenei élményt számomra - ami pedig nem lett volna rossz, de így kb. értékelhetetlen.
Az előző lemezre megadtam a maximális pontszámot, ezzel ugyan még jobban elmentek a lágyabb, lájtosabb irányvonal felé, ám továbbra is bitang erős dalokat sikerült írni és imádom az egészet. Egyáltalán nem bánom, hogy a kezdeti death metal lemezt leszámítva átnyergeltek a gótikus metal/rock vonalra - Hultén hiánya azért valamennyire érződik.
Egyetértek, jó kis debütáló lemez lett ez a magyar bandától. Kellően változatos, remek hörgéssel/károgással, jó dallamokkal, itt-ott metalcore-os behatásokkal - mint például az utolsó dalban, ami viszont szintén nagyon jó. Remélhetőleg valamilyen szinten "befutnak", mert jó lenne még hallani felőlük, adott esetben koncerten is megnézni őket - hátha jönnek Debrecenbe is valamikor.
Nagyon kellemes, kellően, de mégsem túlságosan melankolikus, remek dallamokkal fűszerezett post metal/rock album lett ez a veterán izlandi bandától. Az izlandi nyelv is hozzáad az egész hangulatához.
Vannak lemezek, melyek akár egyben, akárcsak számait tekintve sem igazán simán, CD-ről vagy Spotify-ról, stb. történő hallgatáskor működnek igazán, hanem koncerten, élőben. Na, ez is biztos jobb lehet élőben, és nem ilyen dögunalom, egysíkú, mint egyben letolva. Ez kb. az elmegy kategória.
Na, ez meg az ellentettje az Engulfednak: többségében kellemes hallgatnivaló, viszont hiányzik belőle az izgalom, a slágeresség és az igazán jó számok, amik koncerten, élőben is ütni tudnának. Igaz, nem ez a stílus, de egy Ghost ettől sokkalta érdekesebb, izgalmasabb, hangulatosabb és slágeresebb zenét csinál.
Abszólút háttérzene.
Volt már rosszabb is, de miért kell erőltetni ezt....?
Szennyes, mocskos,vérgőzös black kása Deffes elemekkel, hangulat kell hozzá az biztos, nekem most van.
Itt ott kicsit nagyon dobolnak máshol meg nagyon gitároznak, nemtudom értitek e mire célzok, de kicsit túltoltnak érzek bizonyos részeket, ezt leszámítva nem rosz a lemez. De nem érzem hogy különösebben megfogott volna benne bármi.
Trash és más semmi nem találtam bene semmit ami miatt illene újra hallgatni.
Elég megosztó lett az album 2-10pontig kap, érdekes és súlyos lemez lett, de én nem művészinek gondolom ezt a lemezt hanem gondosan megkomponáltnak. Illetve többen is írták , hogy egyben sok, egyetértek velük, viszont ezt is tudatosnak gondolom.Tehát ez egy szépen megtervezett és kivitelezett "underground" muzsika.
Háttérben lement többször is,sajnos semmi kiemelkedő,szerintem több van bennük mint amit most hallottunk.
Itt nincs miről beszélni ezt hallgatni kell, kibaszott nagy anyag!!!
Ebben a műfajban slágereket kell írni, tetszett az album de talán ha két -három sláger volt rajta.
Hát ebben minden is volt! De koncepció nem sok.Olyannyira középszerű és semmit mondó ,hogy az valami iszonyat.
Hatalmas kedvencek, dögös. kellően progos, mindenképpen egyedi rock zene, néha metal, néha avantgard,de pillanatokra még punkos is tud lenni, részemről az egész életművük hibátlan.
Nagyon sok öreg banda lett itt megidézve, Immolation,Morbid Angel, Vader és még sorolhatnám. Profi lett a cucc, bár nem túl egyedi.Bennem biztos hogy van elfogultság a stílus iránt, de akkor sem tudok kevesebbet adni.
Nekem ez szenvedést okozott.
Messze ez kapta tőlem a legtöbb időt ebben a körben, nem vagyok maradéktalanul elégedett. Ezer gyökérszálból szívja a tápanyagot magába, és nehéz megfogalmazni mi is ez valójában, sokszor beugrott a Bölzer, mintha több részletben ők zenélnének. Aztán az utolsó előtti dal nekem kapufa, nem illik bele a képbe és az utolsó is rendszer idegenül indul, szerencsére ez a végére vissza talál az album medrébe.
A Gondolin Records-nál mindig igényes kiadványok jelennek meg.
Így fogom érezni magam, amikor a pokol tüzében leolvad rólam a zsír. Az a nagy bánatom, hogy nem egy pusztulatos hörgés az egyik hangszer.
Azt vettem észre, hogy az utóbbi időben egyre többet hallgatom. Stílusában ez egy kiemelkedő alkotás, hatalmas énekléssel végig. Ápdét: addig szörföztem a jútúbon, hogy megint ez szól, nem klikkeltem tovább.
Ismeretlen volt előttem a NS munkássága, annyit tudtam róluk, hogy sok, ma már ismert death és thrash csapat tekint rájuk fő hatásként. Nem vártam semmit a visszatéréstől, főleg nem úgy amikor csak egy ember akarja igazán, de kellemesen csalódtam! Én ezt a fajta thrash-t szeretem igazán, kemény-pattogós gitározással, tökös hangzással.
Egyben végig hallgatni nem lehet, úgy nem működik, de darabonként hatásos, ám még így is megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan. Egy Gire dal szövege jutott róla eszembe: Parazsat csitít, Vásznat szétterít, Reggelre. Vöröset darál, Rozsdát rászitál, A csendre.
Nem túl "esemény dús" középtempós, dallomos fekete fém, egy kaptafára készült dalokkal, a női ének semmi pluszt nem ad hozzá. A német nyelv szerintem nagyon illik ehhez a stílushoz, de itt túl uralkodónak éreztem. Összességében ez nem egy katasztrófa alkotás, a fanok a borítón túl is találnak benne szépséget.
Én bírom a zajos cuccokat, na de ez kigyetlenül kitaposta beleimet, kellett vagy 8 alkalom, hogy 2x lefuttassam.
Nagyon kevésszer van igényem ilyesfajta gótikus merengésre, a hörgős részek tetszettek, csak ebből kevés van. Saturn Coming Down dal egyértelműen a legjobb.
Ami egyből feltűnik, az Ádám egyedi és jellegzetes hangjai, ebből azonnal Needless és Damnation párhuzamot lehet kreálni és mivel mind3 banda alapja a death metal, mintha testvérek lennének. A másik dolog az a hangzás, nagyon dögös, nagyon profi, nagyon minőségi. Elsőre igen magasra tették a lécet a srácok, ebből nem szabad engedni a jövőben!
Vártam a megjelenést a korábban kijött 3 dal ígéretesen hangzott, most vegyesek az érzéseim. Egyedi amit csinálnak, utánozhatatlan és olyan sokszínű mint az izlandi táj. A Hin helga kvöl és a Nú mun ljósið deyja számomra tökéletes dalok, dominál benne az erő, a tempó, mint a feltörő gejzír. A Sálumessa viszont nem tetszik, nekem nem jön át, ahogy a Sólstafír nyomatja ezt a szendergést, merengést, mert számomra Aðalbjörn hangja ezekben a pillanatokban nem tud a lelkembe belemarni, nem való ilyen témákhoz, mondhatnám azt is, hogy nem tud szépen énekelni. Freygátan első két perce szintén zenész, hiába kellemes a zongora az elején, de mikor elkezdődik a metálos rezgés, utána minden a helyére billen és működik. A
Kuml a jó példa arra amit itt összefirkáltam: más a vokál velem rezdül a banda. Egyelőre 8, de még dolgozni fogom.
Tök jó ez az új Immolation, meglepetésként ért, mert nem számítottam lemezre tőlük idén :) A zenében viszont semmi meglepő nincs, úgy jó ahogy van: mélyről felbugyogó, sötét, tömény és brutál death metal, fogós riffekkel.
Az Anathema az Eternity-ig létezett.
Adtam neki időt. Korábban nem voltam nagy barátja a bandának, a Contradictionre jó indulatú hetest adtam. De ennek az újnak a hangulata nagyon elkapott. Visszahallgattam direkt a Contradictiont, de az most sem tetszett jobban, szóval nem én változtam, hanem a zenekar ment kissé más, nekem jobban tetsző irányba.
Akár egy tökéletes Elffor album is lehetne. Amúgy én tizenévesen is sokszor visszatekertem a jóféle szintis black metal intrókat, sőt válogatás kazettát is csináltam belőlük. Szóval már régen is volt egy belső igényem a műfajra, amit aztán Mortiis mester prezentált számomra először.
Súlyos cucc, szeretem.
Féltem tőle, a prog metálokat sokszor nagyon nem bírom, de ennek nagyon elkapott a hangulata.
Én jobban szeretem a fejleszakítós thrasht. Ez olyan papás. Tardy mester azért sokat javított abban az egy dalban, énekelhetné ő az egész lemezt.
Feladtam. Hallom, hogy minőségi ,de nem élvezem.
Nem szeretek black metalról rosszat mondani, de kevés érdektelenebb, súlytalanabb lemezt hallottam a műfajban.
Én nem annyira érzem ezt. A borító alapján sokkal jobbat vártam. Az extrém vokálok általában a barátaim, de itt az sem tetszik.
Nem lesz visszatérő, de kellemes volt.
Ritkán hallgatok melo-deathet, szóval nem vagyok a stílus szakértője. Két nagy pozitívum: nem hallani a hangzáson, hogy magyar, köszönet érte, hogy nem a denevérben vették fel. A másik az ének változatossága és teljesen jó, hogy nem egy újabb Alexi Laiho klónhang szólal meg. Negatívumként csak annyi, hogy azért nem kötöttek le végig a dalok, de lehet, az én hibámban van a készülék.
Ez most nagyon meglepett, iszonyat hangulata van az egész cuccnak, simán visszatérő lesz. Külön jó, hogy abszolút illeszkedik az időjáráshoz :) Az éneken értem, hogy miért problémáztok sokan, de nekem egyfajta nosztalgikus élményt ad, sokszor lehetett hallani ilyen jellegű vokált a 90-es években, az In the Woods ugrott be rögtön. Az Iotunn énekese sokkal próbb, de nekem ez a nyersebb megszólalás sokkal jobban bejön.
Az évtized legjobb death anyagai közé tartozik nekem. Hallottam már róluk korábban, aztán meg is feledkeztem róluk, a múlt hónapban volt szerencsém látni őket a Robotban, meg is vettem ott a CD-t és azóta majdnem mindennap hallgatom. Nekem ez az John McEntee (Incantation) féle hörgés a gyengém, igazán olyan, mintha nem is ember csinálná. A dalok is remek death metal szerzemények, tele hangulattal. Amúgy a banda egész zenei világa nagyon emlékeztet az Incantationre, ami a kedvenc dm zenekarom.
Mi a téma? Anathema! Legelső alkalommal nem olvastam el semmit, csak úgy beraktam és csodálkoztam, hogy amellett, hogy lenyúlták az albumcímet, milyen jól sikerült eltalálni az Anathemás hangulatokat. Aztán láttam, hogy ez lényegében Anathema, és a már meg nem jelent album dalait halljuk. Nekem alapból a kezdeti doom/death vonal az etalon, de a későbbi lemezeik előtt is fejet hajtok.
A múltkorival és ezzel is az a bajom, hogy úgy kezdődnek a dalok, mintha most aztán itt a világ legjobb zenéi következnének, de a rendkívül figyelemfelkeltő felvezetések után mindig elmarad a katarzis. Aztán a levezetések is nagyon jó dalokhoz vannak méretezve, de azok elmaradtak ugyebár. Mint amikor az Edda koncerten a Pataky a dalok végén óóó-wóóó-wóóózik... A női ének meg feltette a giccsfaktort is. Ugyanezt a műfajt, ezt a grandiózus black metalt a Selbst csinálja tökéletesen, jelen banda a nyomába sem ér annak.
A év dungeon synth lemeze eddig számomra az epikus vonalon. Polcon a kazetta. A raw dungeon synth anyagoknál még várom a jelölteket.
A harmadik dalnál kilazultak a fogaim. A bandafotó tetszett.
Gusztustalanul szét van dobolva, gusztustalanul szét van gitárszólózva. Az utóbbi évtizedekben kihal a kifinomult gitározás, az úgynevezett Gilmour iskola. Steven Wilson még magasban tartja a zászlót, de a hangerővel való játék, a hangok remegtetése, hajlítások, a hegedűre emlékeztető megoldások eltűnnek. Itt is a tekerés dominál... Hatalmas kitartás és elhivatottság egy zenész részéről eljutni erre a szintre csak éppen én leszarom. Sajnálom, mert amikor csak zenélnek, az tök jó.
Ha van valami, amiből a modernebbeket szeretem jobban, az a thrash metal. Erről amúgy megesküdtem volna, hogy dél amerikai, aztán látom ám, hogy USA beli. És egy 41 éves bandáról beszélünk. A Bloody Synticate-ben a vibrátor meg a szexbaszás egy kicsit ócsó boomer eszköz, ezt leszámítva igazából élveztem.
Bár nem megy egyszerre az egész lemez, nekem ez így túl sok, de az egyediség és a művészi él ideglelősen átjön. Valódi (nem csak divatból rámondott) pszichedelikus zene ez. A basszushangzás penetrál.
Amellett, hogy nem szimpatikus a szerző (ezt természetesen nem számítottam bele a pontszámba), komoly gondom van a zenével is. Az egyszerűsége és a monotóniája kimondottan tetszik, viszont sokszor gagyi is. A nő meg hamisan énekel. Emellett a férfi vokalizálás is béna, esetlen. Alekszej dobosként is van feltüntetve, de tudvalevő róla, hogy ő egy billentyűs, szóval a dobgép jobban fedi a valóságot. Ezért sem vontam le.
Nekem is a kibaszott Portal ugrott be róla. Működik!
Jókat lehet rá bólogatni.
Szerintem mindenki tudja, hogy mi a fő problémám ezzel a lemezzel, így ebbe annyira nem is mennék bele. Eleinte jókat bólogattam a dalokra, viszont a vége felé haladva egyre inkább vártam a végét. Nekem semmitmondó, bár megvan a közege, illetve a felvevőtábora ezeknek a lendületes és melodikus daloknak. Az örök kérdés a hazai bandáknál számomra, hogy mennyire mernek nyitni az önálló útkeresésre, és a nagy hősök befolyása nélkül alkotni teljes felszabadultsággal. Azt hiszem, hogy ez hiányzik igazán az elmúlt három évtized magyar metal színteréről. Az viszont figyelemre méltó, hogy az egyik szerző köztünk van, és a saját alkotását is képes egy egészséges érzelmi távolságból felmérni. Elismerésem.
Minden benne van, ami a metal zenét számomra élvezhetővé teszi. A ködös, átlagosnál hidegebb őszi időjárás mellé hibátlanul passzol. Ugyanazt a minőségi, szabad és kompromisszummentes zenét csinálnak ezúttal is, amit mindig. Fantasztikusan jól szól, dinamikus és lüktető az egész, a basszusgitár meg üvölt. De nincs kedvem szételemezni. Egyszerűen csak élvezem. Kurva jó!
Ez még nekem is bejön, pedig nem vagyok egy death metal őrült. Változatosabb énekkel még jobban élvezném, de nem akarom megint megkapni, hogy valami ilyant kritizálok, ami az adott műfaj sajátja. Faszák a zenei megoldások, jó anyag, de nem fogom hallgatni. A Cursed Eternity kezdése akár egy régi Gojira dalé is lehetne akár.
Hívhatjuk, aminek akarjuk, ez egy Anathema lemez, amivel kapcsolatban vegyesek az érzelmeim. A harmadik dalig semmi gond, hozzák, amit szoktak. Viszont nem értem, mit erőltetik ezt az Untouchablet. Már a Weather Systemsen sem működött. A szokásos jól építkezés, ami a banda fő erőssége, abban a három nótában sehol nem érződik, sablonos, ócsó popdalokról beszélünk. Vagy a Take Me With You. Bármelyik rádióbarát popbanda jobbat ír náluk. Ellenben a kezdés nagyon erős, az első két dal üt, meg még a lemez közepefelé pár. A lemezzáró is tetszik. Mindent összevetve viszont nem érzem azt, hogy megírták volna az A Fine Day To Exithez fogható újabb remekművet. A Distant Satellites volt még hatalmas, azon a popdalok is velőtrázók voltak, mint az Ariel például. Nyóc... :-/
Maldoror utazásainak következő fejezetére sokat kellett várni, az előző EP nagy kedvencem volt. Itt talán túltolták a lágyságot, főleg az utolsó két számban, azoktól eltekintve egy egy remek album lett.
Ilyen az, amikor ódon várfalak között sétélgatsz, és éppen finganod kell. Körülnézni nem érdemes, mert üres, kihalt. Senki sem figyel, senkit sem érdekel, még akkor sem ha visszhangzik.
Hömpölygő és túl hosszú. Többször futottam neki, de mindig meguntam az album felére. Nagyon fantáziátlan.
Az izladni banda esetében jobban a helyén volt az énekes, itt túl énekelte az albumot. Sok a giccs, nagyon magamutogató akar lenni, és még tömör is. A progresszív jelzőt pedig egyátalán nem értem, mert ez egy klisé halmaz, egy remkebe szamott kliséhalmaz.
Soha nem volt szerencsém hozzájuk, de az e primtív, de végletekig őszinte tahóság tetszik.
Ez az egy nyomorult album elvette az időt, hogy időben meghallgassak mindent, még sokszor autóvezetés közben is pörögött. Ez az igazi avant-garde, a kakofónia és álomszerű dallamok határmezsgyéjén egyensúlyoznak egy artista precizitásával. Megértem, hogy sokaknak ez kikezdte a hallójáratait. Azért megjegyezném, hogy az alkalmazott hangrendszer is nagyban be tudja folyásolni a hallotakat. Talán legjobb fülessel tenni vele egy próbát, úgy talán ad esélyt arra, hogy átrezzük, milyen az, amikor a lobotómia pillanatában kiáramlik a szellem a testből. Számomra az év legjobb albuma.
Nem nagyon tudtam megkülönböztetni a számokat egymástól. Annyira erőltetetten gonoszra vették a hangulatot, hogy dalokat el is felejtettek írni. A hangulat meg nem viszi el a hátán a zenét.
Minden albumukkal ugyanaz a bajom. Számtalanszor próbát tettem velük, de egysíkúnak tűnnek minden alkalommal. Belengetik a dalok elején, hogy valahova tartunk, aztán langyos unalom lesz belőle.
Tisztes iparos munka, kicsit nekem túl modern, túl csiszolt. Ez a "tisztaság" elvesz az zene odabaszó jelleméből.
Örülök, hogy visszatértek kicsit gyökerekhez. Jót tett neki ez a mórózusság a sok álmodozás mellett.
Remek, feszestempójú death szörnyeteg. Semmi újra nem számítsunk itt, csak a megszokott kellemes cséphadarás.
A legelején én is fel voltam háborodva, hogy ki ez a tolvaj, aki még a számcímeket és az egész újkori Anathemát lenyúlja. A szerzőúr sikeresen megcsinálta az eredet-banda gyengére sikeredett cover bandáját. Hozzáteszem, hogy az újkori Anathema albumokat is szerettem, de az itt hallható gyenge újrahasznosítás baromira unalmas
Soha nem hallottam erről a bandáról, valami irgalmatlan vérhányásra számítottam, helyette azt vettem észre, hogy egy bottal sétálok az erdőben és fekete szárnyú tündérkékkel hadakozok.
Szóval ja, tök nagy ívvel indul meg, de aztán mégis csak olyan érzést hagy maga után, mint amikor felkapcsolod a konyhában a villanyt és átmégy a másik szobába...kár érte. Mindenesetre az átlag BM-től jobban tetszik, de kicsit kevés az ingerküszöbömnek. Az I hail you fogott meg talán a legjobban.
Nagyon nem én vagyok a célközönség. Heroes 3-ba OST-nek simán elmenne, vagy a Witcher 1-ben. Buszozós-kikapcsolós muzsikának nem rossz, a Symphony of the Unholy elég jó kriptás lezárás.
Elsőre az ugrott be, amikor megismerkedtem a Sepultura Morbid Visions albumával és a Crucifixionnel. De sajnos a hangzás is erre emlékeztet, meg a "kalimpálás" is. Számhosszak megint olyanok, hogy miért van erre szükség? Túlnyomórészt egybefolyik így is minden, ennek alapján elég lett volna 1 db 30 perces számot megírnia a srácoknak, nem kifejezetten kreatív a kivitelezés.
Ami elsőre feltűnt és megfogott, az a felvétel minősége. Kristálytiszta, baromi jó atmoszférával, tetszik, ha valami nincs túlbonyolítva. Énekhang terén elég válogatós vagyok és itt is ennél csúszik kicsit a dolog, de ha nem a személyes preferenciát nézem, akkor zseni a csóka. Ami pluszban "lehúzós" nálam az a dalok hosszúsága, de persze ez nem igazi hiba.
Nem. A riffelések jó pofák, de ez a esti mesét olvasó "ének" totál megöli nálam az élvezhetőséget. Az Aztek Elegance a jobb trekkek közé tartozik, de nem tudja megmenteni önmagában.
Próbáltam megérteni, de nem sikerült. Mivel tényleg elég egyedi, ezért jár érte a pontszám, de az egyedi ízlésem nem enged magasabbra. Sok-sok zaj, szorongató, nagyon lehozós hangulata van, meg tudom érteni, hogy miért tetszik valakinek, sajnos én a másik tábort gyarapítom.
Az egyetlen, amin nem bírtam magam végiszenvedni. A német nyelvet alapból rühellem, ilyen vontatott elektrik blekmetállal vegyítve meg aztán részemről katasztrófa. Nem fogom túlspilázni.
Hátööö...most hátralépek kettőt és tényleg megpróbálok objektív maradni. A mix/master? Baromi jó. A hangszeres témák? Tök jó sötét hangulatot hoznak, bár az én fülem annyira nem bírja disszonanciát a disszonancia hátán. A vokál...nos...mindig csodálattal tölt el, hogy egy emberből hogy jönnek ki ilyen hangok, de itt most nem a pozitív értelemben. Röpödő arcok, templomégetés, Fekete Bárányok koncert. Indokolatlannak tartom az 5+ perces számokat.
Peter Steele és Dave Gahan eltitkolt gyereke lehet az énekes arc, jó orgánuma van, érdekes a zenei hangzás is, kicsit a Ghostra hajaz, ilyen rockabilly-black metal. Ahhoz viszont sajnos nem elég, hogy teljes mértékben felpiszkálja a fantáziám, 2-3 szám után picit unalmas és egysíkú.
Ehhez nem fűznék hozzá semmit, mert nem tudnék objektív maradni. Jó album lett, bár tudom a hibáit, felértékelni nem szeretném, alulértékelni nem tudom. Hazai színtéren meglátásom szerint erős közép, meglátjuk mit hoz a jövő.
Vacilláltam, hogy kevesebb pontot adjak-e, de nem érezném fairnek, magasabb pontszámnál meg túlértékeltnek tartanám. Pro: ügyesen csúsztatják egymáson a hangszerek időkulcsát Con: ügyesen csúsztatják egymáson a hangszerek időkulcsát és kicsit doboz hangzása van az egész lemeznek
Itt már kicsit jobban otthon érzem magam. Tetszenek a jó DM riffek, a szólók is hangzatosak, ugyanezt már nem tudom elmondani a mix/masterről, ami számomra rontja az élvezeti faktort. Olyan, mintha be lenne dobva egy üst közepébe és egy nagy fakanállal tömörítgetné valaki, nehogy szétfolyjon.
Nyilván vokál terén sem lehet nagy megfejtésre számítani, de sajna elég egysíkú ez 8 számon keresztül, kimozdulhatna emberünk a komfortzónából.
Miért kell ilyen hosszúságú számokat írni? Komolyan emiatt nem hallgatok Wintersunt meg Dream Theatert sem. Na de mindegy, szépen építkeznek, bár a számhosszúságok miatt nem sok türelmem volt hozzá -ez nem a 21. századi mindent és gyorsan betegség, mindig türelmetlen voltam. Annak ellenére, hogy nagyon szép és jól szól minden nem túl izgalmas, de kellemes atmoszférát teremt, valamilyen csillagos-űrutazós filmhez simán el tudnám képzelni ezt a lemezt. A Still Lake jött be nálam legjobban.
Olyan, mint egy zenés novella és ballada gyűjtemény. Rétegzett, van benne sok minden, akár egy hanghullámokba öntött fantasy tárcarovatban. Hol epikus és slágeres, pont emiatt hatásvadász. Azt hittem jobban fogom unni, de végül is kellemesen csalódtam. Azért volt meló ezzel rendesen, nem megúszós muzsikálás ez, még ha nincsenek is benne komplexebb témák, a progresszivitása jól sodorja a habokat a hajó körül.
Ha úgy veszem, hogy ez egy ambient album, akkor valamennyire működik számomra. Néhol eszembe jutott a szintén svéd Solar Fields néhány dallama, szintihangja.
Háttérzenének teljesen oké, hogy adjon egy alaphangulatot és ne legyen benne semmi kiemelkedő, ami elvonja a fókuszt.
Jók a harmóniák, látszik hogy csiszolta a készítője, viszont eléggé egysíkú lemeznek és nem OST-nek.
Kevésbé érzem erősnek és kreatívnak, mint az előző lemezüket, de így is bőven lélektépő anyag. Több a gyors dara, emelték a sötétség nyomasztását.
Hangzás kellően mocsaras, de néhol elvesznek az amúgy ízét adó apró, de kiváló részletek. Masteren még lehetett volna mit kotlani, csiszolni.
Fú, ez mennyire nem jön be, de igyekszem objektív lenni:D Direkt 2x hallgattam végig, de mindkétszer majdnem leállítottam közben többször. Nincs mit tenni, ha meló van. Manapság nagyot megy az alap skálákra épülő dallamos progmetál. Itt megvan minden a recepthez. Kedves, slágeres, teátrális és fennkölt. Jó torok, témákkal rogyásig töltött dalok, ballada, kis zúzás. A hangszerek megszólalásban is inkább a háttérbe húzódnak, néha nem is tudom kivenni a témát. Basszus jellegtelenül kíséri a ritmusgitárt. Mainstream a cél úgy vélem. Mármint az undergroundon belül is:D
Szólhatna ez erősebben is, de süvegelendő a teljesítmény mindenképpen. Voltak kiváló megoldások, pl. az erős reverb-flanger gitár az Earth to Sky című nótaban 5:24-től 5:44-ig, de inkább untam a lemezt.
Először azthittem egy kevésbé jól hangszerelt Slayer-klón, de az Obituary-val készült közös nóta után leesett, hogy "teljesen nem komolyanvevős" örömzenélésről van szó. Sőt, azt a tételt követően zseniális megoldások, törések és témák hada következik, bár van 1-2 felejhető nóta is. Szólhatna kicsit jobban, illetve Araya papát meg már eleget hallottam, de kellemes meglepetés. Hallani, hogy veteránok alkották veteránoknak. Visszahallgatva az első 4 szám is jobban ül, de a lemez vége meg már bőven fáradt. A vokál sem olyan átütő trash-ugatás, a témák is ötlettelenednek.
Ritkán adok tíz pontot, mert ugye tökéletes nincs és amúgy is szubjektív a dolgok megítélése, de egyszerűen nem tudok mibe belekötni.
Zseniális anyag, rengeteg ötlettel megtöltve. Sötét, mint a szomszéd néni fekete macskája. Pszichedelikus és szorongató, mint egy rosszkor megevett bélyeg.
Remek csillaga a mostani színtérnek, remélem még járnak felénk valamikor.
Ha van olyan, hogy black tinidiszkó, akkor ez simán ott szólhatna. Cefrétől megszédülve lehetne rá hajatpörgetni, öklöt az égbe emelve tátogni a dalszöveget vagy rácsapni az éjhercegnők seggére. Bár viszonylag változatos és néhány témát egészen eltaláltak, de alapvetően a hangszerelése és a hangulata olcsó hatást kelt.
Hátőőő, nincs kompromisszum és könyörület. A víziójukat folyékony nitrogén módjára öntik a hallójáratokba. Legyalult és valószínűleg Stockholm-szindrómám van, de minél többet hallgatom, annál jobban tetszik. Vokál valóban túl sok, de jézuska, a csókát tényleg megszállta néhol egy démon. Kurvajó a master és nem feltétlenül egyben működik az egész, mint a Portal-nál. Egyébként igen, az előbbi banda és a Full of Hell ocsmány, kénporos ivadéka.
Tipikusan az a banda, akiket Fekete Zajon tuti megnéznék és jót bólogatnék rá, majd mondanám, hogy király volt. A lemez patikamérlegen kimért iparosmunka, sok slágeres dallammal és a stílusra jellemzőkkel. Jó hallgatni, jól szól, de pont az előbbiek miatt kevésbé érzem lélekből zenélésnek. Gót diszkóban biztos hogy adná.
Nagyon rég kinőttem a metalcore-ból és nekem alapjaiban ez a lemez az. Kicsit mintha a zenekar se tudná, hogy pontosan milyen irányba szeretnének tartani, amivel nem lenne alapvetően bajom, de nagyon keverék számomra. Néhány oda nem illő vagy épp egyszerű témát leszámítva profi anyag, de úgy vélem, hogy nehéz lesz labdába rúgni, mert core-ból is már töménytelen mennyiségű banda van. E helyett pedig maradhat az örömzenélés, és ez így van jól.
Sosem hallgattam, tán néhány számukba futottam bele az elmúlt 15 évben, de azokat is teljesen elfelejtettem. Van hangulat, pátosz, meg némi dög, de olyan lemez ez, mint egy goth-, pop-, poszt-rock jól elkevert elegye, nagyrészt. Ám ott a kettes tétel, ami egy felhigított black nóta (Meg a nyolcas is). Nem annyira érzem ideillőnek, max megmutatták, hogy ők ilyet is tudnak, de inkább tájidegen számomra. Ha már súllyal próbálkoznak, akkor tegyék rendesen:D El kell ismernem, változatos és sosem unalmas, általában progresszíven folynak egymásba a különböző témák, de viszonylag érdektelenül forgott végig a korong.
Kiváló zúzda, kocsiban bólogatáshoz is. Zsigeri hörgés mellett pengeélen táncol a modern és az old school death között. Hangzás egész kellemes, de lehetett volna markánsabb. Kissé egysíkú lesz a lemez felénél és ez kicsit változik csak. Néhol túl van tolva a divebomb/pigsqeal, a kevesebb néha több.
Letisztult, harmonikus, melltartó-dobálós. Abszolút kellemes anyag, de pont az előbbiek miatt inkább középszerűségbe hajló, túl steril. Többször beugrott, hogy film/sorozatzene is lehetne.
Danny Cavanagh folytatja az érzelgős stílust és hozza a tőle megszokott minőséget. Néhány szintiszólam kifejezetten kiemelkedő.
Nagyon szerettem a bandát a Contradiction és Triangle idején, aztán kicsit kopott a fény. A friss lemez sem dönti a sormintát. Sajnos nekem tovább lágyul, kenődik, életlenedik a banda. Olyan ez, mint egy páncélos lovag szivacshegyű dárdával. A záró I Hail You, Old Ocean kimondottan rossz befejezés szerintem. Na jól elszapultam, de összességében a rossztól is messze van a lemez. Szóval a 7 is egy szuper pozitív.
Számomra kompletten értelmezhetetlen a DS mint műfaj és mint hallgatni való. Lehet az adott lemez a műfaj csúcsa, vagy egy pocsék kiadvány, nem hallom, értem a különbséget. A 4 pont egy nem megbántós "random" pont az alsó régióból, de lehetne ez 3 is akár mert zavarni nem zavart, de vizet sem.
Na az előző lemezük relatíve sokat pörgött és úgy emlékszem tetszett. A friss album nekem a semmiből jött, megörültem, majd elszomorodtam. Sajnos a Burning számomra teljesen elmarad az elődjétől. Bár szeretem ezt a mindent elnyomó, fortyogó fekete masszát, amiben fuldokolni képes a hallójárat, azonban így is szükségem van némi kapaszkodóra. Másik fontos belső mércém, hogy az adott dal témái mennyire cserekompatibilisak. Itt most azt érzem, hogy bármi lehetne máshogy a szónikus őrület és káosz leple alatt, nagyjából ugyan ezt kapnám.
Na ez az a lemez, ami évek óta a legnagyobb hatást gyakorolta rám (true story). Elvárás nélkül álltam neki, tetszett a borító... Aztán jött a totális áll-leesés. Adogatok én is 10 pontokat itt-ott, de nagyon rég óta érzem azt, hogy valami egészen kiemelkedőt hallok. Ez zseniális úgy ahogy van.
A thrash alapból távol áll tőlem, viszont vannak itt jópofa megoldások is. Az ének és a szövegek eléggé puruttya. Annyira nem gáz összességében.
Az előző Mestarin kynsi és a Waste of Space Orchestra kollaboráció egy akkora csúcspont volt Oranssi tekintetben, hogy a mai napig kapkodom a fejem. Csont nélkül tíz mind a kettő. A friss album is jó, de nem érzek akkora nagy revelációt. Zajt sokkal többet, amit most kevésbé fogadott be az agyam. Jó ez, érdekes és különleges továbbra is, de ez nekem most csak 'nyóc.
Fullasztóan semmilyen. A hangzás és úgy alapvetően minden is idegesített benne. Nem nekem zenélnek.
Undorító egy teremtmény. Szeretem.
A Tribulation egy örök tüske lesz számomra. A The Horror a mai napig egy olyan album, amit rendszeresen hallgatok és minden alkalommal lúdbőrzök, semmit nem veszít az energiájából, zsenialitásából, vérmességéből. Ami az után történt, elfogadható, de számomra érthetetlen. A friss lemez meg nem rossz. Csak nem az ami. Persze tudom, károgok, és hát ott a The Horror, lehet hallgatni fosásig, amit meg is teszek. A Sub Rosa In Æternum-ot meg majd kuriózumként, időnként, ha elönt az infantilis őszi bú.
Na! Magyar csapat! Ahhoz képest nagyon jól szól, összeszedett a produkció, sehol sem lóg ki a lóláb. Nekem sokszor beugrott a sógor Artas neve, akik valami hasonló melodikus csuhajkodásban utaznak. Ami nekem hiányzik még egyelőre, azok a nagyon markáns dalok. Ha a belső hang és késztetés vezérli a csapatot, akkor van esélyük eljutni oda is. A félelmen csak annyi totál ismeretlenül, hogy ezt a fajta zenét "nagy sikerre" szokták írni, annak pedig alacsony az esélye, és ez a bandától független tényező. Szóval bízom benne, hogy kitartanak és alkotni fognak még!
Iszonyat nagy, mint szinte mindig. Az Ótta környékén egy picit szűkűlt a banda zenei kerete, ami így is zseni, csak elment egy spec. hangulati állapot felé. Viszont a friss lemez letaglózott, felőrölt, egekbe emelt. Iszonyat nagy a lemez dinamikája, a hangzás csodálatos, a szerkezet is nagyon okés. Nem tudom miért és hol kellene pontot levonnom saját mércém szerint, szóval nem vonok.
Nagyon frankó death metalt tol a banda. Mivel nem vagyok Inkantáló, ezért nekem sokszor Immolation áthallásaim voltak inkább. Nem rossz, sok témára felkaptam a fejem, de hiányoznak azért a nagyon markáns dalok itt is (nekem). Pölö, azonnal ezer téma ugrik be a Close to a World Below-ról úgy is, hogy szerintem vagy egy éve nem hallgattam már. Az Engulfed-nél nem érzem ezt a faktort, de összességében jó szórakozás!
Meglepően jobb mint amire számítottam. Az az igazság, hogy örülök, ha Daniel Cavanagh jól érzi magát és örömből alkot, hallgatóként viszont azt szerettem amikor még szenvedett és gyűlölt.
Naga!
A NS nem német, hanem USA beli.
Ja, tényleg.
No mivel lassacskán vége a hónapnak és majdnem mindenki pontozta a gyermekünket, szeretném megköszönni az invitálást és mindenki véleményezését a banda többi tagjának nevében is.
Igazán örülök neki, hogy a többség pozitívan fogadta és pontozta, nekik üzenem: köszönjük szépen és igyekszünk megfelelni ennek a visszhangnak a jövőben.
A kevésbé pozitívan értékelőknek szintén köszönjük a kritikát, ezekből is tanulni fogunk, hátha a következő anyag már jobban fog tetszeni ennek a tábornak is.
Félretéve a szakmai részét: érdekes volt kimozdulni a saját komfortzónámból és kicsit szélesíteni a zenei palettámat, sajnos belecsúsztam már régen a kényelmességbe és ugyanazokat az albumokat/bandákat hallgatom évek óta, illetve a saját, belső dallamaimat, mindenképp vissza fogok nézni, ha másért nem is, azért biztos, hogy új zenéket fedezzek fel magamnak. 🙂
Köszönjük a részvételt! Ilyen egy korrekt reakció a kritikákra.
Ha gondolod maradj, hidd el, jót tesz a kreativitásodnak, ha minél többféle zenét hallgatsz. Korábban már kifejtettem, hogy szerintem a magyar szerzőkkel a fő gond az, hogy nem hallgatnak különböző dolgokat, csak a kedvenceiket. Ellenpélda a Kátai. Tudom róla, hogy rettentő sokféle zenét hallgat, lehet is látni az eredményt a kreativitásán.
Zsir, toljatok!
Nekem meg egy albumot sem sikerul osszehozni:D
Annyit tanacsolnek, hogy ne foglalkozzatok mas bandakkal, max inspiracio gyanant es ne probaljatok megfelelni senkinek. Ugysem lehet. Csinaljatok azt, ami termeszetesen jon.
Kollega javaslata, hogy hallgassatok minel tobb fele zenet nagyon helytallo. Rengeteget tud dobni a szeles latokor.
Ha már többször is felmerült Gilmour Mester neve, akkor érdemes megemlíteni, hogy a nemrég megjelent, Luck and Strange című lemeze kiválóra sikeredett! A dalok is erősek, hangulatosak, a természetes hangzás pedig fület gyönyörködtető! És igen, kapunk jó pár olyan gitárszólót, díszítést, amikkel anno iskolát teremtett!
Rajta vagyok:) Nem egy On An Island, de nagyon szuper. Számomra egy legenda az ember.
scrx egy változatos nicknévvel megáldott új munkatársunk, aki tett itt egy próbakört, remélhetőleg tartja jó szokását:)
Má’ tudom is mit ajánlok a kortalanra.
Beugrott, hogy volt egy lemez az egyik külső vinyómon, ami szétgyötörte a gyomromat anno…Manapság sokat gondolok rá, de most még az előadó sem ugrik be, szerintem előkeresem. Annyit tudok mondani, hogy a tőlem szokatlanabb női énekes frontot képviseli…
Rég volt már „különleges” Hangpróbánk, a következő körben ezt szeretnénk feleleveníteni. Ha jól megy, akkor minden decemberben! A különlegesség az úgynevezett „időtlen” hangpróba, amikor nincs megkötés egy adott lemez megjelenési dátumát illetően. Tehát jöhet 10-20 éves alkotás is, természetesen figyelembe véve a stílus tekintetében a szabályzatban leírtakat. Olyan lemezeket várunk, amelyek SZERINTETEK elsikkadtak a nagy dömpingben és igazi underground csemegének tekinthetők! Első körben nem Led Zeppelinre és nem is Darkthrone vagy Dimmu Borgir kiadványokra kell gondolni… 🙂 Szeretnék sok embert összehozni, így lehetséges, hogy az ajánlható lemezek számát is megemeljük 15-re, ha úgy látjuk, érdemes.
Keresgéljetek, hallgassatok sok jó zenét! Kedvcsinálónak szedtem össze pár finomságot! (még nem engedtem el az egylemezes sorozatot, ezeket találtam kutakodás közben)
https://migauss.bandcamp.com/album/open-season
https://straintheory.bandcamp.com/album/lifting-individual-for-evolution-remastered
https://athanatheos.bandcamp.com/album/alpha-theistic
https://arizmenda.bandcamp.com/album/stillbirth-in-the-temple-of-venus
Hány pontozónk van? Az beteg ötlet, hogy kerüljön be mindenkié?
Vagy 20-at tudnék kapásból, ami szerintem méltatlanul alul értékelt lemez.
Jó ötlet, jöhet!
De komolyan, régen két hetente volt 10 lemez, az olyan, mintha most 20 lenne egy körben. Szerintem ennyivel simán elbírunk. Ki tudja, mikor lesz újra kortalan kör. Nyilván mindenki szeretné, ha belerülne az ajánlása.
A szám állítható. Szerintem meglátjuk, mennyien kapnak rá a dolog ízére.
Ebben a hónapban a Nefalem zenekar képviselteti magát… 🙂
A bemutatás elmaradásáért bocs, de a későn indult kör és a háttérben zajló eszmecserék elvették az időmet, figyelmemet. Elvileg hamarosan érkeznek a pontokkal is.
Iotunn: a Gilmour iskola a szívem csücske, de ehhez az albumhoz a tekerés illik és én nagyon élveztem! Van, ahol az efféle játék engem is zavar, főleg a neoklasszikus futamoktól tudok szívbajt kapni hosszú távon. Volt egy jó barátom, aki a gitárzene szerelmese, természetesen olyan előadókkal, mint Satriani, Malmsteen, Steve Vai és a többiek…engem ezekkel vallatni lehetne, bármekkora mágusok is (mert azok).
Az Iotunnnál leírtakhoz ezt a videot mellékelném. Ez az a fajta gitározás, ami kihalófélben van. A 21-ik század egyik legnagyobb (ha nem a legnagyobb) gitárszólója. 6:25-től indul):
Köszönjük. Legközelebb mellékelj egy BB King-felvételt útmutatásul egy death metal zenekarhoz, hogy mégis hogy kéne csinálni.
Na, akkor mondok én neked valamit Steinberger. Vot régen egy kollektíva a Fémforgácson. Nem olyan rég, mondjuk kb. 15 éve. Akkor kerültem ide először, és kegyetlen jó volt a hangulat. Volt itt true blacker arc, voltak alterosak, avant-garde fanok, heavy metal harcosok, dark ambient őrültek, és tudod, mi volt a szép az egészben? Az, hogy nem marakodtunk. Ott volt pl. Bahon. Hozta a fárasztóbbnál-fárasztóbb heavy metal rettenetjeit, amiért megkapta a magáét, de jót röhögött a reakcióinkon. Ugyanez megvolt a másik oldalról. Ők Caayn-nal ketten egy húron pendültek, és szénné fikázták a Darkthrone és társaihoz fogható szakadékokat, mi meg mulattunk a gúnyversikéin meg a szösszenetein („Ha ez a haladás, akkor én inkább visszamászom a fára, és mogyoróval meg fikagömbbel dobálom az intelligencseket” – és bevarrt egy egyest – emlékeztek?). Mert ő leginkább versben kommunikálta le az érzéseit. Oldboy progmetal cuccokat hozott, amik közül sok tetszett nekem is, pártól viszont égnek állt a hajam, és hihetetlennek éreztem, hogy Oldie-nak bejön. Boymester a doom őrült, Pistike66 szegény meg mindent elég objektíven tudott látni, én a legtöbb régi kedvencemet tőle kaptam. Sanyi stoner és hard rock lemezeket ajánlott leginkább. Sheol a női éneklős dolgok szakértője idézőjelben. Perszepeta, Mother Road, Baathory tolta a blackeket, Eroen meg a powerviolence szarokat. Aztán itt a fórumban rendre megbeszéltük, hogy kinek mi a kattanása, linkelgettünk videokat, és mindenki eljátszotta a kurva nagy szakértőt, de rendelkeztünk egy fontos tulajdonsággal veled ellentétben: észben tudtuk tartani, hogy mindenki véleménye előtt ott van egy marha nagy „szerintem”. Vagyis amit a másik mondott, azt nem vettük posztulátumnak, és főleg nem mentünk bele zeneelméleti faszméregetésbe, hogy ki tud többet erről vagy arról. Aztán leléptem, mert ez a sok évig tartó kollektíva megbomlott, és megérkezett pár olyan arc, akik nem illettek be a gépezetbe. Majd visszajöttem, de a hangulat tovább romlott, és amikor már durva személyeskedésig ment a véleménykülönbségek elviselni nemtudása, megint elmentem. Majd Sanyi és Boymester írt, hogy zárttá teszik a HP-t, és várnak vissza. Azonnal jöttem, és mostanra érzem azt, hogy felbosszatani már nem nagyon tud semmi. Én az ajánlásaimmal sosem versenyeztem, állatira nem érdekelt sosem, hogy hányadikként végez.
Te sem bosszantottál most fel, inkább csak rötyögök rajtad, mert amennyi energiát arra fordítasz, hogy engem kigúnyolj, vagy nagyképűnek állíts be, inkább pontoznál. Teljesen őszintén mondom azt, hogy kíváncsi vagyok rá, te miket hallgatsz, illetve az ajánlásokról mi a véleményed, mert korábban szóltál már olyant itt, ami nem volt hülyeség.
Ezt egy ideje már le akartam írni, csak vártam az alkalmat, amikor tudom csatolni valakihez. Most éppen hozzád.
Szóval köszi!
Amúgy én is szeretem a Pink Floyd érzésvilágot és istentelen nagy öröm volt Montag Viktorral együtt zenélni a Maverick Spiritsben, meg az Endless Riverben (vicces, hogy a PF lenyúlta a bandanevünket albumcímnek… 😀 😀 -poén volt, mielőtt valaki komolyan venné-) aki véleményem szerint dallamvilág és szólók tekintetében kiköpött PF érzelmi szint.
Nade. Gábor, amit leírtál, nekem érzésre olyan, mint ha hallgatnék egy death metal bandát, de a szívem a black metalhoz húz és felrónám, hogy miért nem játszanak black metalt, mert azt sokkal jobban szeretem. 🙂 Szóval a black az black, a death az death és valóban nagyon szar black metalnak egy death metal. Amúgy szerintem a mai napig van a PF gitározás és életérzés zenében is, csak nem itt. Prog, avantgarde rock vonalon erősebb ez mint metalban. Ajánlom Notes Reviews youtube csatornáját, ami egy teljesen más zenei világra nyit ajtót, tele csemegével. 🙂
-p-
Na, ez már az a stílus, amit régről megszokhattunk. Innentől vitát érzek, nem beszólást. Előbbi egészséges, utóbbi gyerekes. Persze, hogy van PF gitározás, és nyilván nem úgy értettem, hogy azt egy az egyben be kéne passzintani az Iotunnba. Ott vannak pl. Jeff Loomis szólói, amik szintén technikásak, és gyorsak, de művésziek is, fel vannak építve. Az Iotunnban viszont azt érzem mind a gitárszólókban, de a dobban meg végig, hogy különösebb koncepció nélkül szimplán csak sorra vették, hogy milyen technikai megoldásoknak vannak ismeretében, és azokat muszájból be is akarják mutatni. Finomfőzelék, amiben ott van minden, de nem finom.
Hogy érthetőbb legyek: ez a fajta dobolás szerintem nagyon nem passzol ebbe a zenébe, tehát az én értelmezésemben pont nem arról van szó, hogy valamit, ami a műfaj építőeleme, kivennék belőle, és egy másikat raknék a helyébe. Simán menne hozzá egy érzékibb gitározás, és egy csapatjátékosabb dobolás. Nincs összhang számomra.
Nekem ha van némi problémám, akkor az a dobolás. 😀 Amúgy ezért én pontot nem vontam le. Talán lehetett volna 1-1.5 pontot, de a HP-n mindig próbálok a HP felhozatalon belül is 1-2 pont erejéig differenciálni. Meg amúgy nekem tényleg iszonyat bejön ez a lemez. Na dobok. Nem néztem utána jobban (tudom, hogy MA szerint van dobosuk) de a lemezen amit hallok nagyon erősen programozottnak tűnik. Főleg az első dalban vannak valóban indokolatlan, vagy nem teljesen koherens technikai megoldások, amik részemről is véleményesek. Szóval a fene tudja igazából. Gitár terén nincs hiányérzetem, túljátszottnak sem érzem. Bennem valahol a 2000-es évek hőskorát hozta fel az egész, amikor az Arcturus, a Borknagar és egyéb bandák űzték ezt a színvonalat. Szóval nálam a lemez marad TOP kategóriás az év végi listán is és akkor most elgurulok meghallgatni az új Opeth lemezt… :DDDD
Köszi a megemlékezést, Naga! 🙂 Szép idők voltak, bizony. Visszaolvastam néhány régi kommentemet; hát némelyik túl drasztikusra sikeredett. 9000Sanyi-nak pedig örök hála, hogy beajánlotta a Flúg Elviszlek magammal albumát anno. Azóta is rendszeresen hallgatom.
Első!!!!44!4
Mit nyertem?
Érdekes volt, kösz az invitálást boymester.
Knoll-ért már megérte:D Itt figyel a munkahelyi asztalomon egy Bell Witch flyer és ma csodálkoztam rajta, hogy volt előzenekara a Knoll a turné UK állomásain.
Kötelező következő hónapi részvételt! 😀
Amúgy nem mutatná be valaki a vendéget, faszikák?
@Nagaarum az én volnék? 🙂
Hát most már belezavarodtam, mert azt hittem, hogy scrx az. De akkor most már összeraktam. 🙂
Ezt csak így itt hagynám Tribulation ügyben. 🙂
Ez a Tribulation nagyon jó, ül a stockholmi hangzás is, van benne erő, sodrás, k@rv@ jó riffek és szólók! Az új ennek függvényében egy f@s, akarom mondani teljesen más.
Ilyenből 85 csilliárd van, főleg ott. Gótból meg nagyobb eséllyel lehet megélni.
Te Sheol! Nem értem a szakállas poénod! Viszont reggelizhettél volna bélyeget kokain helyett, akkor talán jobban hatottak volna a csilingelő dallamok! 🥲😉
Lehet azért nem, mert már szakállas a poén. 😀
Sosem keso megnyalni, akar lazadasbol;)
Csak annyi anyagot kell használni, hogy ebben a videóban ne lássunk semmi furcsaságot…
boymester! Annyi anyag nincs szerintem… 🙂
Ez a klasszikus viszont zeneileg köröket ver rá:
Én gimis koromban ki akartam próbálni, csak akkor még nem tudtam szerezni. Ma bármikor tudnék szerezni, de már nem merném kipróbálni 😀
Jó öreg Cyriak tud valamit(:
Esélyes, hogy ez lesz a legmagasabb pontátlagú köröm. Egyszer volt egy kör kb. 10 éve, amikor 4 db tizest osztottam ki, de nem találtam meg melyik. A legjobb pontátlagom azok között, amiket volt türelmem végigpörgetni, 8,5 volt. Akkoriban messze én voltam a legtoleránsabb pontozó, mára ez szerintem már nem így van. Itt viszont olyan lemezek jöttek ösze, amiktől nagyon sokat várok.
A legtoleránsabb pontozó egyértelműen Sanyi. Te simán bevarrsz 1-3 pontokat is, ha úgy találod jónak. 😀 (Nagyon helyesen, teszem hozzá.)
Az átlagaim régen tényleg a legnagyobbak voltak. Mondjuk abban igazad van, hogy ha Sanyi jön, akkor tényleg kioszt egy csomó jó pontot, csak ő ritkán pontoz. Őt nehéz, vagy inkább nem lehet felhúzni.
De fel lehet. Van, akinek sikerül…
A pontozásnál igyekszem objektív lenni, értékelni a belefektetett munkát és a tizeniksz lemezt egymáshoz képest is próbálom rangsorolni.
Mondjuk lehet egyszer csinálok egy totál szubjektív (nem tetszik – 1; átlagos – 5; tetszik – 10) pontozást…
…á, inkább nem. Nem érezném jól magam. 😉
Biztos várunk 10-ig? Van 12 lemezünk. Szerintem toljuk…
Szerintem is, a mostani HP-vendég is ajánlott már, így indulhatna a kör.
„Megyen!” Nagyszerű hallgatást és pontozást mindenkinek, aki szereti – elég jó kis listának néz ki!
Szerintem is
Bakker, a most beajánlott lemezek közül 4 van, amin gondolkodtam, melyiket kellene…Így nem marad hiányérzetem. Erős kör lesz.
Gondolom, az Umbral Regency az egyik. 😻
Schamm, IO, Nasty, Oran
Nyilván vicceltem Frosty! 💩
Értettem én, csak tippeltem, mennyire ismerem boy ízlését 🙂
McFrost: Ha a Schammasch helyett a Knollt írod, akkor beletrafálsz.
Nem kenyerem a technikás death, de az utóbbi napokban rákattantam még a Gigan és a Cosmic Putrefaction lemezeire is. Csak mert ilyen kedvem van… 🙂 Ha úgy ébredek, punk zene szól, esetleg reggae, hard rock, népzene, vagy akár valami elektronikus… Doomnál kötök ki legtöbbször, de igazából valami vagy tetszik, vagy nem.
Egyébként meg ízlés és hallás nélkül jöttem a világra, csak szivatom itt a sznobokat hobbi gyanánt…
A Nascence a fősznob. Ráadásul arrogáns. Ezt ő maga determinálta. Mike múlt körben zsíros hajú geeknek nevezte magát. Legyek én az infantilis nerd?
A domain átállás miatti elérhetetlenség miatt kitoltam az ajánlási időt 5 nappal, november 10-ig.