Közeledünk az év végéhez, ideje számot vetni az esztendő eseményeiről. Sajnos ez az év sem vonul be minden idők legvidámabbjai közé (ha akad olyan), egyesek szívében, akik komolyabb veszteségeket szenvedtek, minden bizonnyal nyomot hagy. A fájdalom, a szomorúság könnyedén letaglózhat, eltántoríthat minket a folytatástól, pont ezért tartom fontosnak, hogy mindezt akár tudatosan is megtanuljuk megélni, feldolgozni. Erre kiváló lehetőséget nyújthat a funeral doom műfaja, ami természetesen ott van a kedvenceim között. Ugyanakkor amilyen érzékeny pontokra tud rátapintani hangulatilag egy-egy jó lemez, maga a műfaj is ilyen sérülékeny és törékeny: igazán csak a legjobb kezekben képes működni. Egyszerű zenét, ami hatást gyakorol, semmivel sem egyszerűbb készíteni, mint egy technikailag a csúcson álló korongot kismillió megtervezett hangjeggyel. Szerencsére a nehézségek ellenére idén is szép számban futottam bele a vonal alkotásaiba, viszont ahogy az lenni szokott, csak néhányat tudok felsorolni, amelyeket valóban érdemes a bakancslistánkhoz adni. Így van ez jól egyébként, mert egy kiváló funeral doommal hetekig, hónapokig el lehet lenni, nincs szükség belőle tömegtermelésre.
Ehhez a kevéske anyaghoz csatolnék most egy újabb résztvevőt az amerikai Vouna projekt képében, amelynek nemcsak zenéje, de elkészülésének, létrejöttének körülményei is igazán egyediek. Fussunk neki azzal, hogy egy egyszemélyes címmel van dolgunk, ami igazán mégsem az…
A Vouna egy fiatal hölgy, Yianna Bekris fejéből pattant ki, aki az Eigenlicht nevű black metal formációban kezdte zenei pályafutását még 2014-ben. A csapatnak eddig egy lemeze jelent meg 2018-ban, viszonylag hangtalanul, pedig egész kellemes kiadvány. Mivel az élet megállt körülöttük, így Yianna nekiállt saját ötleteit rögzítgetni. Pillanatok alatt ki is rajzolódhatott benne egy kép a fekete fém és a doom ötvözéséről, melyből megszületett bemutatkozó anyaga is. A szintén Vouna névvel megjelent rövidke dalcsokor azonban érezhetően csak egy elképzelés, ami még nem tudott kitörni megfelelő módon a hölgy belső világából. Azonban akadtak, akik fantáziát láttak benne és viszonylag gyorsan egy komplett zenekar gyűlt Yianna köré. A különösebb feltüntetés nélküli, vendégzenészként jelölt csapatban olyan embereket találhatunk, mint például az extrém vokálba besegítő Nathan Weaver (Wolves In The Throne Room), a produkciót magát pedig nem más fogadta kegyeibe, mint Greg Chandler (Esoteric, Lychgate). De akad itt, aki hárfán játszik pár hangot, esetleg fuvolán.
Bizony, itt azért nem olyan egyszerű ez a funeral doom meghatározás, ahogy azt sejteni lehetett. Az Atropos ennél jóval több: transzcendens utazás a túlvilágra és vissza, mely során megismerhetjük a fájdalom és sivárság rengeteg megtestesülését, ugyanakkor rá is csodálkozhatunk annak tekintélyt parancsoló szépségére. Inspirációnak bőven akad közvetlenül a temetési vállalkozókból: hangzás terén tiszta és erőteljes, mint az Ahab, miközben a Skepticism ősi, egyszerű billentyűhangjai is tiszteletüket teszik. Black metal oldalról közelítve az atmoszférikus vonal a nyerő, amit teletűzdelnek itt-ott népies, máshol pszichedelikus megoldásokkal: tekintélyes teret kapnak az akusztikus hangszerek és az ambient részek is. Hallgatás közben ennek megfelelően simán eszünkbe juthat a Kauan, de akár az Agalloch néhány anyaga is. Ennek a szintnek megfelelően a Vouna mögött is bőven akad mögöttes tartalom: a zenekar neve hegységet takar, melynek a tetején a sors három istennője szövögeti az emberi sorsok fonalát. A testvérek közül a legismertebb természetesen Atropos, aki ollójával véget vet a létezésünknek…
Ez egy igazán kikapcsoló, elvarázsoló lemez lett a maga nemében, mindenképp tegyetek vele egy próbát. Lehetőleg azért ne egy rögtönzött házibulin indítsátok el a projekt bandcamp oldalát…
Vélemény, hozzászólás?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.