Szerző: Dolmen

Elenium – új tagokkal

A finn progresszív metal zenekar Elenium új tagokkal egészült ki: Anssi Hallio (dob), Ville Leppänen (gitár; DISORDEAD) és Lauri Koskenniemi (gitár; CRYSTAL BLAZE, ex-IMPERANON)

A zenekar második lemeze idén jelent meg „Caught in a Wheel” címmel az új finn Kampas Records kiadónál. A lemezről a címadó dal mellett a „Human” című felvétel meghallgatható a banda MySpace.com oldalán.

A csapat 2003-ban mutatkozott be amikor is megjelent „For Giving – For Getting” című első korongjuk az angol Rage Of Achilles Records gondozásában.

GLASS HAMMER – Culture Of Ascent

Progresszív rock, DIGI pack, 2007-es album. Vendég énekesként a prog rock legenda és a YES alapító tagja JON ANDERSON szereplésével! ***** A Culture of Ascent című albummal tartják a régi sikeres vonalat, de új dolgokat is hallhatunk tőlük. A Francia gitár virtuóz David „Shreddy” Wallimann sikeresen házasítja össze gitárjátékát Matt Mendians rendkívül technikás prog-metal dobtémáival (aki visszatért, és ez lesz a második Glass Hammer stúdió albuma). A precíziós stúdió és technika, technológia és Babb valamint Schendfel hang arzenálja együttesen adja meg az album modern stílusát, ami valamiféleképp szokatlan is egyben, hiszen a zenekar tagjai az analóg technika alkalmazásával voltak eddigi munkáikban kiemelkedően mesteriek és a 70-es évekbeli retro-progresszív irányultságukkal! A nyitó dal YES-es lírai, jeges világot, a Himalája csúcsainak tájképeit tárja elénk. A transcendentális, trip-hop nyitás után a dal hamarosan mindent elsöprő bombasztikus prog-rockra vált és megjelennek azok a jellegzetes elemek és megoldások melyek a Glass Hammert naggyá tették és hatalmas rajongó tábort kovácsoltak köréjük! Az album inspirációját Jon Krakauer regénye jelentette (Into Thin Air), melyben első kézből meséli el az 1996-os nagy Mont Everest tragédiát. A Glass Hammer megtartotta optimizmusát, az új album emléket állít a csúcs fenségességének, de emlékeztet a veszélyeire is! A hat gyönyörű epikus dalt tartalmazó új GH album kihagyhatatlan egy magára valamit adó progrock gyűjtő számára. Esszenciális mű!
u003c/font>u003c/p>nnu003cp>u003cfont sizeu003d”2″ coloru003d”black” faceu003d”Verdana”>u003cspan styleu003d”font-size:10.0pt;font-family:Verdana;color:black”>Felvételek : 1. SouthnSide Of The Sky (9:24) , 2. Sun Song (9:33) , 3. Life By Light (7:29) , 4.nEmber Without Name (16:33) , 5. Into Thin Air (19:14) , 6. Rest (6:30).u003c/span>u003c/font>u003c/p>nnu003cp>u003cfont sizeu003d”2″ coloru003d”black” faceu003d”Verdana”>u003cspan styleu003d”font-size:10.0pt;font-family:Verdana;color:black”> u003c/span>u003c/font>u003c/p>nnu003cp>u003cb>u003cfont sizeu003d”2″ coloru003d”black” faceu003d”Verdana”>u003cspan styleu003d”font-size:10.0pt;font-family:Verdana;color:black;font-weight:bold”>Megjelenés:n2007. október 26.u003c/span>u003c/font>u003c/b>u003c/p>nnu003cp>u003cfont sizeu003d”2″ coloru003d”black” faceu003d”Verdana”>u003cspan styleu003d”font-size:10.0pt;font-family:Verdana;color:black”> u003c/span>u003c/font>u003c/p>nnu003cp>u003cfont sizeu003d”2″ coloru003d”black” faceu003d”Verdana”>u003cspan styleu003d”font-size:10.0pt;font-family:Verdana;color:black”>Üdvözlettel:nMusicworld 2000 Btu003c/span>u003c/font>u003cfont sizeu003d”2″ coloru003d”navy” faceu003d”Verdana”>u003cspan styleu003d”font-size:10.0pt;font-family:Verdana;color:navy”> (u003ca hrefu003d”http://www.albamusic.hu/” targetu003d”_blank” onclicku003d”return top.js.OpenExtLink(window,event,this)”>www.albamusic.huu003c/a>)u003c/span>u003c/font>u003cfont sizeu003d”2″ coloru003d”black” faceu003d”Verdana”>u003cspan styleu003d”font-size:10.0pt;font-family:Verdana;color:black”>u003c/span>u003c/font>u003c/p>nnu003cp>u003cfont sizeu003d”2″ coloru003d”navy” faceu003d”Arial”>u003cspan styleu003d”font-size:10.0pt;font-family:Arial;color:navy”> u003c/span>u003c/font>u003c/p>nnu003cp>u003cb>u003cfont sizeu003d”2″ coloru003d”black” faceu003d”Verdana”>u003cspan styleu003d”font-size:10.0pt;font-family:Verdana;color:black;font-weight:bold”> u003c/span>u003c/font>u003c/b>u003c/p>nnu003c/div>nnu003c/div>nnn”,0]
);

//–>

Felvételek :

1. South Side Of The Sky (9:24) 

2. Sun Song (9:33) 

3. Life By Light (7:29) 

4. Ember Without Name (16:33) 

5. Into Thin Air (19:14) 

6. Rest (6:30)

Megjelenés: 2007. október 26.

Musicworld 2000 Bt (www.albamusic.hu)

Koncert a  Deja vu music club-ban

Most csütörtökön, aki ellátogat a Deja vu music club nevű vadiúj szórakozóhelyre, akkor megtekintheti a NIKSON nevű melodic punkrock bandát, akik egyenesen Győrből érkeznek, hogy egy frappáns bulit csináljanak a pesti közönségnek. Velük egyetemben szintén egy vidéki bandát kísérhettek figyelemmel az AKTUÁLIS személyében, akik rock and rollosabb oldalról közelítik meg a punkot. A KÖTELEZŐ KÖZHELYEK pedig az utolsó koncertjeinek egyikét nyomja majd eme helyen, mert egy laza másfél – két hónapig nem lépnek fel a srácok, addig is itt még hülyét csinálnak majd magukból egy kis ska – punk körítéssel karöltve. A hely címe : XI. Ker. Fehérvári út 120


                                                     Kezdés : 20 óra
                                                     Belépő  : 500 Forint

www.myspace.com/niksonrocks
www.myspace.com/kozhelyek
www.myspace.com/aktualis

Zombie11 programajánló

„Pécs rock klubjában a Toxicban 20-án, szombaton fellép a Magyar Heavy Metal egyik meghatározó

alakja, a Kalapács. Vendég az Invader zenekar. Másnap 21-én a rendszeresen megtartott DEPECHE MODE BONANZA BANZAI – SYNTHPOP – INDUSTRIAL party keretein belül fellép Mátyás Attila,

aki az új lemezének dalain kívül Agnus Dei, F.O. System, Depeche Mode, U2 dalokkal örvendezteti majd meg a közönséget. 22-én, hétfőn – ami ugye munkaszüneti nap – fellép a Mystery Gang Rockabilly Trió fergeteges

táncos műsorával. Mindenkit várunk szeretettel erre a rendhagyó hétvégére!

 

A HétköznaPI CSAlódások zenekar 21-én, vasárnap játszik Szegeden a Garabonciásban. Vendég a Koriander!

Mindenkit várunk szeretettel!

 

A Magyar folk metál úttörője, a Dalriada 22-én hétfőn játszik Budapesten az A38 állóhajón, az előző napra tervezett szarvasi koncert elhalasztásra került!

 

Az egyre népszerűbb pécsi Ska-P Tribute zenekar a Ska-Pécs 20-án szombaton lép fel Budapesten a Vörös Yukban.

Aki szereti a Ska-P-t ott a helye ezen a fergeteges ska bulin.”

Subscribe – boltokban a lemez

Mérhetetlen örömünkre szolgál tudatni veletek, hogy végre elkészült
második nagylemezünk!!!
Mint azt már bizonyára tudjátok, az anyag a „stuck progress to moon” címet
viseli, és 10 csodálatos gyöngyszem, plusz egy intro hallható rajta. Hogy
legyen min csemegézni a November 3.-i A38-as lemezmegmutatóig,
prezentáljuk nektek a borítót és a tracklistet.
Ha van esetleg köztetek olyan, aki nem bír magával, és mindenképp
belehallgatna az új lemezbe a megjelenés előtt, az mindenképp látogasson
el az oldalra csütörtökön, hiszen egy számot mutatóba feltöltünk nektek!
Addig is tsók kindenkinek!
 

tracklist:

1. Parting Portentous
2. The Devil Take The Hindmost
3. Kiss And Kill Your Boyfriend
4. Delirium I.- Blue Mescaline
5. Delirium II.- The tremens
6. The weight of oneness
7. Journey
8. USEheR Friendly
9. Parable
10. Roll&Rock
11. The Humidor (butirometer

subscribe@subscribe.hu
www.subscribe.hu
www.myspace.com/subscribe
www.bprnr.com

Dew-Scented – thrash metal a Kultiplexben 

Dew-Scented – thrash metal a Kultiplexben 
 

A thrash metal kedvelői bizonyára jól tudják, hogy a műfaj egyik fellegvára – a Keleti-part és a Bay Area mellett – Németország. Valószínűleg azzal is sokan tisztában vannak, hogy a germán cséplőmetál nagyjából a Sodom, a Destruction és a Kreator tevékenykedésével kezdődött, a ’80-as évek elején. A mára már legendás zenekarok által kitaposott ösvényen ma is nagyszerű bandák menetelnek: egyikük, a Dew-Scented októberben 28-án a Kultiplexbe is bemasírozik majd, vállvetve a hazai Wackor és Archaic zenekarokkal.  
 

Az 1992-ben alakult Dew-Scented a német thrash metal új hullámának vezető képviselője, és természetesen viszi tovább a nagy elődök hagyományait is, így zenéjük a műfaj extrém, death metal felé hajló vonalába sorolható. Eközben nem hanyagolják a modern technika kínálta lehetőségeket sem, így a precíz hangszeres tudással rögzített dalok elementáris erővel robbanak bele a hallgató fülébe. A legfrissebb, Incinerate című album esetében erre Andy Sneap neve a garancia, hiszen ő keverte véglegesre az anyagot – éppen olyan bivalyerősre, mint ahogy korábban a Megadeth, az Arch Enemy vagy éppen a Killswitch Engage esetében. 
 

Az új album fényét tovább  emeli, hogy jópár emblematikus személyiséget is sikerült megnyerni egy-egy beugró erejéig, így többek között Jeff Waters (Annihilator) és Gus G. (Firewind) gitárosok is vendégszerepelnek, csakúgy mint a legendás előd, a Kreator frontembere, Mille Petrozza. 
 

A Dew-Scented 2002 óta tevékenykedik a Nuclear Blast kiadónál, így ma már nemcsak szűkebb otthonában, de világszerte hírnevet szerzett: mind lemezen, mind élőben is bemutatkozhattak már az amerikai és japán metalhead-eknek, többek között a Nile, a Cannibal Corpse, az Annihilator, az Overkill és a Kreator társaságában. Vagy éppen a Nevermore-ral: a seattle-i nagymenők oldalán jutottak el legutóbb Budapestre is, és előzenekari státuszuk ellenére már akkor jól megjegyezte nevüket a hazai sajtó és a közönség. Nem is csoda, hogy ezúttal önállóan térnek vissza Budapestre: október 28-án a Kultiplexben lépnek majd fel. 
 

A koncert egyik hazai fellépője a Wackor, amely a lendületes tavalyi év után idén kissé nyögvenyelősen kezdte a rockandrollt – főleg egészségügyi okok miatt – de a nyár közepére aztán ismét belendült a háromtagú metalcsapat, és többek között a Szigeten, a Fezenen és a Hegyalján is remek koncerteket adtak. A másik hazai fellépő a 2004-ben alakult, igen fiatal tagokból álló, ám sikert sikerre halmozó Archaic, amely kőkemény thrash metalját – debütalbumuk, a Time Has Come To Envy The Dead idén jelent meg – már olyan csapatok előtt is bemutathatta, mint például az Ensiferum, de szerepeltek már a szlovéniai Metalcampen is. 
 

A három zenekar thrash megmozdulására jegyek közönségbarát áron még kaphatók, országszerte a Ticketportal partnerirodáiban, valamint a www.ticketportal.hu oldalon, ahol akár az otthoni jegynyomtatás lehetőségét is választhatjuk.  
 

2007. október 28., vasárnap 19.00 óra

Budapest, Kultiplex

Dew-Scented, Wackor, Archaic

Belépő: elővételben 2600 Ft, a helyszínen 3000 Ft. 
 

Kapcsolódó weboldalak:

http://www.dew-scented.de/

http://www.wackor.hu/

http://www.archaic.hu/

http://www.ticketportal.hu 
 

Hallgatnivaló, látnivaló:

http://www.myspace.com/dewscented

http://www.myspace.com/wackor

http://www.myspace.com/thearchaic

LIBERTY N’ JUSTICE – INDEPENDENCE DAY 

Hard rock, 2007. ***** Az Independent Day az együttes 7.stúdió albuma, all-star felállásban: Jack Russell, Kelly Keagy, Tony Mills, Jaime St. James, Ted Poley, Jani Lane, John Corabi… és még sokan mások! Vendég zenészként beszállt a lemez készítésébe: Jerry Dixon (Warrant), Kevin Chalfant, Tommy Denander, Jack Frost, Charlie Calv, Don Webster (Neon Cross), Dale Toth… stb. Sok gyönyörű akusztikus résszel!!!

 

Felvételek :

 

01. Doubting Thomas (John Corabi of ex-Motley Crue / Ratt / Union) 

02. Monkey Dance (Jack Russell of Great White) 

03. Soldier (Kelly Keagy of Night Ranger & Mark Slaughter of Slaughter) 

04. My Sacrifice (Shawn Pelata of Line Of Fire) 

05. Phoenix (Pete Loran of Trixter) 

06. Independence Day (Kelly Keeling of Baton Rouge / Michael Schenker Group) 

07. Meet My Monster (Tony Mills of TNT / ex-Shy) 

08. Praying for a Miracle (Ted Poley of Danger Danger) 

09. Fade (Jamie Rowe of Guardian)

10. Bullet, Train, Breakdown (Jaime St.James of Warrant / Black n’ Blue) 

11. Addiction (Jani Lane) 

12. Wake the Dead (Ez Gomer of Jet Circus & Tony Carey of Rainbow)

13. Snake Eat Snake 

14. A Little Bit of Love

 

Megjelenés: 2007. október 26.

 

Musicworld 2000 Bt (www.albamusic.hu)

SHYLOCK – DEVOTION

Hardrock, 2007. ***** A SHYLOCK eredetileg koncert zenekarnak alakult, hogy az olyan nagy bandák előtt forrósítsa fel a hangulatot, illetve vezesse fel egy-egy fesztivál megnyitóját, mint a: BONFIRE, GOTTHARD, JBO, JADED HEART, SHAKRA, ROGER CHAPMAN, U.D.O., AXXIS, KROKUS, CRYSTAL BALL, PRIMAL FEAR, VANDEN PLAS… és mások! Hallgatva az új albumukat a hallgató azonnal rájön a miértre! Ezek a fickók pontosan tudják hogyan kell felrázni, feltüzelni a publikumot. Erőteljes, dallamos, a képünk közepébe nyomuló hardrockkot adnak elő, intenzív riffekkel és fantasztikus kórusmunkákkal. Az albumon van egy bónusz dal is Farewell címmel, mely a világhírű 101-szeres Német válogatott labdarúgó sportpályafutása előtti tisztelgés!

Felvételek :

01. Eternal Life 

02. Things Like That 

03. Music 

04. U Feel 

05. The Rain 

06. Ocean 

07. Castaway 

08. Again 

09. Fading Memory 

10. New Attraction 

11. Anybody Out There? 

12. I Wanna Live 

13. Farewell (To The Champion) (bonus track) 

Megjelenés: 2007. október 19.

Musicworld 2000 Bt (www.albamusic.hu)

Empire – új dal

Az Empire zenekar feltöltötte MySpace.com oldalára „Mother Father Holy Ghost” című dalát. A felvétel a banda új „Chasing Shadows” című lemezén lesz hallható. A korong várható megjelenése november 23-án lesz a Metal Heaven gondozásában.

„Chasing Shadows” tracklist:

01. Chasing Shadows (mp3 clip)
02. The Alter
03. Mother Father Holy Ghost (mp3 clip)
04. Sail Away
05. Child Of The Light
06. Tahigwan Nights
07. Manic Messiah (mp3 clip)
08. Angel And The Gambler
09. A Story Told
10. The Rulers Of The World