Szerző: Dolmen

Strong Deformity – életjelek

Újra dagadnak a vitorlák a Strong Deformity hajóján. A csapat hosszabb szünet után változatlan felállásban rugaszkodik neki a 2007-es fesztiválidénynek. Kiadójukkal a Warner / M-Ton–nal új albumuk kiadásáról tárgyalnak. A zenekarnak eddig 3 lemeze jelent meg Magyarországon és Európa más országaiban, mindenhol remek kritikákat szerezve. Videoklipjüket az angol Music Television is műsorára tűzte. Elmondásuk szerint az év végére tervezett új albumon is az eddigiekhez hasonló dögös, modern rockzenét hallhatunk majd, ami a csapattól megszokott különleges fűszerezést sem fogja nélkülözni.

 

Mostanában Pubokban is hallhatjuk a Strongot, ugyanis a csapat POP TRASH CANDIES néven egy unplugged programmal is gazdagította repertoárját. Saját számaik mellett adaptáltak pl. néhány Duran Duran, Depeche Mode vagy Beatles dalt is.

Természetesen találkozhatunk velük a legnagyobb nyári fesztiválokon és a klubok mélyén is

„Ezúton szeretnénk tájékoztatni titeket, hogy zenekarunk hosszabb szünet után változatlan felállásban indul neki a 2007-es évnek. Kiadónkkal a Warner / M-Ton-nal új, 4. albumunk kiadásáról tárgyalunk. Ennek tervezett időpontja ez év vége. Az új albumra az eddigiekhez hasonlóan dögös, modern rockzenét kívánunk rögzíteni, többnyire az élő hangszerekre koncentrálva, de természetesen a tőlünk már megszokott fűszerezést sem mellőzve. 
 

POP TRASH CANDIES néven létrehoztunk egy másik produkciót is melyet pubokban és kisseb, családiasabb hangulatú koncerttermekben kívánunk előadni. A repertoárban saját számaink mellett olyan előadók dalait adaptáltuk mint pl. Duran Duran, Depeche Mode vagy a Beatles.

Nyáron fellépünk a legnagyobb nyári fesztiválokon is, ahol főként eddigi lemezeink dalait fogjuk előadni meglepetésekkel színesítve.”
 

Biográfia – Strong Deformity 
 

    A zenekar 1996 óta működik ezen a néven. Első albumuk „Power of Pain…” címmel, ugyanebben az évben jelent meg angol és magyar nyelven is. Az agresszív, progresszív metal-zenét élőben egy 20 állomásos magyar-osztrák turnén mutatták be. A fellépések során az összes neves nyári fesztiválon zenéltek, köztük az akkor egyre népszerűbb Diákszigeten is. Különböző díjakat kaptak a Metal Hammer c. újság által megrendezett közönség és szerkesztői szavazáson, mint pl.: Év reménysége, év cd bookletje, év dobosa (Bertalan Balázs).

 

    1999-ben énekes váltás történik. Bíró Tamás helyére Fekete Károly „Hair” érkezik, aki dallamosabb, harmonikusabb hanggal színesíti a Strong sallangmentes modern rockzenéjét. Következő albumuk már az ausztriai Core & More Records gondozásában jelenik meg Európa 19 országában „Racket” címmel, angol nyelvű szövegekkel. Ezt számtalan koncert és fesztiválfellépés követi. A „Racket” c. album „Superdope” c. dala egy amerikai Underground újság listáján a 18. helyen landol és felkerül az újság cd mellékletére. Az album a Német Metal Hammer újságban is pozitív kritikát kap.

 

    2001-ben új anyaggal jelentkezik a csapat, egyelőre egy 2 számos demo formájában mely a később megjelenő következő albumon is szerepel „Genie in my mind” ill. „The Ropewalker” címmel. Erre figyel fel az Anima Sound System alkotó párosa Prieger Zsolt és Németh Gergő akik felajánlják segítségüket a következő anyag elkészítéséhez. Egy közösen elkészített 4 számos demoval elnyerik a Warner Music Hungary / Magneoton szimpátiáját. Rövidesen szerződéskötés következik. 2002-ben a zenekar bevonul a régió legjobb stúdiójába (Aquarium Studios) hogy elkészítse a „Magic Syrup” c. lemezét. Ezt az „Imaginary Adventures” c. dal videoklipje követi melyet a jobb minőség érdekében filmszalagra forgatnak. A videót Oláh István, több színvonalas magyar klip rendezője dirigálta. A klip a VIVA tv chartján, a rengeteg nézői szavazatnak köszönhetően 7 héten keresztül szerepel, és a 2. helyig kúszik fel olyan előadók társaságában mint pl.:a Red Hot Chili Peppers. A videoklippet röviddel ezután az angol Music Television is műsorára tűzi. A lemez kiváló sajtó visszhangra talál, a zenekart rengeteg pozitív kritikával (interneten ezeket a mai napig olvashatjuk) illetik és nemzetközi siker várományosként emlegetik.

 

    Három év kihagyás után a csapat most új albumon dolgozik melynek várható megjelenési időpontja 2007 ősz. 
 

A zenekar: 
 

Fekete Károly  ének 

Bertalan Balázs  dobok

Kovács Tibor  bass

Fodor Szabolcs  gitár

Bertalan Zsolt  gitár 
 

Diszkográfia: 
 

Power of Pain…     1996    Core & More Records (A)

A Fájdalom Hatalma…    1996    LMS Records

Racket      1999    Nephilim Records

Magic Syrup     2002    Warner Music Hungary

Genie in my mind remix album   2003    Warner Music Hungary

Therion – tedd fel kérdésed a csapatnak

Kérdezd a Theriont! 

Mint arról már beszámoltunk, a svéd Therion egy bombasztikusnak ígérkező koncertet ad június 16-án, este 8 órakor a miskolci Jégcsarnokban, a Bartók+Párizs 2007 Miskolci Nemzetközi Operafesztivál keretében. Ebből az alkalomból egy különleges lehetőséget kívánnak adni a rajongóknak, akik szinte közvetlenül kérdezhetik a Theriont, illetve a show többi résztvevőjét. A kérdésekre adott választ magyarul és angolul lehet olvasni a Borsod Online honlapján (www.boon.hu), ahol videókon is meg lehet majd nézni a csapatot válaszolás, illetve miskolci tartózkodásuk közben. Az anyagoknak a honlapra való felkerülése, pontosabban annak időpontja még bizonytalan, de ezt időben közzé teszik a szervezők. A kérdéseket június 8-ig a következő címre lehet küldeni: therion@eszak.boon.hu .

Korábbi hír

Alhana – táborhírek és 5 éves születésnapi buli

5. születésnapi Alhana koncert Bizony, már öregek vagyunk, mint az országút! 5 éve májusban volt, amikor először kezdtünk zajongani a próbateremben, Zsizsu, Pihe, Eddie, KovácsMarci, és én. Aztán jött Hídvégi Tomi, meg az első demó, két tagcsere, de azóta is itt vagyunk! :)Ezt a csodálatos 5 évet szeretnénk megünnepelni Veletek együtt május 18-án a Kék Yukban egy fergeteges koncert keretében. Nyilván nem egyhagyományos koncert lesz, készülünk mindenféle meglepetéssel, többek között fellép velünk Marci (Tűzmadár, ex-Alhana) és Tomi (DSD, SolarEclipse, ex-Alhana) is, és ott lesz még Schrott Peti (Tűzmadár).Ide kapcsolódik az is (a Gothica fesztivál után is kérdezték páran, mert egy gitárral léptünk fel), hogy mi van Bazsival, csak nem..? NEM! Bazsi az Alhana oszlopos tagja, csak kezének állapota miatt jelenleg nem tud gitározni, és addig nem pótoljuk őt mással, egy gitárral játszunk. A szülinapibulin viszont ő is színpadra áll pár nóta erejéig. Gyertek el, és bulizzunk egyhatalmasat, szóljon a rakkkenról! A vendégek a kitűnő Örökké Nem Eshetem és a nemkülönben remek Avatar zenekarok lesznek.

Sabatonnal nyit az idei Alhana Tábor!

Sabatonnal nyit az idei Alhana Tábor!Idén ötödik alkalommal kerül megrendezésre az Alhana Tábor, ami az Alhanazenekar és a ZIP Ifjúsági és Kulturális egyesület közös szervezésében jönlétre. Először csak egy bulinak indult, ahol egy baráti társaság jött össze,aztán évről évre az egyre több érdeklődő már hagyománnyá változtatta. Idénelőször a szervezők egy nagy dobásra készülnek: egy külföldi headliner bandalesz az első este, név szerint a Sabaton!

A ’99-ben alakult svéd csapatot februárban láthatta a magyar közönség a Therion egyik előzenekaraként. Akkor körülbelül fél óra játékidejük volt asrácoknak, most azonban először játszanak Magyarországon teljeshosszúságú koncertet! Biztos előkerülnek a slágernóták, mint a Primo Victoriavagy az Attero Dominatus, amik egy-egy album címadó nótái is, de mindenbizonnyal elhangzik majd néhány régi-új szám, a Metalizer album nótái közül.

A Metalizer külön érdekessége, hogy ez a banda első albuma, azonban csakmost, 2007-ben került kiadásra. A rögtön dupla CD-ként napvilágot látó anyagegyik lemeze tartalmazza a hivatalos első demo, a Fist For Fight teljesanyagának újramasterelt verzióját, míg a másik CD-n a Metalizer hallható,ráadásként egy új számmal.

A koncert július 6-án lesz a mátrafüred-sástói kempingben, ahol a háromnapos rendezvényen körülbelül harminc magyar banda is fellép, azunderground rock/metal szcéna színe-javából. Hogy mást ne mondjak, eljön a Tűzmadár, a DemonLord, a Sacra Arcana, a Without Face és ott lesz a névadóbanda, az Alhana is. A fellépők teljes listája hamarosan kiderül! A jegyárak és további információk megtalálhatóak a http://tabor.alhana.hu oldalon, a jegyek hamarosan kaphatóak a Ticketportal hálózatában, a zenekar.info szerkesztőségében valamint a fellépő zenekaroknál!

A ZIP Közhasznú Egyesület,a www.zenekar.info portal és az Alhana zenekar bemutatja: az 5. Alhana Tábort2007. július 6-8.Mátrafüred-Sástó, Kemping

Címünk:1155 Budapest,Ivánka Pál u. 28

Elérhetıségeink:Tel.: +36 1 414 0667Fax: +36 1 414 0668

Web: www.tabor.alhana.hu

E-mail: tabor@alahana.hu

Skype: zenekar.info

Kapcsolat: Szilágyi Dávid főszervező szponzoráció

Mobil: 06 70 318 6058

sherlock@zenekar.info

Miklán Rita Sajtóreferens rit@zenekar.info

Mobil: 06 20 455 63 99

Amorphis – itt az új kislemez

Az Amorphis zenekar június 27-én a Nuclear Blast gondozásában jelenteti meg új kislemezét „Silent Waters” címmel.

„Silent Waters” tracklist:

01. Silent Waters (edit)
02. Sign
03. Silent Waters (album version)

Az új korong augusztus végén kerül majd a boltokba és természetesen ismét a „Kalevala” ihlete. A felvételek a finn Sonic Pump stúdióban készültek. A keverést Mikko Karmila (NIGHTWISH, STRATOVARIUS) a Finnvox stúdióban készítette.

„Silent Waters” tracklist:

01. Weaving The Incantation
02. A Servant
03. Silent Waters
04. Towards And Against
05. I Of Crimson Blood
06. Her Alone
07. Enigma
08. Shaman
09. The White Swan
10. Black River
11. Sign (bonus track on digipak)

Hard – 100% Hard

Hamarosan megjelenik a Hard zenekar legújabb albuma, melyet a csapat dedikálni is fog. A helyszín a budai Hammer Zenebarlang, a kezdés pedig 17 óra. A Kalapács József (Pokolgép, Omen, Kalapács), Béres Ferenc (Edda, Fix), Csillik Zsolt (Dancs, Fix), Donászy Tibor (Beatrice, Edda), Mirkovics Gábor (Edda, Fix) felállású bandától tehát a megjelenés napján lehet majd begyűjteni a friss, 100% Hard anyagot, a zenészek alaírásával díszített, több szempontból is különleges kiadványt.
 

A fent említett tagokból álló, „all-star hard rock” csapat második albuma lesz a 100% Hard, számtalan különlegességgel kiegészítve a 11 vadiúj nótát tartalmazó anyagot.

Figyeljetek, sorolom!

dual disc formátum, azaz az egyik oldala cd, a másik oldala dvd
– a cd oldalon 11 vadiúj nóta
közreműködő zenészek:  Bátky-Valentin Zoltán (Wendigo) – vokál, Csillag Endre (Edda, Bikini) -gitár, Sipos Péter ((Irigy Hónaljmirigy) – vokál
 – a cd oldalon két bónuszdal: az Égni kell album két nótájának angol nyelvű verziója: Two Hearts (Két szív), Rock   Is My Name (Én vagyok a rock)
– a korong dvd oldalán  a 2007 január 20-i WigWam-béli  II. Hard Találkozó teljes hosszúságában!
– az új klipnótában, amely az Igaz lesz még c. dalhoz  készült, rengeteg vendégzenész szerepel:

Bátky-Valentin Zoltán (Wendigo, After Crying)
Halász Ferenc (Depresszió)
Kovács Koppány (Rómeó Vérzik)
Kun Anita (Ideas)
Sipos Péter (Irigy Hónaljmirigy)
Stefán Kornélia (6Test)
Szekeres András (Junkies)
Szendrey „Szasza” Zsolt (Sex Action, Zorall)

Tehát még egyszer összefoglalva:

– töménytelen mennyiségű extra és különleges anyag
– minőségi külső és belső tartalom
– új klip vendégzenészekkel

és…

DEDIKÁLÁS A HAMMER ZENEBARLANGBAN, 2007. MÁJUS 7-ÉN, HÉTFŐN 17 ÓRÁTÓL!!

Sonata Replica – hírek a zenekartól

,,Sziasztok!
Megalakult a Sonata Replica az első magyar Sonata Arctica tribute band.
Áprilisban elkészült az első demó anyagunk, és nyáron elkezdjük a koncerteket.

Eddigi állomások:
2007. 06. 02. – Total Metal Club
2007. 06. 28. – Rocktogon
2007. 07. 05. – Óborozó

Gyertek a koncertekre minnél többen, és igyatok sokat! 🙂

Tagok:

Bonyár „Blek Síp” Attila
Szebényi „istenszintis” Dániel
Gönczy „7húroson zúzok” Andor
Kalmár „a profi” Dávid
Deák „fürgelábacskák” BAlázs

Ha bármilyen kérdésed van írj egy e-mailt ide: heloween@freemail.hu (msn is)
vagy hívd a 06-70/315 07 03-at vagy a 06-30/636 43 03-at

Üdv: Sonata Replica”

Chain Collector – készülget a második korong

A Sublife Productions bejelentette, hogy leszerződtette a Chain Collector névre hallgató csapatot. A bandában ismert nevek sorakoznak: gitáros Gøran Bomann (CARPATHIAN FOREST), dobos Anders Kobro (CARPATHIAN FOREST, GREEN CARNATION, LAST CALL INC), gitáros Kjell Jacobsen (NEON GOD) és énekes Kjetil Nordhus (TRAIL OF TEARS, GREEN CARNATION).

A csapat 2005-ben jelentette meg bemutatkozó korongját „The Masquerade” címmel a Sound Riot/Massacre Records gondozásában. A kiadvány nagyon fogadtatásra talált a metal társadalmon belül. Májusban a zenészek újra stúdióba vonulnak rögzíteni második korongjukat. A munkálatok a Dub stúdióban (BLOOD RED THRONE, CARPATHIAN FOREST, GREEN CARNATION, SCARIOT, COMMUNIC, etc.) zajlanak majd.

Devildriver – júniusban jön a harmadik

A Devildriver új „The Last Kind Words” című harmadik korongja június 5-én a  kerül a boltokba a Roadrunner Records gondozásában. A dalokat a srácok a Sonic Ranch stúdióban El Paso, Texas rögzítették. A korong producere Jason Suecof (TRIVIUM, CHIMAIRA, GOD FORBID, és BURY YOUR DEAD) míg a hangmérnöki munkát Mark Lewis végezte. A keverést Andy Sneap (MEGADETH, MACHINE HEAD, NEVERMORE és ARCH ENEMY) készíti majd el.  A CD-ről pár dalcím már ismerté vált: „Damning the Heavens”, „Cattle Call”, „The Last Kind Words” és „Monsters of the Deep”.

Obscenity – új basszeros

A német death metal csapat Obscenity bejelentette Gregor basszista érkezését a csapatba. Gregor új csapatában április 21-én az Metal Inferno fesztiválon debütál.

A banda hetedik „Where Sinners Bleed” című CD-je tavaly jelent meg az Armageddon Music gondozásában.