Szerző: Dolmen

Andreas Kisser

Andreas Kisser, Sepultura gitáros és a Krisiun zenekar közösen adta elő 2006 május 28-án Porto Alegre-ben a Sepultura két klasszikus számát a Troops Doom és Refuse/Resist. A koncertről képeket ITT találtok

Trivium

A floridai Trivium elkezdte keverni harmadik lemezének dalait Colin Richardson producer segítségével. A kiadvány a „The Crusade” címet kapta és októberben kerül a boltokba a Roadrunner Records gondozásában. Néhány dalcím már ismerté vált: „Detonation”, „Ignition”, „Contempt Breeds Contamination”, „And Sadness Will Sear”, „Vengeance”, „To the Rats” és „Contemporary Plague”.

A csapat június harmadikán a nürburgringi Rock am Ring fesztiválon már be is mutatta az új lemezről a  „Detonation” című dalt. A videót megnézhetitek ITT.

Necrophobic

A svéd Necrophobic elérhetővé tette „Blinded By Light, Enlightened By Darkness” című dalának a videóklipjét ITT (Windows Media). A dal a Regain Records gondozásában  május 22-én megjelent új „Bloodhymns” című lemezen hallható.

Konkhra

A dán Konkhra zenekar új dobost talált Mads Lauridsen személyében aki Johnny Nielsent váltja a dobok mögött. A zenekar elérhetővé tette ‘Killswitch One’ című új dalának demo változatát ITT „Ő egy igaz tehetség a dobokon és most végre eltudjuk kezdeni megírni az új lemez dalait.”

A csapat eddigi utolsó lemeze 2003-ban jelent meg „Reality Check” címmel a Code666 Records gondozásában.

Metallica

Újabb Metallica videót tettek elérhetővé a YouTube.com oldalán. A felvétel valószínűleg telefonnal készült, de azért bőven kivehetőek a riffek. Az egyenlőre cím nélküli dal megtekinthető ITT

Carpathian Forest

Carpathian Forest – We’re Going To Hollywood For This Live Perversions
(DVD)

Carpathian Foresték első DVDjével állunk szemben, vagyis mi nem, de tartalmilag a DVD elég érdekes lehet, mivel cenzúrázva egyáltalán nincsen, és vágó ollóját egyáltalán nem ismerte, teljességgel originál verziót tartalmaz minden szempontból.
Az anyag gyilokgyűjteményét még fokozza a számos bónuszcucc, úgymint eddig kiadatlan nóták, videó, egy film – amely abban a stúdióban készült, ahol a legendás ‘Defending The Throne Of Evil’ felvételei folytak-, valamint / ritkaságszámba menő bootlegek, -beleértve a Mayhem „Ghoul”-ját-. Itt még mindig nem estünk túl az extrák során, mert a tavalyi Wackenes fellépésről is találunk a DVDn 8 dalt. Ezen kívül audio felvételeket, a Black Shining Leather or Mask of the Slave demóverzióját, a „He’s Turning Blue” audió koncertfelvételét, és a „Defending the Throne of Evil” 6 darab keveretlen nótáját, és egy számot a „World Destroyer”-ről, és még itt nem ért véget a bónuszok sora…

Audio:
Dolby Digital 5.1 – English

Tracks:

1. Sadomasochistic
2. Bloodcleansing
3. It’s Darker Than You Think
4. Skjend Hans Lik
5. The Well of All Human Tears
6. Mask of The Slave
7. Morbid Fascination of Death
8. Return of The Freezing Winds
9. I Am Possessed
10. Black Shining Leather
11. Carpathian Forest
12. He’s Turning Blue
13. Nuclear Fucking Death Machine
14. Knokkelmann
15. Bloodlust and Perversion.

Remorse

A Remorse zenekar a következő híreket jutatta el hozzánk…………

Nohát elmúlt a nemzetközi Slayer nap elpengettünk minden riffet ami eszünkbe jutott és elbírtuk játszani…:) Honlapunkra kikerült egy rendkívül rossz minőségű koncertrészlet az Undead fesztiválról aminek a lényege az , hogy láthatóvá váljék belőlünk sosem fog gyermekek számára Matel baba készülni..:) Ez Gáti Sanyi megjelenésével csak erősödik ezt szerettük volna megmutatni no meg persze magát a Sanyit ezer köszi neki a segítségért , így betudtunk vállalni jó sok bulit a nyárra, ezek dátumai is megtalálhatóak a honlapunkon
A szigeten aug 12.én kora délutáni Thrash matinét fogunk tartani szeretettel várunk mindenkit 14.00kor a Rockinform színpadon. www.remorse.hu

Mától élnek a remorse@remorse.hu, a rockzs@remorse.hu e-mail címek is sőt nemsokára minden Thrash Team tag elérhető lesz a honlapunkon megtalálható címekről
ROCK

Saxon

A veterán angol heavy metal csapat Saxon jelenleg egy új stúdióalbumon dolgozik, amit várhatóan 2007 tavaszán jelentetnek meg. A lemez megjelenését követően Európai turnéra indul a csapat.

Saxon 2007 Európai turné:

Feb. 28 – UK – Glasgow – Garage
Mar. 02 – UK – Belfast – Spring & Airbrake
Mar. 03 – IRL – Dublin – Temple Bar Music Centre
Mar. 04 – UK – Manchaster – Academy 2
Mar. 06 – UK – Wolverhampton – Civic Hall
Mar. 07 – UK – Nottingham – Rock City
Mar. 08 – UK – Cardiff – Coal Exchange
Mar. 09 – UK – London – Astoria
Mar. 10 – B – Antwerpen – Hof Ter Lo
Mar. 11 – NL – Amsterdam – Paradiso
Mar. 13 – GER – Köln – LMH
Mar. 14 – GER – Oberhausen – Turbinenhalle
Mar. 15 – GER – Hamburg – Markthalle
Mar. 16 – GER – Berlin – Huxleys Neue Welt
Mar. 17 – GER – Leipzig – Werk 2
Mar. 18 – GER – Lichtenfels – Stadthalle
Mar. 20 – GER – Stuttgart – Longhorn / LKA
Mar. 21 – SWI – Pratteln – Z7
Mar. 22 – F – Toulouse – Havana Cafe
Mar. 23 – ES – TBA
Mar. 24 – ES – TBA
Mar. 25 – ES – TBA
Mar. 26 – ES – TBA
Mar. 27 – ES – TBA
Mar. 29 – F – Lyon – Transbordeur
Mar. 30 – F – Paris – Elysee Montmartre
Apr. 12 – GER – Saarbrücken – Garage
Apr. 13 – GER – Langen – Stadthalle
Apr. 14 – GER – München – Große Elser Halle
Apr. 15 – ITA – Mailand – Alcatraz
Apr. 17 – ITA – Rome – Alpheus
Apr. 20 – GRE – Athen – TBA
Apr. 21 – GRE – Thessaloniki – Idrogeios
Apr. 22 – BLG – Sofia – TBA
Apr. 24 – SER – Beograd – SKC
Apr. 25 – CRO – Zagreb – Boogaloo Club
Apr. 26 – HUN – Budapest – Petofi Hall
Apr. 27 – AUT – Wien – Planet Music
Apr. 28 – CZ – Zlin – Hala Novesta
Apr. 29 – PL – Krakow – Club Studio
Apr. 30 – PL – Warszawa – Stodola
May 02 – LT – Vilnius – TBA
May 03 – LAT – Riga – TBA
May 04 – RUS – St. Petersburg – TBA
May 05 – FIN – Helsinki – Tavastia
May 06 – FIN – TBA
May 08 – SWE – Stockholm – Arenan
May 09 – N – Oslo – John Dee
May 10 – SWE – Göteborg – Trädgarn
May 11 – SWE – Malmö – KB
May 12 – GER – Osnabrück – Halle Gartlage

Die Apokalyptischen Reiter

A német Die Apokalyptischen Reiter elérhetővé tette „Friede Sei Mit Dir” című dalát ITT. A dali videója is megtekinthető a linkre kattintva. A szerzemény a csapat augusztus 26-án megjelenő új „Riders on the Storm” című lemezén lesz megtalálható. A korongot a Nuclear Blast Records jelenteti meg. A limited digipack verzión két bonusz dal is hallható lesz majd.

David Lee Roth

A korábbi Van Halen frontember David Lee Roth egy videóját nézhetitek meg ha IDE kattintatok. A felvételen a csapat „Jump” című dalának bluegrass verziója látható, amit június 6-án rögzítettek a „The Tonight Show with Jay Leno show” műsorban.