Szerző: Dolmen

Negative Art ajánlás

ACTUS: A Mandala esszenciája

„Az ACTUS az avantgárd Európa szellemisége.”

Az ACTUS kilenc esztendő elteltével lép újra magyar színpadra, méghozzá egy erre az alkalomra komponált audiovizuális előadással. Actus. E mozaikszó jelentése: Archaic Cultic Tradition United in a Society, azaz: Ősi Kultikus Hagyomány egyesítése egy Társaságban. Ez az alapvetően zenei project – mely létrejötte óta társművészetek, főként vizuális művészetek bevonásával alkot – 1987 óta létezik. Olyan szándék hívta életre, melyet a krízisből történő kilábalás spirituális igénye motivált, s motivál ma is. Tevékenysége során lényegében akusztikai alkímiát folytat, s az idők során olyan sajátos zenei formanyelvet teremtett, mely a klasszikus-, folk- és kortárs zenei hangzásokat ötvözi korunk technológiájával.

A Mandala esszenciája című több, mint két órás műsorban bemutatásra kerül a lipcsei Wave Gothic Treffen fesztivál programjának kiemelt fellépőjeként előadott, májusban megjelent „Mandala” című album, továbbá a csoport korábbi lemezeinek jó néhány – mindeddig ebben a formában még nem publikált – dala.

Az eddig megjelent öt hanghordozón éppúgy találunk ipari jellegű hangkollázsokat, mint szimfonikus hatásokat is. Sok más akusztikus instrumentum mellett számottevő szerepet kap az akusztikus gitár, a tárogató, s más népi fafúvósok, de olykor liturgikus kórust, koloratúr szoprán női éneket is hallhatunk, miközben az esetenként a korai ’70-es éveket idéző elektronikus hangzás, sőt alkalmanként metálos riffek teszik teljessé azt az élményt, mely csak e formáció sajátja… ahogy azt egy kritkus találóan megfogalmazta: „Az ACTUS az avantgárd Európa szellemisége”. A zenekar munkásságából rövid ízelítőt is kaphatunk a www.actus.hu weboldalon elérhető három mp3 segítségével.

Az ACTUS valós időben kevert videovetítéssel színpadra állított multimédia előadásainak elkészítésében jelenleg hét ember vesz részt, közülük négy muzsikus – egy operaénekesnő, egy billentyűs, énekes, egy énekes, gitáros, valamint egy ütőhangszeres – látható a színpadon, a színfalak mögött két vizuális szakember dolgozik, a keverőpultnál pedig egy hangmérnök segít a tökéletes hangzás megteremtésében.

ACTUS: A Mandala esszenciája – tudnivalók
2006. március 24., péntek 19.00 óra
Budapest, Artus Színház (XI. kerület, Sztregova utca 9., A Fonó mögött)
Belépő: 3000 Ft, elővételben 2500 Ft.
Jegyek elővételben március 21-ig kaphatóak az alábbi helyszíneken:
Last Exit, Budapest, VIII. ker. Légszesz u.4.
Fehérlófia, Budapest, VIII. ker. József krt. 44.
Gabriel Gothic Shop, Budapest, VII. ker. Szövetség u.23.
Negative Art rendezvények, Marco Polo Club, Budapest, VII. ker. Nyár u.6.
Gothic.hu rendezvények
További információk: info@actus.hu

Kapcsolódó weboldal:
http://www.actus.hu
Interjúk az ACTUS-szal:
http://www.gothic.hu/maganyterulet_interjuk_actus.html
http://lastexit.hu/magna_3.html

Actus diszkográfia:
A Way to the Empire of Strength and Order – LP 1990 (NOE)
Presence of Mind – VHS 1991 (NOE)
A Way to the Empire of Strength and Order – CD 1993 (NOE-Fluxus)
Das Unbenennbare – CD 1995 (Discordia)
Again and Again – CD 1997 (Staalplaat)
Sacro Sanctum – CD 1998 (Cthulhu)
Mandala – CD 2005 (NOE)

Koncertek

Start Produkciós Iroda koncertek

Március 3, Gyula, Iparock club: Hooligans, Fade-Out

Bprnr ajánló

Budapestrockandroll bemutatja

2006. április 16. Budapest @ Petőfi Csarnok 19.00
IN FLAMES (S)
SEPULTURA (BRA)
+ vendégek

Kezdés: 19.00
Belépő: 2006. március 31-ig 6.200 Ft / 2006. április 1-től 6.900 Ft
Jegyelővétel: A Ticket Express hálózatában (www.tex.hu), Ticketportal (www.ticketportal.hu), Budapest: PeCsa, CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger, Speed Westend. Szeged: Bahia. Debrecen: Mezon Ifjúsági Iroda, Rock Ness

Kevesebb rendezvény van, amire büszkébbek lehetnénk, mint az április 16-i In Flames/Sepultura koncertre, hiszen tán fiatalkori álma mindenkinek, hogy vendégül láthasson két ilyen kaliberű, a nemzetközi metal világ arcának fazont szabó zenekart.

A svéd In Flames a dallamos death metal koronázatlan királyaként immáron 8. nagylemezét adta ki idén, Come Clarity címmel, amely megnyugvást jelenthet minden régi rajongónak, akik kicsit megijedtek az előző album némileg kísérletezős hangzásától. A Come Clarity révén láthatja vendégül Budapest újra a mindenható svédeket, akik legutóbb másfél éve zúzták szét a Sziget nagyszínpadot.

A brazil Sepultura fittyet hányva a határoknak a ’80-as évek elejei indulástól szép pályát járt be és napjainkban nemhogy egy a sok metal zenekar közül, hanem zászlóshajója a thrash metalnak, és nyugodt szívvel lehet őket Brazília első számú zenei importjaként számon tartani őket. Bár az elmúlt pár évben nem a nyugodt körülmények voltak jellemzőek, hiszen az énekes/gitáros Max Cavalera, akit a nép a Sepultura arcának tartott, elhagyta a zenekart és ebben sokan a zenekar földbeállását látták, azonban az amerikai Derrick Greene-el a mikrofonnál a Sepultura visszatért és immáron negyedik nagylemezüket adják ki az új frontemberrel, ami a Dante XXI címet viseli. Bár a turnén családi okok miatt Igor Cavalera dobos nem vesz részt, a zenekar közleményben tudatta, hogy ő még mindig a zenekar tagja, hogy a rajongók nyugodtan hátradőlhessenek…

És igen, nekünk pedig hátra kell dőlnünk és várnunk április 16-át, hogy ez a két metal ikon 2006-ban is magasra emelje a kemény zenék zászlaját a budapesti Petőfi Csarnokban!

upcoming shows:

2006.03.02 @ Kultiplex
Good Riddance (US)
Chaser (US)

 

2006.04.16 @ Petofi Csarnok
In Flames (S)
Sepultura (Br-US)
+support

Korn

A Korn zenekar új „Coming Undone” című kislemezének a videója megtekinthető ITT. A dal a csapat hetedik „See You On The Other Side” című lemezén hallható. A lemez december 6-án jelent meg a Nielsen SoundScan felmérése alapján a mai napig 702,000 példány fogyott belőle.

Rock am Ring fesztivál

Alice In Chains, Opeth, Soulfly és In Flames is az idei  Rock am Ring és Rock im Park fesztivál fellépőinek névsorában. A koncertek június 2-4 között Németországban láthatóak majd.

ALICE IN CHAINS
ART BRUT
BABYSHAMBLES
BELA B.
BLOODSIMPLE
BULLET FOR MY VALENTINE
BUSHIDO
DANKO JONES
DAVID GRAY
DEFTONES
DEPECHE MODE
DIR EN GREY
DREDG
FRANZ FERDINAND
GOLDFRAPP
IN FLAMES
JAMIROQUAI
KAISER CHIEFS
KASHMIR
KILL THE YOUNG
KORN
METALLICA
MORRISSEY
MUSE
NELLY FURTADO
OPETH
PAUL WELLER
PHARRELL
PLACEBO
REAMONN
SECRET MACHINES
SHE WANTS REVENGE
SOULFLY
SPORTFREUNDE STILLER
STONE SOUR
THE DARKNESS
THE DRESDEN DOLLS
THE EDITORS
THE LIKE
THE STREETS
THE SUBWAYS
TO MY SURPRISE
TOMTE
TOOL
TRIVIUM
TURBONEGRO

Necrodeath

Az olasz black/thrash metal csapat Necrodeath végzett új lemezének felvételeivel. A korong a „100% Hell” címet kapta és április 17-én a Scarlet Records jelenteti meg. A borító megtekinthető ITT.

„100% Hell” tracklist:

01. February 5th, 1984
02. Forever Slaves
03. War Paint
04. Master Of Morphine
05. The Wave
06. Theoretical And Artificial
07. Identity Crisis
08. Beautiful-Brutal World
09. Hyperbole
10. 100% Hell

A „Forever Slaves” című dal letölthető ITT.

Dong Open Air fesztivál

A legendás görög death/black metal csapat Rotting Christ is fellép az idei Dong Open Air fesztiválon. A koncertek július 14-15 között lesznek Németországban:

AEVERON
BLACK MESSIAH
COMMANDER
CONTRADICTION
DIE APOKALYPTISCHEN REITER
DRAGONLAND
GRAILKNIGHTS
GUN BARREL
HIDDEN IN THE FOG
HORRORSCOPE
LORDS OF DECADENCE
MOTORJESUS
(formerly THE SHITHEADZ)
NEGATOR
OSYRIS
ROTTING CHRIST
SAVAGE CIRCUS
SYMBIONTIC
TURISAS

További információt találtok ITT.

Wicked Wisdom

A Wicked Wisdom elérhetővé tette „Something Inside of Me” című dalára készült videóját ITT. A dal a csapat új Wicked Wisdom című lemezén hallható.  A korong február 21-én jelent meg a 100% Womon/Suburban Noize Records gondozásában.

Communic

A norvég progresszív/power metal csapat Communic elkészült új  „Waves of Visual Decay” című lemezének munkálataival. A dalokat a Hansen stúdióban (Ribe) Dániában rögzítették.

„Waves of Visual Decay” tracklist:

01. Under a Luminous Sky
02. Frozen Asleep In the Park
03. Watching It All Disappear
04. Fooled by the Serpent
05. Waves of Visual Decay
06. My Bleeding Victim
07. At Dewy Prime

Andromeda

A svéd progresszív metal csapat Andromeda új nagylemeze „Chimera” címmel június 23-án jelenik meg a Massacre Records gondozásában. Hallgass bele a dalokba ITT.

„Chimera” tracklist:

01. Periscope
02. In the End
03. The Hidden Riddle
04. Going Under
05. The Cage of Me
06. No Guidelines
07. Iskenderun
08. Inner Circle
09. Blink of an Eye