



„A képi világ a székesfehérvári zenekar esetében mindig minőségi, ez ezúttal is így van. A sztori mellett megjelenik a lyrics videók jellege is. A klipet Vörös Renátó készítette, aki egyre több hazai produkciót lát el színvonalas munkáival.”
A videót nézve esélyt kaphat mindenki, hogy még erősebben léphessen a gázpedálra, vagy jelen esetben épp húzhassa azt.

A zenekar ez alkalommal egy olyan dalt vett elő és hangszerelt újra, amely még az Innergarden első, akusztikus duó korszakából való, a 2015-ös bemutatkozó EP-n is szerepel. Erről az Innergarden dalszerző, gitáros-énekese, Restás Gergő így beszél:
„Mikor íródott, rengeteg Nick Drake-et hallgattam, és amolyan lebegő, merengő, édesbús balladának szántam egy szál áthangolt gitárra. Az új felállással egy jó darabig nem nyúltunk hozzá. Elkönyveltük amolyan koncert közepi szólódalnak, majd egyre kevesebbszer került elő. Aztán beugrott ez a lüktetés, meg az ív, aminek mentén kiforgattuk magából a dalt. Nem lett egy rövid darab. Szép lassan indul, aztán asztalra csap, és leszedi a fejed puha kezekkel. Most ez az aktuális kedvenc gyerek. Tök jó koncertkezdő szám lett belőle.„
„Új képanyaguk az Átmeneti című dalukra forgott. A megszokott képi világ helyett egy studio session-ba enged beláttatni a csapat. Ezáltal közelebb érezve magunkat mind a zenekarhoz, mind pedig a megszületett szerzeményhez.
Pár havonta visszatér a belső késztetés, hogy egy efféle projektbe belevágjunk az épp aktuális kedvenc dalunkkal, és kipróbáljunk egy olyan stúdiót, ahol még nem jártunk. Már csak azért is, hogy megtaláljuk a számunkra legjobban kézre álló helyet mondjuk egy későbbi nagylemez készítéséhez.
A videót nézve esélyt kaphat mindenki, hogy a szürke hétköznapokban egy kicsit megálljon és szétszerelje vagy éppen összerakja magát.”

– Jelenleg az Ektomorffal vagytok közös turnén már másodszor. Most is úton vagytok. Mik az eddigi tapasztalatok? Milyen a zenekar fogadtatása Európában? Sexy: Abszolút jó! Én mindenhol úgy látom, nyitottak ránk, annak ellenére, hogy más jellegű zenét játszunk, mint a turné másik három bandája. A külföldiek nagyon könnyen elengedik magukat, hétfő este is tudnak bulizni, […]
Tovább »
A Continoom tavaly májusában megjelent dala jól mutatja, hogy a metál és dubstep jó barátok is lehetnek. A dalra 2016 októberében, az eMOTIV aRTS csapatának jóvoltából egy szöveges videó is készült.
A kisfilm egyik különlegessége, hogy a szöveg megjelenik a képkockákon, közben mégis tisztán láthatóak a zenekar tagjai. A letisztult, minimalista, fekete-fehér klipet Gerő András Péter készítette, Szondi Zsolt operatőrrel karöltve.
Új zenekaráról Schrott Péter (Az év rock hangja a The Voice nevű tehetségkutatóban, valamint a Tűzmadár frontembere), nemrégiben így nyilatkozott: „Eléggé pacifista embernek tartom magam, és ha egy szóval ki akarnám fejezni az egészet, akkor ez egy világbéke zenekar. Szeretem azokat a szövegeket megírni, amelyek lelkesítőek, amelyek összehozzák az embereket, amelyek görbe tükröt mutatnak a közönség felé.”


Fenállásuk óta három EP-n és az Edge Records gondozásában megjelent albumon két tucatnyi, angol és magyar nyelvű saját szerzeménnyel építették fel repertoárjukat. Több hazai és nemzetközi tehetségkutatón is dobogón álltak. Stílusuk fiatalos, egyedi, modern metál, hc és deathcore elemekkel tarkítva. Nagy hangsúlyt fektetnek a színpadképre és korszerű hangzásra egyaránt.
Hogy miért érdemes felfigyelni rájuk idén ősszel is? Mert különböző, tehetséges zenekarok társaságában adnak koncerteket országszerte és az országhatáron kívül is. A turnénak a The Darkness nevet adták, ezzel nem is hazudtolják meg magukat.

Legutóbbi, 2015-ös Endless Darkness című kislemezük az alábbiakban meghallgatható és ingyenesen le is tölthető.
<a href=”http://blizardrocks.bandcamp.com/album/endless-darkness”>Endless Darkness by BLIZARD</a>

Idén ősszel éppúgy, mint 2015-ben, Európa turnéra indul a Hot Beaver zenekar. Az egy hónapos körutazás során 24 állomást látogatnak meg az Ektomorf zenekar társaságában. Főként németországi állomások vannak mint például: Berlin, Hamburg vagy Drezda, de a hazai rajongóknak sincs okuk szomorkodni, hisz október 27-én a debreceni közönséget kápráztatja el a két együttes.
A 2014-ben alakult zenekar októberben adja ki első nagylemezét Pillars of Creation címmel, amelyet október 13-án mutatnak be a budapesti közönségnek a Gozsdu Manó Klubban. A fizikai formátumban is megjelenő korong 12 dalt tartalmaz. Ezen az estén csatlakozik hozzájuk a Baron Mantis formáció is. A Mantis fiúk modern rockzenéje rendkívül dinamikus, lényegre törő és sallangmentes. Angol szövegeik jelent, jövőt és múltat átívelő utazásra csábítanak.
Persze addig sincs megállás, szeptember 1-én jön ki a Feed The Machine című dalhoz forgott videoklipjük. Majd 10 nappal később a Magno Unit Missile képanyaga is elérhető lesz a videomegosztó-csatornákon.
Szeptember 3-án az ingyenes Rock On! Feszten mutatják meg, milyen egy igazi hódbuli, illetve 17-én önálló koncertet adnak Kecskeméten a Kilele Music Caféban.
Érdemes követni a zenekart a Facebook-on, hogy mindenről időben értesüljetek és ezáltal a család részeseivé váljatok!

Már hónapok óta figyelemmel kísértem, mi is várható a nagyszabású nyári Leander Kills koncerten. Ígértek kemény pankrációt, és egész estés szórakozást. Mindkettőt megkaptuk. Az estét a kecskeméti Nova Prospect zenekar nyitotta. 2007-ben alakultak, de a koncert során olyan lendülettel és energikus előadásmóddal találjuk szemben magunkat, ami magával ragadó. A korai időpont ellenére nem lézengő emberekről, […]
Tovább »
– A napokban adtatok az országban egyedülálló módon egy online live koncertet. Ki volt az ötletgazda? Lesz ennek hagyománya a zenekaron belül? – Az egész úgy indult, hogy na, hülyeségből nyomjuk be magunkat élőbe egy próbán aztán hallgassuk meg, milyen is ez. Nagyon jól szólt akkor az a dal és arra gondoltam, mekkora lenne egy […]
Tovább »