Címke: Dark Funeral

Dark Funeral – kéne dobos is

Nincs túl szerencsés passzban a Dark Funeral: kb. egy hónapja az énekesük jelentette be a távozását, most pedig dobosuk, Nils Dominator Fjellstrom követi. A kilépés okait nem verik nagydobra, de a zenész az Aeon zenekart is otthagyja. A Dark Funeral megmaradt legénysége ettől még ugyanolyan lelkes, sőt, állításuk szerint egy még erősebb és még jobb felállással térnek majd vissza, amint megvan a pótlás. Addig is jelentkezzetek a vocalist (kukac) darkfuneral (pont) se címen, nem lehetetlen/értelmetlen a dolog, ezt Vörös Attila már bizonyította a Nevermore-ral.

Dark Funeral – énekescsere

Emperor Magus Caligula, a Dark Funeral énekese bejelentette kilépését, utoljára az augusztus 21-ei Summer Breeze fesztiválon lép színpadra. Szardobálás, harag nincs, a távozás oka egyszerű: 15 év rockandroll életérzés után a család prioritása megemelkedett. A híres svéd black metal horda tehát most új énekest keres, az elvárások magasak, jelentkezéshez audio/video anyagot a vocalist (kukac) darkfuneral (pont) se címre küldhettek be.
Amíg nincs meg az új énekes, addig dalszerzéssel foglalkoznak majd, utána pedig ismét indul a turnézás.

Temetik a Dark Funeralt

Legalábbis a világpremierét a mai napon megélő klip címe My Funeral. Vágatlan verzió, sok vér meg minden:

Dark Funeral - My Funeral (Uncut Version) HD

A klippel együtt ez az első nyilvánosságra hozott dal az új, Angelus Exuro pro Eternus lemezről, eddig semmi nem volt publikus, még a letöltős blogokon sem. A gyermekek sátán-pártinak nevelése mellett a pokoli blast beatről is híres zenekar legváltozatosabb és legtechnikásabb albuma született meg – írja a svéd csapat kiadója, a Regain Records – továbbra is hűek maradtak a gyökereikhez, mégis nagy lépéssel viszik előre a svéd black metal evolúcióját. Megjelenés november 18.

Dark Funeral lemezcím és videóklip

A bal oldali kép a svéd Dark Funeral új klipjéből származik, melyet a hétvégén forgattak az Abyss Studio melletti régi elmegyógyintézetben. További képek a csapat honlapján, a My Funeral klipp premiere 2-3 hét múlva lesz. Nyilvánosságra hozták az új lemez címét is: Angelus Exuro pro Eternus. Az album jelenleg keverés alatt áll, a munkát Peter Tägtgren végzi, a masztert pedig a Scar Symmetry-s Jonas Kjellgren fogja. A hangzásról Lord Ahriman azt nyilatkozta, hogy karcosabb lesz, mint a Attera Totus Sanctus volt. A megjelenés dátuma november 18.

Sanctification – Black Reign – 2009

A svéd Sanctification-önt illik ismerni legalább név alapján, ha jobban benne vagy a komplex death metál berkekben. Hogy miért? Mert olyan és akkora nevek zenéltek illetve zenélnek benne… közel 6 évig verte benn a ritmust Nils Fjellström az In Battle illetve a Dark Funeral magaslataiból, jelen frontember nem más, mint Magnus „Masse” Broberg (Dark Funeral, […]

Tovább »

Dark Funeral hírlevél

Hail mindenki! Bocs, a hosszú szünetért. Különböző okok miatt arra kényszerültünk, hogy félbehagyjuk a néhány hónapja elkezdett studió munkák előkészületeit. Chaq Mol és én mindenesetre folytatjuk az új anyagok írását és próbáját, de ahelyett, hogy studióban tennénk, producerrel, az otthoni studiómban (basszus, kéne neki egy név… ötlet?) demózgatunk. Ígyhát a dolgok elég lassan haladnak, de legalább előre. Mára teljesen elvesztettem a fonalat, hogy hány új vagy félkész dalunk is van, de ez nem is fontos most, szerintem. Addig fogjuk írni az újakat, amíg studióba nem megyünk. Amint ott leszünk, elővesszük mindet és nulláról felépítjük újra, hogy a végleges formáját elérje. Beszéljünk a studióról. Producert is váltottunk és studiót is. Úgy döntöttünk, hogy ismét Peter Tagtgrennel dolgozunk az Abyss Studioban. Tényleg nem tudtam, hogy így lesz, de nagyon várom már, hogy újra vele és a többiekkel dolgozhassunk. 8 év telt el azóta, hogy vele felvettük a Diabolis Interium albumot. Pontos dátum még nincs, de késő májusnál előbb biztosan nem.
Chaq Mol és én megújítottuk az endorsement szerződésünket a BC Rich gitár céggel. Mindketten úgy döntöttünk, hogy továbbra is az NT Warlock gitárokon játszunk, mert állati jók, ha engem kérdeztek. Na meg az is tény, hogy már vagy 20 éve különböző Warlock modelleken játszom, azt hiszem ez mindent elárul. B-Force pedig az EMG Pickups-szal írt alá egy endorsement egyezséget, de ennek a részleteiről majd beszámol ő. Az új lemezig lesz néhány fellépés is, egyik sem 100%, de a lista a következő:

08.04.2009 Kings Of Black Metal – Festival Gießen, Hessenhalle (DE)
http://www.myspace.com/kingsofblackmetal

07.08.2009 Brutal Assault festival – Jaromer, army fortress (Czech Republic)
http://brutalassault.cz

08.08.2009 Party.San Open Air – Bad Berka (DE)
www.party-san.de

Dark Funeral – Attera Orbis Terrarum – Part 2 DVD

Hamarosan megjelenik a Dark Funeral Attera Orbis Terrarum DVD „sorozatának” második része. A legendás svéd black metal banda első DVD-je az európai koncertekre fókuszált és a svéd toplistákon az 5. helyet sikerült kivívnia. A második DVD-n a dél-amerikai bulikat és fanatikus közönségüket nézhetjük meg illetve bónuszként egy amatőr felvétel is szerepel jó pár évnyi amerikai bulikból összevágva. Előzetes:

Dark Funeral – Attera Orbis Terrarum – Part 2 DVD Trailer

Trailer for Black metal legends Dark Funeral´s second, in a series of two DVD´s, featuring outstanding, killer material that was recorded during the band’s worldwide touring for „Attera Totus Sanctus.” The first DVD, „Attera Orbis Terrarum – Part 1,” which landed on the Swedish DVD chart as number #5, focused on European shows. Part two [this DVD] focuses on South American shows, where the band has a fanatical following. And not only that, it also includes previously unreleased amateur footage shot during Dark Funeral´s enormously successful tours throughout North America (1997-2007) and South America (2003 & 2006).

Dark Funeral - Attera Orbis Terrarum - Part 2 [DVD Trailer]

_ELVALASZTO_

THE DVD COMES IN A SLIPCASE AND INCLUDES A STUNNING A3 POSTER!!!
INSTORES: OCTOBER 20 through Regain Records.