Bekes Projekt – új EP és videópremier

Gyujtag címmel jelent meg a békéscsabai hardcore metalos Bekes Projekt új EP-je, melynek Egyedül A Világ Ellen dalára egy friss videó is készült.
Mivel időközben mindannyiunk élete komoly fordulatot vett és az időbeosztás is egyre szűkösebb lett, így a koncertek erősen háttérbe szorultak és inkább a felvételekre koncentráltunk, melyek 2017 nyarán kezdődtek meg a No Silence stúdióban és őszre már az első mix is elkészült, amit végül 2018 februárjában sikerült véglegesíteni. Ekkor egy klipet is forgattunk a nyitó, Egyedül a világ ellen című tételre a szegedi No Total Films stúdiós srácokkal. Az áprilisi premiert követően viszont erősen földbe állt az EP megjelenésének folyamata, mivel nem igazán sikerült dűlőre jutnunk borító ügyben, de végül a FreakBoy Group-nak köszönhetően egy minden képzeltünket felülmúló és az EP-vel remekül harmonizáló kézzel készített tustinta rajz megadta a végső löketet, hogy a házi grafikusunk és basszusgitárosunk, Erdős Dani végső formába öntse a borítót, ekkor született meg a címe is az anyagnak: gyujtag
.”









