Solitude Productions – a csend művészete
Tudjátok, van a Solitude Productions nevű orosz kiadó, mely eredetileg a doom anyagokra volt ráállva (és én személy szerint kimondottan kedvelem, hiszen 90%-ban értékes zenekarokat foglalkoztatnak), aztán az évek múlásával a bevett stílusok is szélesedtek, így külön labelek létrehozása vált szükségesse. Az eredeti elképzelésnek megfelelő cuccokat Bad Mood Man Records néven adják ki, a post-metal/hardcore Slow Burn Records néven, az ambient/noise anyagok pedig az Art of Silence logót kapják meg. Az utóbbi két új, augusztus elején megjelenő kiadványát mutatjuk most be, amiből látni fogjátok, miként dől meg a szépen felvázolt gondolatmenetem a labelek csoportosítására vonatkozó logikáját illetően.

Az Apple of Discord a Tatár Köztársaság második legnagyobb városából, Naberezhnye Chelny-ból származó Canonis zenekar kislemezeinek gyűjteménye. A doom-ból induló csapat újabb anyagait hívhatjuk egyszerűen goth rock-nak is, egyedi stílusuk a dark folk és az éteri goth között helyezkedik el és persze sötét hangulatot áraszt. Érdekesség még, hogy a 16 év alatt bemutatkozó nagylemezig nem jutottak el, az Apple of Discord a 4 demo és az 1 kislemez legjobb dalaiból áll.
_ELVALASZTO_

Mindkét kiadvány szigorúan 100 példányra limitált.









