
A brazil heavy metal csapat Kavla végzett egyenlőre még cím
nélküli második lemezének munkálataival. A csapat Fábio Silva
(gitár és kórusok), Sandro Silva (gitár és kórusok), Paulo
Coutinho (ének), Marcelo Eiger (bass és kórus),
Carlos Ceroni (billentyű és kórusok) és Nina Pará (dob) a
felvételek Via Musique Stúdióban São Paulo-ban rögzítette Tiago Bianchi
(Karma, Wizards, Tuatha De Danann, Eterna)
producer segítségével.

Dan Swanö is vendégeskedik az új Enforsaken
lemezen.
„Nagy örömünkre a metal legenda Dan Swanö (Edge Of Sanizy,
Bloodbath, Pan Thy Monium) is közreműködik új ‘Sinner’s Intuition’
című albumunk munkálatainál. Mi mindannyian nagyon izgatottan várjuk a
felvételeket, amit jövő héten kezdünk meg Wisconsin-ban a Studio One-ban. A
korong borítóját Travis Smith készítette és nekünk nagyon tetszik.
A korong 2006 január/február környékén jelenik majd meg a Crash Music
gondozásában.”

A zenekart 1998-ban alapította Christopher Morris, majd 2001-ben megjelent bemutatkozó albumuk, a Tales of the Lovelorn & Necromantic…. Ezután 2003-ban kiadták második The Supernatural Omnibus című művüket is a Dark Symphonies Records gondozásában. 2004-ben a csapat kiadót váltott és leszerződőt a görög Sonic Age Records-hoz. Ennek a házasságnak az első gyermeke született meg idén, amit […]
Tovább »
Ozzy Osbourne fan site Ozzyhead.com bemutatta a nagy öreg új kollekciójának a borítóját. Megtekinthető
ITT. Az anyag az „Under Cover” címet kapta és november 1-én a Epic gondozásában kerül majd a boltokba.
„Under Cover” tracklist:
01. Rock Mountain Way (JOE WALSH)
02. In My Life (THE BEATLES)
03. Mississippi Queen (MOUNTAIN)
04. Go Now (MOODY BLUES)
05. Woman (JOHN LENNON)
06. 21st Century Schizoid Man (KING CRIMSON)
07. All the Young Dudes (MOTT THE HOPPLE)
08. For What It’s Worth (BUFFALO SPRINGFIELD)
09. Good Times (ERIC BURDON)
10. Sunshine of Your Love (CREAM)
11. Fire (ARTHUR BROWN)
12. Working Class Hero (JOHN LENNON)
13. Sympathy for the Devil (ROLLING STONES)

A 2001-ben alakult norvég csapat 2003-ban készítette el bemutatkozó korongját From the Cradle to the Brave címmel, majd idén megérkezett második korongjuk, mely a Forever Endeavour címet kapta és a Massacre Records jelentette meg. A felvételek 2004 november/decemberében készültek a Panser stúdióban, a keverést Hugo Alvarstein és Klaus Heilman készítette. A norvég srácokhoz talán a […]
Tovább »
Az 1989-ben 16 éve Kai Hansen által alapított csapat a 2001-es No World Order című lemez után idén kiadta legújabb albumát. A korong a Majestic címet kapta és a Noise Records jelentette meg szeptember 26-án. Az anyag rögzítése és keverése a Hansen Stúdióban, Hamburgban történt, a produceri munkákat Dirk Schlächter és Kai Hansen végezte. A […]
Tovább »
Elkészült a Korn zenekar új nagylemezének a
borítója, megtekinthető
ITT. A korong a „See You on the Other Side” címet kapta és az EMI/Virgin Records gondozásában december 6-án kerül az üzletekbe.

A Jacksonville-i Allele
projectet az egykori COLD gitáros Kelly Hayes és ugyancsak egykori OTEP gitáros Lane Maverick alapította. A csapat bemutatkozó albuma „Point of Origin”
címmel kerül majd az üzletekbe október 25-én a Corporate Punishment jóvoltából.
„Point of Origin” tracklist:
01. Fake (2:54)
02. A Different Someone (3:26)
03. Closer To Habit (3:17)
04. Stitches (3:06)
05. Lost In Your Words (3:31)
06. Tightrope (3:43)
07. Immune (4:12)
08. Lies (3:12)
09. Misunderstood (2:36)
10. Unknown (3:34)

Az egykori Lost Horizon tag Daniel Heiman (ének) és Fredrik Olsson
(gitár) által alapított svéd Heed zenekar új lemezébe hallgathatsz bele, ha
ide kattintasz. A korong a „The Call” címet kapta, de egyenlőre még nem tudni Európában mikor kerül a boltokba. A japán megjelenést
október 21-re tették a srácok. Vendégzenészként szerepel az albumon: az egykori Yngwie Malmsteen frontember Göran Edman.