Rémálom a Nyár utcában – novemberben is ingyenesen
A sikeres nyitóbulik után novemberben is töretlen lendülettel zakatol tovább a Negative Art klubsorozata, a minden csütörtökön jelentkező Rémálom a Nyár utcában. A program ebben a hónapban számos különböző műfajú koncertből, és hajnalig tartó afterpartyból áll össze.. természetesen továbbra is ingyenesen.
2002. szeptember 27-én rendezték az első bulit Rémálom a Nyár utcában néven, az egykori Marco Polo Clubban. Ez a klub közel négy évig volt minden pénteken a rendezvénysorozat otthona. A programkínálat az évek során sokat színesedett: a kezdeti dark gothic zenekarok mellett az utolsó években már a legkülönbözőbb rock- és metalbandák is szerepeltek a színpadon és az afterparty-k programjában – minden, amiben ott a rock’n roll életérzés. Egy éves szünet egy után szeptember 20-án indult újra a rendezvénysorozat, méghozzá nem kis érdeklődés mellett, hiszen az első este is zsúfolásig megtelt az immár After Music Club néven futó szórakozóhely.
Novemberben is változatos program vár ránk: 8-án a 2001-es születésű Silentnoises adja elő jellemzően poszt-stoneres-metalnak titulált, női énekessel előadott nagyszerű ösztönzenéjét, majd a Vastrabant lép színpadra modern, húzós rockzenéjével, és vicces-cinikus dalszövegeivel.
15-én kicsit komolyabb hangnemre váltunk: az 1993 óta – korábban Dark Clouds néven – működő Nadir zenéje sokkal agresszívebb, sőt, első látásra akár bunkónak is tűnhet, de ez csak a látszat, hiszen például az egy főre jutó diplomák száma is kettő felé közelít ebben az együttesben. Az est keménységét minden bizonnyal az Ad Astra dallamos death metalja sem lágyítja: a ’99-ben alakult banda az Opeth, a Meshuggah és a Death nyomdokain halad. A harmadik gárda a Stonedirt ezen a napon, mely a Pantera, a Black Sabbath és a Black Label Society féle, southern ízekkel kevert, thrash-es, stoneres metal zenét ad majd elő.
22-én a komolysághoz némi sötétség is párosul: szerepel a győri progresszív death metal társulat, az Endless River, valamint az Amadea Sopronból, akik afféle komplex, szimfonikus black metalt játszanak, melyben erőteljes férfihörgés és női ének egyaránt szerepet kap. Az est fényét egy spanyol zenekar, a hasonlóan borongós zenét játszó Kathaarsys is emeli.
Egy héttel később egy kiscsit progresszívebb, elszállósabb hangulatú estre készülhetünk: fellép a Karc, melynek zenéjében az ipari metál, a dark rock és a ’80-as évek lírai popzenéje keveredik, és rendeződik össze gondolatokkal teli, megrázó erejű anyaggá. Szerepel továbbá az utóbbi időben egyre aktívabb Tegnapután zenekar, melynek a népdaltól a rockzenei hatásokig merítő dalai különös szinezetet kapnak a bennük hallható hegedű és elektromos szaxofon betékektől.
December 6-án Mikulás helyett a S:e:e:D metalkodik majd egyet, kiegészülve az Active Coma egészséges zúzásával, és a Fracry cséplésével. Csakúgy mint az összes Rémálom, ez az este is ingyenes lesz, a koncertek után pedig Jesper, Heaven’t és Adam_ válogatja majd a mulatni valók kedve szerint a hajnalig tartó afterparty nótáit.
Rémálom a Nyár utcában – novemberi programok
Helyszín: After Music Club, (Budapest VII., Nyár u. 6.)
Minden rendezvény ingyenes!
November 8., csütörtök 19.00 óra
Silentnoises, Vastrabant koncertek
Afterparty: Jesper, Heaven’t, Adam_
http://www.myspace.com/silentnoisesband
http://www.vastrabant.hu/
November 15., csütörtök 19.00 óra
Ad Astra, Stonedirt, Nadir koncertek
Afterparty: Jesper, Heaven’t, Adam_
http://www.adastra.tk/
http://www.myspace.com/nadirhungary
http://www.myspace.com/stonedirt
November 22., csütörtök 19.00 óra
Endless River, Amadea, Kathaarsys (ESP) koncertek
Afterparty: Jesper, Heaven’t, Adam_
http://www.amadea.tk/
http://www.endlessriver.org/
http://www.myspace.com/kathaarsys
November 29., csütörtök 19.00 óra
Karc, Tegnapután koncertek + vendégzenekar
Afterparty: Jesper, Heaven’t, Adam_
http://myspace.com/tegnaputan
http://www.karcmusic.com/
December 6., csütörtök 19.00 óra
S:e:e:D, Active Coma, Farcry koncertek
Afterparty: Jesper, Heaven’t, Adam_
http://www.seedband.hu/
http://www.myspace.com/activecoma
http://www.myspace.com/farcrymetal