
Nagy közönség előtt, sikeresen mutatkozott be Móricz Norbi új zenekara, a Star Positive. A rockbanda szombat este látványos koncertjével nyűgözte le az egybegyűlteket a Wigwam Rockclubban. A csapat olyannyira felpörgött, hogy decemberben várható első klipjük, majd jövő februárban debütáló nagylemezük.
Még csak a zenekar honlapjáról ismerhetőek a Star Positive dalok, a szombat esti koncerten már sokan kívülről fújták az olyan slágergyanús szerzemények refrénjeit, mint a Nélküled, az Indulnom kell, vagy az Egyedül. A budapesti debütáló koncert fényét emelte a Hooligans gitárosa, Tóth Tibi, és az énekes Kowalsky is, akikkel egy-egy dalt adtak elő. A közönség soraiban ismert zenészek, szakmabeliek is felbukkantak – többek közt Csipa a Hooligansből, Sidi a Zanzibarból, Csányi Szabolcs a Black-Outból és Jamie Winchester -, hogy meglessék, hol is tart a Star Positive.
- Remekül éreztük magunkat a színpadon, és úgy láttam, a közönség is egy jót bulizott – összegezte a szombati koncertet Móricz Norbi. A basszusgitáros elárulta, hogy novemberben és decemberben egyfolytában koncerteznek az ország különböző pontjain. Az év utolsó hónapjában egy klippel is jelentkeznek, majd jövő februárban megjelenik a debütáló nagylemez.










