Szerző: Lew

Swine Overlord – a brutal death banda új dala

Úgy tűnik, hogy a Swine Overlord névre hallgató death metal horda a 2014-es debüt után hamarosan új lemezzel jelentkezik, hiszen a napokban egy új dal, a Procreating the Offspring of Gods and Men került ki az internetre. A zenekar rövid kommentárt fűzött hozzá: „Azért döntöttünk úgy, hogy a Procreating the Offspring of God and Men lesz az Entheogenesis beharangozó singleje, mert a segítségével képet lehet alkotni az albumról. Más mint az eddigiek, de ez is mi vagyunk.”

Swine Overlord - Procreating the Offspring of Gods and Men (Official Track)

Obscura – közzétettek még egy dalt

A progresszív/technikás death német éllovasának számító Obscura újabb dallal jelentkezett a február 5-én esedékes, Akróasis című új lemezéről. Aki esetleg lemaradt, a címadó itt, míg a Sermon of the Seven Suns itt hallgatható meg, a The Monist című új szerzemény pedig az alábbi lejátszóban áll rendelkezésre. Emlékeztetőül, az Obscura a DTA társaságában hamarosan Európa turnéra indul, és április 6-án Budapesten is el lehet majd csípni őket.

Grimner – videoklip a vikingektől

Március 26-án jelentkeznek harmadik, Frost Mot Eld névre keresztelt lemezükkel a svéd Grimner vikingjei. Ízelítőnek már régebben megosztották az oldalunkon is bemutott Eldhjärta című dalt, mostanra azonban a szóban forgó nóta klipje is elkészült. A zenekar legelső videoklipje alább tekinthető meg.

Grimner - Eldhjärta ( Official Video ) Swedish Viking Pagan Folk Metal

Black Tusk – a sludge metalosok új dala

Decemberben már beszámoltunk róla, hogy január 29-én érkezik az amerikai Black Tusk nevű sludge banda legújabb lemeze, a Pillar of Ash. Akkor a Born of Strife című dalt hallgathattátok meg, most pedig egy újabb szerzeménnyel is előállt a trió, amely a Desolation of Endless Times címet viseli.

<iframe height="400" frameborder="no" width="100%" scrolling="no" src="https://w.soundcloud.com/player/?url=https%3A%2F%2Fapi.soundcloud.com%2Ftracks%2F232364914%3Fsecret_token%3Ds-GnIop&visual=true&color=ff5500&auto_play=false&hide_related=false&show_comments=true&show_user=true&show_reposts=false
„>

Queensrÿche – az Eye 9 videoklipje

Valószínűleg az már senkinek nem hír, hogy tavaly október 2-án jelent meg a Queensrÿche legújabb nagylemeze Condition Hüman címen a Century Media Records gondozásában, az viszont újdonság lehet, hogy a banda nemrégiben egy új videoklipet tett közzé, amely a legutóbbi albumon szereplő Eye 9 című dalhoz készült. Ez tekinthető meg alább.

QUEENSRŸCHE - Eye9 (OFFICIAL VIDEO)