Szerző: Lew

Corprophemia – készül a visszatérő lemez

Az extrém death metalban utazó kanadai Corprophemia még 2007-ben hozta ki első és eddig egyetlen nagylemezét. A hosszú szünet azonban most véget ér, hiszen a zenekar bejelentette újjáalakulását, illetve egy új album kiadását, ennek előzeteseként pedig megosztották az Hour of the Witch című dalt. A teljes Abhorrogenesis lemezt márciusra ígérik.

Corprophemia - Hour Of The Witch

Jeff Hughell – a második szólólemez

Jeff Hughell neve a Six Feet Under soraiból lehet ismerős az olvasóknak, hiszen 2012 óta ő látja el a death metal banda basszusgitárosi feladatait. Ezen felül a zenész szólóalbumokat is készít, és január 8-án már második nagylemeze jelent meg a saját neve alatt. A Trinidad Scorpion Hallucinations alább hallgatható meg teljes egészében, alatta pedig a borító is szemügyre vehető.

Mortiis – új single videóval

Már tavaly óta tudható, hogy a Mortiis új lemezzel jelentkezik idén, azonban úgy tűnik, hogy a The Great Deceiver megjelenése az eredeti januári időpont helyett március 4-re csúszik. A megjelenés előtt azonban egy új single is napvilágot látott, amelyhez, csakúgy mint a Doppelganger esetében, videoklip készült. A The Shining Lamp of God alább hallgatható/nézhető.

Mortiis | The Shining Lamp of God

Magrudergrind – a Sacrificial Hire videoklipje

Hat év szünetet követően február 12-én jelenik meg a brooklyni grind/powerviolence trió Magrudergrind legújabb nagylemeze II címen a Relapse Record gondozásában. Az előzetes Sacrificial Hire single videoklipet is kapott, amelyet alább tekinthettek meg.

MAGRUDERGRIND - "Sacrificial Hire" (Official Music Video)

A Magrudergrind 2016. március 12-én Budapestre látogat a Dürer Kert Room 041-es termébe.

Ripper – death/thrash támadás Dél-Amerikából

Chile tájairól zúdítja a világra a Ripper zenekar death/thrash keverékét, amely március 4-én már a második, Experiment of Existence című nagylemezük képében ölt testet. Alább két szám is meghallgatható a készülő lemezről, először a most megosztott Magnetic Solar Storms, majd a már régebb óta elérhető Neuronal Unity.

Ripper "Neuronal Unity" (Unspeakable Axe Records)

Suspiral – ibériai black

A spanyol Suspiral tavaly jelentkezett be a black metal színtérre első kislemezével, március 1-re pedig a debütáló nagylemez is elkészül Delve Into The Mysteries Of Transcendence címen. A közelgő albumról a duó most a Poisonous Essence című, majd 13 perces dalt tette közzé.

Earthburner – elkészült a bemutatkozó kislemez és videoklip

Az Earthburner névre hallgató zenekar nem más, mint Jeremy Wagner Broken Hope gitáros grindcore projektje, amelyet még 2002-ben hívott életre, amikor eredeti zenekara szüneteltette a működését. Ezt követően úgy alakult a helyzet, hogy egyéb elfoglaltságok, majd a Broken Hope újjáalakulása miatt nem jelentkezett zenével a trió, mostanra azonban elkészült az első kislemez, illetve egy videoklip is. A gitáros nyilatkozata szerint társaival már megírtak egy nagylemezre való anyagot, és most már csak arra várnak, hogy egy kiadó mögéjük álljon. Addig is ismerkedjetek meg a 2012 című kislemezzel és a Total War videoklipjével.

2012 EP by Earthburner