Címke: Vallenfyre

Vallenfyre – jön a második album

A Paradise Lost-ból ismert Gregor Mackintosh által vezetett, death-doom műfajban tevékenykedő Vallenfyre második lemezének kiadására készül. A Splinters című anyagot a Century Media Records adja ki, május 12-én. A borító Brian D’Agosta munkája. Az alábbiakban megtekinthető stúdió trailerben az albumot nyitó Scabs című dal egy részlete hallható.

VALLENFYRE - "Splinters" (Studio Report)

Vallenfyre – folytatás következik

A Paradeise Lost-os Gregor Mackintosh vezette Vallenfyre az A Fragile King című bemutatkozó lemeze után a tervek szerint jövő áprilisban új albummal jelentkezik. Az itt énekesként ténykedő Mackintosh mellett a My Dying Bride-os Hamish Glencross gitáros, Mully gitáros, Rohan (Doom, Extinction Of Mankind) basszer és az At The Gates, Paradise Lost, illetve a The Haunted zenekarokat megjárt Adrian Erlandsson dobos januárban a GodCity stúdióba vonul, hogy Kurt Ballou (Converge, Black Breath, Nails) produceri segédletével rögzítse a Century Media szárnyai alá vett második nagylemezét. A Vallenfyre nagyon elégedett bemutatkozó lemezével, de a mostani által egy szinttel magasabbra kíván lépni.

VALLENFYRE - Cathedrals Of Dread (OFFICIAL VIDEO)

Vallenfyre – megvolt az első koncert

A Paradise Lost gitáros Greg Mackintosh által életre hívott – My Dying Bride, At The Gates és Doom tagokból álló – Vallenfyre túl van az élő bemutatkozáson is. A tavaly október végén megjelent A Fragile King c. bemutatkozó lemezüket elsőként február 2-án Helsinkiben mutatták  be.

Vallenfyre live @ Tavastia, Helsinki

_ELVALASZTO_

Vallenfyre - Cathedrals of Dread (Live at Tavastia Club, Finland, 02.02.2012)
Vallenfyre - All Will Suffer: First song off the first ever gig

Brutal Assault 2012 – újabb hat fellépő

A nyári 17. Brutal Assault fesztivál újabb fellépői:

A New York-i death metal veterán Immolation, a My Dying Bride, a Doom és a Paradise Lost tagokból alakult death/doom Vallenfyre, a lengyel prooger Riverside.

Ott lesznek a brit indusztriális metal úttörői, a Justin Broadrick és G. C. Green által 1988-ban alapított Godflesh, akik új albumuk munkálatait szakítják meg a nyári fesztiválok miatt. 
A programban találkozhattok a technikás death metalos Nile-val és a norvég blacker Kampfar-ral is.

Vallenfyre – igazi halálról nem szólhat a metal?

A napokban jelent meg a Vallenfyre bemutatkozó nagylemeze, az A Fragile King a Century Media-nál. A death metalt játszó csapat tagjai között tudja többek között Adrian Erlandsson dobost (At the Gates, Brujeria, Paradise Lost, stb.), Hamish Hamilton Glencross gitárost (My Dying Bride), Gregor Mackintosh énekes/gitárost (Paradise Lost). Az említett lemez előzményei 2009 környékéig nyúlnak vissza, amikor Gregor elvesztette édesapját, a dalszövegek ezt a szomorú eseményt dolgozzák fel, később pedig zenekarrá formálódott a dolog. Egy közelmúltban adott interjúból a következőket tudhatjuk meg:
„(Gregor) Elég bizarrnak tartom azt, hogy ha kitalált halálesetekről énekelsz, mint pl. kiszedni egy holttestből a beleket, az rendben van, de amint egy igazi halálesettel kezdesz foglalkozni, az emberek megijednek. Ez ijesztő. Ez olyas valami, amit mi inkább kiadunk magunkból, mintsem magunkban tartsuk. Mindenki találkozik a halállal, miért ne beszélhetnénk róla. Korábban stigmaként tekintettem a halálra, ma már nem. Ez tényleg az élet része.”

Vallenfyre – doom/death szupercsapat

Paradise Lost, My Dying Bride és At The Gates tagokból verbuválódott össze a Vallenfyre nevű csapat. Nézzük kik is alkotják a Century Medianál otthonra is lelt zenekart.

Gregor Mackintosh (Paradise Lost) – vokál, gitár
Hamish Glencross (My Dying Bride) – gitár
Mully – gitár
Scoot (Doom, Extiction Of Mankind) – basszusgitár
Adrian Erlandsson (At The Gates, Paradise Lost) – dob

A bemutatkozó, 500 példányra limitált Desecration című 7″ EP-t az Imperium Productions gondozza, a Fregile King című bemutatkozó lemez pedig október végén lát napvilágot.

12