Címke: Wendigo

Wendigo – feldolgozás

„Kedves Barátaink!

A www.wendigo.hu honlapról szabadon letölthető a Butterfly című dalunk remix verziója, melyet az Anima Sound System-ből Csonti, azaz Soós Tamás Attila készített.
Merésznek tűnik a párosítás, ám a végeredmény igazán nagy örömet okozott nekünk.
Aki érdeklődik a dal kísérletező szándékú átdolgozása iránt, az bitorolja és terjessze bátran.

mmWmm/

Üdvözlettel:

a Wendigo Crew – BZ, Kozi, Jozzy, Rob & Crow”

Wendigo – hírlevél

Emergenza 2. forduló: SEGÍTS NEKÜNK!

Amint talán már láttátok, a zenekar az Emergenza fesztivál és verseny második fordulójában is részt vesz, amely ÁPRILIS 18-ÁN, azaz MOST SZERDÁN lesz a Kék Yukban.
Mivel ennek a fordulónak már az a tétje, hogy a zenekar a döntőbe jusson, hogy egy szakmai zsüri elbírálása alapján külföldi megmérettetési lehetőségeket szerezzen, a múltkori nagy segítségetek után ismét hozzátok fordulunk!

Mivel a Wendigo a közönség szavazata alapján juthat a döntőbe, RÁTOK VAN SZÜKSÉG, mégpedig a helyszínen!

Kérlek, minél előbb jelezzétek részvételi szándékotokat, mivel ha nálunk vásároljátok a jegyeket, a helyszíni jegyár töredékéért jöhettek be!

Amennyiben érdekel az esemény és szívesen segítenétek (és mellesleg jót tombolnátok a Wendigo műsorára), írjatok az info@wendigonet.com e-mail címre és gyertek minél többen!
 
A zenekar előreláthatólag este 20:00 környékén kezd: Mi ott leszünk a színpadon… és ti ott lesztek előtte?

Előre is köszönjük!

.  .  .  .  .  .  .  .  .  .  .  .  .  .  .  .  .  .  .  .  .  .  .  .  .  .  .  .  .  .

Következő koncertek:

2007.04.18.  20:00
Budapest (H), Kék Yuk, Fényes Adolf u. 28.
Emergenza Music Festival, második forduló
(ez az a szavazós dolog, amiről feljebb beszéltünk)

2007.04.29.  20:00
Budapest (H), Rocktogon, VI. Mozsár u. 9.
(vendég: Salvus)

Wendigo – majdnem

A Fonogram díjátadón csaknem népmesei csoda történt – tudjátok, amikor a szegényember legkisebb fia nyeri el a király leányát és fele birodalmát 🙂 -, az esélytelennek tartott Wendigo csak hajszálnyival maradt le az Év felfedezettje kategóriában toronymagas favoritként indított és alaposan megtámogatott korábbi Megasztár győztes mögött!

A második helyezésünk azt jelenti, hogy a hazai rock-metal underground egy képviselője méltó ellenfele volt a Megasztárból ismert népszerű előadóknak, a professzionálisan menedzselt popipari produkcióknak, sőt többeket maga mögé utasított.
Ez nem csak a Wendigo, nem csak a Wendigo rajongók sikere, hanem elsősorban azé a metal közösségé, ahová mi is tartozunk, ahol barátaink és zenésztársaink játszanak. Reméljük, egy apró lépéssel mi is hozzájárultunk ahhoz, hogy több figyelem jusson a valóban remek rock/metal zenekarainkra.
Köszönjük a támogatást, köszönjük az sms-eket, köszönjük, hogy szurkoltatok nekünk!
 
BZ, Kozi, Jozzy, Rob és Crow, azaz a Wendigo Crew

Wendigo – Fonogram díjra jelölve

A 2006-os auditált lemezeladási adatok, egy 200 fős szakmai zsűri és az 5 fős Fonogram bizottság döntése alapján a Wendigo zenekar hivatalosan a Fonogram díj jelöltje lett „Az Év Felfedezettje” kategóriában.
 
Először is: Köszönettel tartozunk Nektek, a támogató együttműködésetek nélkül lehetetlen lett volna, hogy jelöltekké váljunk.
 
Most ismét a támogatásotokat kérjük.
Természetesen tudjuk, hogy „Megasztárok” ellen pont annyi esélyünk van, mint Dávidnak nem is egy, hanem több Góliát ellen, dehát hamár eddig eljutottunk, a támogatóinkkal, a rajongóinkkal és önmagunkkal szemben is csak akkor vagyunk korrektek, ha becsülettel helytállunk.
 
Azt szeretnénk kérni Tőletek, hogy amennyiben erre lehetőségetek van, segítsétek a mi kis undreground kampányunkat:
– Ha tudjátok, helyezzétek el a kezelésetekben álló kiadványban valamelyik bannerünket (ha más méret kell, természetesen elkészítjük). A link: www.wendigo.hu
– Hírként is elhelyezhetitek, hiszen nem kicsit pikáns ez az Underground – Megasztár összecsapás 🙂
 
És ami talán a legfontosabb:
Szép dolog a Fonogram díj, de a verseny igazi tétje, hogy ki képviseli Magyarországot az Eurovision 2007 dalversenyen.
Eddig olyan előadókat küldtek, mint a NOX, a VIP vagy Delhusa Gjon.
Most először nyílik legalább halvány reménysugár arra, hogy a magyar popüzem avíttas termékei helyett (akik kivétel nélkül visszhangtalanul szerepeltek) egy mai rock-metal zenét játszó csapat álljon a színpadon hazánk képviseletében.
 
A győztes személyéről – és ezzel együtt arról is, hogy ki lép fel az Eurovision 2007-en, a közönség szavazatai döntenek.
Ha valaki a Wendigo-t kívánja támogatni, akkor a 06 91 333 303 -as telefonszámra kell elküldeni a WENDIGO szót.
 
Ígérni sokmindent nem tudunk, pusztán természetesen természetesen a köszönetünket, valamint „vért és verítéket”: ez utóbbit fogjuk adni színpadon, ha Helsinkiben hazánkat képviselhetjük, és természetesen élő, energikus, modern rockzenét.
 
További információk:
 
 
Üdvözlettel:
 
BZ, Kozi, Jozzy, Rob és Crow, azaz a Wendigo

Wendigo

Wendigo – jelöltek

A csapat hivatalos honlapján tette közzé a következő hírt:

„Nagy örömmel értesültünk róla, hogy Az év hazai felfedezettje kategóriában a Let it Out albummal a Wendigo is a nevezettek közé került, köszönet mindazoknak, akik gondoltak ránk! A lemezeladási adatok, valamint 2 szakmai bizottság döntése alapján alakul majd ki, hogy kik kerülnek az első 5 közé, közülük pedig a közönség szavazza meg a győztest.”

A csapatot a közeljövőben elcsíphetitek a következő bulikon:

2007.02.17.  18:00
Budapest (H), Kultiplex, Kinizsi u. 28.
Emergenza Music Festival

2007.02.24.  20:00
Budapest (H), Vörös Yuk, Fényes Adolf u. 28.
Wendigo, Everwood, OneHeadedMan, Dystopia

Wendigo

A csapat legfontosabb híre természetesen a lemezbemutató koncert, melyre október 14-én, szombaton este kerül sor a Kultiplexben. Mivel ez a „Let It Out” megjelenését követő első „egész estés” fellépés, a lemezen hallható vendégek is fellépnek a zenekarral: Egervári Gábor (After Crying) fuvolájával, Miki (Wackor) pedig bársonyosan torokszaggató hangjával teszi tiszteletét, de rajtuk kívül is lesznek meglepetések. A nyitóbanda szerepét pedig a Metallica feldolgozásokat játszó Scary Guyz egy hálátlan ínhüvelygyulladás miatt kénytelen volt lemondani, helyükre a Demonlord érkezett, akiknek viszont az aznapi koncerthelyszínük „betegedett le”, és végszóra estek be a Wendigo elé. Már csak az érdekes stíluspárosítás miatt is érdemes arrrafelé venni az irányt 14-én!

Persze a kreatív munka is folyamatos, már javában íródnak a második lemezre tervezett szerzemények, de a banda közben arra is sort kerített, hogy egy első látásra stílusidegen feldolgozást faragjon át Wendigo dallá. Madonna Frozen című közismert slágerére esett a választás, amely a jelentős átdolgozás hatására hol modern metal zúzdává, hol pedig bivaly brutáldoommá változott. A felvétel teljes egészében a Wendigo „házi demostúdiójának” terméke, és már le is tölthető a zenekar honlapjáról – no és persze élőben is meghallgatható a 14-i koncerten.
Szintén a napokban kerül fel a weboldalra a zenekar frissen elkészült videoklipje, melyet a Asztalos András forgatott a „Thousand Voices” című dalra. A zenekar myspace oldalára már felkerült a klip butított verziója, de napokon belül egy nagyobb felbontású változat is letölthető lesz.

123