Metal/Hardcore/Happy Hardcore a Rádayban

Újabb „dömpingölős” estnek örülhetünk október harmadikán, ugyanis a hamarosan működésbe lépő Rádayban három olyan hazai csapat lép majd fel, akiknek zenéjében komoly szerepet kap a fent említett zenei irányzat. Persze, hardcore és hardcore között is van némi különbség, elég csak ezt a három zenekart meghallgatni. Az első fellépő, a One Reason To Kiss. Ők is részt vettek szeptemberben a Modern Rock Est-en, s most is abszolút érthető módon kerültek a programba. 21.15-kor művészetük súlyossága meteoritként csapódik be a jelenlévők arcába. Következő „delikvens” a Liberal Youth. Igazi old-school hardcore, ráadásul magyarul! A Savaria Colonia crew 2003 óta működő zenekara, ergo az embert percig nem hagyják szuszhoz jutni az általában bő fél órás programjukban. Meg kell nézni! Az este legrockosabb és egyben legdallamosabb fellépője a My Small Community lesz, akik szintén felléptek a Modern Rock Est keretében, s már akkor is szóba került, hogy ez a csapat bizony annyira szerethető zenét játszik, hogy az önmaguk által happy hardcore-ként (is) kategorizált stílusnak tökéletesen eleget téve adják elő dalaikat, s erre nincs is jobb példa, mint egy MSC koncert.
Jaaa, és az esemény fő fellépője a korsó Soproni, hisz egész este 99 Ft-ért kérheted!
_ELVALASZTO_

One Reason To KissLiberal YouthMy Small Community
Hely: Ráday Music Pub, IX., Budapest, Ráday u.43-45.
Idő: 2008.10.03., péntek
Kapu: 20:00
Belépő: 1000 HUF