Casket Robbery – Baba Yaga kísérteties folklórja

Baba Yaga folklórját eleveníti meg Bone Mother videóján a death metalos halálgép Casket Robbery.

Ebben a dalban és a videóban egyaránt Baba Yaga kísérteties folklórját hívtuk segítségül, kezdve a lírai interpretációnktól egészen addig, ahogyan őt életre keltették a csodálatos agyagvideóban. Mindent tudva, mindent lát, mindent feltár, minden létező. Reméljük, hogy élvezni fogja a Bone Mothert!”  – mondta Megan Orvold énekes új videójuk kapcsán.

Casket Robbery - Bone Mother (OFFICIAL MUSIC VIDEO)

SamaS – friss klip

A budapesti modern metal banda gőzerővel dolgozik új albumán és már az utómunkálatok fázisában járnak.

Azt nyilatkozták, hogy nagyon sok inspirációt és új ötletet kaptak a lemez készítése közben, melyek hamar új dalokká értek, így azoknak is mindenképpen helyet szeretnének szorítani az új korongon, emiatt az album megjelenésére csak jövő év elején számíthatunk. 

A várakozásért cserébe a Samas kárpótlásul elkészítette legújabb videoklipjét az új albumon is helyet kapó Feszültség című dalához . Ahogyan már megszokhattuk tőlük most sem sajnálták az időt és energiát, hogy igazán zúzós és egyedi anyagot hozzanak össze. A klip és az album zenei felvètelei budapesti Positivesound stúdióban készültek. A videó vizuális részeit pedig ismèt Németh ‘Kobe’ Dánielre és csapatára az imagicore brigádjára bízta a banda.

Vigyázz! Felráz, akár a 400 V!

Samas - Feszültség (Official music video)

KICSI A BORS, DE ERŐS – EP VÁLOGATÁS #101

„szétmálló hangerdö„ Akkor… maszkot fel, és kezdjük! Újra eljött a világvég és vele együtt EP sorozatunk 100 + 1. epizódja, amely az közelgő ünnepekre hangolódva a kaotika, az őrület, a brutalitás és a poszt-apokaliptikus energiák spirituális jegyében telik. Relax, feltöltődés és orgazmus… mi kell még? Az észtországi Swarn egy rituális blackened/death projekt, ami 2016 óta […]

Tovább »

Igorrr – Új videóval mutatkozik be az új felállás

November 25-én kezdi meg európai turnéját az Igorrr, amin már a zenekar új tagjai mutatkoznak be. A Gauiter Serre által vezetett avantgardista, extrém metal vonalas banda soraihoz két új énekes Aphrodite Patoulidou és JB Le Bail, továbbá Sylvain Bouvier dobos és Martyn Clément gitáros csatlakozott. Az új felállástól most Opus Brain videójukat nézhetitek meg, amit élőben a Pol’and’Rock Fesztiválon rögzítettek. Hazai rajongóknak jó hír, hogy a banda új felállása 2022. május 2-án a Barba Negrában is bemutatkozik.

IGORRR - Opus Brain LIVE at Pol'And'Rock Festival 2021

Solar Cross – Hallgasd meg első lemezüket

Echoes of the Eternal Word címmel jelent meg a progresszív death metalt játszó finn Solar Cross első nagylemeze. A zenekart az Omnium Gatherum soraiból ismert HarriLauri és Jarmo Pikka testvér triója alkotja. 12 dalos lemezük főbb témáiban finn népmesék, hiedelmek, valamint a természettel, geo-történelemmel kapcsolatos legendák állnak. 

Solar Cross - Echoes Of The Eternal Word - Full Album Stream - 2021 Transcending Records

Gaia Epicus – Seventh Rising (2020)

A Gaia Epicus egy egyszemélyes norvég power metal projekt. Működtetője az a Thomas Christian Hansen, aki épp két évtizede kötelezte el magát a kétezres évek elején az európai undergroundot özönvízszerűen elárasztó power metal mellett. A Gaia Epicus-nak azonban sosem sikerült kitörnie a másodvonal alsó régióiból, Thomas kitartása viszont példaértékű. Seventh Rising című lemeze, már munkájának […]

Tovább »