Sajnálattal kell közölnünk, hogy az október 16-i [b:e5bb2379]The Devil’s Blood – Heretic – Veér[/b:e5bb2379] koncert elmarad. A zenekar dolgait intéző ügynökség az egyik zenekari tag egy közelebbről meg nem nevezett súlyos személyes problémáját jelölte meg okként, és az egész közép-európai miniturnét lemondta.
Pótlásról van ugyan szó, de ha lesz is, az nem ebben az évben valósul meg. Részünkről hatalmas csalódásként éljük meg a fejleményt, de nem rajtunk és nem is az érdeklődés hiányán múlt. Ezúton is köszönjük mindenkinek a koncert reklámját.
A [b:e5bb2379]The Devil’s Blood[/b:e5bb2379] nem koncerteket ad, hanem szeánszokat tart, és nem a nézőknek, hanem az alvilág urainak zenél. Transz-szerű, hipnotikusan sodró rituáléjukba bekapcsolódhat persze a közönség is, ehhez minden eszközt megadnak.
A zene egyszerre régi és új, merít az okkult gitárzene történetének szinte minden részéből, a hatvanas évek pszichedelikus rockjától kezdve a [b:e5bb2379]Black Sabbath[/b:e5bb2379]-on át a ’80-as évek metaljáig. A mikrofon előtt egy nő áll, kinek hangja nem bájos csilingelésével, hanem karizmájával és terjedelmével hódít.
Aki nem bírja a vér látványát, maradjon otthon. Aki fél a pokoltól, maradjon otthon. Akit viszont vonz az alagút a fényesség végén, valamint kíváncsi arra a holland bandára, amely néhány hónap leforgása alatt, egy demó, két kis- és egy nagylemez kiadásával és egy apró underground kiadó segítségével a legnagyobb nyugat európai rock és metal fesztiválok színpadjáig jutott, az jöjjön el, a kárhozat garantált.
A pokolba vezető úton a szintén holland old-school metal [b:e5bb2379]Heretic[/b:e5bb2379]-kel, és a magyar [b:e5bb2379]Veér[/b:e5bb2379] zenekarral találkozunk. Az indulás időpontja október 16. szombat, a gyülekező helyszíne a Tűzraktér. A visszaútra fel nem jogosító jegy ára 2800 forint vagy 10 euro.

Hivatalos ajánló:

Hallgatnivaló:
[url:e5bb2379]http://www.myspace.com/thedevilsblood[/url:e5bb2379]
[url:e5bb2379]http://www.myspace.com/hereticmaniacs[/url:e5bb2379]
[url:e5bb2379]http://www.myspace.com/veerhun[/url:e5bb2379]