4 nap az underground jegyében – Idén is lesz Fekete Zaj Fesztivál

Augusztus 19-22. között a Mátrában, a Sástó partján, idilli környezetben élvezhetjük a zenei műfajok sokféleségét. Idén a hazai előadóké lesz a terep, köztük friss és nagyon izgalmas formációkat, legendás neveket és régi zajos kedvenceket hoz el fesztivál. Az éjjeli zajokhoz persze nappali csodák is társulnak, a zenei kalandok és felfedezések mellé ezúttal még különlegesebb programkínálat várható!

A számtalan zenei stílusból érkező zenekarok mellett a Fekete Lyuk hangulatát felelevenítő programmal is készült a fesztivál, így az újdonság élvezete mellett egészen nosztalgikus hangulatba is kerülhetnek a Zajongók. Augusztus 19-22-ig a Mátrában, a Sástó partján, idilli környezetben élvezhetjük a zenei műfajok sokféleségét, melyet számos nappali program egészít majd ki. A szervezők idén is számítanak is rajongók segítségére; közösségi támogatói programot indítottak, hogy átalakíthassák a Sástó két szigetét.

Az elmúlt hónapok bizonytalansága miatt a már lekötött nemzetközi előadók átkerülnek a jövő évi programba, melynek egyeztetése már folyamatban van, így a 2020-as év a magyar zenekarokról szól majd a Fekete Zajon. A zenei felhozatal a négy nap alatt egy izgalmas ívet bontakoztat ki, ami egy komplex zenei élményt nyújt. A tavaly debütált, háromszög alakú, izgalmas megjelenésű Delta színpad idén kiemeltebb szerepet kap és felváltva működik majd a nagyszínpaddal, ami egy erős kettősséget ad majd minden napnak. A szerda a rock n’ rollosabb műfajoktól indít, majd az este folyamán a stoner és a hardcore vonalat bontakoztatja ki a The Southern Oracle, az Oaken és a Ghostchant formációkkal. A fő térben javarészt egy friss, alternatív irány lesz hangsúlyos, melyet a belvárosiasabb, értelmiségi fiatalok felől érkező indie Mordái és Gustave Tiger képvisel, míg az este további részében egy súlyosabb, drone-os, doomos műfajba érkezünk az Entrópia Architektúrával. A magyar industrial két fontos előadója, a First Aid 4 Souls és a Planetdamage is fellép.

Gustave Tiger - Senki se tenger

A csütörtöki nap a nosztalgia jegyében telik majd, de nem a retro irányból, hanem a legendás szórakozóhely, a Fekete Lyuk hangulatát idéző programnak köszönhetően. Fellép a VHK, a Korai Trancemission és a Trottel zenekar három tagjából összeállt A Trottel bemutatja: Talayapa feat Rita K nevű formáció is. Két izgalmas fiatal zenekar, a Dorota és a TPSRPRT is tiszteletét teszi a fesztiválon, míg a kisszínpadon főleg a régi zajos közönségkedvencek lépnek fel, a nap első felében főleg stoner, majd post-punk és amolyan szomorú metal irányra váltva. A Musica Moralia lesz az est egyik legizgalmasabb fellépője, ami a maga experimentális poszt-folk műfajával, a finom, halk énekkel és a preparált, analóg hangszerekkel üde színfoltja a fesztiválnak.

Musica Moralia - Architect (Official video 2018)

Pénteken egy hangsúlyos indie és post-punk hangulatra számíthatnak a Zajongók; a főbb nevek közé tartozik az Amber Smith, az IDEGEN és a Mayberian Sanskülotts, melyek mellett láthatjuk a Csihar Attila-féle, az industrial Plasma Poolt megidéző π-t is. A 25. jubileumát ünnepli aznap a Sear Bliss, akik az első demójukkal készülnek a Zajra, és hallhatjuk még a hosszú évek óta először koncertező dark rave, indie és alter underground egyik klasszikusát, a Perfect Name zenekart is.

Sear Bliss - Seven Springs (Official Video)

Masszív, egységes és sötét lesz a szombat, ami főleg a doom és a darálós death metal vonalat képviseli majd, az Ahriman és a Kill With Hate zenekarokkal pedig kissé a black metal irányába is elmozdul. A nagyszínpadon a dark wave és a kevés hangszeres sötét elektronika dominál majd: Ultranoire, Black Nail Cabaret és a Lazerpunk a főbb nevek. A Delta színpadon emellett a súlyos, főként modular techno adja az alapot.

Black Nail Cabaret - No Gold

A nagyszínpados programokat minden éjjel techno afterparty követi, ahol a sötétebb, dallamtalanabb techno érvényesül. A zenei programokon kívül installációk, filmek, kiállítás, workshopok és még több nappali program várható, amit a természetjárók megspékelhetnek egy kirándulással is a festői Mátrában.

Az idei rendhagyó helyzet miatt a 2020-as nemzetközi lineup egy az egyben átköltözött jövőre, ezért a stáb egy közösségi támogatói akciót indított, amivel a 2021-es fesztivál megvalósulását lehet támogatni. Mivel a Zaj célja a folyamatos értéknövelés, a közösségépítés és a különleges művészeti értékkel bíró produkciók bemutatása, a befolyt összeget a művészetbe forgatják vissza: egy hangvezérelt interaktív installációt építenek a Sástó két szigetére, ami koncerthelyszínként, portállá változó hídként és nem utolsó sorban találkozóhelyként funkcionál majd. A Zajongók itt élvezhetik a reggeli napsütést, a délutáni akusztikus produkciókat, este pedig csodálhatják a holdfény és a LED-ek misztikus elegyét. A támogatók nevét a fesztivál közzéteszi és további ajándékokkal hálálja meg, melyekről itt lehet tájékozódni: https://www.feketezaj.hu/fz/kozossegitamogatas-2020

De nem csak kérni, adni is szeretne a Zaj, egy szociális bérlet pályázattal, melynek célja, hogy azok is részt vehessenek a fesztiválon, akik évek óta járnak a Zajra, de a válság miatt elvesztették a munkájukat vagy nehéz helyzetbe kerültek, így ezt idén nem tehetnék meg. Ehhez különböző mértékű támogatással lehet hozzájárulni, melyet a fesztivál szálláslehetőséggel és napi egyszeri étkezéssel egészít ki.

A szálláslehetőségek idén kibővültek; lehet választani panziót, a retro osztálykirándulások hangulatát megidéző faházikót, motelszobát és természetesen sátrazásra is van lehetőség.  https://tixa.hu/feketezaj2020_szallas

Jegyek elővételben július 31-ig kaphatók a Tixán. https://tixa.hu/feketezaj2020

Fekete Zaj Fesztivál

2020. augusztus 19-22. Mátra, Sástó Kemping

Négynapos bérlet elővételben 07.31.-ig 16.990 Ft

Napijegyek elővételben 4990 Ft

https://tixa.hu/feketezaj2020

https://tixa.hu/feketezaj2020_szallas

https://www.feketezaj.hu/