OneHeadedMan hírek

Figyeljetek jól, mert sok dolog történt, és mindent csak egyszer mondunk el: páran talán emlékeznek arra, hogy a Bakery stúdió csinált egy játékot, hogy a 3 legjobb beküldött hangzóanyagot kikeverik ingyen és bérmentve. Nos, talán nem teljesen büszkeség nélkül fogadtuk a hírt, hogy a miénk az egyik. Ezt a számot (valamint még 1 próbatermi-demó testvérét) megtaláljátok mind a hivatalos oldalunkon, mind a myspace oldalunkonTo ReRun” névvel. A másik dal címe: The substitute, amit ugyanott találtok.
Akinek ez a mennyiség sem elég, az írjon nekünk emailt és belehallgathat az összes előkészületben levő nótába!
Ezzel együtt az első közös gyerekünket várjuk, azaz kijelöltük a debütáló nagylemezünk felvételének idejét: május 9-től a Bakery stúdióban leszünk!
További hír, hogy Fodor Balázs (basszusgitár) már nem tagja a zenekarnak. Nagyon köszönjük eddigi munkájukat, a posztjára, úgy tűnik, megtaláltuk a megfelelő embert, a gitáros posztra pedig továbbra is keresünk embert, aki profin kezeli a hangszerét és tudja, hogy a színpadon nem feltétlenül csak a húrokat kell fixírozni!
Minket pedig legközelebb március 21-én a Henry J. Beans klubban kaphattok el a Rest of the Fest – Leukémia segélykoncert különkiadáson!