Behemoth – Nergal önéletrajza márciusban
Nergal (Adam Michał Darski) körül zajlik az élet. A kiválóan sikerült The Satanist album után, a Behemoth hírhedt frontembere önéletrajz kiadására adta a fejét. A Confessions Of A Heretic – The Sacred And Profane: Behemoth And Beyond című könyv megjelenésének időpontja március 19. Az önéletrajz Nergal Behemoth-tal átélt élményeire, a katolikus egyházzal való konfliktusaira, a leukémiával vívott csatájára és a lengyel televíziós tehetségkutató műsorban tett zsűris szereplésére fekteti a hangsúlyt.
Nergal szerint „A lázadás a fiatalság része, de néha veszélyes is tud lenni. Kard helyett én gitárt tartok a kezemben. Ugyanabban a rideg világban élek én is, viszont Molotov-koktél helyett számítógépet használok, ami sokkal erőteljesebb fegyver.”
Nergal mellett, Krzysztof Azarewicz és Piotr Weltrowski nevezhető meg szerzőként, amit Mark Eglinton fordított angolra. A dedikált könyv előrendelhető a banda hivatalos honlapján, melynek érdekessége még, hogy az előszót Randy Blythe (Lamb of God) írta.









