Amorphis – Lemezelőzetesek

Az Amorphis szeptember 26-án adja ki 15. stúdióalbumát Borderland címmel. A 10 dalos lemez a Reigning Phoenix Music gondozásában fog megjelenni.
„Egy-egy új album készítése előtt szokásunk egy kis megbeszélést tartani. A zenekar énekesével, Tomi Joutsennel közösen könnyed beszélgetés során rajzolunk fel vázlatokat a levegőbe, ötletelünk témákról és tapogatjuk a lehetséges irányvonalakat. Ez most is így történt. A könnyed társalgásból gyorsan komoly, súlyos témák bontakoztak ki. Olyan dolgok, amelyek elől nem hunyhatjuk be a szemünket, és amelyeket nem zárhatunk ki az elménkből. Őseink, az előttünk járó nemzedékek is szembesültek pusztulással és halállal. A dalszövegeket úgy írtam meg, hogy közben tiszteletben tartottam az emberiség egész mitológiáját, és nagyra értékeltem a zenekar hallgatóit. Remélem, hogy átjön belőlük valami abból az alázatból és azokból az erőkből, amelyekre mindig is épült az életünk ezen a világon!” – mondta Pekka Kainulainen, aki 2007 óta a zenekar szövegírója.
A lemezről az alábbiakban Light and Shadow daluk szöveges, valamint a Bones hivatalos videója nézhető meg.










