Szerző: Győr Sándor

Dirty Ol’ Crow – Strangers’ Nest (2019)

A Dirty Ol’ Crow nevű ötös felállása 2017 áprilisában alakult ki. A zenekar magját még Németországban hozta össze Michael Knoll, Dom Schüttler és Andreas Bauer. Utóbbi 2014-ben Londonba költözött, de a zenekari álmokat nem adta fel, sőt! Énekest és egy másik gitárost keresve előbb a lett Vikki Totten került a látóterébe, majd ő hozta a […]

Tovább »

Nova Prospect – közönség nélküli koncert

Már a YouTube-on is megtekinthető a Nova Prospect zenekar koncertfelvétele, mely közönség bevonása nélkül szeptemberben került rögzítésre a kecskeméti Hírös Agóra művelődési központban. A közel 20 perces felvétel a már 13 éve működő kecskeméti zenekar eddig megjelent mindhárom nagylemezéről tartalmaz dalokat. A felvétel a Nemzeti Kulturális Alap és a Hangfoglaló Program támogatásával valósult meg.

Nova Prospect karanténkoncert a Hírös Agórában


Kiss József gitáros a koncertől:

“A tavasz óta tartó koncerthiányos időszak ellenére szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert a korlátozások feloldását követően a nyár folyamán tudtunk pár igazán sikeres koncertet adni a fővárosban, Tiszakécskén, és itt helyben is Kecskeméten. Az ezeken a bulikon magunkba szívott energiákkal feltöltődve vettük birtokba a Hírös Agóra színháztermét, és rögzítettük a koncertvideót szeptember elején. Óriási élmény volt a művelődési központ nagyszínpadán játszani, de mivel a pályázatnál szigorú előírás volt, hogy a koncertet közönség nélkül kell rögzíteni, be kell valljuk, hogy azért így nem volt teljes hatás. Talán az üres nézőtértől jobban meg voltunk szeppenve, mintha az egy teltházas koncertterem lett volna (nevet). Reméljük, hogy a jelenlegi koncertmentes időszakban ez a felvétel egy kis pótlékot jelent majd a zenekar rajongóinak is. A videófelvételért Marsa Norbert és csapata, a hangfelvételért és utómunkáért Fülöp Ákos, a fényekért pedig Göttinger László felelt. Köszönet a támogatóknak, különösen a Hírös Agóra Kulturális és Ifjúsági Központnak, hogy befogadtak minket.”

A zenekar legújabb dala november közepén debütált egy videoklip kíséretében. A Légy Valaki! az első előhírnöke a Nova Prospect egyelőre cím nélküli, készülőben lévő negyedik nagylemezének, egyben az első új dal a zenekar  Jövő kilátással című harmadik nagylemezének 2018. decemberi megjelenése óta.

Nova Prospect - Légy Valaki! (Hivatalos videó)

A dalhoz készült kisfilm a zenekar első, kvázi saját gyártású videoklipje, ugyanis azt Pintér Judith, a zenekar hivatalos koncertfotósa rendezte, rögzítette és vágta Koncz Gergely segítségével, aki a fényekért és a helyszínért felelt, közben másodkamerásként is közreműködött. A zenekar gőzerővel dolgozik tovább az új nagylemez anyagán, melynek megjelenését 2021. első felében tervezik.

Tulpa – How To Create… part One (2020)

“Győri Atilla (ex-Trick) progresszív, olykor pszichedelikus rockzenei ötleteit először régi zenésztársával, Jáger Zolival (Jóvilágvan, ex-Trick) formálgatta, majd Binges Zsolti (FISH!, Storm The Studio) és Székely Marci (ex-Ozone Mama, Superunknowns) csatlakozásával vált teljessé a közösség, ami kialakította a TULPA hangzást” – szól a csapat infolapján a rövidített történetük. A Grungery-s Székely Marci interjúban találkoztam először a […]

Tovább »

NGC hírlevél – 2020. december

2020. az eddigi legaktívabb év volt a kiadó életében, ami cirka 4 év eddig, ha a lényegi részt nézzük.

Idén 3 CD és 6 kazetta kiadványunk volt. Aki szeretné őket a karácsonyfa alá tenni, most egyéni rendeléstől függően meg tudjuk őket akciózni. A disztró részlegünket pedig felszámoljuk, ott minden CD 700 Ft és minden digi CD 1100 Ft.
NGC Prod kiadványok idén időrendben:

DODLost Souls Of The River (papír / fatokos kazetta)
NAGAARUMCovid Diaries (6 paneles digisleeve CD)
P.F.A.Fangs (cardbox case kazetta)
NAGAARUM Pulzár (cardbox case kazetta)
IN VACUOUrbain Noir (6 paneles digisleeve CD)
STAR SHAPED CHIMNEY The Lab Above The Clouds (cardbox case kazetta)
NOCRUL The Apocalypse Of Mankind (cardbox case kazetta)
AVARON Avaron (6 paneles digisleeve CD
NOCRUL Eye Of Terror (cardbox case kazetta) – 1 héten belül

Rendelést le lehet adni e-mailben is a mail@ngcprod.com-ra írva, de ha valakinek nincs kedve dumálni, közvetlenül húzhatóak a kiadványok a Bandcampünkről is (nagy részük ingyen postázva Magyarországon belül): www.ngcprod.bandcamp.com
Ugyanitt meghallgatható minden anyag. A hivatalos oldalunkon meg lehet véleményezni és pontozni mindent: www.ngcprod.com

Üdvözlettel:
Gábor

MOLNÁR RÓBERT BAND – VALAMI ÁLOM [EP] (2020)

Hosszú hallgatás után végre ismét új anyag érkezett a szolnoki dark rockerektől. Ha már a ‘90-es évek közepén/végén követted a rock/metal színteret, akkor kizárt, hogy ismeretlenül cseng az Árnyak neve. A Kicsi a bors, de erős 40. részében már röviden írtam a Molnár Róbert Band EP-jéről, de azóta is többször előkerült (kicsit spoiler, de rajta lesz […]

Tovább »

Meristem – Dark Phase (2020)

Nem szokványos módon ismerkedtem meg a Meristem zenekarral, illetve a szinte friss, hétszámos anyagával. Az egész úgy kezdődött, hogy volt egy nagyon jó, kb. két órás beszélgetésem Szarka Joseph-fel, akit a régi motorosok még a Hammer hasábjairól ismerhetnek, a fiatalabbak pedig a Hear Hungary-s Leander Kills, Nomad, Mudfield zenekarok révén hallhattak róla. Joseph végtelenül szimpatikus […]

Tovább »

Szabó Norbert, aki Guiness rekorder a világ legnagyobb zenekarával

Bizonyára sokan hallottatok arról a nemzetközivé duzzadt kezdeményezésről, ami úgy indult, hogy egy olasz srác, Fabio elhatározta, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy az mégsem járja, hogy Dave Grohl és csapata koncertjéért sok-sok kilométert kell utaznia. Összehozott egy 1000 tagú zenekart, akik eljátszották a Learn To Fly-t, ez eljutott a Foo Fighters-hez és az álom […]

Tovább »

Trident – BEAT (2020)

A Trident-tel az első emlékem a mára KULTIKUSSÁ vált egyes Demonstráció kazettán található Megöl a hideg c. dalukhoz köthető. Emlékszem, a kazettát a szüleim hozták el látogatásuk alkalmával az akkoriban megjelent Biohazard album (State of the World Address) társaságában a tápiószecsői laktanyába, ahol sorkatonai szolgálatom legelején tartottam. Az a dalt a mai napig hibátlannak tartom. […]

Tovább »

Asphalt Horsemen – Unplugged in my Old Town (2020)

Az Asphalt Horsemen annak idején első albumával rögtön maga mellé állított, mivel olyan hitelesen játszották azt az amerikai southern rockot, amit idehaza így – tudtommal legalábbis – senki. Meggyőző, erős és jó értelemben slágeres dalok vannak a 2014-es debütön, amit a Brotherhood lemez követett, ami egységesebb, meglepetésektől mentes volt. Ezután egy – számomra – meglepő […]

Tovább »

Omen – Halálfogytiglan (2019)

KZs vendégszerzőnk a hazai metal színtér egyik oszlopáról, a rengeteg tagcsere után is aktív Omen legutóbbi albumáról foglalta össze a gondolatait. A Halálfogytiglan lemezen Stula hangjával egy megújult csapat kinyilatkoztatását hallhatjuk. A „Halálfogytiglan” egy jó lemez. Belengi valami sötét és energikus hangulat. A megjelenésekor vettem meg és azóta, ha nem is számtalanszor, de számos alkalommal […]

Tovább »