
Egy fordulatokban gazdag év áll a budapesti progresszív metalos Meristem mögött. A korábban instrumentális zenekarként működő csapat tavaly márciusban már dupla énekes felállásban adta ki Necrosis EP-jét (amiről Kicsi a bors EP sorozatunk 116. részében írtunk), majd a nyár folyamán Szirota Márió dobos (On Graves, This Calling, Patikadomb, ex-Alvin és a mókusok) dobos csatlakozott hozzájuk, akivel már közösen készítettél el az alábbi Saviour című daluk videóját.
Stefán Tamás énekes így nyilatkozott a Saviour-ról: „A dal egyfajta sötét képzelgés, ahol egy szerettünk, egy rokonunk, vagy akár az apánk száll le, mint maga Isten, és mi annyira bűnösnek érezzük magunkat, hogy emiatt a halálért, vagy valamilyen büntetésért imádkozunk. Szerintem sokan átélték már ezt a sötét lelkiállapotot, amikor nagyon rosszul érezzük magunkat az elkövetett hibáink miatt és tele vagyunk sajnálkozással. A Saviour arról szól, hogy a megváltásért imádkozunk egy igazán sötét módon. Szeretném, ha az emberek, akik így éreznek, tudnák, hogy nincsenek egyedül, mindannyian átéltük már ezt. Ha valaki azzal küzd, hogy megbékéljen önmagával, tudnia kell, hogy mindig van kiút és mindannyian tanulhatunk az elkövetett hibáinkból”.











