Augusztus 19-21-e között kerül megrendezésre a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Arlón immáron 21. alkalommal az ARLÓ (Hellness Hétvége). Az ózdi Remorse zenekar vezetőjének, Oláh Zsoltnak kezdeményezésére létrejött, mára már hagyománynak számító Tóparty Rockparty-n mindenki kedvére sütkérezhet a hazai metál színe javának impozáns kínálatából.
Eddigi fellépők:
OMEN
NOMAD
REMORSE
SABBATH SZOMBAT (Black Sabbath tribute band)
BILLOG
VENDETTA INC.
MIKRODETH (Megadeth tribute band)
LEPILLANTO KÜLLŐ
DYING WISH
GORE THROWER
SALVUS
MARADANDÓ KÁROSODÁS
NEW BACON
Astral Symmetry címmel szeptember 2-án jelenik meg a svájci, pszichedelikus stoner rockot játszó Monkey3 hatodik stúdiólemeze, melyről máris meghallgatható Abyss című nyitódaluk. Ami egy tradicionális, keleties hangszerelésekkel megoldott varázslatos, kozmikus, nehéz riffelésű stoner-doom szerzemény.
Az idén fennállásának húszéves évfordulóját ünneplő svéd dark metalos Evergrey egy új lemezzel jelentkezik, Az album szeptember 9-én The Storm Within címmel fog megjelenni.
Tom Englund ezúttal egy csillagközi konceptalbumot készített. „Őszintén szólva sosem éreztük magunkat ennél jobban.” – mondja a főnök. „Ez egy hatalmas album, amelyen nincsenek töltelékek, de hát nálunk soha nem is ilyesmiről szóltak a dolgok. A szövegek, most is, mint általában, az életemből valakiről vagy valamivel kapcsolatosak. Amikor készítettük ezt a lemezt, kapcsolati szempontból elég sok minden történt körülöttem. Többen is elveszítették a partnerüket vagy valamelyik szerettüket, és gyászoltak. A The Storm Within arról szól, ahogy keresed önmagad, és megpróbálsz ismét teljes életet élni, miközben félig üres vagy. Ezt a gondolatot pedig egy csillagközi világban játszódó történetvonalba illesztettem bele.„
Az albumon vendég énekesként most is felbukkan Carina Englund, Tom felesége, valamint a Nightwish énekesnője, Floor Jansen az In Orbit című számban.
A Stratovarius, Tracedawn és a Helsinki City Theater együttesek egyes tagjai alkotta finn melodikus hard rock banda a Sky Of Forever bemutatta debütáló nagylemezének második dalát.
A Lauri Hannola énekes-dalszerző vezette finn sztárcsapatot a Stratovarius ütőse, Rolf Pilve, Tuomas Yli-Jaskari (Tracedawn) basszusgitáros, Roni Seppänen (Devil I Know) gitáros, és egy session-zenész, Risto Kupiainen zongorista alkotja. Zenéjükre a Bon Jovi és a Europe együttesektől kezdve a HIM-en át, egészen a James Horner / Klaus Badelt-féle komoly zenészekig többféle műfaj is hatással volt. De Tuomas Yli-Jaskari (The Rasmus) producer révén némi popos hangzás is érezhető első lemezükön.
A Sky Of Forever első albumának dalait teljes egészében Lauri Hannola írta a komponálásban kisegítette őt Roni Seppänen gitáros. A nagyzenekari betétek Risto Kupiainen nevéhez fűződnek. „Gyönyörű dallamok, felejthetetlen refrének és összességében mágikus atmoszféra” jellemzi a Sky Of Forever albumot, aminek megjelenése 2016. október 14.-re várható.
A csapat első hivatalos single-dala, a 2015-ös Divine volt, azonban most megjelent az első hivatalos videoklipjük, ami a Summer Rain című számhoz készült.
Sky Of Forever - Summer Rain (Official Music Video)
Az extrém sokk rocker/filmrendező Rob Zombie áprilisban megjelent The Electric Warlock Acid Witch Satanic Orgy Celebration Dispense albumához máris egy újabb klipet készített. A videó az album Medication For The Melancholy című dalára készült.
Rob Zombie - Medication For The Melancholy
Az új Zombie album már a megjelenés első hetében több mint 41,000 példányban kelt el az USA-ban. Ezzel a 200-as Billboard lista 6. helyéig jutott (a 41,000-ből mindössze kb. ezer digitális és 40,000 CD-példány fogyott). A csapat jelenleg a Disturbed és a Pop Evil társaságában Észak-Amerikai lemezbemutató turnéját futtatja.
címmel augusztus 19-én jelenik meg a Soilwork speciális albuma a Nuclear Blast gondozásában. A 15 ritkaságszámba menő dalt tartalmazó album legtöbb dal hivatalos formában eddig csak Ázsiában volt elérhető. Az 5 kiadatlan nótát, 5 remixet és a 2 új dalt tartalmazó lemez borítóját Mircea Eftemie, a Mnemic frontembere készített.
Június 24-én jelent meg az album egyik vadonatúj dalának, a Helsinki videó-premiere. A dalszöveges videót a neves videográfus, Tommy Antonini állította össze.
SOILWORK - Helsinki (OFFICIAL LYRIC VIDEO)
David Andersson gitáros elmondta: „‘Death’ lehet, hogy ezt a szót túl gyakran használjuk, de ugyanakkor az is tény, hogy tízezer különbözőféleképpen lehet értelmezni. Nem csak az életerő elmúlását, hanem a feltételezett örökkévalóság véget, új lehetőségek születését, és az elkerülhetetlen változás elfogadását is jelenti. Ezt a dalt Finnországban rögzítettük, legutóbbi koncertlemezünk felvételei közepette. Ezalatt új barátokat szereztünk, és megbizonyosodtunk arról is, hogy a régiek örökre velünk maradnak annak ellenére, hogy olyan, mint végtelen, nem létezik.”
Soilwork – Death Resonance
(Nuclear Blast)
1.
Helsinki (új dal)
2.
Death Resonance (új dal)
3.
The End Begins Below The Surface („The Ride Majestic” japán bónusz track)
4.
My Nerves, Your Everyday Tool („Beyond The Inifite” japán EP)
5.
These Absent Eyes („Beyond The Inifite” japán EP)
6.
Resisting The Current („Beyond The Inifite” japán EP)
7.
When Sound Collides („Beyond The Inifite” japán EP)
8.
Forever Lost In Vain („Beyond The Inifite” japán EP)
9.
Sweet Demise („The Panic Broadcast” japán bónusz track)
10.
Sadistic Lullabye (újrarögzítve, „The Panic Broadcast” japán bónusz track)
11.
Overclocked (2016 mix, „Sworn A Great Divide” japán bónusz track)
12.
Martyr (2016 mix, „Sworn A Great Divide” japán bónusz track)
13.
Sovereign (2016 mix, „Sworn A Great Divide” japán bónusz track)
14.
Wherever Thorns May Grow (2016 mix, „Stabbing The Drama” japán bónusz track)
15.
Killed By Ignition (2016 mix, „Stabbing The Drama” japán bónusz track)
Augusztus 12-én Armageddon címmel jelenik meg a német epikus metal csapat, az Equilibrium ötödik stúdióalbuma, melyről máris itt van Prey című daluk videója.
Az olasz női frontos horror-metal Cadaveria egy közös split album kiadására készül a szintén olasz thrash-black Necrodetah-el.
A Cadaveria front asszonya „két démoni identitás között létrejött, véres paktumnak” nevezte a kollaborációt, aminek eredménye egy „sátáni lelkű ópusz„. A két banda a Black Tears Of Death kiadóval kötött szerződést az új EP-re, ami a szélsőséges, szókimondó, sokkoló és véres ’60-as évekbeli dokumentációs mondo-filmek nyomán a Mondoscuro címet kapta. (A cím emellett utalás a legendás Mondocane projektre is, ami 1989-ben jött létre, a Necrodeath és a Schizo közös projektjeként).
A Mondoscuro nem egy szimpla split lemez, hanem egy teljesen egyedi, önálló alkotás, melyen a két banda vadonatúj dalokat és újonnan rögzített feldolgozásokat foglal össze. A speciális album várhatóan a nyár végén jelenik meg egy olasz-venezuelai művész, Paolo Perrotta borítójával. Az EP-re hat dal került fel köztük két feldolgozás, egy The Beatles és egy Type O Negative dal.
Az új EP, ami egyben a Cadeveria 15 évfordulóját hívatott megünnepelni egyfajta zenekari-baráti fúzió eredménye, hisz a két bandában két azonos tag tevékenykedik. Flegias, vagyis Marçelo Santos a Necrodeath énekese és egyben a Cadaveria dobosa, míg GL, vagyis Peter Dayton mindkét zenekar basszusgitárosa. Mellettük egy másik vendég, a Cradle Of Filth billentyűsnője, Lindsay Schoolcraft is szerephez jutott az albumon, mint vendég énekesnő.
A stockholmi progresszív technikás death hardcore-t játszó C.B Murdoc június 24-én, pénteken jelentette meg Here Be Dragons című második nagylemezét.
A C.B Murdoc zenekart 2006-ban alapították, a néhai Mörk Gryning együttes hamvaiból. Biográfiájuk szerint, a „C.B Murdoc az introvertált skandináv mentalitás terápiás osztálya, és egyben a mániákus pánikrohamban szenvedők ellen-gyógyírja.” A csapat bemutatkozó nagylemeze 2012 márciusában The Green címmel jelent meg, aminek egyenes folytatása a most kiadott Here Be Dragons című lemezük.
Az amerikai southern rock legenda a Blackfoot augusztus 5-én Southern Native címmel új lemezzel jelentkezik.
A Rickey Medlocke vezette csapat utoljára 1994-ben jelentkezett friss albummal After The Reign címmel. Ő maga pár évvel később bekerült a Lynyrd Skynyrd-be azóta is velük dolgozik. Saját zenekara az évek során többször is újjáéledt, mostani felállás 2012 óta aktív (Rickey mellett Tim Rossi gitáros/énekes, Rick Krasowski gitáros/énekes, Brian Carpenter basszer és Matt Anastasi dobos) és több sikeres turnét is lenyomtak a tengerentúlon az utóbbi években a 66 éves mester védőszárnyai alatt. „Ezen a lemezen a régi iskola találkozik az újjal, a klasszikus rock az újszerűvel, méghozzá egy vadiúj generáció számára!” – mondja az anyagról Medlocke.