



Megjelent a vecsési heavy power metalos Harag (korábban Harag Fiai Group) Sújtólég című új nagylemeze.

Új klippel jelentkezett a svéd hard rocker Dead Lord. A videó a tavaly kiadott második albumuk, a Hands Held High című nagylemezük Don’t Give A Damn dalára készült.
A csapat az ősz folyamán első önálló turnéjának keretien belük Budapestet is útba ejti. Október 11-én Dürer Kertben a göteborgi klasszik heavy metált játszó női frontos Night Viper, valamint a madridi lánybanda, a Lizzies társaságában lép fel.


A Charlotte-i occult doom metal csapat a Bloody Hammers nemrég bemutatta negyedik augusztus 5-én megjelenő Lovely Sort Of Death című nagylemezének borítóját és The Reaper Come klippremierét.
A közelgő album borítóját azonban cenzúráznia kellett a bandának. Anders Manga énekes-basszusgitáros, aki zongorista feleségével, Devalliával működteti a zenekart a következőket nyilatkozta az új mű kapcsán:
„Nagy-Britanniai forgalmazónknak nem tetszett az eredeti lemezborító, ezért ragasztószalaggal le kellett takarnunk a kép borzalmasan sértő részleteit.„

A doom házaspár időközben egy új klipet is készített a közelgő album Bloodletting On The Kiss című nyitódalára.

Úgy látszik, ebben az évben egymást követik a jobbnál jobb szuperformációk.
A „Big” John Williams – énekes (Brimstone Coven), James Malone – gitáros (Arsis), Justin Wood – gitáros (Brimstone Coven), Ryan Williams – basszusgitáros (The Black Dahlia Murder) és Jeramie Kling – dobos (The Absence) alkotta klasszikus heavy/speed metalt játszó Necromancing The Stone nevű formáció augusztus 5-én jelenteti meg bemutatkozó albumát Jewel Of The Vile címmel. A lemezről már is itt van a The Siren’s Call című daluk promó videója.

Necromancing The Stone – Jewel Of The Vile
(Metal Blade)
| 1. | Crusher |
| 2. | Bleed for the Night |
| 3. | The Descent |
| 4. | The Siren’s Call |
| 5. | Ritualistic Demise |
| 6. | The Old One |
| 7. | Rotted Reunion |
| 8. | Unfinished Business |
| 9. | Honor Thy Prophet |
| 10. | From Graves to Infamy |
| 11. | The Battle of Morningstar |

A francia Frank Sabbath második albuma Telluric Wanderers címmel június 13-án jelent meg az Argonauta Records gondozásában.
A 2013-ban Guillaume Jankowski basszusgitáros, Baptiste Reig dobos-vokalista és Jude Mas gitáros-énekes által alapított psych/prog/doom trió eredeti célja a különböző zenei elemek, elsősorban Frank Zappa és a Black Sabbath örökségének, a klasszikus doom rock, a stoner – desert, valamint a jazz rock műfajok védjegyeinek eggyé formálása, egy spirituális pszichedelikus kaland révén.
<a href=”http://franksabbath.bandcamp.com/album/telluric-wanderers”>Telluric Wanderers by Frank Sabbath</a>

Július 29-én Snake Church címmel jelenik meg a clevelandi hardcore heavy thrasher Ringworm nyolcadik nagylemeze, amiről előzetesként már is itt van a lemez címadó dalának, valamint a Shades Of Blue videója.


A Mangog-ot 2015-eb Bert Hall Jr. (Revelation, Against Nature) basszusgitáros, Stephen Branagan (Revelation, Against Nature, Yet So Far) dobos, valamint Darby Cox (Major Company) gitáros és Myke Wells (Final Answer) énekes alapította. Még az év márciusában Daydreams Within Nightmares címmel rögzítették bemutatkozó EP-jüket, amire rögtön felfigyelt az Argonauta Records, aki a tavalyi év során le is szerződtette a csapatot. Első nagylemezük Mangog Awakens címmel a jövő év elejére várható.

A Románia pagan folk black metalos Ashaena július 18-án adja ki Calea című második nagylemezét, amelynek előzetes dalaiba az alábbiakban bele is hallgathattok.
<a href=”http://ashaena.bandcamp.com/album/calea”>Calea by Ashaena</a>

A Mercyful Fate két gitárosa, Michael Denner és Hank Shermann által összehozott projekt a Denner / Shermann egy videó „előzetes” klipet tett közzé a holnap megjelenő (június 24.) Masters of Evil című albumáról. A klip a lemez Son Of Satan dalára készült, és részben az Ómen című film koncepcióján alapszik.
„Azért választottuk ezt a dalt videoklipnek, mert zenei tekintetben érezhető rajta a banda esszenciája.” – közölte Michael Denner. „A dalszövegek meglehetősen élénkek: sötét és vészjósló képekkel töltik meg a hallgatók képzeletét. Svéd rendezőnk, Owe remek munkát végzett.”
A Masters of Evil 8 vadonatúj Denner / Shermann dalt tartalmaz, melyek debüt kislemezük a Satan’s Tomb szerzeményeinek folytatásaiként tarthatók számon.
„Miután megjelent a Satan’s Tomb, agresszív dalszerzésbe, ötletelésbe kezdtünk. Leszámítva azt az időt, amit az EP promóciójával töltöttünk, minden napunkat az új lemez munkálatai tették ki. Szóval most nagyon izgatottak vagyunk, hogy idén nyáron végre kiadhatjuk első nagylemezünket.” – mondta Hank Shermann. „Sötét, túlvilági fantáziák és rémálmok valósulnak meg, klasszikus heavy metal zenei előadásban.”
Michael Denner hozzátette: „Ez az új lemez azt bizonyítja, hogy öt zenész milyen erős kapoccsal kötődhet egymáshoz, ha dalszerzésről van szó. Az albumra olyan minőségű szerzemények kerültek fel, amit a rajongóink elvárnának tőlünk. Sőt, a Masters of Evil konkrétan nekik készült, egyfajta köszönetképpen a sok évtizednyi hűségért és kitartásért cserébe.”
