Szerző: Armand

Neurosis – ősszel új album

Szeptember 23-án Fires Within Fires címmel jelenik meg a kaliforniai poszt-metal banda legenda a Neurosis 11. studióalbuma. 

A csapat még tavaly decemberben, Steve Albini producer vezetésével látott neki új nagylemeze rögzítésének, az Electrical Audio Stúdió falai között. További híreket egyelőre nem közöltek, de mire a banda nyári koncertjei lezajlanak, napvilágot látnak a részletek.

 

Superjoint – az újjáélesztett Superjoint Ritual

Philip Anselmo újjáélesztett Superjoint Ritual projektjét és még ez évben új albummal jelentkeznek. A csapat jogi okok miatt immáron csak szimplán Superjoint néven folytatja tevékenységét.

A Superjoint új nagylemeze 2016 végén jelenik meg Caught Up In The Gears Of Application címmel. Anselmo elmondása szerint az új anyag hasonló lesz a banda első két lemezéhez: „Ugyanúgy szól majd ez is, mint a többi lemezünk, mivel mindig is Jimmy, Kevin és én voltunk a Superjoint dalszerzői, vagyis inkább csak én meg Jimmy… De a lényeg az, hogy ennek az anyagnak pont úgy kell szólnia, mint ahogy a 2000-es évek elején szóltunk.

A Superjoint Ritual legutóbb 2015 nyarán bonyolított le egy amerikai turnét, The It Takes Guts Tour elnevezéssel, az ausztrál King Parrot és Child Bite zenekarok társaságában.
 

Superjoint: Live at Greene St Club (Greensboro NC, July 21 '15)

Myrkur – koncertlemez a mauzóleumból

Az egyszemélyes, női black metal projekt a Myrkur egy különleges helyszínen, az Oslo-i Emanuel Vinegand Mauzóleumban vette fel új akusztikus koncertanyagát.

A stílszerűen Mausoleum címmel ellátott drámai hangvételű akusztikus koncertlemezre a projekt 2015-ös M albumának hét dala került fel, de helyet kapott rajta egy vadonatúj nóta (Den lille piges død), illetve egy Bathory feldolgozás (Song To Hall Up High) is.
A speciális perfomansz helyszínéül szolgáló történelmi mauzóleum katakombáit az élet-halál körforgást prezentáló morbid freskókkal díszítették fel. Myrkur kísérteties hangját pedig egy nagy múltú Norvég Lánykórus kísérte, így egy igazán hátborzongató, páratlan atmoszférában sikerült felvenni a Mausoleum hanganyagát.

A koncertlemez augusztus 19-én jelenik meg, a Relapse Records jóvoltából, CD-n, LP-n és digitális formában.
 

MYRKUR - "Jeg er Guden, I er Tjenerne" (Live at the Mausoleum)

Myrkur – Mausoleum
(Relapse Records)

1.Vølvens spådom
2.Jeg er guden, I er tjenerne
3.Skøgen skulle dø
4.Byssan lull
5.Den lille piges død
6.Frosne vind
7.Onde Børn
8.Song To Hall Up High (Bathory cover)
9.Dybt i skoven

Mayhem – Watchers – klippremier

Egy új videóval jelentkezett a Csihar Attila vezette norvég Mayhem. A klipet a tavaly novemberi amerikai Black Metal Warfare II. turnéjukon forgatták még pedig a csapat legutóbbi 2014-es Esoteric Warfare lemezének nyitódalára, a Watchers-re.

Továbbá itt van még egy friss Mayhem live video a tavalyi Brutal Assault fesztiválról.
 

Brutal Assault 20 - Mayhem (live) 2015

As Karma Brings – megjelent a budapesti deathcore/slam metal csapat első EP-je

Tyrant Of Time címmel megjelent a budapesti deathcore/slam metalos As Karma Brings első EP-je.

Célunk átadni egy olyan hangulatot a zenénkkel és a koncertjeinkkel, ami szélsőségesebb, kicsit súlyosabb, nehezebben emészthetőbb, mint a megszokott metalprodukciók, ennek ellenére nem zárkózunk el a modern metalzenétől, nem kívánunk klisékből építkezni. Alkalmazunk klasszikus jól bevált elemeket, de szeretnénk innovatív ötleteket is vinni a zenénkbe. Ebben a tekintetben elég nyitottak a zenekar tagjai.” – írja a 2013 óta létező zenekar közleményében.

Az EP munkálatai kb. 7-8 hónapot vettek igénybe. A mondanivaló lényege – ami átszövi az egész EP-t – hogy bármerre mész, bármilyen ösvényen is jársz, a halál mindig végigkísér. Minden percben, minden lélegzetvétellel a véghez vagy láncolva, melynek tudatában (a mi véleményünk szerint) másképpen kellene az embereknek élniük az életüket.

A négydalos kislemez teljes egészében az alábbi linken hallgatható meg.
 

As Karma Brings - Unfinished

X. Nightbreed Fesztivál – Július 9. Ecsegfalva

Az idén 10. alkalommal kerül megrendezésre az ecsegfalvi Nightbreed Fesztivál. Az Országos Dark – Goth – Black – Death – Alternatív Rock / Metal zenei találkozóként számon tartott esemény egyik meglepetése az ÁRNYAKUSZTIK produkció lesz, ahol is Molnár Robert (Ex-Árnyak, October) Árnyak dalokat fog énekelni akusztikus verzióban. Gitáron kísér: Kiss Peti (Autumn Twilight, Clue).
 
Fellépők:

DE FACTO (dark rock)
MÁTYÁS ATTILA BAND
BORNHOLM (pagan black metal)
PG Csoport (alternatív folk rock)
AUTUMN TWILIGHT (gothic rock)
CANTARA (gothic – világzene)
DYING WISH (melodic death metal)
THE TREES (alternatív rock)
ÁRNYAK-ÁRNYAKUSZTIK

A rendezvény ingyenes! További részletek az esemény oldalán.

Diabolizer – az erkölcstelenség fekete lángjai

Július 8-án Apokalypse címmel jelenik meg a török death metal banda, a Diabolizer első lemeze, amiről máris itt van Process the Void daluk szöveges videója.

A pengék kiélezve, a bosszú sikolyai és a halál üvöltései maximumra hangolva, az erkölcstelenség fekete lángjai pedig az eget verdesve hozzák el a Kadıköy-underground legsötétebb bandájának kegyetlen mantráját, ami nem más, mint a Diabolizer bemutatkozó, Apokalypse című albuma.” – áll a csapat kiadójának, a Third Eye Temple Records közleményében.
 

DIABOLIZER - Process the Void LYRIC VIDEO

Diabolizer – Apokalypse
(Third Eye Temple Records)

1.Process the Void
2.Condemned to Burn in Hell
3.Temple of Demonic Torments
4.Blood Aesthetics Dictated
5.Hammer of Diabolization
6.Beneath the Skullthrone
7.Descend into Desolation

Stuck Mojo – új felállás, új album

Tíz év legutóbbi 2008-as The Great Revival albuma után új albummal jelentkezett a southern groove-rap metalos Stuck Mojo

Az Andy Sneap producer (Accept, Megadeth, Exodus stb.) vezetésével készített Here Come The Infidels című új lemezen Rich Ward gitáros és Frank Frontsere dobos mellett egy új basszer, Len Sonnier, és egy új frontember, Robby J. hallható.

Az albumról előzetesként itt van a The Business Of Hate, és a Charles Bronson daluk szöveges videója.
 

Stuck Mojo - The Business Of Hate

Stuck Mojo - Charles Bronson

STUCK MOJO – Here Come The Infidels
(Stuck Mojo)

1.Here Come The Infidels
2.Rape Whistle
3.Charles Bronson
4.The Business Of Hate
5.Verbal Combat
6.Destroyer
7.Worst Person On Earth
8.Fire Me
9.I Am Legion
10.Tamborine
11.Blasphemy

Ghost Bath – Happyhouse – emberi halálösztön

A névtelen tagoból álló depresszív black metalt játszó Ghost Bath bemutatta legutóbbi Moonlover című albumához készült promóciós klipjét. A súlyos, depressziós hangulatú videó, ami egyébként egy több kameraállásos próbatermi felvétel az album Happyhouse dalára készült.

A Ghost Bath néhány hete friss lemezszerződést kötött a Nuclear Blast Entertainment, aki a napokban CD-n és bakeliten is kiadta a banda aktuális Moonlover albumát.

A Moonlover egy újonnan indult album-trilógia első része – közölte a Ghost Bath névtelen”mestere. Ez a sorozat magát az emberi létet, és a földi halandók elméjét járja körül. A halál utáni vágyódás és a haláli ösztön – Thanatos – témáját boncolgatja. Aki ezt a lemez végén meghallgatja, az biztosra tudni fogja, merre tart a következő lépésünk.

Aki élőben is kíváncsi rájuk, azok augusztus 21-én a Dürer Kertben elcsíphetik őket.

 

GHOST BATH - Happyhouse (OFFICIAL VIDEO)