Nem is tudom, mikor történt velem olyan, hogy egy újonnan megismert banda lemeze gyakorlatilag beragad a lejátszómba és csak azt hallgatom. Most ez történt a jó pár napja megismert Dogma esetében, mikor a Spotify-on több női zenekar albumait hallgatva valahogy feldobta ennek a csajbandának is a 2023-as bemutatkozó lemezét – és nagyon sajnálom, hogy csak […]
Sajnos jó ideje megjelent már az Ensiferum kilencedik sorlemeze – tavaly december óta a vázlataim között is van, ám ezidáig nem sikerült írnom róla. De ami késik, nem múlik. Mindig is szerettem a finn hordát, az első két lemez (Ensiferum – 2001 és Iron – 2004), még Jari Mäenpää-val a vokáloknál szinte hibátlan epikus folk/power […]
Vadonatúj számmal jelentkezett ma a Sabaton. A Templars a keresztes, templomos lovagok/lovagrend és háborúk korszakába repít minket vissza, mely témát még nem érintették Joakimék. Ezzel együtt bejelentésre került az is, hogy új fejezet kezdődik a banda életében, mivel a Templars az első nóta, ami már az új kiadójuk, a Better Noise Music égisze alatt jelent meg és a remélhetőleg közelgő új lemez első előfutára, mely egy impozáns klipet is kapott.
SABATON - Templars (Official Music Video)
A bandába időközben, pontosabban tavaly februárban visszatért Thobbe Englund gitáros, aki a távozó Tommy Johansson helyét vette át újra. Tommy is egyrészt a túlzott turnézás miatt döntött úgy, hogy távozik, valamint, hogy többet tudjon foglalkozni a saját, Majestica bandájával (korábban ReinXeed).
Április 25-én jelenik meg a Ghost hatodik nagylemeze Skeletá címmel a Loma Vista Recordings jóvoltából, mint ahogy az eddigiek is. A svédek legújabb slágergyűjteményéből az alábbiakban két számot is meg lehet már hallgatni és a hozzá készült klipeket megnézni. A banda története szerint Tobias Forge énekes, alapító, stb. most Papa V Perpetua pápa bőrébe bújik, amihez új külsőségek, mint jelmezek, ruhák, díszletek, maszkok is készültek. Illetve az is megállapítható, hogy Forge továbbra sem felejtett el fülbemászó dallamokat írni.
Ghost - Lachryma (Official Music Video)
Ghost - Satanized (Official Music Video)
Ghost – Skeletá (Loma Vista Recordings)
1. Peacefield 2. Lachryma 3. Satanized 4. Guiding Lights 5. De Profundis Borealis 6. Cenotaph 7. Missilla Amori 8. Marks of the Evil One 9. Umbrea 10. Excelsis
Destination címmel május 2-án érkezik a német gót/industrial veterán Crematory 17. nagylemeze, melyről már három dalhoz is készült klip, melyeket alább lehet megtekinteni. Az album a ROAR/Rock of Angels kiadó égisze alatt lát napvilágot és tisztelgés gyanánt Felix Stass-ék feldolgozták a Type O Negative ikonikus My Girlfriend’s Girlfriend dalát is – melyben Michelle Darkness (End of Green) vendégeskedik.
CREMATORY - "Welt Aus Glas" (Official Music Video)
CREMATORY - "My Girlfriend's Girlfriend" feat. Michelle Darkness (Official Music Video)
Crematory – Destination (ROAR/Rock of Angels Records)
1. Destination 2. The Future Is a Lonely Place 3. Welt aus Glas 4. My Girlfriend’s Girlfriend (Type O Negative feldolgozás) 5. After Isolation 6. My Own Private God 7. Days Without Sun 8. Deep in the Silence 9. Banished Forever 10. Ashes of Despair 11. Toxic Touch 12. Das Letzte Ticket
Július 4-én jelenik meg a Warkings ötödik nagylemeze Armageddon címmel, melyről a címadó dal máris meghallgatható. A 2022-ben megjelent Morgana folytatása ugyancsak a Napalm Records jóvoltából fog megjelenni és 14 dalt tartalmaz. Az impozáns borítót most is Sallai Péter készítette.
WARKINGS - Armageddon (Official Video) | Napalm Records
Warkings – Armageddon (Napalm Records)
1. To Lindisfarne… 2. Armageddon 3. Genghis Khan (feat. Orden Ogan) 4. Kingdom Come 5. Morgana’s Incantation 6. Circle of Witches 7. Kings of Ragnarök 8. Call to Arms 9. Troops of Immortality 10. Nightfall 11. Hangman’s Night (feat. Dominum) 12. Varangoi 13. Here Comes the Rain 14. Stahl auf Stahl (feat. Subway to Sally)
Március 21-én Nu Delhi címmel adja ki új nagylemezét, az indiai nu / folk metal fáklyavivője a Bloodywood. A nyolc dalos lemez újabb előzeteseiként a japán Babymetal közreműködésvel készült Bekhauf, valamint Tadka című számuk videói nézhetőek meg.
Bloodywood ft. @BABYMETAL - Bekhauf (Official Music Video)
A Bloodywood február 21-től indul európai-turnéra, melynek magyar állomása sajnos nem lesz, de március 14-én el lehet őket csípni Bécsben, ahol a Gasometerben lépnek fel a Return of the Singh Tour ’25 keretében.
Nemrég vadonatúj dallal jelentkezett a nemzetközi tagságból álló Angus McSix. A 6666 a csapat második lemezének első előfutára, aminek megjelenési dátuma még nem ismert. Viszont a klipben és az alatta olvasható információkból kiderül, hogy Thomas Winkler – a banda egyik alapítója, akinek karaktere köré az egész koncepció íródott – több időt szeretne a családjával tölteni, ezért határozatlan ideig a háttérbe vonul. A klip sztorija szerint az orkok elkapják Angust és lefagyasztják, de még előtte sikerül „telepatikus” képességekkel elérnie a testvérét, hogy keresse meg és szabadítsa ki. A dal elején még Winkler énekét halljuk, ám aztán megjelenik a testvére, Adam McSix herceg, aki mostantól a banda fő/új énekese és aki nem más, mint a Manimal frontembere, Samuel Nyman.
ANGUS MCSIX - 6666 (Official Video) | Napalm Records
A leírásból/klipből az is kiderül, hogy Seeb Levermann, az Orden Ogan vezetője, illetve Thalía Bellazecca (Primal Fear, ex-Frozen Crown) gitárosok maradnak a csapatban, de Skaw (Manu Lotter) dobos szintén elhagyta a zenekart, helyét Gerit Lamm – Ork Zero vette át, illetve azt írják, hogy a következő klipből ki fog derülni, mi történt Skaw-val.
Október 2-án Budapesten, a Barba Negra Blue Stage-ben kezdődik a Wind RoseTourslayer elnevezésű turnéja, aminek vendégzenekara az Orden Ogan, előzenekara pedig az Angus McSix lesz, így élőben is láthatjuk, hallhatjuk majd a bandát – de sajnos már Thomas Winkler nélkül, amit én személy szerint nagyon sajnálok, mert bár maga az új szám is baromi jó és tudjuk, hogy Nyman is hatalmas énekes – de ez már így, Angus nélkül nem lesz ugyanaz, aminek indult.
Megérkezett szerkesztőségünk, munkatársaink 2024-es kedvenceit tartalmazó listáinak második része. Fogadjátok szeretettel, kellemes olvasást, böngészést kívánunk a folytatásra is! Dimmurtal 1. In Vain – Solemn(Gyönyörűséges progresszív death/black esszencia a norvég bandától.) 2. Sear Bliss – Heavenly Down(A magyar atmoszferikus/pagan/black legenda az első lemeze óta folyamatosan elvarázsol.) 3. Selbst – Despondency Chord Progressions(Fényesre csiszolt black metal gyémánt Dél-Amerikából.) 4. Thy Catafalque – XII: A gyönyörű álmok ezután jönnek(Az avantgarde […]
Holnap, január 17-én érkezik a Scarlet Recordshoz újonnan szerződött, a tavalyi év végén alakult új banda, a finn Dragonknight bemutatkozó lemeze. A zenekar tagjainak kilétét homály fedi, maszkban, jelmezekben vannak – habár a második, The Legions of Immortal Dragonlords klipben az énekes látható, de eddig nem derült ki, hogy ki is lehet ő. A Legions 11 dalt tartalmaz, amiről már három dal és a hozzájuk készült klip is megtekinthető.
DRAGONKNIGHT - The Legions Of Immortal Dragonlords (Official Video)
DRAGONKNIGHT - The Imperator (Lyric Video)
Dragonknight – Legions (Scarlet Records)
1. Ascendance – Through Sea and Fire 2. The Legions of Immortal Dragonlords 3. The Imperator 4. Pirates, Bloody Pirates! 5. Defender of Dragons 6. Storm Bringer 7. Astarte Rise 8. Dead Kings in the Grave 9. Sword of the Northern Lights 10. The Revelation 11. Return to Atlantis