Koncertbeszámolók

Astrodust – M Nélkül – Scaffold

Helyszín: Tata – Helyőrségi Klub Szervezés szempontjából nem ez volt a legszerencsésebb koncert mostanában. Többszöri időpont- és helyszínváltozás után, végül ezt a szombati napot jelölték ki a zenekarok. Ennek is tehető be, hogy voltak összesen 100-an maximum a jó nagy színházteremmel ellátott klubban. Este 6-ra volt meghirdetve a kezdés, egy kicsit megkéstünk, azt hittük, hogy […]

Tovább »

Torz Lelkek Tánca

 Ez is meg volt… Az odaút érdekes volt, legalábbis számomra, mivel még sosem voltam Salgótarjánban, de lehet még a környékén sem, és ami azt illeti kellemes csalódások sorozatát, élhettem meg ebben a városban… kis kivétellel.  Maga a helyszín (Klubház Söröző) volt az első, amiben kellemesen csalódnom kellett, mivel egy kicsivel kisebbet, és sokkal igénytelenebbet vártam […]

Tovább »

Pain of Salvation – A38 – 2007-02-22

A svéd PoS szinte hazajár Bp-re, s ezt érezni lehetett a hajón. Teltházas és mégis családias összejövetel volt a csütörtök esti koncert. Élőben eddig valahogy elkerültük egymást, de az új lemez, annyira jól sikerült, hogy mindenképp látnom/hallanom kellett Őket. Köszönet Mindenkinek, aki lehetővé tette! A banda vezéregyénisége, szellemi atyja, Daniel Gildenlöw barátságos frontember, bár néha […]

Tovább »

Stygian Shadows Fesztivál III.

Stygian Shadows Fesztivál III. 2007. február 3. szombat Budapest, Vörös/Kék Lyuk Az előzetes várakozásoknak megfelelően nagy érdeklődés övezte a III. Stygian Shadows ’Zine hivatalos fesztiválját. A hatórás kapunyitás jócskán csúszott, ezért egy közeli tavernában még egy sör is belefért két akkor megismert lepsényi arccal (üdvözletem, ha netán olvasnátok!) mire bejutott az addigra népesre duzzadt tömeg. […]

Tovább »

Evergrey – 2007-01-12

Evergrey (+ Wendigo, Mindfields)       Több meglepetést is tartogatott számomra a január 12-én megrendezett Kultiplexes Evergrey koncert. Először is már eleve a tény, hogy a kis hazánkban még nem túl ismert svéd prog/power zenekar szűk fél év elteltével újra Budapesten játszik – de hát ennek csak örülni lehet, úgyhogy nem is ellenkeztem túlzottan […]

Tovább »

VII. szóla Rádió Underground fesztivál

Fellépők:       Ø       Death Warrant Ø       Angelus Ø       Remorse Ø       Gutted Ø       Frost Ø       Tears of Christ   Szombat este 7 órakor (kb) elkezdődött immár hetedik alkalommal az Underground Fesztivál a debreceni Új Vigadóban. A hely könnyen megközelíthető, és a sör sem vészesen drága! Az első fellépő a balmazújvárosi Death Warrant volt. Fiatal zenekar fiatal […]

Tovább »

Insomnium, Keep of Kalessin, Satyricon

Öt fős társasággal vágtunk neki a kétszáz kilóméteres vonatútnak, hogy megfigyelhessük a címben említett három északi banda budapesti koncertjét. Az út eseménytelen volt, a várost is nyugodtnak találtuk. Az koncert helyszínéül szolgáló A38-hoz közelítve egyre nagyobb számú feketébe öltözött egyént láttunk, a hajó bejáratánál már lehetett gondolni, hogy nem leszünk kevesen. rsc kollégát is felleltük, […]

Tovább »

Iron Maidnem 10 Éves Jubileumi Koncert

IRON MAIDNEM 10 ÉVES JUBILEUMI KONCERT Budapest, Wigwam, 2006.10.13.                 Anno 1975-ben egy lelkes és túlfűtött elszántságtól hajtott szimpatikus angol fiatalember úgy döntött, hogy a két nagy szerelem, a futball és a zene közül az utóbbi lesz az, amit élete szent céljaként, értelmeként és küldetéseként szenvedélyesen művelni és terjeszteni fog szerte az egész […]

Tovább »

2006.10.10. Knowhere, Origin Blood, Raise Hell, Necrophobic (Budapest, BlueHell)

Sajnálom, hogy ezzel kell kezdenem, de a kedd esti koncertre piszkosul kevesen jöttünk össze, pedig azért elég erős volt a felhozatal. Nem mennék bele annak a boncolgatásába, hogy mi lehetett az oka annak, hogy kb.20-30 ember jött el (inkább csak 20), mindenesetre a zenészeken kívül mi, rajongók is igen csak csodálkoztunk.Az estét a svájci Knowhere […]

Tovább »

V. Chromized Land Fesztivál

V.Chromized Land Fesztivál Augusztus 25. Péntek Péntek du.6 körül értünk Zolával az Új Vigadóhoz, ami helyet adott az V. Chromized fesztnek, és addigra már rendesen ellepték a környéket a zenekaros pólóban feszítő hosszú hajú egyének.:-) Már a jegyvásárlás során elkezdtem szimpatizálni ezzel a rendezvénnyel, mert egy perc alatt rádumáltak a helyi szervezők, hogy kétnapos belépőt […]

Tovább »