Címke: Dying Wish

Dying Wish – célegyenesben

Célegyenesben a lemezmegjelenés!

Mint azt már korábban említettük, a novemberi HammerWorld mellékleteként lát napvilágot a csapat új nagylemeze, Tükörország címmel.
Kilenc nóta fog szerepelni az albumon, sorrendben:

1.Nincs kiút
2.Amit akarsz
3.Lopott Idők
4.Fohász
5.Vörösre festi…
6.Világok húrja
7.Ennyi volt
8.Nem leszek mártír
9.Tükörország

„Szokás szerint vannak vendégeink is a baráti körből, mégpedig:
Nádas Péter (ex-Dying Wish) szintizik a Vörösre festi… dalban, Mulicz Ferenc (Vale of Tears) hallatja hangját a Lopott Időkben és a Világok húrja csordavokáljában, amiben Ráczkevi Imre (Decadence, Remorse) is hallatja a hangját. Ráduly Levente (Szkítia) pedig a Lopott Idők refrénjeiben vokálozott nekünk. Mindenkinek óriási köszönet a részvételért!” – írják hírlevelükben.

Szeptemberben már bemutattuk az Amit akarsz című dalukat az érkező lemezről, most pedig itt az idő, hogy elővezessük a másodikat, ami a nálunk megjelent interjúban debütált.
A Világok húrja szintén egy szöveges videóval érkezik és a képregények világát idézi meg a képsoraival!
Fogadjátok szeretettel, hallgassátok/nézzétek sokat, jövő hónapban pedig jön a lemez!!!

Dying Wish - Világok húrja (Hivatalos szöveges videó/Official lyrics video)

Dying Wish interjú

– Az interjúra készülve meglepve tapasztaltam, hogy 2012-ben interjúztunk. :-O Mivel az egyik olyan hazai csapat vagytok, akikkel viszonylag gyakran összefutunk, nem is tűnt ilyen hosszúnak ez az idő. De azért foglaljátok össze a 2011-es visszatérés óta eltelt éveket, legyetek szívesek! Ács: A legfontosabb talán az, hogy nagy lelkesedéssel vágtunk bele a munkába 2011-ben. Voltak a […]

Tovább »

Dying Wish – lemez hírek

Az új Dying Wish lemez már itt van a kanyarban, a banda hírleveléből megtudhatjátok a részleteket:

„Örömmel jelenthetjük be, hogy végre elkészültünk az új lemezünk stúdió munkálataival!
Ennek eredményeképpen, 11 hosszú év után, a novemberi HammerWorld mellékleteként megjelenik a Tükörország címet viselő nagylemezünk.
Mára szerintünk már sokan tudjátok, szakítva a hagyományokkal, egy színtiszta magyar nyelvű koronggal rukkolunk elő, aminek előfutára volt a néhány évvel ezelőtt felbukkanó Lopott Idők dalunk.
Nagyon pozitív volt a fogadtatása mind a youtube-on, mind a koncerteken, amit nagyon köszönünk nektek, reméljük az új dalok is hasonlóképpen el nyerik tetszéseteket!

Mi már nagyon izgatottak vagyunk az új anyagot illetően, imádjuk az új nótákat, a lemez hangzásával maximálisan elégedettek vagyunk (Denevér stúdió), a borító pedig fantasztikusra sikeredett (Hjules)!
Hamarosan elkezdhetitek az ismerkedést az új zenékkel, ugyanis szeptemberben és októberben is jelentkezünk egy-egy szöveges videóval!
Elsőként, a nyári koncertjeinken már játszott, Amit akarsz című dalunkat mutatjuk be, egy egyedi hangvételű videón, a felvezető trailert már meg is tekinthetitek. A dalpremierre pedig szeptember 23-án kerül sor.

Hazai pályás lemez bemutatónk novemberben lesz, Karcagon, hamarosan jövünk a részletekkel!
Addig is keressétek a facebook oldalunkat a friss infókért, kövessétek a youtube csatornánkat!”

Dying Wish - Amit akarsz trailer 2016

X. Nightbreed

Idén tizedszer került megrendezésre a mára túlzás nélkül kultikus státuszt elért fesztivál, amely hosszabb szünet után tavaly tért vissza tetszhalott állapotából. Idén ráadásul dupla jubileumot is ünnepelhetett az összegyűlt közönség – sőt úgy talán még pontosabb : közösség -, hiszen az előzőleg Rock Alföld elnevezést viselő rendezvény meg épp húsz (20!) évvel korábban indult. A […]

Tovább »

Nightbreed emlékeztető

Ne felejtsétek, 2016.07.09-én újra ingyenes NIGHTBREED fesztivál Ecsegfalván!

Az idei a 10. a sorban, de mivel 1996-ban rendeztek első ízben rock fesztivált Ecsegen, így idén 20 éves évfordulóját ünnepli az egyedi hangulatáról messze földön híres koncertesemény.

Az idei mottó tehát: 20 év Rock!

Az ünnepi alkalomra ünnepi felhozatal dukál. Ezen az estén minden rock és metal rajongó találhat magának csemegét. De nézzük sorban:

17:00 ÁRNYAKUSZTIK
18:00 CANTARA
19:00 AUTUMN TWILIGHT
20:00 MÁTYÁS ATTILA BAND
21: 15 THE TREES
21:40 PG CSOPORT
23:00 DE FACTO
00:00 BORNHOLM
01:00 DYING WISH

A fesztiválra most már hagyományosan különbusz is indul Budapest Népligettől és a fesztivál végén ugyanoda vissza is szállítja a pesti Nighbreed fanokat. A jegy ára töredéke a tömegközlekedési áraknak. Mindössze 5000 Ft! Itt jelentkezhetsz a buszra. De már csak néhány szabad hely van.
A buszra Benkó Mónikánál jelentkezhettek. 
A fesztivál pedig teljesen ingyenesen látogatható!

Bővebben az esemény Facebook oldalán:

https://www.facebook.com/events/214913355565673/

Dying Wish – az új lemezről

A Dying Wish a Facebook oldalán adott helyzetjelentést az őszre várható új lemezéről:

„Rég jelentkeztünk friss infóval, így itt az idő, hogy megosszuk veletek az utóbbi időszak történéseit!
A háttérben folyamatosan dolgoztunk az új albumon és végre a finisbe értünk a munkálatokkal! Készen vannak a dalok, letisztultak a részletek, elérkezett az idő, hogy stúdióba vonuljunk és megpróbáljuk legjobb tudásunk szerint rögzíteni őket!
A stúdiót lefoglaltuk (a szolnoki Denevér stúdió garancia lesz arra, hogy az eddigi legjobb hangzású lemezünket készíthessük el), május 9-én pedig el is kezdjük a munkálatokat!
Ahogy már említettük, kilenc nóta szerepel majd, a várhatóan ősz közepén megjelenő, Tükörország-ra keresztelt új hangzóanyagon! Hét vadiúj, valamint a Lopott Idők újra felvett és a Crimson Blood szintén újra felvett és Vörösre festi… címmel magyarosított verzióját találhatjátok majd rajta!
Addig is nézzétek, hallgassátok a Lopott Idők, 2012-es videóját, ami hála nektek, már túl van a 19.000-es nézettségen!
Metal!”

Dying Wish - Lopott Idők

Nightbreed Budapest

A tavalyi nagyon jól sikerült visszatérő ecsegfalvi Nightbreed fesztivál után már lehetett tudni, hogy lesz folytatása a dolognak. Hamar kiderült az is, hogy a nyári mellett szerveződik egy – fogalmazzunk úgy – téli kiadása is, s azt a fővárosba szervezik. Ahogy csöpögtek az információk, úgy derült ki, hogy az egybenyitott Kvlt és a Supersonic (leánykori […]

Tovább »

Dying Wish – aktualitások


Itt a banda friss hírlevele:

„A 2016-os év számunkra nagyon izgalmasnak ígérkezik, de mindenekelőtt kezdjük a tavalyi év történéseivel!
Az év elejét tagcserével indítottuk, a kezdetektől a csapat tagságát erősítő Purgó (Papp Sándor-bass), helyére Belá Olivér érkezett, a Vale Of Tears-ből! Oli azóta jó néhány koncerten bizonyított, reméljük hosszú távú lesz az együttműködésünk! Nem koncerteztük szénné magunkat, viszont a háttérben magasabb fokozatra kapcsoltunk, ennek eredményeképpen végre befejeztük az új lemezanyagunk megírását!

És igen, végre tíz év után új albummal rukkolunk elő! 🙂 Reméljük minél hamarabb!
Az album a Tükörország címet fogja viselni és ebből már sejteni lehet, hogy forma bontó módon, az egész anyag teljesen magyar nyelvű dalokat fog tartalmazni. A lemez tartalmazni fogja a 2012-es Lopott Idők c. nótát és a 2013-ban megjelent Crimson Blood EP címadó dalát is, természetesen magyarosítva, új szöveggel, Vörösre festi a vér címmel. Ezenkívül még hét, vadiúj nóta fogja teljessé tenni az idén érkező anyagot!

A Facebook oldalunkat érdemes lesz követni, mert a megjelenésig folyamatosan csepegtetjük az új infókat!
Addig is találkozzunk Január 24-én a Death By Metal fest-en, ahol már szemezgetünk az új dalokból is!”