Címke: Dying Wish

Dying Wish – hamarosan érkezik új nagylemezük

Hamarosan érkezik a Dying Wish új albuma Üvöltő sötét címmel. A lemezről az alábbi infókat osztotta meg az zenekar.

„A három évvel ezelőtti Tükörország lemezhez hasonlóan ez is magyar nyelven készült és tíz dalt fog tartalmazni. Az októberi Hammerworld magazin mellékleteként fog megjelenni, de hamarosan előrendelhető lesz a limitált kiadású digipack verzió is.”

„A borítót Ujlaki Richárd készítette, akit a Grave Grinder Clothing nevű horrorpólókat készítő cég fejeként ismerhettek. Vannak fantasztikus vendégmuzsikusaink, akik felkérésünknek eleget téve, óriásikat játszanak a lemezen: Szijártó Zsolt (Kárpátia), Kemencei Balázs (Stonedirt/Wall Of Sleep), Cserfalvi „Töfi” Zoltán (Iron Maidnem/Denevér hangstúdió) szólógitáron tolnak valami félelmeteseket, Boros Béla (Palmetta/Denevér hangstúdió) egy szuper basszusszólót nyom, Hocza Róbert (Mytra) és Perge Adrián (Senor) pedig a billentyűs hangszereket kezeli több nótában is! Óriási köszönet nekik innen is!

A megjelenés havában lesz két budapesti bulink is, ahol már megmutatjuk az új dalainkat is, részletek hamarosan. Október elején ellátogatunk Nagyváradra, ahol a Moby Dickkel nyomunk egy koncertet, november elsején pedig hazai pályán, Karcagon várunk mindenkit egy király lemezbemutató partira! Ha pedig megjelenés előtt szeretnétek belefülelni a lemez dalaiba, most megtehetitek néhány perc erejéig az itt megosztott videóban! Köszönjük, hogy eddig is velünk voltatok, találkozzunk a koncerteken! Metal!„

A lemez dalaiba pedig itt lehet belehallgatni:

https://www.facebook.com/dyingwishhungary/videos/2483527391880424/

Dying Wish – hírlevél, új videó

A Dying Wish friss hírlevelét adjuk közre:

„Véget ért a nagyszerű tavaszi turnénk a Nemzeti Hang társaságában és túl vagyunk a fantasztikus hangulatú III. Nightbreed Budapest fesztiválon.
Kis szusszanás után jelentkezünk új videónkkal, ami sorrendben a kilencedik a Tükörország lemezről! Így tehát megvalósult, amit terveztünk, miszerint az album összes dalára készül valamilyen mozgókép, legyen az koncert, szöveges vagy hivatalos klip.
A klip a Vörösre festi… című dalunkra készült, amit együtt rögzítettünk az Ennyi volt videónkkal, szintén Gyuricza Gergővel, viszont a vágást és az utómunkát most házon belül készítettük.

Dying Wish - Vörösre festi... (Hivatalos videó/Official video)

A klipért és még sok más látni valóért keressétek a Dying Wish youtube csatornát, további friss infókért pedig a facebook oldalunkat!”

Dying Wish – új videó

A nemrég doboscserén átesett csapat az új felállásban már ösze is hozott egy új klipet  Tükörország lemez Ennyi volt c. dalához. Hírlevelükben errő is olvashattok:

„Elkészült az új videóklipünk, az Ennyi volt című dalunkra!
Ez már a Tükörország lemezhez készült nyolcadik képanyagunk, a fennmaradó egy nótához is már meg vannak a felvételek, így tavaszra
az egész lemezanyag rendelkezni fog valamiféle videóval.
A klipet
Gyuricza Gergely készítette.

Dying Wish - Ennyi volt (Hivatalos videó/Official video)

Folytatódik országos turnénk a Nemzeti Hang társaságában!
Dátumokról, helyszínekről, friss infókról a
facebook oldalunkon oldalunkon értesülhetsz leghamarabb.”

Dying Wish – decemberi hírek

Az év utolsó Dying Wish hírlevelében, a tagságban történt változásról tudósít a csapat:

„Üdv Mindenkinek!
Tagcsere történt a Dying Wish háza táján. Sajnos Kocsis Krisztián barátunk már nem tudta olyan erőbedobással vállalni a zenekar ügyeit, mint amit a banda tempója megkívánt, így hoztunk egy közös, ám nagyon nehéz döntést. Egy másik dobossal folytatjuk a munkát. A legnagyobb barátságban válunk el Krisztől, és nagyon sok örömöt, boldogságot és sikert kívánunk neki. Váljon valóra minden álma!
Krisztián utódja a dobok mögött nem más, mint Herczegh Csaba barátunk, aki az utóbbi időben már kisegítette a bandát pár bulin. Őt főként a Cojones-ből ismerheti a közönség, illetve Weisz Laci Metal Konzilium projectjéből.
Üdvözöljük őt a fedélzeten és reméljük, sokáig püföli a bőröket a DW logo alatt!

Az új felállást élőben is elcsíphetitek december 26-án Kazincbarcikán a Diamond Clubban és január 13 –án Kunmadarason a József Attila műv. házban.
A tavaszi tervekkel hamarosan jelentkezünk!
Addig is, élvezzétek az ünnepeket, tömjétek a bejglit, meg a töltött káposztát, de azért ne felejtsetek Metal koncertre se menni! BÚÉK!!!
Dying Wish„

Dying Wish – új klip jön

A hétvégén (május 26.) a Showbarlangos Night Beyond Doom koncerten (Wall Of Sleep, Clue) a Nadir helyére beugró Dying Wish hamarosan új klippel is jelentkezik. Bővebben az alábbi hírlevélben:



„A tavaly novemberi Tükörország lemezünk megjelenése óta szerencsére nem unatkoztunk! Volt jó néhány szuper koncertünk sok-sok remek bandával, játszottunk a Pain előtt, remek visszhangja van a lemeznek, amire sorban jönnek ki a szöveges videók! A hetedik a Lopott idók, igaz 2012-ben készült már a korábbi verzióhoz egy filmecske, ami az eddigi legnézettebb Youtube videónk lett az évek alatt!
Reméljük az új lemezes verzióhoz készült klip is hasonlóan jól fog menni, ezúttal Balázs készítette a filmet, szerintünk fantasztikus munkát végzett! A kisfia azóta újra visszakapta a játékszereit!”

A video bemutatója 2017. május 23-án 15:00-kor lesz, a premier eseményoldala az alábbi linken érhető el:

https://www.facebook.com/events/314494432315921/

Minden megosztást nagyon köszönünk, reméljük, sok emberhez eljut a „Műanyag Hős” sztorija!”

Dying Wish - Lopott idők trailer2

Dying Wish – koncertklip a lemezbemutatóról

A Dying Wish visszatérő lemezének Nem leszek mártír c. dalához készített friss videóját egy hírlevél kíséretében osztotta meg:

„Sziasztok!

2017-ben sem állunk meg…

A tavaly novemberi HammerWorld magazin mellékleteként megjelent, Tükörország című új albumunk promója idén is folytatódik.
A tavaszi koncertjeink a lemez bemutatása jegyében zajlik majd, sok-sok kitűnő zenekar társaságában, ennek első állomása a
NIGHTBREED Budapest 2017. fesztivál, ami a hivatalos budapesti lemezbemutató koncertünk lesz. Mindenkit várunk a Supersonic-ba, hiszen szokás szerint nagyon minőségi lesz a felhozatal!

A koncert apropójaként egy újabb videóval állunk elő, aminek koncert képanyaga, a karcagi lemezbemutatón készült. A Nem leszek mártír, már a hatodik videó a sorban, ami a Tükörország dalait hivatott bemutatni.

Dying Wish - Nem leszek mártír (Hivatalos videó/Official video)


Reményeink szerint mozgalmas évünk lesz, nincs más dolgotok, kövessétek a Facebook oldalunkat, iratkozzatok fel a youtube csatornánkra, ahol minden friss infót megosztunk veletek!
Metal! m/ m/”

Dying Wish – újabb szöveges klip a Tükörország lemezhez

A zenekari Facebook oldalon az alábbi poszt kíséretében debütált a tavalyi Tükörország albumhoz készült legújabb szöveges klip:

„Indítsuk az évet egy új szöveges videóval!
Ezúttal a Fohász című dalunkkal ismerkedhettek meg filmes formában! Jó szórakozást!
Kövessétek idén is a Facebook és Youtube csatornáinkat, hallgassátok a dalainkat és osszátok meg másokkal is az élményt! m/ m/”

Dying Wish - Fohász (Hivatalos szöveges videó/Official lyrics video)

Dying Wish – Tükörország – 2016

A friss Dying Wish lemez is azon idei hazai kiadványok közé tartozik, amiket nagyon vártam. Nem titok, jóban vagyok a csapattal, hisz egy környékről származunk. Ismerjük is egymást rég. Szóval a továbbiakban nyomokban szubjektivitás is várható. 2011-ben támadt fel tetszhalott állapotából a banda, amelyik aztán a koncertezés mellett 2013-ban összehozott egy EP-t is Crimson Blood […]

Tovább »

Dying Wish – szöveges videó készült a címadó dalhoz

Szöveges videó készült a Dying Wish – Tükörország című albumuk címadó dalához. Maci a következő üzenetet küldte:

„Elkészült legújabb szöveges videónk, a novemberi Hammerworld magazin mellékleteként megjelent, Tükörország lemezünkhöz! Ezúttal a címadó dalt mutatjuk be, különlegessége, hogy a karcagi lemezbemutató koncertünkön forgattuk, rengeteg ismerős/barát/zenésztárs közreműködésével!

Az év utolsó fővárosi bulija, a De Facto vendégeként, a Gozsdu Manó klubban lesz, december 16-án, pénteken!„

Dying Wish - Tükörország (Hivatalos szöveges videó/Official lyrics video)

Mentés