Közel kéthete tartó karantén szezonunk és EP sorozatunk 16 fejezetében a helyzetre való tekintettel kissé morbidabb és ridegebb anyagokat ajánlunk nektek. Kezdésnek egy őserejű nukleáris poklot robbantunk, melyből jelen világunk veszettül tomboló vírusát engedjük rátok, ami a véretekbe ivódva a bennetek rejtőző pogány spiritualitást, és hedonista élvezeteket korbácsolja fel. Élvezzétek! Egy meglehetősen masszív old-school káosz […]
2020. március 20-án, a tavaszi nap-éj egyenlőség alkalmából megjelent az ambient black metalban utazó Fattyú legújabb lemeze a Silvae Spiritus. A három tételes EP felépítésileg visszanyúl a Norvég black metal másod frontjához, az első két dal a „düh oldal” ékes példája, míg a zárótétel a „fagy oldal” hamisítatlan ambient jegyeit hordozza magán billogként. Ekképpen tisztelegve e jeles csillagászati esemény előtt.
„A Silvae Spiritus I. introként is szolgál a lemezen, amelyből kiderül, hogy ismét a történetmesélésé lesz a főszerep az elkövetkezendő közel 30 percben. Az EP-n egy idős harcost kísérhetünk el a végső nagy csatába, ahonnét már a túlvilágra vezet az útja.
A Silvae Spiritus ötlete még a Rigor Mortis készítése közben született meg. Szerettem volna valami kifejezetten pagan vonalú anyagot, valami olyat, ami visszatér arra a sötét és ősi útra, amelyet a Hagyaték lemez idején már kijelöltem és folytatni szeretnék, hogy Földanya babonákkal átitatott, kérges testébe új életet leheljek.
Agancsos Atyánk, Bikes Anyánk, Zöld lelkek figyeljetek most reám, mágjátokra friss ágat vetek, szent fátokra tőrrel jelet vések! Vén Istenek kegyeltje lettem.„
Rigor Mortis címmel egy új EP-vel jelentkezett a pagan black metalos Fattyú. A hat tételes EP egy csapatmunka eredményeként született meg. Madaras „Avius” Tamás mellett az anyag munkálataiban részt vett Pápai Csaba, a Vertigo dobosa, Virág „Sulfurus” Lajos, a Nemezis énekes/basszusgitárosa, valamint Peredi Péter, a Goblinworkshop üzemeltetője, aki az előző anyagokon is betöltötte a mesélő szerepét.
„Petinek nagy hagyományőrzős múltja van így vele, a szövegekkel kapcsolatban időnként mindig összeültünk, mert jó az, ha egy külsős is átolvasgatja az ember dolgait és ekkor találtuk ki a Goblin Király karakterét, így lett ő az állandó mesélőm. Csabitól egyébként is szoktam időnként segítséget a dobokkal kapcsolatban, amikor 1-2 keverést nem érzek annyira a helyén, szóval, amikor felmerült ez a split-dolog egyértelműen rá gondoltam és maximális szabadkezet adtam neki. Így a teljes lemez az ő keze munkáját dicséri dob-ügyileg. Sulfurus-szal pedig egy Nemezis koncert után ültünk össze dumálgatni, ahol előadtam az ötletemet, hogy mivel ők thrash-t nyomnak, én meg blacket, nincs-e kedve egy közös anyaghoz… Természetesen rábólintott és így jött létre ez a díszes társaság!‘
„Kifejezetten odafigyeltem arra, hogy érezhető legyen, ez a lemez nem része a Fattyú-kánonnak, ám mégis valahol abban az univerzumban helyezkedik el, amelyet megálmodott a zenekarnak. A már megszokott pagan black metalos vonal mellett a régi vágású black tiszta esszenciája is felkerült a lemezre, amely egyfajta Darkthrone-os felhangot biztosít a hanganyagnak. A dalok most különálló regeként funkcionálnak és nem egy nagyobb történet részeit képezik, valamint az albumborító ezúttal nem grafika, hanem egy meglehetősen hangulatos kép a zenekarról.” – mondta az EP-ről Avius, a Fattyú atyja.
Ritu Paganorum címmel jelent meg a hazai ambient-pagan balck metalos Fattyú új három számos EP-je.
Fattyú - Ritu Paganorum (EP 2019)
Új gonosz emelkedett fel az Alföld végtelen és kietlen pusztaságából, hogy Földanya babonákkal átitatott, kérges testébe új életet leheljen!
Bagolyköpet, kígyónyelet
Eljött az óra, tekints a bakóra
Termő fának ága, liliomnak virága
Nyitva áll az ajtó, hegyezve a karó
Fordulj körbe hármat, káromold atyádat
Terítve az asztal, véres báránycombbal
Írj jelet a holdba, vérrel homlokodra
Eljő a harag, gyenge nem marad
Ideje a gyásznak, ideje a táncnak!
Hagyaték címmel jelent meg Madaras Tamás black/ambient/ pagan folk metal projektjének, a Fattyú első demója.
Fattyú - Hagyaték
„Ambient-Pagan Black Metal
Új gonosz emelkedett fel az Alföld végtelen és kietlen pusztaságából, hogy Földanya babonákkal átitatott, kérges testébe új életet leheljen!
Mikor a LIDÉRCEK FOHÁSZA elhangzik, és a félelem az elméjükbe furakszik végig süvít a sötét rengetegen a BAKKECSKE ÉNEKE, mely lyukat váj lelkükben Amikor GARABONCIÁSt égetnek a máglyán mint tudatlan csürhe, egy idegen szava befolyásán s újjá éled KIRÁLYNŐNK, ki fehér mint a márvány BOSZORKÁNYOK kántálnak a Kelen-hegy erdeiben Pont mint a régi meséinkben És ÁTKOZOTT FÖLD lesz az mit egykor hazánknak hívtunk Innen tudjuk, hogy ez a HAGYATÉKunk.