Címke: Neverheard Distro

Dusk – jubileumi életműdoboz

A hazai Dusk zenekar ebben az évben ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. Ez alkalomból, március 9-től végre gyári kazettán is beszerezhetővé válik a banda valamennyi stúdió anyaga, ami összesen 8 darab kazettát jelent! Az első szalagon az 1995-ös Fight of the Soul, valamint az 1998-as Recognizing Ourselves anyagok kaptak helyet, a többi 7 kazettán pedig a banda 7 teljes albuma. Természetesen az összes anyag remasterelve lett. A kazetták egységes borítóképet kaptak, de az eredeti kép a szövegekkel együtt megtalálható a borítók belsejében. Az új borító mintájával korlátozott példányban pólók és pulóverek is készültek. A zenekar legnagyobb fanatikusai számára javasolt a 66 példányra limitált kézműves fekete műbőr tartó doboz beszerezése, amihez az eddig kiadatlan, 4 számos Satan’s Laws c. EP-t, plusz további kettő, korábban kiadatlan nótát tartalmazó, másként be nem szerezhető bónusz kazetta, kitűző és póló is jár! A kiadványok felől a hazai Neverheard Distrónál érdemes érdeklődni.

NHD – Három feltörekvő hazai banda

A Neverheard Disztro hírlevelében három hazai bandára hívta fel a figyelmet:

A melodic death metalt játszó Deathstruck 2012 áprilisában alakult.
Első Momentary Lapse of Sanity c. anyaguk – mely egy két számos EP – fizikai formátumban 2014. november 6-án jelent meg, szerzői kiadásban, (Szitázott CD-R korong színes, négy oldalas, szövegeket is tartalmazó bookletel és inlay-jel) de meghallgatható a banda bandcamp oldalán is.
Tavaly novemberben sikerrel abszolválták harmadik, saját szervezésű külföldi turnéjukat, egy 17 napos cseh-német-holland-belga-francia kanyart. 2013 végén egy finn-lett-litván-észt kört nyomtak le, előtte pedig szintén nyugat-európában túráztak. Itthon is több koncertet adtak, ill. felléptek jópár külföldi banda előtt. 

Momentary Lapse Of Sanity by Deathstruck
A tagok viszonylag fiatalok -22-26 évesek- de nem tapasztalatlanok:
– Énekesük (Lédeczy Zsolt) korábban a Paediatrician-ben, a Limb for a Limb-ben és a Teurgiában énekelt, jelenleg a Red And The Dumbasses-ben, az Effrontery-ben és a Kyliga Dälen-ben is tag.
– Dobosuk (Tóth Bende) korábban a Concrete tagja volt, jelenleg a Crippled Fox, Kyliga Dälen és Drünken Bastards sorait is erősíti.
Bonnyay Péter basszer a miskolci Paragon Zero -ban, a Red And The Dumbasses -ben és a Kyliga Dälen-ben is játszik, de megfordult korábban a The Konstellation és a Pagan Megalith zenekarokban is.
– A két gitáros közül Kulcsár Peti a Red And The Dumbasses -ben, Kolosszár András pedig a Kyliga Dälen-ben érdekelt még.

A Red And The Dumbasses a Deathstruck gitáros Kulcsár Peti és énekes Lédeczy Zsolt punkos melodic metal bandája. A másodgitáros Bonnyay Péter (Deathstruck, Paragon Zero), a basszgitáros Biró Ági (ex-Dead Eternity), a dobok mögött pedig Szegvári András (ex-Dilemma Complex).
Első, 7 nótás mini-albumuk a Beijing Cocktail címet kapta​, 2010 februárjában​ vált letölthetővé.​ Második, Boozehound c. mini-albumuk fizikai formátumban a Deathstruck kiadványával azonos napon, november 6-án jelent meg, ​azzal megegyező kivitelben, meghallgatható a bandcamp oldalukon.​​ Budapesten több koncerten is el lehett csípni őket.​

Boozehound by Red and the Dumbasses
Harmadikként a Kyliga Dälen nevű formációt mutatjuk be, ami négy Deathstruck ze​nész (Lédeczy Zsolt – ének, Kolosszár András – gitár, Bonnyay Péter – basszugitár, Tóth Bende – dobok) crust punk side projectje.
Első Worship the Beat c. anyaguk 2014 közepén vált meghallgathatóvá a zenekar bandcamp oldalán. Több fellépésük volt hazai és külföldi bandák előtt, de a tavaly novemberi Deathstruck EU turné pár állomásán is játszottak.

Worship the beat by Kyliga Dälen

Neverheard Distro – hírlevél

Október 10. -én pénteken három új kazetta kiadvánnyal jelentkezik a hazai Neverheard Distro:

HumugurEndless Caverns

A szombathelyi Humugur két ex-Morgue taggal felálló death/grind osztag, első hivatalos anyaguk az Endless Caverns. Színes, a dalszövegeket is tartalmazó borítóval ellátott kazetta öt vadi új nótát, plusz nemrég a zenekar kiadásában megjelent CD-R öt nótáját tartalmazza. A zenekarról érdemes még tudni, hogy az énekesük nyár óta a Krampüs nevű hazai death/grind bandát is erősíti.
Lemezismertető és klip.

Vrag Bánaterdő

​Szombathely környéki az egyszemélyes, atmoszférikus black metalt játszó Vrag. Első albumuk -amely öt nótás, több mint ötven perces- mostantól kazettán is elérhetővé válik. A CD változat idén nyáron jelent meg az orosz Dark East kiadásában. A kazetta négy paneles, a nóták szövegét is tartalmazó, a CD változattól eltérő borítót kapott.
Lemezismertető és meghallgatható dalok.

de profundis
This Winter In My Heart

Szintén szombathelyi illetőségű a nyers, melodikus black metalt játszó de profundis, akiknek ez az első teljes hosszúságú anyaga. A 11 nótás/50 perces album CD és kazetta változata egy időben, október 10. -én jelenik meg. A kazetta -mely színes, négy oldalas borítót kapott- a Neverheard Distro jóvoltából, a CD pedig az orosz Dark East -nél (de beszerezhető lesz a Neverheard Distrótól is).
Lemezismertető, előzetesek és klip.

További hír, hogy a Neverheard Distro jóvoltából ismét beszerezhetők/hamarosan ismét beszerehetővé válnak a már nem működő hazai Folterkammer Records/Kühlental Productions elsősorban hazai bandák anyagát tartalmazó kazetta kiadványai. Olyan remek anyagokról van szó, mint pl.: Dunkelheit Eternal Curse… , Vorkuta/Woods OF DesolationSplit, Schwarzlose Dry Rotten Echoes… , Vérzivatar Transcendent Infection, Dög/Black MarshSplit, Austere/Isolation Bleak… vagy a Svoid elődjének számító Formorket Into the Frozen Shadows c. egyetlen albuma.

A fenti kiadványok felől a Neverheard Distro (neverhearddistro@gmail.com) elérhetőségein lehet.

Karst – kazetta után digitálisan is

Elindult a Karst albumainak nemzetközi digitális terjesztése! Az idén májusban kizárólag magnókazettán megjelent Lime Veins Bleed Rust és elődje, a Cleaning a Cave már megtalálhatóak olyan felületeken, mint az iTunes, a Deezer, a Spotify, a Google Play, vagy a hazai Vodafone Zene 24/7.

„Mivel az új albumunk gyártási költségei megtérültek, úgy gondoltuk, a fenti oldalakon meghallgatóvá tesszük ezt mindenkinek. Emellé lehetőség van a dalok megvásárlására is, amivel közvetlenül a zenekart lehet támogatni.” – nyilatkozta az együttes.

„Az elektronikus kiadás mellett a mi műfajunkban szerintünk igen fontosak a kézzelfogható példányok. Mindegyik darabunk egyedi, kézzel számozott. A napokban megállapodást kötöttünk a nagy-britanniai Todestrieb Records-al, a hanghordozóinkat ott ők fogják terjeszteni, illetve az itthoni Neverheard Distro-tól is be lehet szerezni az anyagaink.”

A miskolci zenekar mindeközben elkezdett következő kiadványán dolgozni. Egy rendhagyó alapötlet köré épülő kislemez kerül rögzítésre még idén.

Purulent Rites – póló, kazi és gyári CD-R

Az egyre népszerűbb, Kolp tagokból álló hazai death metal brigád első pólója július elején fog megjeleni, két féle színnel (zöld és barna) nyomva a Neverheard Distro-nál.
Ha szeretnél egy ilyen pólót rendeld elő most, hogy biztosan készüljön a kedvedre való színben és méretben! Előrendelésben kérhető hosszúujjú póló és pulóver is.
A póló megjelenésével egy időben a banda 2013 -as, jelenleg nem beszerezhető első anyaga újra megjelenik kazettán és gyári CD-R lemezen is, mindkettő 66 példányra limitálva! Az erős limitáció miatt ezeket is érdemes előrendelni!
Egy póló előrendelése esetén egy 1.500 Ft -os CD az ajándék, mindkét színű póló együttes előrendelése esetén 3 db 1.500 Ft -os CD az ajándék!

Witchcraft – új kazetta kiadványok​

​Az idén 18 éves kultikus hazai black metal​ ​banda a Witchcraft május 17-én három kazetta kiadvánnyal is jelentkezik.
Az elsőn egy új anyag, a Fekete és hideg EP, valamint a korábban megjelent, de eddig csak bakeliten beszerezhető Mortuus EP nótái hallhatók. A másik két kazettán a banda első Years of Blood valamint második Under the Crust című albumának hanganyaga található, új borítóképpel és három-három bónusz koncertnótával ellátva.
Ez a két album korábban csak CD lemezen jelent meg, kazettán most először kerülnek kiadásra.
A legfanatikusabb rajongók számára 27 példányra limitált Witchcraft logós fadoboz is készült mely tartalmazza mindhárom kazettát; egy Fekete és hideg pólót; egy zenekar logós, sörnyitós kulcstartó és egy, a banda őstagjai által aláírt, sorszámozott eredetiséget igazoló tanúsítványt.
Mindhárom kazettáról meghallgatható egy-egy nóta a banda myspace oldalán. A kiadványok terjesztője a hazai Neverheard Distro.

Tales Of The Morbid Butchers fanzine – hírlevél

A Tales Of The Morbid Butchers ‘zine friss hírlevelét olvashatjátok:

„Üdvözletem a Földalatti Népnek!

Tales Of The Morbid Butchers póló:

-December 31.-ig lehet leadni az előrendeléseket a TOTMB pólóra. Még 13 előrendelésre van szükségem, hogy le tudjam gyártatni a pólókat.
Ha valakinek ez jelent valamit, kérném, hogy ossza, terjessze, reklámozza a megfelelő helyeken.Ha ez a mennyiség nem lesz meg, akkor sajnos póló sem lesz. A fekete póló elejére a fanzine eleje kerül, a póló hátára a fanzine hátsó borítója kerül. Ára: 2200-2500 Ft + pkg körül lesz.
Pénz csak akkor kell küldeni, ha megvan a 30 előrendelő. Erről tájékoztatlak Titeket január első napjaiban.
Aki megszereté rendelni a pólót, az küldjön nekem egy „TOTMB póló” tárgyal ellátott emailt, amiben megadja a méretét.
Köszönöm a figyelmet.

Tales Of The Morbid Butchers #2 fanzine infó:

– Első körben 50 példány készült a lapból, amit már Ti is tudtok. Jelenleg csak a Neverheard Distro, a Terranis Productions és a Posthuman Productions terjesztői kínálatában található meg, senki másnál nincs. A következő adag remélhetőleg januárban érkezik, addig is türelmet kérek mindenkitől.

Tisztelettel,
Dr. A the Sásd Chainsaw Massacer”

Tales Of The Morbid Butchers – érkezik a második szám

Már nyomdában a magyar nyelvű Tales Of The Morbid Butchers ‘zine második száma!
Ha minden jól megy akkor a nov. 23. -i BlackDeath, Witchcraft, Kolp, Niedergang Showbarlangos koncerten már kapható lesz, igaz limitált példányszámban 1000Ft-ért.
92 oldalon a következő bandákat, kiadókat, UG aktivistákat faggaták ki a szerkesztők:
– Dark East Productions
Empheris
Heimweh
Hell Torment
Jégzivatar
Kuth
Legion Of Torture fanzine
Moderix
– Neverheard Distro
Obscure Infinity
Plutonium
Ravendark’s Monarchal Canticle
Solus
Symphony Of Symbols
Spiritbell
Tiran
Velm
Warfist
Winterheart
+ kb. 300 recenzió

Új Neverheard kiadványok

2013 június 15 -én két új kazetta kiadvány jelent meg a Neverheard Distró -tól:
Velm Földek MC – Egy EP és egy split anyag után a kazincbarcikai kéttagú formáció első teljes hosszúságú anyaga, mely izgalmas, „utazós” zenét rejt, magával ragad és gyönyörű tájakra -földekre- repít. Az anyagról a Füsttánc c. instrumentális nóta meghallgatható a banda myspace oldalán.
Paragon ZeroTimeless New Breed MC – Tehetséges fiatal, de nem kezdő miskolci zenészek alkotják a bandát. Tehetségüket bizonyítja, már ez az első kiadványuk is rendkívül magas színvonalú. Gyors, brutális black death muzsika. Négy hosszabb nóta található a kazettán, közöttük egy igen jól sikerült Pestilence feldolgozás. Az anyagról egy nóta meghallgatható a youtube-on.
Mindkét kazetta példányai kézzel sorszámozottak. A bandák logóival kitűzők is készültek és az adott banda kitűzője ajándékba jár az adott kazetta első 30 példánya mellé.